Kormányzati csőd — A tények felülkerekednek

Akárhogy is olvasom a híreket, az elemzők értékeléseit, a kormányzat bújtatva megjelenő információit — egyetlen következtetés vonható le: a „nem ortodox” gazdaságpolitikának vége.

A Matolcsy-féle elképzelés megbukott szőröstől-bőröstől.
Hiába volt a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, a kivetett szektoriális és bankadók sorozata. A gazdaság csak nem akar talpra állni, nem bővül a foglalkoztatás. A forint folyamatosan romlik, dacára annak, hogy a kormány „hadat üzent” az államadósságnak. Egyetlen területen sem látszik javulni a helyzet, sőt…!
Az átlagpolgár csak kapkodja a fejét, és sziszeg, mint a sarokba szorított kígyó. A forintja egyre kevesebbet ér. Ha autóval rendelkezik, most éppen azon töri a fejét, hogy talán eladja vagy leállítja, mert a 400 forint körüli üzemanyagárak már meggondolás tárgyává teszik, hogy azzal vigyük-e a gyereket iskolába.

De ne higgyük, hogy a kutaknál tapasztalt drágaság az csak a kocsink üzemeltetési költségeit növeli. A gázolaj és a benzin drágasága betüremkedik minden általunk fogyasztott termék árába. A piacon többe kerül a zöldség, a gyümölcs, a tej és minden termék, hiszen azokat szállítani kell. A kereskedő pedig költségeinek növekedését kíméletlenül érvényesíti a fogyasztói árakban. Ha nem ezt tenné, tönkremenne.
A kormány pedig kapkod. Látja a veszélyeket, de képtelen bármit is tenni. Saját csapdájába esett bele. Ígérgetett fűt-fát az elmúlt egy év alatt, ám ebből semmit sem volt képes teljesíteni. A személyi jövedelemadó rendszere teljes csődöt mondott. A maga által ütött költségvetési lyukat pedig képtelen befoltozni. Az meg sem fordul a hatalom fejében, hogy tökös legényként ki kellene állni a nyilvánosság elé, és beismerni: hölgyeim és uraim tévedtünk. Elképzeléseink tévesek voltak, visszatérünk a valós gazdasági élet megkövetelte politikához. Megtettünk ugyan az elmúlt időben mindent, hogy bornírt intézkedéseink következményeit enyhítsük – rohangáltunk steksz után Kínától Szaúd-Arábiáig a legkisebb siker nélkül –, ám mindez eredménytelennek bizonyult.

Hol van már az ígért egymillió munkahely! A kormányzati forrásból származó értékelés szerint (2060-ig szóló előrejelzés, készítette a Matolcsy műhely a költségvetés mellékleteként) a kormány tulajdonképpen lemondott a jelentős munkahelyteremtésről. Saját elemzésük szerint is maximum 400 ezerrel növekedhet a foglalkoztatottak száma 2020-ig. Tévesnek bizonyult a „lináris előrejelzés”, miszerint folyamatosan lehet növelni a munkahelyek számát. Ezt persze minden közgazdasági szakközépiskolás is látta, de a kormányzati propagandában olyan jól mutatott 2010 közepén.

Ebben az előrejelzésben ismerik be burkoltan, hogy a legnagyobb hiba a már említett nyugdíjrendszer visszaállamosítása volt. Saját szakértőik is igen borúlátók a jövőt illetően. Ha nem teljesülnek a foglalkoztatási tervek – márpedig látjuk, hogy nem – úgy a nyugdíjkassza szinte finanszírozhatatlan helyzetbe kerül a század közepére.
Ez persze egy cseppet sem aggasztja a mai kormányt, hiszen hol lesznek már ők akkor!
A baj csak az, hogy mindazt a vagyont, amelyet rövidlátó és ostoba politikájukkal ma felélnek, azt gyerekeinknek és unokáinknak kell újra megteremteni. Véres verítékkel.
A sikerpropaganda azonban folyik továbbra is lankadatlanul.

Magyarországon nincsenek megszorítások. Az ÁFA kétszázalékos növelése sem probléma, hiszen azt egy jól gazdálkodó háziasszony bizonyára képes kompenzálni — gondolja a hatalom. A valóságban persze ez csökkenti a fogyasztást, és növeli ez emberek nem közvetlen adóit. Hasonló a helyzet minden adófajtával, amelyet az új költségvetés bevezet. Takarékoskodik az önkormányzatok támogatásával, de nagylelkűen törvényben hatalmazza fel őket, hogy bizony olyan helyi adókat vessenek ki, amelyek a hiányzó állami forrásokat pótolják. (Lásd: építmény és telekadó.) Az persze kérdés, hogy az önkormányzatok mennyiben élnek a „lehetőséggel”, mert azt azért ők is látják, hogy ez jellegzetes esete annak, amikor más f@val verjük a csalánt. A kormány döngetheti a mellét, hogy nem emelt adót, csak a fránya önkormányzatok sanyargatják a népeket. Ügyes — szokták mondani.
A még munkahellyel rendelkezők pedig 2012-ben is néznek mint a moziban, mert valahogy nem kerül több pénz a borítékba.

A kormány gazdaságpolitikájával nem csak a lakosság elégedetlen. Nem elég, hogy nem érkezett el a tejjel-mézzel folyó Kánaán, de a nemzetközi gazdaság szereplői is egyre nagyobb meghökkenéssel nézik az ámokfutást.
Persze nekik valamivel jobb. Egyrészt tőkeerősek (euróválság ide vagy oda), másrészt pedig ők diktálják a peremfeltételeket. A reakciók gyorsak és húsbavágók.
A forint rohamosan értékelődik le. Azaz a magyar munkások munkája kevesebbet ér a piacon, mint eddig, ugyanakkor a szükséges nyersanyagok és fogyasztási javak pedig drágábba kerülnek.
Leminősítik az országot, így a befektetők elfordulnak tőlünk. Azaz a kormány a nehezen kap hitelt folyó kiadásaira (megemelkedik a kockázati felár – sokkal), a működő tőke pedig vonakodva jelenik meg.
Az eredmény pedig nem más, mint – minden sikerpropaganda ellenére – szépen menetelünk a szakadék felé, amely már csak egy lábnyira van előttünk.
De, mindez sebaj, mert majd megtanulunk a levegőben járni. A probléma csak az, hogy a gyakorlásra kevés idő marad, mert a (gazdasági) gravitáció előbb ver fölhöz bennünket, mint ahogy megtennénk ez első próbálkozásainkat a lépdeléssel.