2018. február 6., kedd

OKTATÁSÜGY HAZUGSÁGAI A TÉNYEK (SZÁMOK) TÜKRÉBEN

Ma reggel a rádióban elhangzott a FIDESZ egyik korifeusának állítása, miszerint: „…az előző (értsd: szocialista) kormányok pénzt vontak ki az ágazatból, több száz iskolát zártak be, létbizonytalanságba taszították az oktatást”.
Forrás: Internet
Már megint egy ordas hazugság. Mindez azért, hogy biztosítsa a kormánypárt kampánycéljait.
Ha azonban végig gondoljuk az elmúlt „nyócévet”. Minden megmozdulás, diák és pedagógus tüntetés arról szólt, hogy a kormány egyrészt pénzt von ki a különböző oktatási szintekről, és súlyosan gátolja az oktatás szuverenitását, mind az intézményekét, mind a pedagógusokét.
Nem sorolom fel az összes megmozdulást 2010 óta, rá lehet keresni a neten.
Mint ahogy a neten lelhető fel az a kormányzati dokumentum is, ami bizonyítja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Oktatásért Felelős Államtitkársága készített „Oktatási pénzügyi adatok” címmel 2016-ban.
Az ebben a dokumentumban található adatok egyértelműen mutatják, hogy az oktatásra fordított összegek folyó áron folyamatosan emelkedtek 2008-ig, majd onnan csökkentek 2015-ig, majd emelkedett vissza a 2006-os szintre. Nem szabad elfelejteni, hogy a 2008-09-es gazdasági válság jelentősen visszavetette az ország gazdaságát, de ennek ellenére a nominális költés növekedett az oktatásban.
Ha mindezeket összevetjük a hazai bruttó nemzeti termék (GDP) értékével, akkor azonban már más a kapott érték. 2003-tól, az akkori 5,7 százalékról folyamatosan csökkent az oktatásra fordított összeg.
2000-ben            5%                       2001-ben            5%                     2002-ben            5,4%
2003-ban            5,7%                    2004-ben            5,2%                  2005-ben            5,3%
2006-ban            5,1%                    2007-ben            4,9%                  2008-ban             4,8%
2009-ben            4,8%                    2010-ben            4,7%                  2011-ben            4,3%
2012-ben            4,1%                    2013-ban             3,9%                 2014-ben            4,3%
Az elmúlt három esztendőben sajnos nem nőttek az adatok, ami elérhető:
2016-hoz viszonyítva tavaly 270 milliárddal kapott többet az oktatás, de ez tulajdonképpen nagyobb fejlődést nem jelent, hiszen a GDP-hez viszonyított aránya nem változott, nem érte el az 2005-ös szintet sem. Ez abból adódik, hogy 2005 és 2017 között jelentős mértékben növekedett a GDP.
A  13,8 százalékos hét éves GDP növekedéshez a 270 milliárdos növekedés az évi növekedésnek 0,7 százaléka.
Tehát a kormányzati állítással szemben a számok mást mutatnak.
Ha pedig valaki mást állít mint a tények, azt lehet indokolni sokféle módon. Lehet nevezni kommunikációnak, propagandának, tájékoztatásnak, de a lényeg marad: egyszerű hazugság!
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése