GYÉMÁNTOS ÚT – VÉGIG MEGYEK RAJTAD ÉN

Forrás: Internet

A „zembereknél” ez a hír nem verte ki a biztosítékot. Nem vonultak sok ezren a parlament elé, hogy kifejezzék felháborodásukat az ellen az arcátlan lopás ellen, ami néhány napja a sajtó fő témája.

A hazudozást ez a hatalom olyan szintre emelte, amely már meghaladja a társadalom (a polgárok) többségének morális értékrendjét. A tények olyan szintű eltagadása, ami ezzel az üggyel kapcsolatos, utoljára a nagy frankhamisítási botrányhoz hasonlít.

Az jelen 1300 milliárdos pénzügyi botrány egyik mellékszereplője – jelenleg az FBI tanúvédelmi programjának kedvezményeit élvezi – cáfolta mindazokat az állításokat, amelyeket a hivatalos propaganda harsog.

De legelképesztőbb az a nyilatkozat, amelyet az ügyészség tett közzé. Ide kell idézni, mert annyira bornírt, hogy minden határt átlép:

„A cikk megjelenése után a Legfőbb Ügyészség azt közölte: nincs tudomása arról, hogy uniós pénzt ilyen módon osztottak volna vissza kormánypárti politikusok részére, és az sem, hogy ilyen összegeket különböző módszerekkel mostak volna tisztára. Az ügyészségnek arról sincs tudomása, hogy az USA igazságügyi hatóságai felajánlották volna a magyaroknak Faidt kihallgatását.”

Na itt most valaki nagyon nem mond igazat.

Első verzió, hogy az USA hatóságai vezetik félre a magyar újságírókat. Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: mi érdeke lenne ebben?

Forrás: Internet

A másik verzió: a magyar nyomozó hatóságok egyáltalán nem foglalkoztak ezzel a dologgal. Csak így lehetséges, hogy „nincs tudomásuk róla”. És az ügyészség és a rendőrség nyilván azért nem foglalkozik ezzel a témával, mert letiltották őket.

A hatalom a számára kínos és bűnös dolgokat minden gátlás nélkül hallgat el, dacára az érvényes törvényeknek. Ez persze az „illiberális állam” eszméjéből fakad, ahol a jog nem egy független hatalmi ág, hanem a mindenkori hatalom szolgálója.

Tehát azt éljük meg, hogy a hatalom – minden írott és íratlan – törvény ellenében azt tesz amit akar. Ha ezt végig gondoljuk, nagyon messzire juthatunk. Ezért igazán veszélyes a miniszterelnök március 15-i fenyegetése.

Az pedig, hogy miért nem vet ez az ügy nagyobb hullámokat, az fakad az összeg nagyságából is. Tanult ismerőseim se igen fogják fel ennek az összegnek a nagyságrendjét. Ez már akkora pénz, amit az átlagember azért ereszt el a füle mellett, mert azt hiszi valamiféle költségvetési összeget hall. (És mint tudjuk, nagyon kevesen foglalkoznak az állami büdzsével.)

De valójában könnyű megérteni ezt a nagyságrendet:

Ma kis hazánkban kétmillió 46 ezer nyugdíjas él. A KSH adatai szerint az átlagnyugdíj ma 124 700 forint. Az 1300 milliárdból 10 250 020 esetben lehetne ezt az összeget kifizetni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az összes magyar nyugdíjas féléves járandóságáról van szó!

Ennyit síboltak ki az országból! Ez pedig tűrhetetlen!

Ceterum censeo OV esse delendam!

PISTIKE A LABIRINTUSBAN

(Bárkihez való hasonlóság csak a véletlen műve)

Pistikét egészen kis korában szülei elvitték a vidámparkba, ott is a tükörlabirintusba. Lenyűgözte ez környezet. A sok kicsit- és nagyon görbe tükör egészen mást mutatott, mint az otthoni. Nem volt egy satnya kis legény, mint a fürdőszobában.

A labirintus más mutatott. Hol a válla lett széles, hol magas lett, hol kipocakosodott kissé. Nagyon szerette. Egészen elmerült saját szemlélésében.

Forrás: Internet

A szülei alig tudták kicsalogatni onnan, unos-untalan vissza kellett menni vele a labirintushoz. Máshová már nem is vágyott. Ha volt olyan hétvége, amikor máshová ment a család, hisztizett, kiverte a balhét.

Így aztán a hétvégein – szinte mindig – órákat töltött a tükrök között. Eleinte zavarta, hogy amikor kijött onnan, szembesülnie kellett az otthoni tükörrel és annak valóságával. Abban már egyáltalán nem olyannak látta magát, mint amilyen valójában volt, hanem valamiféle elfajzottnak. Az fürdőszobai tükörben látottak nem tetszettek neki.

Úgy gondolta, az igazi tükrök a labirintusban vannak, azok mutatják meg, hogy milyen erős, daliás.

És lassan kezdett úgy viselkedni, mint ahogy a görbe tükrökben látta magát.  Ez ugyan számtalan kellemetlen helyzetbe sodorta, hiszen a valóság, amiben élt, nem volt tekintettel a labirintusra.

De azért rendszeresen járt – ahogy cseperedett, már egyedül – a vidám parkba. Már megismerték. A pénztáros kérés nélkül adta a jegyet. Tudta: Pistike sehová nem megy, csak a labirintusba.

Az osztálytársai, később a kollégái – mert, ahogy telt az idő, nem szokott le a labirintus tükreiről –, a nők eleinte érdekesnek találták, hogy ebben a jelentéktelen testben milyen ego fejlődött. Ám később elfordultak tőle. Nem értették, miért gondol magáról olyan dolgokat, amik láthatóan nincsenek.

Pistike így került egyre többször összeütközésbe a valósággal és a világgal.

Persze Pistike szerint a világban van a hiba, hiszen az nem látja, hogy ő milyen magas, széles vállú és erős ember. Rendre megpróbálta meggyőzni a hozzá közelieket, hogy valójában rosszul látnak. Néhányan – fő a békesség – elfogadták ezt, és még dicsérni is kezdték.

Ez hiba volt. Ezen felbuzdulva egyre többeket akart meggyőzni, hogy milyen is ő. És megint voltak olyanok, akik ezt elfogadták, azzal az érveléssel, hogy ha mások is elfogadják, akkor biztos így van, Pistike deltás és magas, mi több, erős.

Forrás: Internet

Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb lett a közösség, amely elfogadta Pistike önképét. Már a labirintusba se kellett elmennie, pusztán azokkal kellett söröznie, akik folyvást dicsérték az alakját. Ahogy már lenni szokott, legendák születtek Pistike nagyszerűségéről. E történetek tetszettek neki. Simogatták az egóját. Ha valami kellemetlenség mégis érte, arról azt állította, hogy az irigyei terjesztik azt, azok, akik tönkre akarják tenni, akik képtelenek meglátni benne azt, amit maga magáról terjeszt.

Hosszú évek után egyszer Pistikét – ha már olyan erős és szép – kihívás elé állították. Be kellett neveznie egy súlyemelő versenyre. Gyúrt ő a maga módján. Mindenütt elmondta, mennyit edz, aminek persze a fele sem volt igaz. Eljött a verseny napja. A barátai most is biztatták, drukkoltak (szinte tüntettek).  Mindenkit biztosított a maga legyőzhetetlenségéről, még azt is megengedte magának, hogy az ellenfeleiről becsmérlően nyilatkozzon. Eszébe sem jutott a valóság.

Pisti kilépett a reflektorok fényébe. Élvezte a hangos kiabálásokat, ahogy lépdelt fel a dobogóra. A súlyzó ott terpeszkedett középen, rajta kétszer három hatalmas acéltárcsa. Teátrálisan (hiszen ő szép, vállas, magas és erős) odalépett a vasakhoz. Körülnézett, majd a nagy nehezen begyakorolt mozdulattal leguggolt. Mellére lendítette a súlyt (ehhez még volt valós ereje), azonban megtartani már nem tudta, túl nehéznek bizonyult.  Kibillent egyensúlyából, és a félig felemelt vasak maguk alá temették.

Amikor a segítők lefelé cipelték a súlyosan sérültet a dobogóról, még akkor is – félholtában – azt motyogta: ez csak ellenfeleim összeesküvése, és valójában kilöktem azt a súlyt. Mert én vagyok Pistike a szép és erős.

Ceterum censeo OV esse delandam!

SEGÍTSÉG A VÁLASZTÁSHOZ – FELELŐSSÉGGEL

Megszegem előző bejegyzésben foglalt állásfoglalásom. A magam egyszerű módján mégis csak beszállok a kampányba. Azt hallom a rádióban, hogy az emberek egy jó része nem képes eligazodni a jelöltek között, eldönteni ki a legesélyesebb ellenzéki.

Bár nagyon sokan érvelnek azzal, hogy a világhálón szinte minden információ rendelkezésre áll, onnan lehet tudni, hogy választókerületenként ki indul, melyek a „kamupártok és azok jelöltjei”.

A probléma ezzel az, hogy egy választókerülethez több település tartozik (nem Budapest a világ), és bizony a kisebb falvakban az emberek nem képesek tájékozódni. Nincs internete, csak a kormánymédia elérhető számára, ahol természetesen „csak a FIDESZ” szlogent hallja, látja.

Mi lehet ebben az esetben a megoldás?

Valamikor régen a most regnáló hatalom vezére elejtett egy felhívást: „Mindenki hozzon még egy embert”. Ez akkor működött.

Meggyőződésem, hogy ez a módszer most is működik. Az ellenzékieknek bizony szét kell néznie saját közvetlen környezetében, és lehetőleg a legtöbb embert meggyőzni arról, hogy kire szavazzanak. Lehetne az Orbán-ellenes tömegnek is jelszava: mindenki hozzon még öt embert.

Szíveskedjenek az ismeretségi körben meggyőzni az embereket, hogy el kell menni szavazni, és ha már ott vannak a szavazófülkékben, akkor adják voksukat az ellenzéki jelöltekre.

Ehhez segítséget lehet kapni az alábbi honlapról

Országos Választási Iroda itt egy kicsit legörgetve a lapot, láthatóvá válik egy térkép, amelyen az összes választókörzet megjelenik. Az adott körzetre kattintva látható lesz, hogy kik a jelöltek, és mely pártok állítottak listát.

Vannak még az eligazodást segítő információs websitok, ahol próbaszavazást lehet végezni, ahol különböző elemzések és statisztikák jelennek meg arról, hogy mely jelöltek a legesélyesebbek leváltani a mostani hatalmat.  Elegendő csak beírni a keresőbe: „választás 2018”.

A gondolkodó, tájékozott embereknek megnövekedett a felelőssége. Nem csak saját maguknak kell eldönteni, hogy kire adják szavazatukat, hanem azt is segíteniük kell, akik kevéssé (vagy egyáltalán nem) igazodnak ki napjaink kaotikus kampányában.

Gondolkodó, felelős emberek!

Hozzatok még négy embert!

Ceterum censeo OV esse delendam!

FRUSZTRÁLT MÁRCIUS 15.

Nagyon régen nem írtam. Ez szándékos volt, nem igazán akartam beszállni a választási kampány utolsó heteibe. Nem akartam foglalkozni azzal a problémával, amit sokan sokszor megírtak a nyomtatott és elektronikus sajtóban, amitől „hangosak” a közösségi médiumok: ki, kit győzhet le, mikor, melyik választókörzetben hogyan kell leváltani a kormánypárti többséget.

Lerágott csontnak számítanak az elmúlt napok eseményei is. Mindent (talán) megírtak mindenféle formában.

Találtam azonban egy pillanatot március 15-én, ami – mint cseppben a tenger – megmutatja azt, hogy miért, és hogyan jutottunk ide.

Az Index közzétett egy videót. Érdemes megnézni, mindössze másfél perc. Ez a kis jelenet megmutatja, hogy miért tartunk itt, és tanúi lehetünk annak, hogy valakin elhatalmasodik a lefojtott de ja vou érzés.

A békemenet szervezői és résztvevői is jócskán túl vannak harmincas éveiken. Így aztán elég sokat tudnak, tapasztaltak az 1990 előtti időkből, annak szerves résztvevői voltak. Ismerték a diktatúrát – és valljuk már egyszer be, legalább magunknak –, és ki is békültek vele.

Szinte már hallom az ellenzők véleményét, hogy mennyi volt a nyílt és bújt ellenállás a Kádár-korban. Persze voltak olyanok is! Elenyésző kisebbségben. Azokat meg szinte személyesen ismerték az „elvtársak”. Szokjunk már le arról, hogy városi legendákat gyártunk a saját nagyszerűségünket és bátorságunkat bizonyítandó.

A képen látható személy – úgy ránézésre 60-65 körül lehet – tehát bőven volt ideje megtapasztalni az életet a szocializmusban. Nyilván maga is részt vett ifjú korában a KISZ által szervezett „Három Tavasz Akcióban”, amikor az ifjak március 15-re, március 21-re és április 4-re emlékezve vonultak fel a Dózsa György úton. Arra a zenére, amely most is szólt a Szolidaritás színpadáról az Alkotmány utca sarkán.

El tudom képzelni, hogy futott végig benne a felismerés, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz, mint amit már egyszer átélt a ’70-es évek elején.

És amikor ez a gondolat végigfutott rajta, láthatók a reakciók, elönti az indulat. Hiszen felidézték az ifjúságát, amit oly gyorsan lehetett megtagadni, elhallgatni 25 évvel ezelőtt és azóta is. De most hirtelen megelevenedett. A módszerekben, a hatalom gyakorlásában, a „felsőbbség” feltétlen tiszteletében.

És rájött, hogy ugyanolyan alávetett, mint volt korábban.

Etetik ellenségképpel, etetik nacionalizmussal. De már nem a kádári szlogennel: „Aki nincs ellenünk, az velünk van”, hanem a legrosszabb 1933-as náci szöveggel. (Lásd a videót és vesd össze Orbán Viktor beszédének részletével a 17. perctől)

Ez pedig untig elegendő, hogy frusztrált legyen és kiordítsa magából:

A  KURVA ÉLETBE!

Ceterum censeo OV esse delendam!

HOL ÁLLUNK ÉS HOVA TARTUNK? ORBÁN VIKTOR ÉVÉRTÉKELŐJE ÜRÜGYÉN

„..ülök egy sör fölött

a sötét jövő és a

keserű vég között…”

(Hobo – Jim Morrison)

Forrás: Internet, Magyar Hírlap

A miniszterelnök évértékelőjén dicsérte az elmúlt nyolc évet. Újra lándzsát tört a harc mellett: Brüsszel és az Unió ellen, a migráns áradat megfékezéséért, hangsúlyozva, hogy ez a politika egyre inkább teret nyer Európában, lássuk Lengyelország, Itália (Berlusconi) és a német szélsőjobb előretörését.

Mindenki tapsolt (már aki ott volt), eggyé vált a szónok elképzeléseivel.

De valójában mi a helyzet?

Napjaink égető globális problémáiról valóban nem vesz tudomást a kormányfő?  Lehetséges, hogy mindazok az okok, amelyek kiváltják azt a menekült áradatot, amellyel szembenéz a világ, arról nem tud, nem tájékoztatják?

Kevéssé hiszem! Inkább arról van szó, hogy ezeket a maga manipulatív módján felhasználja saját, igen rövid távú hazai politikai érdekeinek érvényesítésében.

Manapság igen kevés szó esik a médiában a globális problémákról. Mindarról, ami igen komoly fejtörést és fejfájást okoz a fejlett világ politikai elitjének.

Környezeti problémák foglalják el az első helyet a sorban. Amit ma látunk a Közel-keleten, az részben ennek köszönhető. Szíria és a térség többi állama már csaknem egy évtizede szenved a klímaváltozás következményeitől. Az elsivatagosodás, a csapadék drasztikus hiánya ellehetetlenítette tömegek életlehetőségeit a térségben. Ezek a milliók első lépésben saját hazájukon belül vándoroltak a nagyvárosok körzeteibe, növelve azok lakosságának számát, de egy cseppet sem növelve azok eltartó képességét. Így a feszültség folyamatosan nőtt a mindenkori hatalommal szemben. Végül is (leegyszerűsítve) hozzájárult az arab tavasz eseményeihez. (Itt tekintsünk el egy pillanatra – már ha tehetjük – a nagyhatalmi játszmáktól, a különböző nyílt és titkos beavatkozásoktól.)

Hasonló a helyzet a Közép-Afrikai térségben is.  A Száhel-övezet problémái szintén évtizedesek. Hasonló gondokkal küzdenek a csendes-óceáni országok.

Forrás Internet -- Digitális tankönyvtár

A túlnépesedés már csaknem negyedszázados probléma. Még az előző ENSZ-főtitkár Ban Ki Mun (Pan Gimun) által szervezett tudóscsoport már a 2010 körül igen kedvezőtlen képet festett a világ helyzetéről. Az akkori előrejelzések szerint, ha nem történik változás, úgy a 21. század végére 14 milliárd körül lesz az emberiség létszáma. Egy frissebb jelentés szerint, mindenképpen lassítani kell a népesség növekedésének ütemét. Ez pedig csak úgy érhető el, ha a népesség hosszabb időn keresztül nem szaporodik, csak fenntartja önmagát.

És ez okozza a legnagyobb gondot. A különböző kultúrájú országok, térségek felfogásával ez a szabályozás gyökeresen ellenkezik. A vallási felfogás, a hagyományok ellentétbe kerülnek a valósággal, az egyre fogyó forrásokkal, ami óhatatlanul társadalmi feszültségekhez vezet.

A fokozódó problémák táptalajt adnak a leegyszerűsített magyarázatoknak, a szélsőségek terjedésének. Részben ez magyarázza a szélsőséges vallási fanatizmusok felerősödését, a tolerancia csökkenését.

Ahelyett, hogy a politikai elitek a nehezebb, de eredményesebb utat választanák: a globális problémák együttes megoldásának módozatait, inkább a bezárkózás és a leegyszerűsítés politikáját hirdetik. Így maradnak magukra a kevésbé fejlett afrikai országok, így vonulnak ki a finanszírozásukból a fejlett országok.  Egyetlen áttörést tapasztaltunk az elmúlt évtizedekben, az UNAIDS programot, amely csökkentette a legjobban érintett területeken (Közel-kelet, Észak-Afrika, Közép-Ázsia) a fertőzés áldozatainak számát, amely megközelíti a másfél milliót. (1980 óta mintegy 35 millió áldozatot követelt az immunrendszer-betegségben elhaltak száma.)

Ma már szinte napi hír a vízkészletek rohamos fogyása, a tengerek elszennyeződése, a termőföldek eróziója. Mindezek következménye, hogy a növekvő népesség egyre kevesebb élelmiszerhez jut. Amíg a világ fejlettebb régióiban túltermelésről beszélünk, addig a fejletlenebb – és egyben népesebb – területeken fokozódik a nélkülözés. Arról nem is beszélve, hogy a fenntarthatóság követelményei között a Föld nem rendelkezik akkora forrásokkal, hogy az évszázad végére jósolt népességet eltartsa.

Ez pedig összecsapásokhoz vezethet a még meglevő készletek és források birtoklásáért.

Paradoxonként a harmadik digitális forradalom ugyanakkor a lemaradó területeken élőket elegendő információval látja el a globális valóságról, amely mintaként jelenik meg számukra. Növelve a migrációs nyomást.

Forrás: Internet -- Média 2.0 blog.hu

Ezek a tények azonban a jelen politikusait láthatóan nem érdeklik, nincs válaszuk a probléma megoldására, inkább menekülnek a populista megoldásokba. Saját maguk élezik a feszültséget azzal, hogy kilépnek eddigi nemzetközi együttműködési rendszerekből (Trump, Klímapolitikai egyezmény), elutasítják azokat az erőfeszítéseket, amelyek azok megoldását segítenék (Magyarország álláspontja az ENSZ népesedési konferenciájával kapcsolatban).

A miniszterelnök bezárkózási politikája, nacionalizmusa és probléma érzéketlensége nem szolgálja az ország érdekeit. Magyarországnak jelen helyzetben mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a felvetődő problémákat a nemzetközi fórumokon kiérlelt megoldásokkal orvosolják. Nem mesterséges félelemben kell tartania országát, hanem azt bizonyítania, hogy kész aktívan részt venni a gondok felszámolásában.

Lehet bagatellizálni a problémát. Lehet azt mondani, hogy ez minket nem érint, lehet azt mondani, hogy képesek vagyunk megoldani azt. Ez azonban nem igaz! Magyarország a maga geopolitikai helyzetével, gazdasági súlyával és népességének számával szinte elenyésző erőt képvisel a világban, és Európában sem tartozik az élvonalba. (Minden erre irányuló propagandával ellentétben.)

Arra azonban képes, hogy mérgezze Európa légkörét, aminek a következményei nem beláthatatlanok. Ha a szélsőséges, populista, nacionalista gondolkodás és vélemény továbbterjed, úgy óhatatlanul komolyabb konfliktusokra kerülhet sor az elkövetkező 15-20 esztendőben.

Ezt pedig unokáink érdekében vissza kell utasítani. Még egy világégést nem kockáztathat meg az emberiség.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ERŐSÖDÜNK –DE MENNYIRE?

A mai médiumok közül több arról számol be, hogy „Európa csúcsára tört Magyarország, csak a románok tudnak megelőzni minket”.

A keblem rögtön dagasztotta a hazafias öröm! Micsoda eredmény, hát mégis „megcsináltuk”!

Hiába! Magyarnak lenni maga a megtestesült büszkeség! Csak mi vagyunk képesek ilyenre. Európa mögöttünk! Törünk az élre, nemsokára mindenki a mi kegyeinket fogja keresni!

Mindezt az adatok is alátámasztják!

Forrás: Internet

Idézem: „Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostadt két órával később publikálta az összesített európai növekedési számokat …ami a tavalyi harmadik negyedéves adatot leszámítva több, mint hatéves csúcs.”

Na, ez így rendben is van, de azért nézzük meg ezt egy kicsit közelebbről, és rögtön fel is ébredünk büszke álmunkból, mert megérezzük, hogy bilibe lóg a kezünk!

Miről is van szó? Arról, hogy részletek – és vele az ördög is – a részletekben, ebben az esetben a konkrét növekedési számokban, nem pedig a százalékos értékekben van.

Nézzük a komor valóságot.

Csak néhány adatot idézek, a szemléltetés kedvéért, a többit meg lehet találni ezen a linken, meg ezen. Érdemes böngészni őket, magukért beszélnek. (Adatok USA dollárban)

Európa növekedése 2017-ben: százalékban,     nominálisan,     egy főre jutó növekedés

Euró övezet                                      2,6                        36198                                   567

Spanyolország                                 3,1                         33261                                 1045

Németország                                   2,9                         44072                                   228

Franciaország                                  2,4                         38058                                   292

Olaszország                                     1,6                         34620                                   375

Egyesült Királyság                          1,5                         38901                                   392

Lengyelország                                 4,3                         26003                                   704

Szlovákia                                         3,6                         29156                                   902

Románia                                          7,0                         21647                                  1109

Magyarország                                4,8                         25381                                    550

Nézzük tehát az adatokat a fenti számok tükrében. Ez azt mutatja, hogy hiába az alacsonyabb növekedési ráta, a nominális növekedési összeg mégis csak kis mértékben tér el a hazai adatoktól. Ennek pedig az oka (mint a táblázat is mutatja) sokkal magasabbak az alapadatok, mint amivel itthon számolnak.

Forrás: Internet

Magyarországon egy főre vetítve 550 dollárral nőt a nemzeti jövedelem, de ennek ellenére a német adat 1,73-szor nagyobb. A fenti sorban Spanyolország rendelkezik a legkisebb GDP-vel az euro övezetben, ennek ellenére 1,3-szorosát termelik, mint Magyarország.

Természetesen dicséretes, hogy gazdaságunk ilyen tempóban növekszik. De az, hogy ezzel leelőzzük Európát eufemisztikus csúsztatás.

Ha a növekedési trendek ilyenek maradnának az elkövetkezendő időben, úgy kis hazánknak mintegy fél évszázad kell ahhoz, hogy felzárkózzon a legfejlettebbek szintjére, és még Ausztria utoléréséhez is legalább 25-30 év kell.

A számok és a tények makacs dolgok! Szemben a propagandával!

Az okos, gondolkodó ember inkább a számoknak hisz, mint a mákonyos szövegeknek!

Ceterum censeo OV esse delendam!

OKTATÁSÜGY HAZUGSÁGAI A TÉNYEK (SZÁMOK) TÜKRÉBEN

Ma reggel a rádióban elhangzott a FIDESZ egyik korifeusának állítása, miszerint: „…az előző (értsd: szocialista) kormányok pénzt vontak ki az ágazatból, több száz iskolát zártak be, létbizonytalanságba taszították az oktatást”.

Forrás: Internet

Már megint egy ordas hazugság. Mindez azért, hogy biztosítsa a kormánypárt kampánycéljait.

Ha azonban végig gondoljuk az elmúlt „nyócévet”. Minden megmozdulás, diák és pedagógus tüntetés arról szólt, hogy a kormány egyrészt pénzt von ki a különböző oktatási szintekről, és súlyosan gátolja az oktatás szuverenitását, mind az intézményekét, mind a pedagógusokét.

Nem sorolom fel az összes megmozdulást 2010 óta, rá lehet keresni a neten.

Mint ahogy a neten lelhető fel az a kormányzati dokumentum is, ami bizonyítja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Oktatásért Felelős Államtitkársága készített „Oktatási pénzügyi adatok” címmel 2016-ban.

Az ebben a dokumentumban található adatok egyértelműen mutatják, hogy az oktatásra fordított összegek folyó áron folyamatosan emelkedtek 2008-ig, majd onnan csökkentek 2015-ig, majd emelkedett vissza a 2006-os szintre. Nem szabad elfelejteni, hogy a 2008-09-es gazdasági válság jelentősen visszavetette az ország gazdaságát, de ennek ellenére a nominális költés növekedett az oktatásban.

Ha mindezeket összevetjük a hazai bruttó nemzeti termék (GDP) értékével, akkor azonban már más a kapott érték. 2003-tól, az akkori 5,7 százalékról folyamatosan csökkent az oktatásra fordított összeg.

2000-ben            5%                       2001-ben            5%                     2002-ben            5,4%

2003-ban            5,7%                    2004-ben            5,2%                  2005-ben            5,3%

2006-ban            5,1%                    2007-ben            4,9%                  2008-ban             4,8%

2009-ben            4,8%                    2010-ben            4,7%                  2011-ben            4,3%

2012-ben            4,1%                    2013-ban             3,9%                 2014-ben            4,3%

Az elmúlt három esztendőben sajnos nem nőttek az adatok, ami elérhető:

2016-hoz viszonyítva tavaly 270 milliárddal kapott többet az oktatás, de ez tulajdonképpen nagyobb fejlődést nem jelent, hiszen a GDP-hez viszonyított aránya nem változott, nem érte el az 2005-ös szintet sem. Ez abból adódik, hogy 2005 és 2017 között jelentős mértékben növekedett a GDP.

A  13,8 százalékos hét éves GDP növekedéshez a 270 milliárdos növekedés az évi növekedésnek 0,7 százaléka.

Tehát a kormányzati állítással szemben a számok mást mutatnak.

Ha pedig valaki mást állít mint a tények, azt lehet indokolni sokféle módon. Lehet nevezni kommunikációnak, propagandának, tájékoztatásnak, de a lényeg marad: egyszerű hazugság!

Ceterum censeo OV esse delendam!