ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉS — ALKOTMÁNYOZÁS

A napokban sokan kérdezték – valószínű valamely website-ot félreértve – hogy 2011 áprilisában valóban „alkotmányozó nemzetgyűlést” hívnak össze a készülő új alkotmány elfogadására?
Nos, ahhoz, hogy a helyzetet tisztázhassuk, néhány alapfogalmat is tisztázni kell. Nem vagyok jogász, így a tisztázáshoz különböző források anyagait használtam, ha azokban tévedés van, úgy ez megjelenik ebben az írásban is. Nyilván lesznek jogban jártas olvasók, kik majd kiegészítik, kijavítják e jóindulatú tévedéseket, előre is köszönöm nekik. Egy valamit még szeretnék hangsúlyozni, hogy ez az írás „ismeretterjesztő” szándékkal született, kielégítendő az e témával napjainkban meglevő érdeklődést.

Alkotmányozó nemzetgyűlés

A magyar jogrend nem ismeri ezt a fogalmat. Már csak azért sem, mert a jelenleg érvényes alkotmányunk erre nem ad lehetőséget, hiszen az alaptörvény megfogalmazását az országgyűlés kompetenciájába utalja [19. § (3) bek.]
Az alkotmányozó nemzetgyűlés fogalma nem a magyar hagyományokból ered, hanem a francia forradalomból eredeztethető (Nemzeti Alkotmányozó Gyűlés – Assemblée Nationale Constituante), és az amerikai történelemhez is köthető (Szövetségi Alkotmányozó Konvenció). E testületnek az a legfőbb tulajdonsága, hogy léte egyszeri és egyetlen feladata van, az alkotmány megalkotása. Azaz egyetlen célra hívják össze (választják), és annak befejezésével fel is oszlatja saját magát.

Alkotmányozás

A jogtudósok szerint az alkotmány az adott ország alaptörvénye , a jogrendszer csúcsa. Az alkotmánynak az alkotmányjogászok kétféle típusát különböztetik meg: a történeti (másképpen íratlan) és a kartális (azaz írott) alkotmányt. A történeti alkotmány a különböző történeti időszakokban született törvények, szabályok és jognyilatkozatok összessége. Ezek szabályozzák az államhatalom gyakorlását, az állampolgári jogok tartalmát.
A kartális alkotmányt alaptörvénynek tekintik, amellyel nem lehet ellentétes egyetlen más jogszabály sem. Ezt az alkotmányt vagy az alkotmányozó nemzetgyűlés vagy a legfőbb képviseleti szerv (parlament, Országgyűlés) fogadja el. Ez utóbbi esetben ezt népszavazás „erősítheti” meg.
Azt látjuk, hogy a magyar jog 1949-ig a történeti alkotmányt ismerte.
Ezt nevezték ezeréves alkotmánynak, amely tulajdonképpen nem egy egységes szerkezetbe foglalt joganyag volt, hanem, mint fentebb is említettük, az ország története folyamán elfogadott „sarkalatos” jogszabályok (törvények) összessége. Ez persze nem örök, hanem az idővel, a társadalmi változásokkal párhuzamosan állandóan változik.
Manapság nagyon sokan hivatkoznak az ezeréves magyar alkotmányra, amelyet Szent Istvántól eredeztetnek, a Szent Korona tanra és sok más egyéb joganyagra Könyves Kálmántól Webőczy-ig.
Azt látni kell, hogy 1949-ben a magyar Országgyűlés elfogadta a Magyar Népköztársaság alkotmányát (1949. évi XX. törvény a Magyar Népköztársaság Alkotmánya). Ezt nevezik ma a köznyelvben „sztálini alkotmánynak”. Ez a rendszerváltás során, annak előkészítéseként, az Országgyűlés módosította az 1989. évi XXXI. törvény. A szabad választások után az alkotmány mai formáját és tartalmát az 1990. évi XXIX. törvénnyel nyerte el.

Napjaink alkotmányozása

Az alkotmányozás gondolata a rendszerváltás óta többször is felvetődött, ám – és nem csak a kétharmados támogatottság hiányában – igazán nem volt rá szükség. A jelen alkotmány keretei kiállták a próbát, és biztosították a Magyar Köztársaság jogállami működését.

2010-ben azonban a választásokhoz közeledve egyre többször vetették fel kisebb radikális csoportok – a konzervatív jobboldal és a szélsőjobboldalhoz tartozók –, hogy ideje egy igazi, magyar alkotmányt alkotni, amelyben megtestesül az ezeréves államiság, visszaköszön a Szent Korona-tan.

Ezek e csoportok több internet site-on terjesztették véleményüket, sőt különböző nyomtatott kiadványon juttatták el a lakossághoz gondolataikat.
Ezzel nincs is semmi baj. Ebben az országban (még) véleményszabadság van. A fentiek egy fajtáját jelentik az alkotmánnyal kapcsolatos gondolatoknak. Lehet őket bírálni – és meg is érdemlik –, hogy nézeteik avíttasak, nem felelnek meg a 21. század társadalmi és gazdasági, nemzetközi politikai valóságának.
Az igazi probléma azonban ezzel az, hogy az általuk követelt „alkotmányozó nemzetgyűlés” összehívására a mai jogrendben nincs lehetőség. Nincs lehetőség és felesleges is!
Mert a jelen alkotmány az országgyűlés hatáskörébe utalja az alkotmányozást, mert a magyar Országgyűlés alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalom is egyben.
A szakértők szinte egyhangúan megegyeznek abban, hogy a mai is érvényes alkotmány megfelel a követelményeknek, nincs is valós szükség annak módosítására.

A politika kommunikációja

A 2010-es parlamenti választások eredményeként kialakult kétharmados parlamenti többség élhet alkotmányozó hatalmával. Az persze egy másik nézőpont, hogy a választások során nem történt „forradalom” sem pedig „új nemzeti közmegegyezés”. Ezek a fogalmak már csak a parlamenti győzelem után kerültek bele a kormányzat és a győztes párt kommunikációjába. Mivel ez a kommunikáció elegendően hatékony, így bizony a politikailag inaktív – és kevéssé tájékozott – szavazó könnyen elfogadja a legnagyobb bornírtságokat is.
Mindez a propaganda. A politikai, törvényhozási aktusok május óta azt szolgálják, hogy a hatalmon levő párt politikai hegemóniáját megerősítse.
Ennek érdekében a mostani hatalomnak semmi sem szent. Sem a szólásszabadság, sem a jogállam, sem az alkotmányosság.

Vissza a szép ötvenes évekbe — vagy még hátrább.