PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ

Megest elhanyagoltam a blogom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kísértem volna figyelemmel abszurdisztánunk eseményeit. Jó néhány dolog verte ki a gondolkodó embereknél a biztosítékot. Maradjunk ez egyik legkurrensebbnél: kuszaszemű bankvezérünk és alapítványai ügyeinél.

Forrás: Internet

Nem arról akarok értekezni, hogy hány milliárd adóforint vándorolt ide vagy oda, barátokhoz, rokonokhoz vagy egyéb csatlósokhoz. Ezek tények, már isten igazából nincs mit turbózni rajta. Megtörtént. Nyilvánosságra került.

Ami igazán kiakasztott, az az ellenzék lagymatag és teljesen kontraproduktív reagálása minderre.

Feljelentést tesznek. Interpellálnak a parlamentben. Elítélik.

Ez egyébként mind helyes és jó, csak egyetlen problémája van: ezek a lépések egy jól működő jogállamban (mondhatni: polgári demokráciában) működnének. Elegendőek is lennének arra, hogy mind a bankelnök, mind a gazdasági miniszter, mind a miniszterelnök vegye a kalapját.

Ám kis hazánkban mindez nem történik meg, mert dacára az intézményi kulisszák létének, itt nincs jogállam. És ha az nincs, akkor következmények sincsenek. „Majd az ügyvédek elintézik, oszt jó napot!”.

A mai ellenzéknek végre rá kellene ébrednie arra, hogy a jogállami – demokratikus – módszerekkel semmire sem megy! Amellett, hogy természetes

Forrás: Internet

en megpróbálja ez utóbbi eszközöket – egyre kisebb hatékonysággal – alkalmazni, végre rá kellene döbbennie arra, hogy kommunikációján és módszerein változtatni kell.

A nagy többség – bár kimondottan nem tagja egyetlen ellenzéki tömörülésnek sem – elszenvedője a történéseknek, ha nem is közvetlenül (Questor és egyéb károsultak) de közvetve (adóforintjai felhasználása nem a közjót szolgálja) mindenképpen.

Az egész bankbotrányban az a legdurvább, hogy az emberek döntő többsége meg sem érti az összefüggéseket. Mi több, az ügyletben szereplő összegek nagyságrendjéről is kevés összehasonlítási alapja van. „Drága Sztovacsek, ekkora pénz csak a számtanpéldában van!” – mondatja Rejtő Jenő örök klasszikusában Vanek úrral.

Az átlagember képes megérteni (kezelni, felfogni) max. 100 millió forintnyi összeget. Ennyibe kerül egy családi ház teljes felszereléssel, bebútorozva és mellé egy közepes minőségű gépkocsi. Esetleg marad még egy kis pénzecske a takarékban. Ugyanez százmilliárdos nagyságrendben már kezelhetetlen a legtöbb ember számára. Százezermillió! Mi a fene! Fel sem fogható!

Hiányzik még a megértéshez az az információ is, ami az összehasonlítás alapját képezheti: ha 100 millióból a fentieket lehet beszerezni, akkor mit lehet kezdeni ennek az ezerszeresével?

Forrás:Internet

Mennyibe kerül az oktatás, mit költ a költségvetés az egészségügyre? Egyáltalán: mennyi a költségvetés? Mennyi a sokat emlegetett GDP? A kettőnek mi a viszonya egymáshoz?

Mit jelent az, hogy az oktatásból az elmúlt hat esztendőben 500 milliárdot vontak ki? Hogyan hat ez a gyerekem taníttatására, ez egyetemek és középiskolák életére?

Na, ezeket a kérdéseket kellene a mostani ellenzéknek könnyen érthető mondatokkal megválaszolnia. Bemutatni, hogy a 27 százalékos ÁFA miként szegényíti a társadalmat. Mert a személyi jövedelemadó egy százalékos csökkentése (az így nyert jövedelemtöbblet) bakfitty ahhoz képest, amit az átlagember ÁFA-ként befizet az államkasszába. Gondoljuk végig ezt: egy háromfős átlagháztartás ma a létfenntartásra (áram- és vízdíjak, élelmiszer, tisztálkodó szerek stb.) mintegy 80-100 ezer forintot költ. Ezek többsége – néhány üdítő kivétellel – 27%-os adóval terhelt. Azaz átlagban 23-25% az adóteher, ami 16-25 ezer forint havonta, évente pedig csaknem negyed millió forint.

Ha az ellenzék ezeket képes lenne rendesen a választók elé tárni, és mozgósítani szimpatizánsaikat, támogatóikat, akkor nem néhány tízezres tüntetéseket látnánk a Kossuth téren, hanem több százezer ember lepné el – elégedetlenségét kifejezve – a nagyvárosok utcáit.

Talán ebből értene a hatalom. A mostani lanyha áltiltakozások eredménye kétséges.

Ceterum censeo OV esse delendam!

VOLT EGYSZER EGY KERÍTÉS – ÉS LESZ IS?

A kormány végül is a kerítés építés mellett tette le a voksát. A parlamentben szánalmas indokokkal (az ország védelme a népvándorlás ellen) magyarázta mindezt a FIDESZ-es Rogán Antal…

Több mint egy negyedszázada, hogy lebontottuk a kerítést (a „vasfüggönyt”). Szimbolikus lépés volt, és bizonyította, hogy – hidegháború ide vagy oda – kudarcot vallott.

Forrás: HIM levéltár

Nem volt képes megakadályozni – pedig ez volt a célja –, hogy a magyarok elhagyják az országot. Elődjét 1949-ben telepítették, és a sorozatos problémák miatt 1956-ban szedték fel az aknazárat. Az újat 1957 elején telepítették, néhány hónap alatt, 1957 júniusára fejezték be.  A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1957 márciusában hozott határozatot a határ lezárásáról. Uszta Gyula altábornagy a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszter első helyettese nyolc oldalas utasításban határozta meg a műszaki zár építésének feladatait.

Az ’56-os forradalom utolsó napjait követően csaknem 200 ezer ember hagyta el az országot. Az adatok különbözőek: a korabeli rendőrségi adatok szerin „csak” 154 ezer, míg más források 194 ezer főt emlegetnek. A Regio–Kisebbségtudományi Szemle 1991-es tanulmánya szerint, ami osztrák forrásokra hivatkozik, 1956. október 23-át követően 193 885 fő lépett át a határon. A BM 2/1957-es rendelete alapján 1957. február 20-ig ki kellett jelenteni lakóhelyüktől azokat a 15 évesnél idősebb állampolgárokat, akik külföldre távoztak. E „statisztika” szerint 151 731 volt a disszidensek száma. Most ne menjünk bele abba, hogy a két forrás közötti eltérés miből adódik, bőséges a téma könyvtári feldolgozása.

A lényeg: ezen a csaknem kétszázezer emberen kívül még tízezrek hagyták el hazájukat – a határzár ellenére is – az elkövetkező három évtizedben 1989-ig. (Igaz e távozók nagy része nem a határzáron keresztül, hanem egyéb módon (turistaút, kiküldetés, a 70-es évek második felétől hivatalos engedéllyel stb.) hagyta el az országot.

Forrás: HIM levéltár

Az új határzár igen jelentős összegbe került akkoriban. A rendelkezésre álló dokumentáció szerint 29 millió 279 422 forint volt a végösszeg. Ennek mai értékét segít meghatározni, hogy akkoriban egy átlagos alkalmazott fizetése 7-800 forint volt, a vidéki lakosság még ennél is kevesebből élt.

Nagyságrendjét tekintve mai értéken bátran saccolhatjuk a fenti összeg százszorosát.

A Páneurópai Pikniken jelképesen lebontott határzár sem volt képes felfogni a külföldre kívánkozókat. Így létesítése teljesen értelmetlennek tűnik az idő távlatából.

Hasonlóan értelmetlennek tűnik a mostani kerítés is, már csak azért is, mert a határ egy kis részét zárja csak le, amelyet sok útvonalon lehet kikerülni. Az erre fordítandó összeg – még ha ideiglenes jellegét hangsúlyozzák is – ablakon kidobott pénznek látszik. Persze a 16 ezer milliárdos költségvetési főösszeghez képest nem sok a tervezett húszmilliárd, ám ennek a pénznek lenne más, hatékonyabb felhasználási módja.

Szóval, megint csak egy nagy kommunikációs lufinak vagyunk tanúi, ami eltereli a figyelmet a sokkal égetőbb belpolitikai problémákról.

Ceterum censeo OV esse delendum!