Azt gondolom, hogy szemléljük ezt az egész sorozatot egy kicsit felülről, illesszük be az eddig megismert politikai és gazdaságpolitikai intézkedések sorába. Így egy kicsit tisztul a kép, de ettől persze nem lesz se szebb, se ígéretesebb — inkább ijesztő.
Ne csócsáljuk tovább a médiatörvény ügyét, mert az már megy a maga útján: a temérdek támadás és jogi lépés valószínűleg elvezet majd oda, hogy a kormány kénytelen lesz azt megváltoztatni vagy visszavonni. Ez egy felületes politikai adok-kapok meccs. Igaz, hogy elég kínos nemzetközi vonatkozásai vannak, de ezek csak arra jók, hogy a kormányzat sorozatosan kövesse el újabb bakijait.
Az igazi problémát a gazdaságpolitika tendenciái jelentik.
Tekintsük át, mit is tudunk.
1. A költségvetés egyensúlyban tartása
A magán-nyugdíjpénztárak felszámolása, az innen származó bevételek „kisajátítása”, nekanaliz6álása a központi költségvetésbe és a TB nyugdíjalapokba. Ez a húzás arra jó, hogy az elkövetkező két-három év alatt a költségvetés megszabaduljon attól az adósságállománytól, amelyet a magány-nyugdíjpénztárakkal szemben felhalmozott. Mint tudjuk, ez utóbbiak törvényi kötelezettsége volt a tagok befizetéseinek 80 százalékát állampapírokba fektetni. Ez növelte a költségvetés adósságát, és komoly kamatkötelezettséggel járt. Ezt így egyszerre le lehetett nullázni. Az állami értékpapírokat kivonni, és elfelejteni a kamatfizetést. A másik járulékos haszon, hogy az MNYP-k befektetéseik egy részét piaci részvényekben és kötvényekben tartották. Ezek szintén „állami” kezekbe kerülnek és hozadékaik, illetve a részvények árfolyamának emelkedése a kincstárat gyarapítja.
A „különadók” kérdése is borzoltra az idegeket. A hazai, ám külföldi tulajdonú bankok berzenkedtek a bankadó miatt, azonban arról nem szólt a fáma, hogy miért volt a nagy felzúdulás. Európa számos országában létezik bankadó. Eddig ez nem új a bankszektornak. Ami igazán kiverte a biztosítékot, az az adó nagysága. Az Orbán-kormány 1,5 százalékos mértéke volt a „szűkölés tárgya”, nem maga az adó, amely mértéke Nyugat-Európában általában 0,5 és 0,03 százalék között változik. (Ezért is volt sikeres az a kommunikációs fogás, hogy „bankadó van számos európai országban”).
Ami viszont nincs az EU-ban az a kereskedelmi láncok megadóztatása, és a kommunikációs és energetikai cégek megsarcolása.
Mindezekkel a kormány elérte, hogy rövid távon képes legyen a költségvetési hiánycélok tartására.
2. fejlesztések
A fejlesztési politikával már komolyabb bajok leledzenek. A kormány még mindig abban a tévhitben ringatja magát, hogy a hazai kis és középvállalkozások egy kis segítséggel számos munkahelyet képesek teremteni és képesek az ország teljesítményéhez nagyban hozzájárulni. Ez azonban nincs így. A sikeres hazai KKV-k jelentős része valamely multi beszállítója. Így teljesítménye attól függ, hogy a világpiacon – az EU-ban – éppen milyen gazdasági szelek fújnak.
Ugyanakkor az EU gazdasági segítségének (strukturális alapok támogatásai) újra strukturálása – lásd „Új Széchenyi-terv” – káoszt és áttekinthetetlenséget visz a rendszerbe. A már elnyert és az EU által elfogadott (utólagos) támogatások késedelmes (vagy megtagadott) kifizetése sok vállalkozást és projektet tehet tönkre.
Az abszolút rövid távú, kapkodó gazdasági intézkedések nem segítik a hazai vállalkozásokat. A bombasztikus bejelentések (disznóól kitakarítása) rontja a gazdasági megítélést és a befektetési hajlandóságot.
3. Az átalakítási terv a szociális ágazatban
A kormányzat legutóbbi bejelentései azonban szembe mennek a legelemibb szolidaritási elvekkel is .
A kedvezményes és rokkantnyugdíjak elvonása, a teljes jogú nyugdíjak indexálásának megváltoztatása, az egyéb szociálpolitikai támogatások kurtítása és – főleg – a gyógyszerek támogatásának lefaragása óriási problémákat hozhat.
Tény, az utóbbiak megvalósításából mintegy 700 milliárdot kasszírozhat a kormány, ám valójában mekkora ez az összeg?
A Magyar Köztársaság 2011 évi költségvetésének bevételi főösszege 13 079, 1534 milliárd forint, kiadási főösszege pedig 13 767,9406 milliárd. Azaz a fenti 700 milliárd ennek az összegnek az 5,35 század százaléka. Azaz az „átalakítások” hozadéka nem olyan mértékű, amelyet más, jobban tervezett költségvetés esetén annak más fejezeteiből ne lehetne megspórolni. E kiadások kurtítása olyan társadalmi feszültségekhez vezethet, amelyek politikai következményei sokkal súlyosabbak, mint azt kiagyalói gondolják.
Következmények
A kormány arra számít, hogy a magyar társadalom tűrőképessége – az elmúlt évtizedek folyamatos megszorítás sorozata következményeként – olyan magas szintű, hogy saját önfenntartása érdekében mindenféle „trükkel” képes lesz legyűrni a fenti korlátozások következményeit.
Ez a spekuláció részben igaz. A magyar társadalom számos – a szociológiában ismert – technikát alkalmazott a ’70-es évek óta folyamatosan, amely segítette „túlélését” a nehéz időszakokban.
Azonban a helyzet napjainkra gyökeresen megváltozott. Egyrészt az akkori nemzedék elöregedett, az új – már a rendszerváltás óra felnőtt – generáció pedig csak hírből ismeri ezeket.
Az átalakítások haszna tehát nincs arányban a politikai és társadalmi presztízsvesztés mértékével.
A társadalom tűrőképességével így játszani meglehetősen felelőtlen politika!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése