DIDERGŐS NAPJAINK

Hűvös az idő, a tél kezdi mutogatni magát, ma reggel már jégfátyolosak voltak a tócsák. De nem csak ezért didergünk. Reszketve néz a jövője elé ma a kilenc és félmillió magyarból legalább négymillió.

Az elmúlt napok eseményei, politikai és gazdasági elemzései beindították az asszociációt:

Radnóti Miklós költeményének sorai zakatolnak a fejemben, a Második eclogáé. Nem idézem ide az egész költeményt, megteszi helyettem ezt avatottabb tolmács, de néhány sor ide kívánkozik a megértés végett.

REPÜLŐ

„…Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek,

de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg

s pincébe bú előlem a gyáva Európa...

no hagyjuk már, elég! Írtál-e tegnap óta?

KÖLTŐ

Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én,…

… S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska -
s a többi... És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod
a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod;
ne is tagadd, barátod! és összenőtt veled.
Miről gondolkodol, míg szállsz fejünk felett?

REPÜLŐ
Nevess ki. Félek ott fönn….
…De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok,
emberként éltem én is, ki most csak pusztítok,
ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg...
Írsz rólam?

KÖLTŐ
Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.



Hogy miért ez a vers? Talán mert a költő kiszolgáltatottsága hasonlatos napjaink valóságához.
A gazdasági problémák itt köröznek a fejünk felett – és nem kívánom a mai miniszterelnököt a versbéli repülőhöz hasonlítani, mert nem lehet, lásd a Repülő mondandójának utolsó négy sorát –, és látszólag nem történik semmi.
Az idő múlik, a figyelmeztetéseket és felszólításokat megkaptuk. Sőt, ismerjük is a határidőt: három hét.
A média már arról találgat, hogy ki lehet a következő miniszterelnök. nevek és pletykák forognak közszájon. A gazdasági tárca vezetőjét pedig mintha elnyelte volna a föld. Persze ne gondoljuk, hogy szégyenében!
A miniszterelnök – aki egyébként igen szívesen mutatkozik a kamerák előtt, és mond szépeket, aminek a valóságtartalma gyakran tart a matematikai nullához – pedig látszólag tesz mindet úgy, mintha mi sem történt volna.
Nem lehet hallani egy hangot sem arról, hogy mit tervez a kormány a jövő évi költségvetéssel, a gyökeresen megváltozott helyzet kezelésével.

A parlamentben folyik a szócséplés egy olyan törvényjavaslatról, amely eleve felesleges (oktatási törvény), a politikusok a nyilvánosság előtt vitatkoznak arról, hogy a nyugdíjrendszert miként alakítják át. A kormányzat – Selmeczy Gabikán keresztül cáfolja a svéd rendszer bevezetését, az ellenzék pedig úgy látja, hogy az összes ezzel kapcsolatba hozható törvénykezés ezt készíti elő.

Megy a szópárbaj, a látszólagos adok-kapok, miközben a lényeg, mint egy nehézbombázó, itt dübörög a fejünk felett.
Az átlagpolgár látja, hallja a veszélyt, és elképedve veszi tudomásul, hogy választott vezetőinek fontosabb saját presztízsük, mint az ország és „alattvalóik” érdeke, a csőd elkerülése.
A kérdés ma már nem ez, hogy megbukott-e az „unortodox” gazdaságpolitika.

A kérdés az, hogy a szőnyegbombázást kibírja-e az ország, és lesz-e erő újra felépíteni azt a demokratikus, polgári értékrendet, amelyért oly sok áldozatot hozott ez az ország?
A másfél éves hatalomgyakorlás – egy hamis illúzióra (kétharmados felhatalmazás, amely végső soron csak feles, vagy még annyi sem) épült – látványos kudarcot vallott. Ám e kudarc romjai nem előidézőiket temetik maguk alá, hanem az átlagemberek sokaságát.

Ezért pedig ki viseli majd a felelősséget?

Az utolsó kérdés már csak azért is érdekes, mert az elmúlt másfél év alatt szinte semmi mást nem halottunk, mint a korábban regnáló kormányzat döntéseinek büntetőjogi kategóriává transzponálását. Ezek után mi lesz az elmúlt másfél év „gazdaságpolitikai” döntéseivel: a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának eliminálásával, a készenléti hitelekből felvásárolt és értékét vesztő MOL pakettel, a Rábára – feleslegesen – kifizetett milliárdokkal, a hanyag és bornírt mondatok utáni devizaárfolyam-növekedéssel, a forint gyengítésével, a devizahitelesek ellehetetlenítésével? Az elszálló forintárfolyam okozta adósságnövekedéssel, és még folytathatnánk a sort?
Bár, a törvénykezési sietségben, megszavaztak egy törvényt – valószínűleg eredeti szándék szerint nem maguknak –, amely majd lehetővé teszi a funkciót viselő kormányzati tagok felelősségre vonását. Befoglalták az alkotmányba is az adósság nagyságának mértékét.

Így lesznek majd alkotmányellenesek, így teremtődik meg a jogalap méltó felelősségre vonásukra.

Mert azt azért ne higgyék, hogy ezt néhány millió ember „csak úgy” elfelejti majd.