NYUGDÍJ — GYEREKEK — JÖVŐ

Elég nagy port kavart a sajtóban a Népesedési Kerekasztal javaslata a nyugdíjrendszer reformjára. A MTA elnöke hívta életre ezt a tanácsadó testületet, amelybe 30 szervezet – üzleti élet, a tudományos intézmények, az egyházak és a civil szféra – képviselőit hívta meg. A cél a a társadalmi együttműködés kiszélesítése a népesedés témakörében.

Nem kérdőjelezhetem meg a válogatás szakmaiságát, sem az abban résztvevők kompetenciáját. A probléma nem is abban van, hogy egy adott kérdésre e kitűnő testület milyen szakmai válaszokat ad.

A probléma a kormányzat kérdésfelvetésében van.

A kormány ugyanis a kérdéseit a saját „értékrendje” alapján veti fel, és kér erre – szigorúan a már említett politikai filozófia keretei között – válaszokat és megerősítést a hozzáértőktől.

A kérdés tehát az, hogy a kérdésfelvetés helye-e. Nézeteim és ismereteim szerint totálisan téves a kormány jövőről és a jövő problémáiról megfogalmazott ideológiája. Ez utóbbi a „munka társadalmából” indul ki.

Az első kutya már itt van elvermelve. A leglényegesebb kérdés ugyanis az, hogy mit tekintünk „munkának”?  Azoknak az anyagi javaknak az előállítását, ami szükséges a társadalom fenntartásához és fejlődéséhez vagy minden – jövedelmet biztosító, és adóval terhelhető – elfoglaltságot?

Az emberiség története ugyanis azt bizonyítja, hogy az ember – mint gondolkodó lény – igyekezett mindenkor megkönnyíteni azokat a tevékenységeket, amelyek önfenntartását, kényelmét szolgálták. Ez a folyamat különösen a XVIII. század végétől gyorsult fel, amúgy közönségesen ezt nevezzük tudományos-technikai fejlődésnek, technológiai forradalomnak. Mint azt napi életünkben tapasztalhatjuk, ez a fejlődés az elmúlt fél évszázadban olyan ütemű, hogy annak következményeit még a közeljövőre vonatkoztatva sem lehet pontosan megbecsülni.

A legújabb technológiák terjedése – robotizáció, energiatakarékos eszközök és berendezések, a környezettudatos fejlesztések – olyan változásokat hozhat rövid időn belül, amire a mai politikai és gazdasági rendszerek nincsenek (vagy kevéssé vannak) felkészülve. Egy biztos: a fejlődési trendek nem valószínű, hogy megváltoznak.

Forrás: Internet

A következmények pedig részben előre láthatók: a technológiai fejlődés egyre kevesebb élőmunkát (munkavállalót) igényel a gazdaság minden területén. Ez pedig felveti annak szükségét, hogy az államok gyökeresen felülvizsgálják elosztási rendszereiket. Az persze nagy kérdés – nem is vállalkozom a válaszra –, hogy ezt milyen formában oldják meg, de napjainkban is vannak kezdeményezések Európában e témában, például az állampolgári alapjövedelem.

Az eredeti kérdés – a jövő nyugdíjasainak ellátása – tehát nem válaszolható meg azzal, hogy növelni kell az adó- és járulékfizetők számát, mert előre látszik, hogy ez nem valósítható meg.

A népesedési kerekasztal másik tévedése pedig az, hogy a nyugdíjrendszer „gyakorlatilag bünteti a gyermekvállalást”. A felosztó-kirovó rendszernek – többek között – az a lényege, hogy a munkával töltött idő és járulékfizetés alapján határozza meg az egyén járandóságát. Ez a járandóság „individuális”, nincs köze ahhoz, hogy a járulékfizető (munkavállaló) milyen státusban van: házas-e vagy nem; vannak-e gyerekei és azok száma mennyi; férfi-e vagy nő?

A népesedési kérdések

A népesség gyarapodása vagy fogyása az nem nyugdíjkérdés, hanem szociális. Az, hogy „lesznek-e a jövőben adófizető állampolgárok” (már ez a megfogalmazás is bornírt) nem attól függ, hogy a potens szülők gondolnak-e a nyugdíjas éveikre vagy sem. A szociális rendszer működésétől – családtámogatási rendszerek, ösztönzők és fékek rendszerétől – függ az, hogy a fiatalok vállalnak-e gyermeket és mekkora családot terveznek.

Forrás: Internet - Tankönyvtar.hu

Mivel ma a kormánynak gyakorlatilag nincs az egész társadalomra kiterjedő koherens szociálpolitikája (az adókban megnyilvánuló és oly sokat emlegetett családbarátságot, amely igénybevétele gyakorlatilag jövedelemfüggő, az alsó jövedelmi decilisek simán kimaradnak belőle, mert nem képesek érvényesíteni) nem képes befolyásolni a népesedési trendeket.

Ma a világon mindenütt – kis hazánkban is – az egyik legnagyobb gond az, hogy a népesség többet fogyaszt, mint amennyit fenntartható módon meg lehet termelni az adott országban illetve az egész bolygón. Ezen a gondon lehet ugyan – rövid távon – segíteni a fogyasztás visszaszorításával és más takarékossági módszerekkel, de hosszú távon elkerülhetetlen a népesség növekedésének radikális korlátozása. Ezt néhány ENSZ elemzés is alátámasztja.

Sajnos a politika – így a magyar kormány sem – vesz tudomást ezekről a kérdésekről. Unortodox módon megy előre a maga útján, mintha semmiféle köze sem lenne a saját kontinenséhez, közvetlen környezetéhez.

Ez persze érthető, hiszen mai politikusaink legfeljebb négyéves távlatban és hatalomban képesek gondolkozni. Minden más elképzelésük, ami a jövőt illeti már nem tekinthető konstruktív – tényekkel és trendekkel alátámasztott – gondolkodásnak, csupán hagymázas elképzelésnek.

Normálisan gondolkodó ember ezért fogadja igen komoly kétségekkel mindazt a jövőképet, amelyet ez a kormány elképzel.

Ceterum censeo OV esse delendum!