NEM ZÖRÖG A HARASZT

Egy hete nincs új bejegyzés. Nem lustaságom az oka, sokkal inkább az, ami körülöttünk történt az elmúlt napokban. Volt ezeknek az eseményeknek valamiféle irracionalitása, amit nagyon nehezen lehet szavakba önteni úgy, hogy az ne legyen túl drasztikus.

ZSÁK, SZÖG, MEG A KIBÚJÁS


A jó magyar közmondás szerint „nem zörög a haraszt!”. Azaz, ha valamiről beszélnek – akár negatív összefüggésben – annak bizony komoly valóságalapja van.
Így vagyunk ezzel az előrehozott választásokkal kapcsolatban is. Nem először vetődik fel az a téma a hazai közéletben. Magam is írtam erről több mint egy évvel ezelőtt, elemezve a FIDESZ politikai cselekedeteit, törvénykezését és gazdaságpolitikáját.

Áder János mostani szavai is, mintha valami ilyesmit rejtenének. Meg lenne lepve – mondja, ha ez felvetődne. Hát istenem! Van, amikor az ember „meglepődik”.
Azt már ugyan kétlem, hogy Európa parlamenti képviselőnk olyan nagyon kerekre nyitná a szemét, ha a tavasszal mégis sor kerülne a voksolásra. Már csak azért is, mert teljes „gőzzel” készül az a választójogi törvény, amely minden körülmények között biztosítja a mostani kormánypártnak a leválthatatlanságát.
Mindezt persze jól hangzó érvek rendszerébe csomagolják. Valahogy úgy, mint amikor a nagyon keserű pirulát is ostyába göngyölték – annak idején –, hogy a páciens lenyelhesse. Ezekkel az érvekkel kívánják letolni a társadalom torkán a velejéig antidemokratikus választási rendszert.
A szög azonban kibújik a zsákból. Az érvrendszer figyelmes elemzésével felismerhetők az antidemokratikus berendezkedés totális tagadásának elemei. A német választási rendszer – a választók valós akaratának a leképeződése a politikai döntéshozás szintjén – elutasítása azzal az indokkal, hogy az „koalíciós kényszert” eredményez, magának a demokratikus, a konszenzuson alapuló polgári demokrácia elutasítása. Az pedig teljes egészében hamis állítás, hogy a koalíciós, több szereplős döntéshozás maga lenne a politikai válság.
A hatalom gyakorlása szempontjából kétségtelenül a legegyszerűbb rendszer, ha a kormányra került politikai erő a maga szája íze szerint tehet mindent. Csakhogy ez a felfogás nincs tekintettel a társadalomra, annak összetett voltára. Nem veszi figyelembe a különböző érdek- és értékcsoportok akaratát, a sokszínűséget. Meg sem kísérli, hogy olyan politikát folytasson, amely érzékeny az egész társadalom állapotára. A monopolisztikus hatalom nem csak a saját politikáját valósítja meg – adott esetben az ország jelentős része ellenében –, hanem képtelen bármiféle kompromisszumra.

Ez a politikai gyakorlat pedig szöges ellentétben van a bennünket körülvevő gazdasági és politikai környezet gyakorlatával is, amely többé-kevésbé a kompromisszumokon alapul.
Ha a FIDESZ ezt a politikát folytatja a továbbiakban, akkor saját kudarcát kódolja a rendszerbe. Mert igaz, hogy a politikai hatalmat gyakorolhatja az országban, ám a külső kapcsolataiban egyre jobban elszigetelődik.
Ha pedig politikailag elszigetelődik, úgy – európai valuta- és hitelválság ide vagy oda – nagyívű „országmentő” terveit sem lesz képes megvalósítani. Ez utóbbihoz ugyanis az kellene, hogy kiegyezzen Európával és  ne „szabadságharcoljon”. Addig, amíg kis hazánk nyitott gazdaság – márpedig a történelemben soha nem volt igazán „önellátó” –, addig tetszik, nem tetszik, be kell illeszkedni a kontinens és a világ együttműködési rendszereibe. Ez pedig elképzelhetetlen nagy fokú kompromisszumkészség nélkül.
Lehet, hogy a FIDESZ az új választási rendszerével és – egy ma még általa tagadott, éppen ezért lehetséges – előrehozott választással bebetonozza hazai hatalmát, ám ezzel nem az országot szolgálja, hanem csakis önös érdekeit. Minél tovább próbálkoznak antidemokratikus eszközökkel, annál nagyobb kárt okoznak az általuk oly sokat emlegetett „zembereknek”.
Mert afelől ne legyenek kétségeink, hogy mindazt amit okoznak, azt nekünk kell megfizetni — kamatostul.