A RETTEGÉS KORMÁNYA

Forrás: Internet

A legújabb hírek szerint még a földhőt is meg akarja adóztatni a kormány. Némi pikírtséggel még azt is mondhatnám, hogy igaza van, hiszen ami a föld alatt érték van, az mind a magyar államot illeti meg. Így nyilvánvaló, hogy a földalatti és a mindenkori levegő hőmérséklet különbsége is az állam tulajdona. Nosza, aki ezt használja, fizessen, mint a békebeli katonatiszt!

De félre a tréfával! Értelmezzük ezt egy kicsit! A kormány célja, hogy ne engedjen – semmilyen körülmények között – betekintést az Uniónak a közpénzek elköltésébe. Ettől a lehetőségtől úgy retteg, mint ördög a tömjénfüsttől. Ezért gazdaságpolitikájának – már amennyiben ezt annak lehet tekinteni – fő célja az államháztartási hiány három százalék alatt tartása. Mivel a magyar büdzsé államadósságának egy jelentős része valutában van, az euró és a frank árfolyamának növekedése, a forint romlása növeli a fizetendő tartozást. Ezt pedig minden körülmények között elő kell teremteni. Nemsokára még a pislogást és a levegővételt is adóztathatják, ne legyenek kétségeink afelől, hogy bármilyen erkölcsi skrupulusa Is lenne a hatalomnak ez ügyben.

Azt lassan ötödik éve látjuk, hogy a magyar gazdaságpolitika unortodox megoldásai gátolják a gazdaság valódi fejlődését (nincs beruházás, az üzleti szférában nem nőnek, hanem csökkennek a foglalkoztatási adatok) csökkennek az állam bevételei. A gazdasági növekedés lassúbb, mint az árfolyamromlás, így valamivel pótolni kell a kieső állami jövedelmet.

A mostani kormány retteg attól, hogy rákényszerüljön uniós hitelek felvételére. Nincs más választása, mint újabb és újabb adók kitalálásával és kivetésével foltozgassa az egyre nagyobb lyukakat.

Fél mástól is a kormány, mégpedig attól, hogy a sarcolós politikája olyan politikai erjedést indukál, amely megkérdőjelezi a – általuk elképzelt –  hosszan tartó regnálást.

Forrás: Internet - MNO.hu

A félelem pedig a közmondás szerint is rossz tanácsadó, irracionális döntéseket hozhat. Ezt látjuk ma is. Nincs valós, elemzéseken alapuló válaszuk az elmúlt hetek gazdasági kihívásaira: az olajár tartós visszaesésére, és a multinacionális cégek távozására, illetve tevékenységük hazai korlátozására.

Az olajárak csökkenése persze rendesen megkurtítja a bevételeket, hasonlóan az árfolyamromláshoz.

Nem nézhetnek bizakodóan a Merkel-látogatás elé sem.

Mégsem veszik maguknak a fáradságot – valószínűleg szellemi kapacitásuk sincs erre –, hogy a már említett földhő adójával kapcsolatban számításokat végezzenek. Dacára annak, hogy az elmúlt években elterjedt ez a technológia Magyarországon, ám az mégsem mondható tömegesnek. Néhány tízezer ingatlan lehet, amely ezzel a módszerrel csökkenti fosszilis energiaszükségletét. Ezeket persze meg lehet adóztatni, de ha valaki rendesen utánaszámolna, kiderülne, hogy az érintettek által el nem fogyasztott energiahordozó beszerzési ára, még a csökkenő világpiaci költségek mellett is, jelentősebb, mint a beszedendő adó!

Erre szokták azt mondani, hogy akkor meg minek? Nagyobb a politikai kockázata, mint az így nyert anyagi bevétel.

Szóval, egyre jobban megerősödik az átlagemberben is a tudat: inkompetens kormányzatunk van!

Ceterum censeo OV esse delendum!

TÜNTETÉSEK NAPRÓL NAPRA

Forrás: Internet - MTI- Metropol

A BBC csatornáján nézve a Párizsi tüntetést, nem éppen világrengető, de lényeges konklúziót vontam le: tényleg van mit tanulnunk Európától!

Az elmúlt napokban azon gondolkodtam, hogy miként lehetne formába önteni gondolataim az elmúlt hetek tüntetéseiről, különösen arról a versenyről, amit különböző csoportok vívnak azért, hogy minél több embert szólíthassanak utcára.

Az OGYM hívta szilveszterezni híveit a parlament elé, mit mondjak, kevés sikerrel. Talán 150 ember rázta a klasszikus rockra éjfélig, majd egy fél óra alatt hirtelen kiürült a tér. Mentségére legyen mondva a szervezőknek, hogy az idei tél egyik leghidegebb éjszakája volt, aki egy óránál hosszabb időt akart a szabadban tölteni, annak a kiskert kaput is magára kellett vennie. A mozgósítás azonban mégis csak lájtosra sikeredett, ha figyelembe vesszük, hogy néhány száz méterrel arrébb, a Vörösmarty téren, azért legalább tízszer többen búcsúztatták 2014-t.

Forrás: Internet - TAOL.hu

Hasonlóan „gigantikusra” tervezték a szervezők a január másodikai Operaház előtti demonstrációt is. A három évvel ezelőttinek az árnyékára sikeredett ez is.

Valahogy az az érzésem, hogy a szervezők nem tudják fontossági sorrendbe tenni a dolgokat és arra mozgósítani a hallgatóságot. Mi több, elegendő módon amatőrök ahhoz, hogy magán a tüntetésen se tudják „megszólítani” az ott részt vevőket. Az nem tüntetés, hogy néhány önjelölt vátesz kiáll egy pódiumra és elmondja – mégoly helyes és megfontolandó – mondanivalóját. Éppen azt nem érik el, ami a céljuk, hogy egy jövőbeli együttműködés érdekében valamiféle közös érdekkörbe kovácsolják a résztvevőket.

Sommásan – természetesen tartalmilag nem is nagyon kritizálva, bár azt is megérdemelnék – összefoglalva a „szónokok” hatását, Hofi egyik paródiáját kell idéznem: „Az is hülye, aki erre kardot ránt!”

De nem csak ez a bajom! Azt is kicsit értetlenkedve veszem tudomásul, hogy a mostani „civil” szervezkedések szinte betegesen irtóznak attól, hogy az ellenzéki pártok demonstratíve (zászlókkal, logókkal) jelen legyenek megmozdulásaikon. Ez valami teljesen eszement gondolkodásra utal. Megmagyarázom: a parlamenti ellenzéki pártok – tevékenységük eredményességét most ne elemezzük, mert az megérdemel egy hosszabb tanulmányt – is a magyar társadalom tagjaiból verbuválják támogatói körüket. Ezek ez egyének lehet, hogy nem mindenben értenek egyet pártjuk nyilvánosságban és a közéletben folytatott politikájával, ám politikailag aktív, véleményt nyilvánító személyek, akik szimpatizálnak, egyetértenek a céllal, amit a „civilek” képviselnek. Mint egyének a politikai erejüket adják ahhoz, hogy megbuktassák a regnáló kormányt, ám meg kívánják tartani pártpolitikai identitásukat. Ha a „civil” szervezetek ezt elutasítják, akkor saját maguknak tesznek rosszat, hiszen jelentős tömegtámogatástól esnek el.

A másik, a fentiekből fakadó gondolat: a modern képviseleti demokráciákban a politikai (törvényalkotói, képviseleti) szereplők a pártok. Lehet utálni őket, lehet elutasítani őket, lehet nem rájuk szavazni, de egyet nem lehet: negligálni őket, és olyan rendszert vizionálni, amelyben a pártoknak nincs szerepük. Lehet új pártot alapítani, el lehet lehetetleníteni a most működőket, mindent meg lehet tenni, de akkor azt kell mondani! Akkor ki kell állni, és azt mondani több ezer embernek, hogy itt és most új dolog kezdődik, pártot alapítunk, és aki velünk egyetért, az kövessen!

Az nem lehet mondani, hogy ezt se akarom, meg azt se, de nagyon meg akarom határozni, hogy mi legyen a politikában. Ez eleve a sikertelenséget kódolja a tevékenységbe, mert a választópolgár – minden ellenkező híresztelések ellenében – nem hülye, és pontosan tudja, hogy mit akar!

A harmadik kifogás pedig az, hogy ha a mai ellenzék valóban ki akarja mutatni azt az elégedetlenségét, amit a parlamentben egy elfuserált választási törvény miatt nem tud, úgy szervezzen valódi demonstrációkat. Szervezze meg azt, vonja be a szakszervezeteket, a civil társadalmat, éljen minden rendelkezésére álló eszközzel: sztrájkkal, polgári engedetlenséggel, minden jog által nem tiltott eszközzel. Az azért mégis csak furcsa, hogy a matrica ügy egy halvány ígéretet váltott ki, miszerint majd útlezárásokra kerül sor, ha véglegesítik a rendszert. Röhej!

Január elsejével kellett volna lezárni az sztrádákat egészen addig, amíg ezt az őrületet vissza nem vonják.

Forrás: Internet - magyarhirlap.hu

De nem tették, így aztán a miniszterelnök álnokul – hatalma biztos tudatában – biztathatta a népet arra, hogy csak tüntetgessenek, mert ez nem más, mint a bejáratós gépház zaja.

Tanulhatnánk a 11-i párizsi tüntetésből: Ott egy ország mutatta meg – dacára annak, hogy sokszínű politikailag, etnikailag, kulturálisan –, hogy ha egy-két dologban (a demokrácia alapjaiban és a megfélemlíthetetlenségben) egyetért, akkor annak érdekében az utcára is vonul. Voltak vagy másfél millióan Párizsban, nem beszélve a többi francia városról Marseilletől Nantesig.

Szóval, ha van egy hívó szó, akkor sok-sok embert lehet megszólítani!

Csak egy kis melót kellene belerakni! Meg felkészülni!

Nem vagyok híve semmiféle összeesküvés elméletnek. De nagyon úgy néz ki – főleg, ha egy kicsit a kívülálló szemével próbáljuk meg szemlélni –, mintha e tüntetésszervező csoportocskák mögött, valahol hátul az árnyékban, megjelenne a hatalom szelleme. Arra buzdítja őket, hogy csak szervezkedjenek, hiszen ismerik és kalkulálják a várható következményeket: az egyre nagyobb érdektelenséget.

Ez pedig a regnáló hatalom szekerét tolja! Elmélyíti a közömbösséget és a fásultságot. Ezt pedig normális ellenzéki nem akarhatja! (De úgy látszik, teszi!)

Ceterum censeo OV esse delendum!

(Ezt ideírom, bár mostanában Dési kolléga a jegyzeteiben használja, de én valahogy régebben! J)

BOLDOG ÚJ ÉVET — HA LEHET RENDSZERVÁLTÁSSAL

Minden olvasómnak kívánok az előzőnél boldogabb új évet, de ha jobban belegondolok, nem igen van rá esély. Elég csak végigböngészni a netet, hogy milyen megszorítások, új adók és díjak zúdulnak a nyakunkba. Ezt nem igazán kompenzálja az előrejelzés, miszerint alacsony lesz az infláció. Ez utóbbi szerintem csak egy álom a kormányzat részéről, hiszen a forint árfolyama ismét elszabadulóban van, ami persze azt jelenti, hogy szinte minden drágább lesz.

Érthető persze a tömegek kiábrándulása, ám ahogyan ezt kezelik, az azért magán viseli kis országunk összes jellemzőjét. Már régóta ismert a mondás a „magyar átokról”, ami azt jelenti, hogy jelentős döntések előtt soha nem volt összhang az országban.

Most is ezzel nézünk szembe.

Forrás: Internet

Elemezzük egy kicsit a helyzetet – próbáljunk meg magunk fölé emelkedni – egy másik nézetből. Adott egy kormánypárt, amely képtelen arra, hogy adekvát válaszokat adjon a kihívásokra. Nem képes kezelni sem a társadalom belső problémáit (szociális, egészségügyi, kulturális ügyek), sem a világban lejátszódó eseményeket. Nem képes felmérni, hogy az ad hoc hozott törvényei és kormányhatározatai milyen következményekkel járnak. Csak egy – tulajdonképpen perifériális – intézkedésük alapján be lehet bizonyítani, hogy saját maguk alatt vágják a fát: ez az üzletek nyitva tartásának korlátozása. Próbáljunk számolni (persze a számok kitaláltak és becsültek): ha egy  multi egy vasárnap 1000 vevőt szolgál ki, a vevők egyenként csak négyezer forint értékben vásárolnak, úgy a napi forgalma négymillió forint. Ennek az ÁFA tartalma: 315 ezer forint. Amennyiben feltételezzük, hogy országos szinten legalább ezer ilyen áruház van, akkor az állam 315 millió forintot dob ki az ablakon naponta. Éves szinten 16380 millió. Ez pedig már ütős összeg, a költségvetés közel 0,01 százaléka. Ennyi pénzből rendbe lehetne szedni a felsőoktatás leégetőbb problémáit. (Azt csak „halkan” teszem hozzá, hogy ha a fenti számok kicsit bővebbek – nyilván van, aki e számokat ismeri –, akkor az állam vesztesége is nagyobb.

Adott tehát egy tulajdonképpen inkompetens kormány.

Ám vele szemben – most tekintsünk el a parlamenti arányoktól, mert az merőben mesterkélt konstrukció, amely nem tükrözi az ország valós politikai megosztottságát – adott egy hasonlóan inkompetens ellenzék is.

A közösségi portálokon osztódással szaporodó ellenzéki csoportocskák (bocsánat mindegyiktől, hogy nem sorolom őket név szerin) alkalmasak arra, hogy ezreket vigyenek ki az utcára, és ott megfelelő módon szidják a kormányt és az elmúlt negyedszázad teljes politikai elitjét:

„2014 végére tagadhatatlanná vált, hogy a magyarországi politikai, gazdasági és értelmiségi elit nem rendelkezik azzal a tudással, látással és eréllyel, ami a kiút záloga lehetne, praktizáló és véleményformáló többségük gondolattalansága, reflektálatlansága és felelőtlensége kiábrándító. A társadalom elfordult a közügyektől, kiábrándult a politikából, az együttműködés és az egymásért tevés értékei elvétve mutatkoznak csak, az atomizálódás és izolálódás folyamatai zajlanak.

MostMi! Most, mert ha most nem, félő, hogy nem éljük már meg, hogy az ország megváltozzon. És mi, azaz mindannyian, akik ezt a változást szeretnénk, mert 25 éve hiába várjuk ennek a munkának az elvégzését azoktól, akik a képviseletünkre jelentkeztek.”

Forrás: Internet - Népszava.hu

Mindenki kifejezi óhaját, hogy le kell váltani a regnáló kormányt, azonban még egyetlen önjelölt „rendszerváltótól” sem halottuk, hogy ezt miként képzeli el, és mi történik tulajdonképpen, ha az óhajtott akció sikeres lenne. Arról nem is beszélve, hogy a csoportok egymással sem nagyon állnak szóba, egyetlen kivétel ez alól, hogy a jelenlegi ellenzéki pártokat egyikük sem látja szívesen.

Ezt támasztja alá a fenti idézet egyik szerzője is a reggeli rádió interjújában, amikor megkérdezték tőle, hogy hogyan tovább? A válasz erre az volt, hogy „ezt most, jelen pillanatban nem tudjuk megmondani”.

Na, szépen vagyunk! Kivisztek sokakat az utcára, elismétlitek azt, amit egyébként mindenki tud és érez, amiért kimegy tüntetni, ám semmiféle elképzelésetek nincs a megoldásról. Az azért egy kicsit karcsú, hogy: „Szeretnénk azt a felszabadító élményt a téli ünnepek után is újra megélni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sokan és egyre többen vagyunk, akik ki merünk állni, fel merjük emelni a szavunkat a jelenlegi álságos rendszer ellenében, sőt, azt is tudjuk, milyen országban szeretnénk élni helyette: szabad és szolidáris országban.” Ezzel ugyan mindenki egyetérthet, de a hogyanra semmiféle megoldást nem kínál.

A demokratáknak van egy közös jellemzője: a változást csakis demokratikus eszközökkel lehet elérni. Még akkor is, ha a jelen törvényi körülmények nem normálisak, és a hatalom felé lejt a pálya. A nem demokratikus eszközök alkalmazása ugyanis életveszélyes a demokráciára.

Forrás: Internet

Márpedig a polgári demokráciában a pártoké a politikai szerep. Nem a civil szervezeteké, nem a baráti társaságoké, hanem a szervezett pártoké. Ezt azért illenék betartani.

Az utcára vonuló tömegek természetesen nagy nyomást fejthetnek ki a regnáló politikai hatalomra. Még azt is elérhetik, hogy egy-egy intézkedéssel kapcsolatban meghátrálásra késztessék a kormányt. Leváltani azonban nem tudják. Leváltani csak a pártok segítségével, az előrehozott választások kikényszerítésével lehetséges Orbán Viktort és barátait.

A 2014-es választási eredmények is azt mutatták, hogy meg lehet verni ezt a kormánypártot, ha az elégedetlen emberek nyomására összefognak a szereplők (civilek, pártok, mozgalmak).

Az elhatárolódás (egymástól és a pároktól) ez esetben kontraproduktív. Nem vezet sehová, ha minden csoport csak a saját belterjes támogatóira épít. Ugyanis így éppen az a „kritikus tömeg” forgácsolódik szét, ami valóban Orbán bukásához vezethet.

Érdemes lenne erről az önjelölt rendszerváltóknak elgondolkodniuk.

Ceterum censeo OV esse delendum.