FRUSZTRÁLT MÁRCIUS 15.

Nagyon régen nem írtam. Ez szándékos volt, nem igazán akartam beszállni a választási kampány utolsó heteibe. Nem akartam foglalkozni azzal a problémával, amit sokan sokszor megírtak a nyomtatott és elektronikus sajtóban, amitől „hangosak” a közösségi médiumok: ki, kit győzhet le, mikor, melyik választókörzetben hogyan kell leváltani a kormánypárti többséget.

Lerágott csontnak számítanak az elmúlt napok eseményei is. Mindent (talán) megírtak mindenféle formában.

Találtam azonban egy pillanatot március 15-én, ami – mint cseppben a tenger – megmutatja azt, hogy miért, és hogyan jutottunk ide.

Az Index közzétett egy videót. Érdemes megnézni, mindössze másfél perc. Ez a kis jelenet megmutatja, hogy miért tartunk itt, és tanúi lehetünk annak, hogy valakin elhatalmasodik a lefojtott de ja vou érzés.

A békemenet szervezői és résztvevői is jócskán túl vannak harmincas éveiken. Így aztán elég sokat tudnak, tapasztaltak az 1990 előtti időkből, annak szerves résztvevői voltak. Ismerték a diktatúrát – és valljuk már egyszer be, legalább magunknak –, és ki is békültek vele.

Szinte már hallom az ellenzők véleményét, hogy mennyi volt a nyílt és bújt ellenállás a Kádár-korban. Persze voltak olyanok is! Elenyésző kisebbségben. Azokat meg szinte személyesen ismerték az „elvtársak”. Szokjunk már le arról, hogy városi legendákat gyártunk a saját nagyszerűségünket és bátorságunkat bizonyítandó.

A képen látható személy – úgy ránézésre 60-65 körül lehet – tehát bőven volt ideje megtapasztalni az életet a szocializmusban. Nyilván maga is részt vett ifjú korában a KISZ által szervezett „Három Tavasz Akcióban”, amikor az ifjak március 15-re, március 21-re és április 4-re emlékezve vonultak fel a Dózsa György úton. Arra a zenére, amely most is szólt a Szolidaritás színpadáról az Alkotmány utca sarkán.

El tudom képzelni, hogy futott végig benne a felismerés, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz, mint amit már egyszer átélt a ’70-es évek elején.

És amikor ez a gondolat végigfutott rajta, láthatók a reakciók, elönti az indulat. Hiszen felidézték az ifjúságát, amit oly gyorsan lehetett megtagadni, elhallgatni 25 évvel ezelőtt és azóta is. De most hirtelen megelevenedett. A módszerekben, a hatalom gyakorlásában, a „felsőbbség” feltétlen tiszteletében.

És rájött, hogy ugyanolyan alávetett, mint volt korábban.

Etetik ellenségképpel, etetik nacionalizmussal. De már nem a kádári szlogennel: „Aki nincs ellenünk, az velünk van”, hanem a legrosszabb 1933-as náci szöveggel. (Lásd a videót és vesd össze Orbán Viktor beszédének részletével a 17. perctől)

Ez pedig untig elegendő, hogy frusztrált legyen és kiordítsa magából:

A  KURVA ÉLETBE!

Ceterum censeo OV esse delendam!