Azonban vannak, akik most is bőszen védelmezik — a védhetetlent.
„Szabad reflex” címet viseli.
Az írás, úgy önmagában, kritikán aluli. Látszik – dacára annak, hogy egy kiadással és kommunikációval foglalkozó cég megnyilvánulása –, nem ment át a szokásos szerkesztői és korrektori kezeken. Már a kopf is problémás, mert a mondatból egész egyszerűen hiányzik az alany.
Nem szeretném kivesézni az egész írást, mert akkor gyakorlatilag mondatról mondatra, szóról szóra kellene elemezni és javítani.
Csak a leglényegesebbek:
„Mely törvényre nagyon régóta vár a magyar közvélemény. Azt, hogy kell, meg is szavazta a választásokon, amikor a FIDESZ programjára szavazott. Megválasztotta azokat is, akikre rábízta a döntést. Döntöttek legjobb tudásuk szerint, s lőn médiatörvény. Ahogyan Gábor Áron mondta más helyzetben: „Lészen ágyú.”
Nos, a valóság az, hogy erre a törvényre nem nagyon várt a magyar „közvélemény”. Idáig se nagyon izgatta, hogy a közszolgálati médiumok kuratóriumai feltöltöttek-e vagy sem. A közvélemény tájékoztatást akart. Olyat, amelyből megérti, mi is folyik körülötte. A magyar közvélemény – e törvény gründolóival ellentétben – nem ostoba. Tudja, hogy mit jelent a sajtószabadság, tudja, hogy miként kell megvédenie gyermekeit, számukra kedves hozzátartozóikat a nem kívánatos tartalmaktól. Minden jóérzésű szülőnek ott van a beépített műszer a televíziók előtt: a jobb vagy balkezén levő ujj, amely egyetlen nyomással változtatja meg a látható műsort, ha úgy ítéli meg, hogy az serdületlen gyermekére rossz hatással van.
Erről a közvéleményről pedig ne tessenek állítani, hogy az áprilisi választásokon automatikusan megszavazta a médiatörvényt, mert ez – így leírva – egész egyszerűen nem igaz. A közvélemény a tavasszal arról szavazott, hogy az addig regnáló kormányerőt felváltja a másik parlamenti párttal, mert talán az jobban csinálja majd a dolgát. A választásokon nem az dőlt el, hogy lesz új alkotmány és médiatörvény – ez csak utóbb került bele a nemzeti diskurzusba –, hanem az, hogy egy másik párt kap felhatalmazást a kormányzásra. Nem is dőlhettek el alkotmányos és médiatörvényi kérdések, hiszen ezek a választási kampányban fel sem vetődtek.
Amit pedig az idézett írás – amúgy általánosan – a média szemére vet, az szinte értelmezhetetlen, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen orgánumról van szó.
„Meg tudjuk ítélni a magunk módján, hogy a magyar média igénytelen, bulvárszellemű, elvtelen. Nem mindenki. Nem ő személyesen. Nem én személyesen. Hanem az egész, s ha nem is egészen az, mégis: a mérték, amennyire az, igényli a köz érdekében történő szabályozást.
El lehet-e vitatni, hogy ezt a közt a választott Országgyűlés jobban képviseli, eleve: képviseli!, mint az ilyen, olyan, amolyan magánérdekeket tükröző médiaorgánumok? Győzik-e országban kimondhatjuk: nem, távolról sem igaz, hogy ilyen, olyan, amolyan szerkesztőség, stb. a köz érdekének és a köz véleményének a letéteményese. Szabad országban mindent szabad - amit a törvény nem tilt."
Az első bekezdéseben mindenki elvtelen. Úgy összességében mindenki. De aztán valószínű rádöbbent az író, hogy azért ez túlzás. Így aztán egy nem igazán érthető második mondattal igyekszik megmagyarázni, hogy mégis csak kell a szabályozás a köz érdekében.
A második bekezdés pedig nem igazán érthető. Azt ki lehet jelenteni, hogy a közhatalmat a parlament jeleníti meg, és ez a közhatalom a választások eredményeként jön létre. Az azonban combos állítás – a cikk előző mondataiból következően –, hogy ez a közhatalom azonos a közvéleménnyel. És az is furcsa kicsinyt, hogy a „köz”-t újra szembe állítja az „ilyen, olyan, amolyan magánérdekeket tükröző médiaorgánumok”-kal. Ma kis hazánkban a médiapiacon a közszolgálati médiumokon kívül (nem sorolom fel mindenki tudja) minden médium magánkézben van. A kábeltelevíziós szolgáltatóktól, a kereskedelmi TV-csatornákon át az írott – fővárosi, országos és vidéki – sajtón keresztül gyakorlatilag minden. Ám a tulajdonlás az nem egyenlő az adott médium tartalmával. Ismeretes kis hazánkban olyan médium, amely magánkézben van ugyan, ám a legszélsőségesebb jobboldali – ha úgy tetszik, kormány közeli – véleményeket fogalmaz meg. Van olyan magánkézben levő médium, amely a liberális tartalmakat ad közre. Akad olyan médium is – persze ez nem mindenkinek tetszik –, amely kimondottan baloldali elkötelezettségű állásfoglalásokat közvetít.
Ezek a felsorolt médiumok egyben hasonlóak. Mind azon alapulnak, hogy termékeiket eladhassák a médiapiacon (hogy érthetőbb legyek: az újságos standokon, a kábelTV-s csatornákon előfizetőik, vásárlóik megvegyék a lapot, a csatornát) így tulajdonosaiknak hasznot termeljenek.
A második mondat pedig hibás. Mert a „Győzik-e” kezdet – és most ne foglalkozzunk az utána következő szavakkal – azt jelenti: győzik-e majd a sok munkát, győzi-e valaki szuflával, hogy ennyit kell fáradoznia. „Győzik-e országban kimondhatjuk…” — ennek semmi értelme!
Azonban, ha eltekintünk az elírástól és úgy olvassuk az inkriminált szavakat, ahogy – vélhetően – megfogalmazója szándékolta: „Győzike országában kimondhatjuk…” — ez már egy más kontextus.
De ha ez volt a szándéka, akkor az mélyen sértő. Sérti az ország szuverén polgárait, mert közvetve is lenézi, leminősíti őket – mindenfajta alap nélkül. Mert nem alábbvaló és nem kevesebb az az állampolgár, aki szívesen nézte Győzike showját annak idején. Ettől még tudatában volt annak, hogy ez egy szórakoztató műsor, és nem a magas kultúra fellegvára.
Az utolsó két bekezdéshez pedig csak annyit:
A médiatörvény elleni felbuzdulás mögött nem csak az áll, hogy bizonytalan tartalmú gumiparagrafusok alapján lehet megítélni valamit. A felhorkanás oka a demokrácia védelme, a szabad véleménynyilvánítás gyakorlatának megszüntetésére vonatkozó fenyegetés. Mint ahogyan azt az írás elején szép képpel maga a szerző is elismeri: „Lészen ágyú”
Az igazán tragikus mindebben, hogy a demokráciát – mint értéket – a szerző egyetlen szóval sem említi. Ellenben fennen hangoztatja a hatalom felelősségét a köz érdekében. Mi ez, ha nem a diktatúra egy fajtája.
A demokrácia a szabadságot is jelenti, ám nem jelenti a szabadosságot. A demokrácia és a szabadság feltételezi a fegyelmet és a figyelmet. Fegyelmet saját cselekedeteim során, és figyelmem más dolgaira és érdekeire. Csakhogy ezt meg kellene tanulni!
Ám a hatalom ezt nem szereti. A hatalom azt szereti, ha nem szabad polgárok mondanak ítéletet felette, hanem ha szervilis hódolók hozsannázzák intézkedéseit.
Ez utóbbiak csak későn fogják észrevenni, hogy mindez egyben az ő bőrükre is megy! A szabadságjogok apránkénti elvétele egyenes út a demokrácia felszámolásához.
Egy volt kollégám szellemesen fogalmazta meg még a kádári idők diktatúráját szemléltetve: "Ez egy szabad ország! Szabad polgárai azt tehetnek, amit szabad!"
A fenti írás már csak azért is furcsa, mert eddig a „közvélemény” úgy tudta, a Magyar Honvédség politikától mentesen végzi feladatait, tesz eleget szövetségesi kötelezettségeinek és a haza védelmének.
Úgy látszik ez már nincs így – bár a honvédelemről szóló törvény még mindig előírja –, misem bizonyítja ezt jobban, mint a fenti írás. „A Zrínyi Média Kft vezetősége” aláírás mögött az a dr. Gubcsi Lajos leledzik, akinek tevékenységéről az elmúlt napokban néhány keresetlen szó is elhangzott a médiumokban. Nem véletlenül lett a kft. vezetője.
A ladbát feladta..... Nem kellett volna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése