Megest elhanyagoltam a blogom. Ez persze nem jelenti azt,
hogy ne kísértem volna figyelemmel abszurdisztánunk eseményeit. Jó néhány dolog
verte ki a gondolkodó embereknél a biztosítékot. Maradjunk ez egyik
legkurrensebbnél: kuszaszemű bankvezérünk és alapítványai ügyeinél.
Forrás: Internet |
Nem arról akarok értekezni, hogy hány milliárd adóforint
vándorolt ide vagy oda, barátokhoz, rokonokhoz vagy egyéb csatlósokhoz. Ezek
tények, már isten igazából nincs mit turbózni rajta. Megtörtént. Nyilvánosságra
került.
Ami igazán kiakasztott, az az ellenzék lagymatag és teljesen
kontraproduktív reagálása minderre.
Feljelentést tesznek. Interpellálnak a parlamentben.
Elítélik.
Ez egyébként mind helyes és jó, csak egyetlen problémája
van: ezek a lépések egy jól működő jogállamban (mondhatni: polgári
demokráciában) működnének. Elegendőek is lennének arra, hogy mind a bankelnök,
mind a gazdasági miniszter, mind a miniszterelnök vegye a kalapját.
Ám kis hazánkban mindez nem történik meg, mert dacára az
intézményi kulisszák létének, itt nincs jogállam. És ha az nincs, akkor
következmények sincsenek. „Majd az ügyvédek elintézik, oszt jó napot!”.
A mai ellenzéknek végre rá kellene ébrednie arra, hogy a
jogállami – demokratikus – módszerekkel semmire sem megy! Amellett, hogy természetes
Forrás: Internet |
A nagy többség – bár kimondottan nem tagja egyetlen
ellenzéki tömörülésnek sem – elszenvedője a történéseknek, ha nem is
közvetlenül (Questor és egyéb károsultak) de közvetve (adóforintjai
felhasználása nem a közjót szolgálja) mindenképpen.
Az egész bankbotrányban az a legdurvább, hogy az emberek
döntő többsége meg sem érti az összefüggéseket. Mi több, az ügyletben szereplő
összegek nagyságrendjéről is kevés összehasonlítási alapja van. „Drága
Sztovacsek, ekkora pénz csak a számtanpéldában van!” – mondatja Rejtő Jenő örök
klasszikusában Vanek úrral.
Az átlagember képes megérteni (kezelni, felfogni) max. 100
millió forintnyi összeget. Ennyibe kerül egy családi ház teljes felszereléssel,
bebútorozva és mellé egy közepes minőségű gépkocsi. Esetleg marad még egy kis
pénzecske a takarékban. Ugyanez százmilliárdos nagyságrendben már kezelhetetlen
a legtöbb ember számára. Százezermillió! Mi a fene! Fel sem fogható!
Hiányzik még a megértéshez az az információ is, ami az
összehasonlítás alapját képezheti: ha 100 millióból a fentieket lehet
beszerezni, akkor mit lehet kezdeni ennek az ezerszeresével?
Forrás:Internet |
Mennyibe kerül az oktatás, mit költ a költségvetés az
egészségügyre? Egyáltalán: mennyi a költségvetés? Mennyi a sokat emlegetett
GDP? A kettőnek mi a viszonya egymáshoz?
Mit jelent az, hogy az oktatásból az elmúlt hat esztendőben
500 milliárdot vontak ki? Hogyan hat ez a gyerekem taníttatására, ez egyetemek
és középiskolák életére?
Na, ezeket a kérdéseket kellene a mostani ellenzéknek
könnyen érthető mondatokkal megválaszolnia. Bemutatni, hogy a 27 százalékos ÁFA
miként szegényíti a társadalmat. Mert a személyi jövedelemadó egy százalékos
csökkentése (az így nyert jövedelemtöbblet) bakfitty ahhoz képest, amit az
átlagember ÁFA-ként befizet az államkasszába. Gondoljuk végig ezt: egy háromfős
átlagháztartás ma a létfenntartásra (áram- és vízdíjak, élelmiszer, tisztálkodó
szerek stb.) mintegy 80-100 ezer forintot költ. Ezek többsége – néhány üdítő
kivétellel – 27%-os adóval terhelt. Azaz átlagban 23-25% az adóteher, ami 16-25
ezer forint havonta, évente pedig csaknem negyed millió forint.
Ha az ellenzék ezeket képes lenne rendesen a választók elé
tárni, és mozgósítani szimpatizánsaikat, támogatóikat, akkor nem néhány
tízezres tüntetéseket látnánk a Kossuth téren, hanem több százezer ember lepné
el – elégedetlenségét kifejezve – a nagyvárosok utcáit.
Talán ebből értene a hatalom. A mostani lanyha
áltiltakozások eredménye kétséges.
Ceterum censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése