NA, JÓ! MINDENNEK VAN HATÁRA



Forrás: Internet - bama.hu

 Régóta nem írtam blogot, mert mindaz, ami az elmúlt két hétben történt az olyan mértékben abszurd, hogy az ember csak kapkodja a levegőt meg az orvosságait, ha éppen magas a vérnyomása. Az LMP szétesésétől a különböző évértékelőkön át – amelyekkel lehet egyetérteni, vagy zsigerből elutasítani – a látványosan visszavont etikaoktatókkal szembeni követelményekig volt itt minden. Ezekre reagálni feleslegesnek látszott, hiszen bloggerek, a nyomtatott és elektronikus sajtó munkatársai elemezték, járták körül az aktuális témákat. Nagyon sok újat nem lehetett volna közzé tenni.

De ami végleg kiütötte nálam a biztosítékot az a szerencsétlen csertői eset volt a szoborral. Nem nagyon szeretném ekézni a polgármester asszonyt – megvan a baja a saját butaságával – csak, mint cseppben a tenger, megmutatja viszonyainkat.
Az ostobaság és a lustaság fura keveréke ez az ügy. Meg annak a bizonyítéka, hogy képtelenek vagyunk saját kincseinkkel gazdálkodni, megbecsülni azt. Honnan is tudnánk, hiszen a legtöbbünk totális közönnyel száguld el köztereinket és parkjainkat díszítő alkotások mellett. valahogy úgy tekintünk rá, hogy ezek a dolgok senkié, tehát nyugodtan elvihetem, rongálhatom. Néha nem is valamiféle anyagi szándékból, hanem puszta rombolási szándékból, amit a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság dühe motivál.
Sok ilyen példát sorolhatnánk a grafittiktől Antall József szobrának megrongálásáig. Miben különbözik mégis ez az eset a többitől? Az, hogy ezt a helyi hatóság vitte végbe, minden gondolkodás nélkül. Még csak arra sem vették a fáradságot, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy mit is rongálnak meg. Szegény polgármester asszony bizonyára még nem is álmodott a maga helyileg jelentős posztjáról, amikor ez a kis alkotás –1970-ben a Festetics kastély parkjába, a gyermekotthonba – a faluba került.

Rétfalvi Sándor, Forrás: Internet - PTE

Persze nem várható el egy kis település polgármesterétől, hogy művészettörténész legyen, aki járatos a modern magyar szobrászatban. Ám semmi sem akadályozta abban, hogy kérdezzen!
Utánanézzen annak, hogy miként került a szobor a kastélyból a hivatal elé. (Ezt így kívülállóként is tételezem: amikor megszűnt a gyermekotthon, akkor vihették a felszámolók a közhivatal elé.) Az pedig, hogy ez nem szerepelt a „leltárban”, az bizony a korábbi adminisztráció hibája, de ez még nem jelenti azt, hogy nem létezőnek avagy értéktelennek tekinthetjük.
Hiába az alkotó feljelentése. Borítékolom, hogy a vizsgálat „nem talál majd bűnöst”.
A polgármestert pedig nem igazán vigasztalhatja, hogy ha egy kicsit is tovább lát az orránál, nem a bronz súlya utáni néhány tízezer forintot tehetné be a kasszába, hanem az elárverezett az alkotás árát, ami néhány millióra rúghatna (ha már mindenképpen meg akar szabadulni attól).
Szóval ez a kis eset pontosan ugyanazokat a szimptómákat mutatja, ami nagyban folyik abszurdisztánunkban. Pillanatnyi – nem is nagyon jövedelmező – intézkedéseinkkel eljátsszuk a jövő lehetőségeit. Szép csendesen – vagy nem is csendesen, hanem heurékával, nemzeti önazonosságunkat hangoztatva – vágjuk magunk alatt az ágat. Aztán ha lezuhanunk, majd csodálkozunk, és tapogatni fogjuk összetört tagjainkat. Pedig voltak, vannak, akik óvtak minket ettől.

Ceterum censeo OV esse delendam!

AZ ÁTLAGEMBER PANASZA



Forrás: OSZK -- Maklári Zoltán

Ki is az átlagember? Tulajdonképpen mindenki – kivéve a felső első decilist, ahogy a szociológusok mondják, a legfelső tíz százalékot, amely a gazdasági és politikai életet uralja –, aki ma él ebben az országban. Az átlagember panaszának irodalmi hagyományai vannak Tiborctól József Attiláig.

A különbség szinte semmi. Mint ahogy hiába is hallgatja meg Bánk az alávetett jobbágyot, úgy pattan le a mai hatalomról is minden, ami alulról jön.
Az éhségmenet az ellenzék bosszúja és pártérdeket szolgál; az egyetemisták és a középiskolai diákok mozgalma manipuláció eredménye. Az, hogy az ország gazdasági teljesítménye csökken, az külső hatalmak ármánykodása. Minden, ami miatt a társadalom különböző rétegei és gazdasági szereplői tiltakoznak, az mind csak az ellenzék „gyűlöletkampányának” része.
Nem oda Buda! Senki sem tiltakozik feleslegesen. Valami alapvető hiba van a rendszerben. A mai kormány úgy gondolja, hogy a szegmentált – gyengébbek kedvéért: sokszínű, érdekeiben, törekvéseiben sokféle – társadalmat egy egységesen ostoba képződményként felfogni – amely befolyásolható mindenfajta propaganda által – éppúgy bornírt, mint elvárni tőle azt, hogy a legégetőbb gondjainkra adekvát választ adjon.

Forrás: Internet -- feol.hu

Éppen ezért nem figyelembe venni az egyének és csoportok panaszát ostoba politikára vall. Mert a történelemben eddig egyetlen hatalom se lehetett huzamos ideig sikeres, amelyik nem bírta a társadalom támogatását. Persze erre joggal mondhatják a hatalom birtokosai, hogy hiszen kétharmados demokratikus felhatalmazással bírnak. Csakhogy kis hazánkban mindenki tudja, hogy ez a bizonyos túlnyomó többség csak a „parlamenti matematikának”, azaz egy cseppet sem demokratikus – de genenere „ideiglenes” – választási törvénynek köszönhető.
Az átlagember elégedetlen. Mindennel.
Az életkörülményekkel, a bérével, az árakkal, a forint árfolyamával, a munkalehetőségekkel, a gyerekei kilátástalanságával… és még hosszan sorolhatnánk. Akkor miért választottak úgy, ahogy? Mert ez az a társadalom még sok mindent nem tanult meg. Úgy látszik a tömegekre nem érvényes a mondás: más kárából tanul az okos.

Minden társadalomnak el kell érnie egy fokot, amikor nem zsigerből és érzelemből kell választania, hanem érdekből.
De ez nem egyszerű. mert az érdek felimeréséhez gondolkodásra van szükség. Annak elemzésére, hogy a személyes és egyéb közösségi érdekeim mit diktálnak. Felismerni azt, hogy nem igazán az az érdekes, hogy most és azonnal mit akarok, hanem mi szolgálja hosszú távon az érdekeim.
Ha kiegyensúlyozott, kiszámítható országban szeretnék élni, akkor nem igazán ülhetek fel annak, aki tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígér holnaptól. Volt már ilyen — még egyetlen egyszer sem jött be. De mindig beugrottunk a szép szavaknak. Az idősebb generáció a megmondhatója – a mai ötvenesek, hatvanasok –, hányszor hallották: „csak ezt a néhány évet kell kibírni elvtársak (urak és hölgyek)”. Az eredmény pedig siralmas. Az áhított jobb lét nem jött, mi több, a rosszabb lét uralkodott el.
A társadalom egyik alapkövetelménye a biztonság (lásd: Maslow szükségletek piramisa). Ennek egyik meghatározó része – az önfenntartáson kívül – az a tudat, hogy a jövőm kiszámítható, tervezhető.
A mai hatalom ezt az érzést lenullázta. Nincs ma olyan rétege, csoportja a társadalomnak, amely biztos alapokról néz a jövőbe.
Bölcsek azt tartják, hogy a jövő záloga az ifjúság, most éppen ez a társadalmi csoport nem lát jövőképet. Márpedig, ha az ifjúság – a jövő letéteményese, gazdagodásunk egyik forrása – nem lát maga előtt perspektívát, ott óriási a baj! Mert az aláássa a további fejlődést, a társadalmat magát.

Ceterum censeo OV esse delendam!

OKOK ÉS INDOKOK

2010 júliusa óta létezik ez a blog, háromszázhoz közelítő bejegyzéssel. Ha nem is napi, de heti rendszerességgel (az átlag havi kilenc bejegyzés) osztom meg olvasóimmal mindazt, ami bennünket körülvesz. Sokan – többek között tegnap is – megkérdezték, ugyan miért is csinálom?

Van, aki szerint falra hányt borsó mindaz, amit leírok. Kicsit ellentmondani látszik ennek a weblap látogatottságát mutató statisztika, amely vetekszik a havilapok példányszámával, de lássuk be, fel sem veszi a versenyt a bulvárszájtok látogatottságával.

A cél persze az lenne, ha minél többen szoknának rá arra, hogy véleményüket ne a propagandisztikus szövegek (amelyek pártok, szervezetek szemléletét tükrözik) alapján igazodjon el napi valóságunkban, hanem vegye magának azt a fáradságot, hogy önállóan – a rendelkezésre álló, szinte korlátlan (internet, egyéb források) információk alapján – alakítsa ki azt.

Mondhatná az egyszeri ember, hogy a rohanó világunkban erre nincs se ideje, se energiája. Pedig a fentiek igen-igen fontosak, megéri a rájuk fordított fáradság. Egyből kiderül, hogy hogyan és miképp akarnak bennünket átverni, megvezetni. Az egyes dolgok – legyenek ezek mindennapi apró-cseprő ügyek, vagy nagy horderejű döntések – többféle nézőpontból értékelhetők. Ha csak egyik oldaláról figyeljük azokat, lehetséges, hogy pozitívnak tetszenek, ám ha rendesen körbejárjuk azokat, felfedik csúfabb tulajdonságaikat is. Így már lehetséges, hogy nem is jók, mint azt eleinte feltételeztük.
Sorolhatnám még az indokokat, de valószínű soha nem tudnám olyan színvonalon megfogalmazni azt, ahogy Márai Sándor tette:

„…Aki ma ír, mintha csak tanúságot akarna tenni egy későbbi kor számára… tanúságot arról, hogy a század, amelyben születettünk, valamikor az értelem diadalát hirdette. S utolsó pillanatig, amíg betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, amely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudja a csorda halálvágyát. Életprogramnak nem sok ez, de nem tudok másként. …e tanúsághoz, a magam kegyetlen-hűtlen módján, hűséges akarok maradni.”
(Márai Sándor: Egy polgár vallomásai I. kötet, 392. oldal. Helikon Kiadó, Budapest, 2002.)

Ceterum censeo OV esse delendam!

TÍZ SZÁZALÉK REZSI

Megest jól megvezettek bennünket!

A kormány hangzatosan bejelentette, hogy 10 százalékkal csökkentette a rezsiköltségünket. Csakhogy ez a mínusz tíz százalék valahogy az istennek sem akar megjelenni a számlákban. Mert a kommunikáció csak a százalékokról szólt, azt egy szóval sem említette, hogy minek a tört részéről van szó!

Aki megkapta ebben a hónapban a számláit, az szembesülhetett vele. Például a decemberi számla végösszege 5012 forint volt, míg a januári számla (fizetendő február 03-ig) 5156-ot kóstált. Nem változott az egy kilowattórára jutó energiaköltség sem. Mind a két számlán 20,5600 Ft/Kwh szerepel. Hasonlóan nem változott az egyéb díj, így a rendszerhasználat után fizetendő 16,0810 Ft/Kwh sem.
Egyetlen dolog változott a számlán: a vége, ahol az alábbi szöveg szerepel: „Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton tájékoztatjuk Önt arról, hogy 2013. január 1-től a villamosenergia-számlánkban a nemzeti fejlesztési miniszter 78/2012. rendelete értelmében megváltozott egyetemes szolgáltatási díjtételeket, illetve a 1092/2012 MEH határozat szerint módosult rendszerhasználati díjakat érvényesítjük.”
Ez, idáig rendben is lenne, ha maga a számla tartalma nem mondana ellent mindennek. Persze már itt kiderül a turpisság, hiszen, nem az energia valós áráról, hanem csak a rendszerhasználati díjakról szól a tájékoztatás. A számlán ezekkel ellentétben a rendszerhasználati díj egy jottányit sem csökkent, hiszen azt a fogyasztáshoz kötik, azaz decemberben és januárban is 16,0810 Ft/Kwh díjat számláztak.
Erről ennyit!

A szöveg persze megy a médiában, de ezt ma már normális ember nem veszi komolyan.
Csak azt nem értem, miért gondolja a kormányzat, hogy minden tény ellenére elhiszem, amit sulykolnak. Ennyire hülyének nézik a lakosságot, aki a fent említett idézet után elhiszi, hogy csökkenek a költségei?
De lássuk a két idézett rendelkezést.
Az első idézett rendelkezés értelmében Budapesten az A1 kategóriás fogyasztónak (1350 Kwh éves fogyasztás) 18,92 Ft + 1,316 Ft/Kwh árat számolhat fel a szolgáltató. Ez, 20,236 Ft/Kwh, ami a korábban számlázott összegnél 0,141 Ft/ Kwh-val olcsóbb. Innen már az általános iskolai számtan következik, amiből megállapíthatjuk, hogy a rendeletben meghatározott összeg és a ténylegesen számlázott díj között mindössze 2,0048 százalék különbség van.
Szerintem a kerekített két százalék nem egyenlő tízzel!
A másik rendelet szerint ismét más összegeket kapunk. De még az Elmű honlapján is más összegek szerepelnek. Szóval kedves olvasóim, akkor ki van itt átverve? Természetesen az átlagember.
Mindezek alapján mindenki döntse el maga: a havi rezsije csökkent-e egytizedével.

Ceterum censeo OV esse delendam!