A MUNKA TÁRSADALMA

Most tekintsünk el a történelmi visszatekintéstől, az olasz korporatív és fasiszta (nem náci) állam kialakításától, és annak összehasonlításától mai regnáló kormányzatunkkal.

A „munka társadalmának” kialakítása – Orbán Viktor miniszterelnök hagymázos álma – ugyanis a XXI. század első évtizedének közepén enyhén szólva is antagonisztikus.

Elhiszem: merész kijelentés, de vizsgáljuk meg, milyen tények alapján jutunk erre a kijelentésre.

A munka

Forrás: Internet

A munka a filozófia szerint alkotó emberi tevékenység. És mint ilyen, valamiféle értéket állít elő. Ez az érték lehet anyagi természetű, de ugyanígy lehet nem kézzelfogható (immateriális).

Az emberiség a kezdet kezdete óta tevékenységének jelentős részét azzal töltötte, hogy biztosítsa saját létfenntartását. Halászott, vadászott, gyűjtögetett. A későbbiekben – mivel igen intelligens és eszes lény – mindent elkövetett annak érdekében, hogy a maga számára szükséges anyagi javakat (létszükségleteit) a lehető legkevesebb munkával és energia befektetéssel teremtse elő. Amúgy egyszerűen ezt hívták ipari forradalomnak és technológiai fejlődésnek.

Ez a folyamatos változás létrehozta a társadalmi rendszerek változását is. (Megest nem érdemes e témába belemenni, mert a blog nem ad rá terjedelmet — gondoljunk középiskolai és egyetemi tanulmányaink során elsajátítottakra.) A társadalmi rendszerek változása pedig kitermelte – mint immateriális javat – az uralkodó ideológiákat, amelyek azonban sajátosan ötvözték a fennálló éppen aktuális rend valamiféle védelmét és az emberben meglevő szabadságra való vágyát. Egyszerűsítve a dolgokat: megszületettek a liberális (szabadságelvű) és szocialisztikus (a társadalmat komplexen vizsgáló) filozófiák. Ezeknek csak egy komolyabb hibája volt, hogy a mindenkori politikára csak abban az esetben voltak hatással, ha a politikát éppen gyakorlók szándékainak indokként megfeleltek. (lásd: „létező szocializmus”). Mindezek a filozófiáknak van még egy nagy hibája: döntő többségük a XVII–XIX. században keletkezett. Az akkori nagy elméknek fogalmuk sem lehetett arról, hogy a huszadik század, és annak második fele, miféle robbanásszerű tudományos és technológiai forradalmat valósít meg.

De vissza a munkához. Az előbb emlegetett technológiai változások azt hozták magukkal, hogy a múlt század hetvenes éveinek kezdetétől egyre kevesebben dolgoztak a konkrét anyagi javakat előállító szférákban, az iparban és a mezőgazdaságban. A „munka” (ez alatt a megélhetéshez szükséges pénz megszerzését értjük) fokozatosan eltolódott a szolgáltatások és a nem anyagi javakat előállító szférák felé. Érdemes tallózni a eurostat weblapján.

Várható jövő

A trendek azt mutatják, hogy az elkövetkezendő évtizedben folytatódni fog a folyamat, miszerint az iparban egyre kevesebb munkavállalóra lesz szükség. Hasonlóval számolhatunk például a pénzügyi szektorban is, ahol a számítástechnika és a kommunikáció fejlődése szorítja ki az alkalmazottakat.

Forrás: Internet

A mezőgazdaság sem áll jobban. A családi és kis gazdaságok ugyan alkalmasak arra, hogy egy-egy családot eltartsanak, de az azokban folyó termelés mind árát, mind hatékonyságát tekintve messze elmarad a szövetkezetek vagy nagyobb vállalkozások diktálta versenytől.

A fentiekből fakadó értékelés pedig több mint érdekes. Az elkövetkező egy-két évtized alatt enyhe gazdasági emelkedés mellett is csökkenni fog az élőmunka szükséglet. Egyre kevesebb ember fogja megtermelni a társadalom számára szükséges anyagi javakat. Egyre több ember válik „feleslegessé” ebben a folyamatban.

Új filozófia szükségessége

És éppen ez az a tény, amely totálisan új filozófiai és politikai megközelítést igényel. Erre a problémára az előzőekben már emlegetett filozófiák alkotói (a liberális Adam Smith, John Lock, Ricardo és Mill; a szocialisták: Robert Owen, Saint Simon, Fourier, a későbbiekben Marx és Engels) nem lehettek felkészülve. Így ezek a filozófiák ma már nem nagyon alkalmasak arra, hogy napjaink kihívásaira segítségükkel válaszokat találjunk. Mészáros István a ma élő legnagyobb baloldali gondolkodó kivétel talán e sorból, aki  „A tőkén túl” című művében – paradox módon, de marxista módszerrel – cáfolja Marxot és az azóta ez utóbbi nevéhez fűződő (többnyire igen leegyszerűsített) politikai filozófiákat.

A nagy filozófiai és politikai kérdés – ami főleg a fejlett országokat érint – ugyanis az, hogy az anyagi javak előállításában nem résztvevő emberek minként részesedjenek abból. Megdőlni látszik ugyanis az a régi mondás: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”.Sok ember nem azért nem dolgozik (vesz részt az anyagi javak előállításában), mert lusta, hanem azért, mert egész egyszerűen nincs szükség a részvételükre.

Ám a nagy kérdés mégis megmarad: mit kezdjen a társadalom ezzel az egyre növekvő tömeggel? Miként biztosítsa számukra az emberhez méltó létezéshez szükséges forrásokat? Hogyan kezelje őket?

Egyre inkább kibontakozik annak szükségessége, hogy egy új társadalmi közmegegyezést kell létrehozni, a javak elosztásának új rendszerét. 

Azok a politikusok, akik nem látják ennek szükségét, előbb-utóbb bukásra vannak ítélve. Ami pedig e közmegegyezés létrehozását illeti, azt is látni kell, hogy ezt nem lehet egyetlen állam (társadalom) keretei között megvalósítani, hiszen a mai világ számtalan közvetlen és közvetett szállal kapcsolódik egymáshoz. Nagy átalakítások nem lehetségesek még egy nagyhatalom keretein belül sem.

Itt téved tehát Orbán Viktor és mindazok, akik a „munka társadalmát” hirdetik. Itt téved Botos Katalin és a Népesedési kerekasztal is.

Nem látnak tovább az orruknál, és nem képesek levetkőzni korábbi gondolati kereteiket.

Ceterum censeo OV esse delendum!