„A NEMZETKÖZI HELYZET FOKOZÓDIK PELIKÁN ELVTÁRS…”

Ki nem emlékezne Őze Lajos kitűnő alakítására, Virág elvtársként. A terített asztal mellett ülő nagy intrikus figyeli, amint a naiv – és néhány jól megválogatott szóval megvezethető – Pelikán József gátőr birkózik a malacsülttel. „Egyszer majd kérünk magától valamit, Pelikán elvtárs…”
Nem is tudom, miért van dejá vu érzésem ezzel kapcsolatban? Talán mert majd kérnek tőlem valamit? Vagy nem is tőlem kérnek valamit, hanem az országtól? A nagy Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében újabb áldozatra buzdítanak?

Manapság a strassburgi események vannak napirenden. A kormányfőt az independent európai parlamenti képviselők jól lealázták, fittyet hányva az egójára. Elég nehéz lehetett szegénykémnek, mert itthon hozzá volt szokva a hozsannákhoz, meg ahhoz, hogy még a kérdéseket is félve teszik fel. A plenáris ülésen pedig elindult a gőzhenger, ami a legrosszabbat – a dacos harcost – hozta ki belőle. Amióta a diplomáciát művelik, azóta tudják annak művészei, hogy a „ha harc, legyen harc” stílusú tárgyalási módszer kudarcra van ítélve, különösen akkor, ha nem egyenlő felek állnak szembe egymással. Az Európai Unióról illik tudni, hogy határozatai ugyan konszenzussal születnek – minden tagállamnak elméletileg egy szavazata van –, de azért mindenki tudja, hogy az egyenlők között vannak egyenlőbbek. Ez utóbbiak hosszas tárgyalásokon győzik meg a többieket, hogy mégiscsak az lesz a jó, amit az egyenlőbbek is elfogadnak.

Így van ez kis mindennapi, itthoni életünkben, politikánkban is.

Csak egy kicsit alpáriabban, egy kicsit direktebben. Virág Elvtárs vacsorás meggyőzése napjaink kormányzati érdekérvényesítéséhez képest babazsúr.
Az már fel sem tűnik napjaink Pelikánjainak, hogy a hatalom lábbal tapossa a demokratikus elveket, és eljut addig, hogy a jogállami követelményekbe ütköző törvénykezést honosít meg. Megteheti, hiszen a tömeg legnagyobb része életében nem találkozik olyan szituációval, amelyben szembesülne e törvények hátrányaival.

A kocsmában pedig tök mindegy, hogy van-e szólásszabadság vagy nincs. Úgyis mindenki elkáromkodja a maga baját. Ha pedig ebbe valaki bele akar szólni, az pestiesen szólva bátor! A mindennapi Pelikánoknak most nem az a legnagyobb baja, hogy született egy velejéig szar médiatörvény. Még az sem dobja fel őket, hogy Magyarország tölti be az Európa Tanács elnöki tisztét az elkövetkező fél évben. Nem vonul utcára örömében, hogy új alkotmánnyal ajándékozza meg – az Országgyűlést Alkotmányozó Nemzetgyűléssé transzformáló – a FIDESZ-es kétharmad.

Mindez távol áll tőle. Pelikánjainkat az érdekli, hogy mi a frászból fogja kifizetni a lakástörlesztést, mert a svájci frank még mindig 200 forint felett van, és a nyilvántartott adóssága több mint amennyit eredetileg felvett — pedig már öt-tíz éve törleszt.
Az érdekli, hogy megmarad-e a munkahelye, lesz-e elég pénze arra, hogy a gyereknek tavaszra új cipőt vegyen, ki tudja-e fizetni az emelkedő gázszámlát és közműdíjakat.

Szóval a mai hatalom méltó Virág Elvtárshoz: kíméletlenül kihasználja mindannak következményeit, amelyet maga idézett elő. Egy kiegyensúlyozott gazdasági környezetben élő társadalommal mindezt nem tudnák megcsinálni. De létrehozták a bizonytalanság és a félelem légkörét, amelyben mindenki kétszer is meggondolja, hogy mit mond – és legfőképpen –, mit cselekszik.

Szép új világ! Győzött az erőszak, tenyészik a szervilizmus, és mindenkit elönt a szenny!