Olvasgatva a Kerényi-féle festményekről írottakat, bölcs hozzáértők értékeléseit, bloggerek fanyalgását (mint amilyen ez is), komolyan visszasírom a régi Fábry ebbéli humorát és találó szavait.
Végignézve a képeket mégis úgy gondolom, hogy ezt az eklektikus tárlatot illő megfelelő komolysággal – már, ha ráveszi magát az ember – végignézni, és kisilabizálni az alkotásokból a rejtett mondanivalót, azt, amit ábrázolnak.
Ne ijedjen meg senki, nem veszem végig mind a 14 alkotást, mert az egyrészt meghaladná az itt közreadható terjedelmet, másrészt pedig elegendő szemezgetni belőlük, hogy magának az ötletnek a bornírtságát – alaptörvény illusztrálása – bemutassa.
Kövessük az időrendet.
(Persze itt is követtünk el kapitális baklövéseket, például a nemzetiségek „kezelése terén”, aminek folyománya lett az e sorozatban oly „szépen ábrázolt” trianoni döntés.)
című festményen a kék mentében és piros nadrágban rohamozó huszárok arról tanúskodnak, hogy az alkotó semmit sem tud első világégésünkről, a „nagy háborúról” — ahogyan nagyapáink emlegették.
A huszárság létezett ugyan, mint fegyvernem, de ilyentén bevetésre nem került. A magyar huszárság – sajnos ez hadtörténelmi tény – gyalogosként vett rész a lövészárok harcokban, csukaszürkében, fázva, tetvesen és nélkülözve. A képen ábrázolt öltözet létezett, de mint díszöltözet. Ezt pedig nem lovasroham során hordták a huszártisztek, hanem társasági és egyéb kitüntetett alkalmakkor. A díszes ruházatot 1908-ban cserélték le: „… A honvédség békefelállásának 82 gyalogzászlóalja és 32 lovasszázada 97 gyalogoszászlóaljra (32 gyalogezred), 60 lovasszázadra (10 huszárezredre) szaporodott, amihez hozzájött még 8 tüzérezred (31 üteg) és 1 lovas tüzérosztály (3 üteg), valamint 32 gyalog- és 4 lovas géppuskás osztag.
A fegyverzetet, felszerelést és a ruházatot is lényegesen korszerűsítették… A honvédségnél 1909-ben léptek életbe a ruházati rendelkezések, amelyek a zubbony, nadrág és köpeny színét csukaszürkére változtatták.” (Magyarország Hadtörténete – Szerk: Tóth Sándor, Budapest, Zrínyi Kiadó 1985, II. köt. 37-38.old.)
A fentiek alapján gondolom, hogy festőnk nem a nagy háborút, hanem a róla kialakítandó romantikus, kicsit hamis képet ragadta meg, tette vászonra.
Horthy figurája – jó pestiesen szólva – nem semmi! Mintha a fővezér – obligát fehér lován – egy vasúti vagonban utazna, közben elmereng tengeri dicsőségén, amelyet a háttér ködében megjelenő Novara (vagy Budapest) hadihajók jelképeznek. Kicsit furcsa képzettársításra adhat okot a két „semmiből” jövő kéz, amely lova istrángját tartja. Nem lehet pontosan eldönteni, hogy az isteni gondviselést (ami Horthyt kormányzóvá tette) vagy másokat szimbolizál, akik rángatták őt uralma alatt.
Az előtérben három lábon álló reflektor minden esetre erős fénnyel világítja meg a lovat, jótékony árnyékban hagyva a kormányzót. E homály jellemzi ma e kor teljes megítélését.
A szent szűzre hajazó beállításban, a romok között gyermekét magához szorító anya képe drámai. Az előtérben heverő civil áldozatot jól ellenpontozza a támadó Liberátor. Mindez bemutatja, hogy szeretett fővárosunk mennyit szenvedett az ostrom alatt. A képről valahogy lemaradt – ha már a II. VH-ról beszélünk – az a néhány százezer áldozat, akit kihajtottak a Don mellé. Mint ahogy annak az ábrázolása is, hogy az előbb méltatott kormányzónak és környezetének milyen szerepe volt hazánk háborúba lépésében és a sokat emlegetett kiugrási kísérlet kudarcában.
Rajk László méltán kikérheti magának a design-t! A festmény azonban túlmutat az eseményen. A vörös ég alatt – ne feledjük, ekkor még Népköztársaság vagyon –, az újratemetésen résztvevők háttal állnak a ravatalnak, így demonstrálva azt, hogy megtagadják Nagy Imre kommunista múltját. Az obeliszken azonban már megjelenik a rendszerváltó éveket jellemző kaméleon, amely – mint tudjuk –, úgy változtatja színét, ahogyan azt a környezete megkívánja. Kikre gondolhatott a festő? Örök talány marad! Minden esetre a tömegben felfedezni vélünk egy Kossuth-címert, talán némi utalás arra, hogy jobban illene a köztársasághoz, mint a mostani koronás jelkép.
Okosabb lett volna elhagyni. A színész óriásokat megbecsülni kellene, ápolni emléküket, semmint propagandára használni őket — szerintem kikérnék maguknak! A kép egy rosszul sikerült montázs, a legrosszabb szocreál iskola folytatása.
A kódexlapra hajazó festői fogalmazás a hagyományokat van hivatva hangsúlyozni. A Szent György motívum érdekes újrafeldolgozása kicsit aggályos. Már csak ezért is, mert Szent György a sárkányt megtestesítő gonoszt tűzi lándzsavégre. E képen pedig a gonoszt megtestesítő Police lovas figura a fehérruhás – nyilvánvalóan az ártatlanságot és a szabadságot jelképező – nőalakra emeli hosszú pikáját, mintegy végezve a demokráciával.
Külön említést érdemelnek a keret kis miniatűrjei, amelyek mintegy alátámasztják a mondanivalót. A keresztbe tett szegfűk, alattuk a szintén keresztben ábrázolt tonfák jelképezik a 2006-os hatalom rendőri brutalitását. A két oldalt középen ábrázolt figurák pedig a kétségbeesést és az elfordulást szimbolizálják: Helyt kaptak a miniatűrök között a „szemkilövetés” áldozatai. A kép felső szélén középen pedig maga a koronás szabadság látszik feltámadni, mint főnix, vérmintás ruhájában. Alant pedig dübörög a sötét „fekete” sereg baljósan és engesztelhetetlenül.
Jobb sarkában pedig diszkréten húzódik meg az ellopott T-34-es.
A mű érdekes. Különösen így egyben.
Egyszerű ember azt mondja az ilyenre: lelke rajta!
Hogy mi lesz a sorsuk? Egyelőre kiállítják őket, aztán majd belekerülnek az Alaptörvény díszkiadásába, amelyet jó áron megvehet a „zember”. Majd osztogatni fogják a példányokat kiemelt vendégeknek. Azok meg elfogadják, és mint egy abszurd ország bornírt ajándékát elfogadják.
De gondoljunk bele: egy évszázad múlva esetleg még sokat is ér egy ilyen illusztrált kötet. Addigra ugyanis – ebben bízom – rég elmúlik a mostani hevület, és egy konszolidált normális társadalom néz vissza a múltjára, sokszor megmosolyogva azt.
Galambos Tamás képe egyértelmű: hű maradt önmagához. Iróniájával borsot tör a megbízó orra alá. A kép több részlete is az SZDSZ szerepére utal - maga a Rajk-Bachman díszlet, de az égen szálló madarak is. A posztamensen nyelvét nyújtó kaméleon pedig éppenséggel jancsói grimasz (aki nem látta: remek filmet készített a tér történetéről). A a szónokló kisember - hogy a megrendelő is megkapja a magáét - Orbánt ábrázolja, ámde nyoma sincs a földbedöngölős keménységnek. Ez a figura a mai, korpulens politikust jeleníti meg.
VálaszTörlés