„Uraim! Az oroszok a spájzban vannak” – hangzott az elhíresült mondat Major Tamás szájából a hetvenes évek egyik legsikeresebb magyar filmvígjátékában.
Valahogy ez ötlött az eszembe a szombati tüntetésen. Jóindulatú – de indulatos – emberek ekézték a kormányt és a nemzeti együttműködés rendszerét. Megérdemli persze mind a kettő, ezzel nincs is semmi baj.
A baj az, hogy valamiféle üde amatőrizmus lengi körbe ezt az egészet. Nem csak ezt a rendezvényt, de az elmúlt időszak számos hasonló megmozdulását. Valamiféle hiányérzetem támadt.
Jó szándékú, hiteles emberek jelennek meg a tömeg előtt és ideális álmokat adnak elő. Olyanokat, amelyek lelkesítőek, és megvalósulásuk egycsapásra hozza el a kánaánt. Emberek tízezreinek véleménye tükröződik ezekben.
Csak, hogy mondani szokták: az ördög a részletekben rejtőzik. Éppen ezért, vannak dolgok, amiket – bármennyire is szeretnénk – nem tudunk megkerülni. Ezek pedig nem mások, mint napjaink tényei, a bennünket körülvevő valóság.
A mai politikai rendszer beágyazottsága
A kétharmad eredményei: részlegesen lebontott demokratikus intézményrendszer (alkotmánybíróság hatáskörcsökkentés, az érdekegyeztetés negligálása, bíróságok befolyás alá vonása stb.); újjáírt, társadalmi legitimáció-hiányos alaptörvény; egy politikai erőnek kedvező választási törvény; az önkormányzatiság részleges korlátozása hatékonyság címén; a nagy szociális rendszerek átalakítása társadalmi konszenzus nélkül (nyugdíj-, egészségügyi- és szociálisrendszer, egyéb ellátások).
A közpolitikai-rendszer (centrális politikai erőtér) átalakítása mai valóságunknak csak egy szelete. Ezt alapvetően határozza meg az a gazdasági környezet, amelyben Magyarország létezik. Az Európai Unió gazdasági rendszerébe betagozódott nyitott gazdaságú ország ezer szállal kötődik szövetségeseihez. Az általa előállított javak jelentős részét ez a piac vásárolja fel, saját fogyasztását és egyéb javait pedig főként ezektől szerzi be. Nincs lehetősége – saját tőke és nyersanyagforrások hiányában – arra, hogy bezárkózó politikát folytasson, önellátásra rendezkedjen be. Ha ezt megteszi, abban az esetben mintegy 50-70 évvel veti vissza saját társadalmát.
Ma Magyarország kettős problémával néz szembe: a tőkehiánnyal és a piacok felvevőképességének korlátozottságával. Az európai gazdaság az elkövetkező néhány évben korlátozott fejlődéssel kell, hogy kibéküljön. Az OECD országok legújabb becslése szerint a gazdasági növekedés alacsony marad, ami stagnálásnak tekinthető. E nem növekvő környzetben gazdaságilag elképzelhetetlen, hogy egy nyílt gazdaságú ország sokkal nagyobb ütemben bővüljön, mint piaci partnerei.
Márpedig, ha a gazdasági növekedés korlátos, úgy nem igazán lehet számítani arra, hogy a társadalom közös dolgaira rendelkezésre álló források gyarapodjanak. Azaz: nem jut több sem a szociális, sem az egészségügyi, sem a nyugellátásokra.
A mai kormány is ezekkel a problémákkal küzd, és láthatóan eredmény nélkül. A toldozás-foltozás nem hoz valódi eredményeket, csak azzal jár, hogy az eddigi felhalmozást használja fel azonnali rések betömésére. Az elmúlt két esztendőben jelentős – hosszú hatású és fenntartható – fejlődést nem ért el a kormány. A költségvetés hiányának „lefaragása” csak időleges manőverekkel biztosított erre az évre. A mértékadó gazdasági szakemberek szerint ez a hiánymérték jövő évre és 2014-re már nem tartható.
Ezzel a helyzettel kell szembenéznie a mai ellenzéknek.
A nagy igérgetéseknek tehát igen komoly gátjai vannak. Nem igazán vehető komolyan, ha azt ígérik a tömegeknek, hogy hatékony egészségügyi rendszert szerveznek. Már csak azért sem, mert manapság az egészségipar a legdrágábbak egyike. Hasonló a helyzet – a már lényegesen átalakított – nyugdíjrendszerrel. Ma egyetlen felelősséggel bíró politikus sem igérheti komolyan, hogy visszaállítja a korábbi rendszert. Egyrészt azért, mert a kétpilléres nyugdíj szisztémát felszámolták, másrészt pedig azért, mert a korábbi kedvezményes és egyéb ellátásokra egész egyszerűen nincs pénz. (Az ország nem termeli meg az ehhez szükséges javakat.)
Az ellenzéket azonban nem csak a források szűkös volta korlátozza céljai megvalósításában, hanem a saját maga által vallott politikai értékvilág is.
A demokratikus érték gátat is jelent a cselekvésben. Hiszen csak bizonyos „szabályok” betartásával gyakorolhatják a hatalmat, az irányítást.
Elgondolkodtató, hogy nagy tudású jogászok gondolkodnak azon, miként lehet a mai – kétségtelenül nem demokratikus – jogrendszert (kétharmados törvények sokasága) úgy átalakítani, hogy azok módszere megfeleljen a demokratikus elveknek. Mivel a FIDESZ-kormány kétharmaddal „védett be” sok törvényt, amelyek biztosítják a jelen „centrális erőteret”, komoly jogi és alkotmányos kihívást jelent ezek felszámolása.
A mostani ellenzék – még ha kormányra kerül is – nem reménykedhet a maga kétharmados többségében. Tehát nem lesz képes egycsapásra felülírni az Orbán-féle alaptörvényt, és nem lesz képes tucatjával módosítani a sarkalatos törvényeket. Meg kell találnia a demokratikus megoldást mindezekre. Ha ezt nem találja, úgy hiába a győzelme a választásokon, hiába a kormányalakítása, gyakorlatában kénytelen lesz az orbáni-rendben működni.
A legideálisabb forgatókönyv persze az lenne, ha a mai ellenzéki csoportok és pártok képesek lennének az összefogásra, hogy – kihasználva a választási törvényt – megszerezhessék a kétharmadot.
Valljuk be azonban, hogy ez az összefogás ma nem nagyon körvonalazódik. Sőt! Azt látjuk, hogy a különböző pártok és mozgalmak – tisztelet a kivételnek – mind-mind magukat tartják a jelen kormány hatékony ellenzékének, és kevéssé mutatják az együttműködésre való elkötelezettségüket.
A politikában persze sohasem lehet mondani valamiről, hogy lehetetlen, de a mai állás szerint az elkövetkező két évben valamivel nagyobb elánnak kellene kialakítani a demokratikus ellenzék egységét, hogy az a bizonyos „fülke-ellenforradalom” – a saját jövőnk érdekében – sikeres lehessen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése