2015. január 12., hétfő

TÜNTETÉSEK NAPRÓL NAPRA

Forrás: Internet - MTI- Metropol
A BBC csatornáján nézve a Párizsi tüntetést, nem éppen világrengető, de lényeges konklúziót vontam le: tényleg van mit tanulnunk Európától!
Az elmúlt napokban azon gondolkodtam, hogy miként lehetne formába önteni gondolataim az elmúlt hetek tüntetéseiről, különösen arról a versenyről, amit különböző csoportok vívnak azért, hogy minél több embert szólíthassanak utcára.
Az OGYM hívta szilveszterezni híveit a parlament elé, mit mondjak, kevés sikerrel. Talán 150 ember rázta a klasszikus rockra éjfélig, majd egy fél óra alatt hirtelen kiürült a tér. Mentségére legyen mondva a szervezőknek, hogy az idei tél egyik leghidegebb éjszakája volt, aki egy óránál hosszabb időt akart a szabadban tölteni, annak a kiskert kaput is magára kellett vennie. A mozgósítás azonban mégis csak lájtosra sikeredett, ha figyelembe vesszük, hogy néhány száz méterrel arrébb, a Vörösmarty téren, azért legalább tízszer többen búcsúztatták 2014-t.
Forrás: Internet - TAOL.hu
Hasonlóan „gigantikusra” tervezték a szervezők a január másodikai Operaház előtti demonstrációt is. A három évvel ezelőttinek az árnyékára sikeredett ez is.
Valahogy az az érzésem, hogy a szervezők nem tudják fontossági sorrendbe tenni a dolgokat és arra mozgósítani a hallgatóságot. Mi több, elegendő módon amatőrök ahhoz, hogy magán a tüntetésen se tudják „megszólítani” az ott részt vevőket. Az nem tüntetés, hogy néhány önjelölt vátesz kiáll egy pódiumra és elmondja – mégoly helyes és megfontolandó – mondanivalóját. Éppen azt nem érik el, ami a céljuk, hogy egy jövőbeli együttműködés érdekében valamiféle közös érdekkörbe kovácsolják a résztvevőket.
Sommásan – természetesen tartalmilag nem is nagyon kritizálva, bár azt is megérdemelnék – összefoglalva a „szónokok” hatását, Hofi egyik paródiáját kell idéznem: „Az is hülye, aki erre kardot ránt!”
De nem csak ez a bajom! Azt is kicsit értetlenkedve veszem tudomásul, hogy a mostani „civil” szervezkedések szinte betegesen irtóznak attól, hogy az ellenzéki pártok demonstratíve (zászlókkal, logókkal) jelen legyenek megmozdulásaikon. Ez valami teljesen eszement gondolkodásra utal. Megmagyarázom: a parlamenti ellenzéki pártok – tevékenységük eredményességét most ne elemezzük, mert az megérdemel egy hosszabb tanulmányt – is a magyar társadalom tagjaiból verbuválják támogatói körüket. Ezek ez egyének lehet, hogy nem mindenben értenek egyet pártjuk nyilvánosságban és a közéletben folytatott politikájával, ám politikailag aktív, véleményt nyilvánító személyek, akik szimpatizálnak, egyetértenek a céllal, amit a „civilek” képviselnek. Mint egyének a politikai erejüket adják ahhoz, hogy megbuktassák a regnáló kormányt, ám meg kívánják tartani pártpolitikai identitásukat. Ha a „civil” szervezetek ezt elutasítják, akkor saját maguknak tesznek rosszat, hiszen jelentős tömegtámogatástól esnek el.
A másik, a fentiekből fakadó gondolat: a modern képviseleti demokráciákban a politikai (törvényalkotói, képviseleti) szereplők a pártok. Lehet utálni őket, lehet elutasítani őket, lehet nem rájuk szavazni, de egyet nem lehet: negligálni őket, és olyan rendszert vizionálni, amelyben a pártoknak nincs szerepük. Lehet új pártot alapítani, el lehet lehetetleníteni a most működőket, mindent meg lehet tenni, de akkor azt kell mondani! Akkor ki kell állni, és azt mondani több ezer embernek, hogy itt és most új dolog kezdődik, pártot alapítunk, és aki velünk egyetért, az kövessen!
Az nem lehet mondani, hogy ezt se akarom, meg azt se, de nagyon meg akarom határozni, hogy mi legyen a politikában. Ez eleve a sikertelenséget kódolja a tevékenységbe, mert a választópolgár – minden ellenkező híresztelések ellenében – nem hülye, és pontosan tudja, hogy mit akar!
A harmadik kifogás pedig az, hogy ha a mai ellenzék valóban ki akarja mutatni azt az elégedetlenségét, amit a parlamentben egy elfuserált választási törvény miatt nem tud, úgy szervezzen valódi demonstrációkat. Szervezze meg azt, vonja be a szakszervezeteket, a civil társadalmat, éljen minden rendelkezésére álló eszközzel: sztrájkkal, polgári engedetlenséggel, minden jog által nem tiltott eszközzel. Az azért mégis csak furcsa, hogy a matrica ügy egy halvány ígéretet váltott ki, miszerint majd útlezárásokra kerül sor, ha véglegesítik a rendszert. Röhej!
Január elsejével kellett volna lezárni az sztrádákat egészen addig, amíg ezt az őrületet vissza nem vonják.
Forrás: Internet - magyarhirlap.hu
De nem tették, így aztán a miniszterelnök álnokul – hatalma biztos tudatában – biztathatta a népet arra, hogy csak tüntetgessenek, mert ez nem más, mint a bejáratós gépház zaja.
Tanulhatnánk a 11-i párizsi tüntetésből: Ott egy ország mutatta meg – dacára annak, hogy sokszínű politikailag, etnikailag, kulturálisan –, hogy ha egy-két dologban (a demokrácia alapjaiban és a megfélemlíthetetlenségben) egyetért, akkor annak érdekében az utcára is vonul. Voltak vagy másfél millióan Párizsban, nem beszélve a többi francia városról Marseilletől Nantesig.
Szóval, ha van egy hívó szó, akkor sok-sok embert lehet megszólítani!
Csak egy kis melót kellene belerakni! Meg felkészülni!
Nem vagyok híve semmiféle összeesküvés elméletnek. De nagyon úgy néz ki – főleg, ha egy kicsit a kívülálló szemével próbáljuk meg szemlélni –, mintha e tüntetésszervező csoportocskák mögött, valahol hátul az árnyékban, megjelenne a hatalom szelleme. Arra buzdítja őket, hogy csak szervezkedjenek, hiszen ismerik és kalkulálják a várható következményeket: az egyre nagyobb érdektelenséget.
Ez pedig a regnáló hatalom szekerét tolja! Elmélyíti a közömbösséget és a fásultságot. Ezt pedig normális ellenzéki nem akarhatja! (De úgy látszik, teszi!)
Ceterum censeo OV esse delendum!

(Ezt ideírom, bár mostanában Dési kolléga a jegyzeteiben használja, de én valahogy régebben! J)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése