Mára tervezett
bejegyzésem már megírták — nálam sokkal jobban.
Egy mondat a zsarnokságról
Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató
szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott –
"vigyázz"-ban,
"tűz"-ben, a
dobolásban,
s abban, ahogy a
hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
"pszt"-jében,
hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van
ott zsarnokság van
nemcsak a
rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már
szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a
"halló"
közben – érzed – a
kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nemcsak a telefondrót
közt vergődő
Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van
nemcsak a talpra
álltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó
zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott
van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened
sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nemcsak a
szögesdrótban,
nemcsak a
könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a
hitves,
mikor jössz haza,
kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt
hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca
megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a
borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi
ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt
véled
mi egyszer már övé
lett;
vele hevertél,
ha azt hitted,
szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az
orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban
beszélgetsz,
ő, a zsarnokság
kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a tejút is már
más:
határsáv, hol fény
pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek
gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament,
kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a
pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az
emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre
kattog:
hegyen és tavak
mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban
ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e
körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben
foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt
látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz
már,
gyárban, mezőn, a
háznál;
s nem érzed már, mi
élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s
hordja;
ha eszel, őt
növeszted,
fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a
láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság
vagy;
mert már miattad
dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben
ringó
feleség ringyó;
vakondként
napsütésben,
így járunk
vaksötétben,
s feszengünk
kamarában,
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság
van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki
voltál,
porod is neki szolgál.
És hogy miről is maradunk le:
És hogy miről is maradunk le:
Szabadság
Szabadság
Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én
Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én
Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én
Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én
Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én
Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész
nap
S tóra mely eleven
hold
Felírlak én
Mezőre láthatárra
Szárnyra kelt
madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én
A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én
A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű únt esőre
Felírlak én
Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én
Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én
A fényre mely
kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én
Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én
Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én
Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én
A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én
Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én
Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én
A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én
A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én
S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s
neveden
Szólítsalak
Szabadság
Tisztelet Illyés Gyulának!
Tisztelet Illyés Gyulának!
Ceterum censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése