ORBÁN (TORZ) VILÁGA

Forrás: Internet - MNO

„Mindenkinek tudnia kell, hol van a helye!” – mondotta a miniszterelnök az MNB által rendezett Lámfalussy konferencián. Több médium foglalkozott a beszéddel, de mindegyik igen csínján bánt az érdemi kritikával.

De a beszéd láthatóan nem a fenti idézet jegyében szólt.

Azt nem idézném, hogy a miniszterelnök miként emlékezett a világhírű közgazdász professzorra, az Euro egyik elméleti megalapozójára. Aki a részletekre is kíváncsi, mert nem látta a televízióban, és elegendően mazochista, az itt találja a beszédet.

„Ami van, az lehetséges!” idézte a kínai közmondást Orbán Viktor, mintegy gesztust gyakorolva a jelen levő kínai központi bank elnökének. Majd azzal folytatta, hogy vissza kellene nyesni túlméretezett európai önértékelésünket a helyes méretre. Majd magyarázatba fogott arról, hogy a fenti mondást miért is nem értik az európaiak.

A miniszterelnök szerint 2008 óta paradigmaváltásra van szükség. 1990 óta egy pólusú világban éltünk 20 évig. Most az új paradigma azt jelentené, hogy egy több központtal rendelkező világban kell élnünk, és szükségszerű, hogy erről nincs közmegegyezés, és ennek kísérője az éles vita.

Az USA új elnöke új világhelyzetet állít elő, és kulcsmondatot kaptunk tőle, miszerint minden nemzetnek joga van, hogy saját magát tegye első helyre. Ez, a miniszterelnök szerint, nagy szabadságot biztosít számunkra.

Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a multilateralizmusnak vége. A több erőközpont  egyben azt is jelenti, hogy több modell kell, amiben mi az egyiket képviseljük. Nincs mindenkire kötelező gazdaságpolitika. A több modell tartja fenn szerinte a fejlődést. Ezt azzal támasztotta alá, hogy Oroszország is „túlélte” a gazdasági szankciókat. Ebből az európaiaknak azt a következtetést kell levonniuk, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az orosz  erőt.

Négy problémakör – versenyképesség, demográfiai helyzet, közbiztonság és külpolitika – köré, ahogy ez közép-európai szemmel látszik, fűzte fel mondanivalóját.

A versenyképességgel kapcsolatban elmondta, hogy fel kell adni a föderalizmus illúzióját, mi több a több központú Európa megteremtése lenne üdvös, és ezen belül is a feltörekvő Visegrádi Négyeket nevezte meg egyik ilyen pólusként. Már csak azért is – hangsúlyozta –, mert nincs „európai nép”, és Brüsszel egy nem létezőre építette fel az intézményrendszerét.

Európában alig van növekedés (évi 1,5-2 százalék) és hatmillió munkahely tűnt el az elmúlt két évtized alatt, és fuldoklik az adósságban. Új típusú együttműködést kell kidolgozni – szerinte – az USA-val (mert kereskedelmi szerződés nem valósul meg), Kínával és Oroszországgal. „Be kell szállni a szerződések versenyébe.”

Ezt azzal toldotta meg, hogy az egyes tagországok gazdaságának finanszírozását meg kell oldani, erre egy lehetőség az EBRD és a Kínai Bank együttműködése. Természetesen az innovációra a továbbiakban nagyobb súlyt kell fektetni.

A demográfiai gondolatait úgy foglalhatjuk össze, hogy az a közösség, amely lemond létezéséről, annak nincs jövője, fel kell adnia identitását.

A biztonsággal kapcsolatban kijelentette, hogy ahol a bevándorlás nagyszámú, ott rögtön emelkedett a bűnözés és ezt meg kell akadályozni. Európa kezd visszacsúszni, és már csak regionális jellege van, és erre az lenne a megfelelő lépés, ha létrehoznák a közös fegyveres erőket, növelve a védelmi képességet.

A továbbiakban még kifejtette, hogy „mindenkinek tudnia kell, hol van a helye”. Politikai stabilitásra van szükség, erős és kiszámítható politikára. Szigorú fiskális politikára, amit elfogadnak az emberek, ha azt igazságosnak tartják.

A mi sikerünk egyik része a duális oktatási rendszer. Európai gazdasági rendszertől eltávolodó oktatási rendszer visszatuszkolása a gazdaság irányába, a realitásokhoz. Ne az iskola végén derüljön ki, hogy a tudás, amit adunk az magas értéket képvisel elméletben, a valóságban azonban nem lehet semmire sem használni. „Az Európai felsőoktatási rendszerek szenvednek ettől a jelenségtől. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha az értelmiségi, arisztokratikus hozzáállásunkból leadunk, és közelebb visszük a gazdaság olajos, emberszagú valóságához az iskolai képzési rendszert.” A „segélyalapú” társadalmat fel kell váltania a „munkaalapú” társadalomnak.

Ha nem nyitunk keletre, nem lesz növekedés. A keletre való nyitás lényege a tisztelet. Mi ezt értjük, mert mi is olyan nép vagyunk, amely keletről jött, de kereszténységet oltottak bele. Mi értjük, mi történik Kínában.

A KRITIKA

Szerintem ezt a beszédet még meg is tapsolták, bár ez a felvételen nem látható, mint ahogy az sem, hogy a beszéd közben milyen reakciók lehettek a hallgatóság soraiban.

De ez egy kritikai írásnak készült, így szedjük is szét a fentieket.

Kezdjük talán a legelején. Az első állítások is tévesek. A világ gazdasági rendszere a Szovjetunió összeomlása előtt sem volt egységesen „kétpólusú”, bár akkor előszeretettel mondogatták ezt. A SZU szétesése után pedig végképp nem lett egypólusú! Már a 90-es évek elején is minimálisan négy gazdasági térségre osztották a világot: Európa, az USA, Ázsia és a feltörekvők (Kis Tigrisek és Kína).

Forrás: Internet - A világ országainak GDP-je, PPP, USD, 2009 (Forrás: CIA World Factbook alapján szerk.: Pirisi G.)

Ezt illene tudnia a miniszterelnök beszédíróinak. Már ha egyáltalán érdekli őket napjaink valósága. Hogy az milyen, arról megtalálhatók az interneten is jeles tanulmányok. Magam is ezekből tájékozódom, érdemes őket szemelgetni!

A világ tehát ma sem egy pólusú, az USA az elmúlt nyolc évben sem kívánt változtatni korábbi szerepén. (lásd: Obama külpolitikája)

Trump elnökké választásával pedig úgy látszik, hogy az új adminisztráció a belső problémákra fókuszál, arra a tömegre, amely hatalomra segítette. Azzal, hogy első rendelkezéseinek egyikével fel is mondta a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményt, azzal csak elszántságát bizonyította. Hogy ennek mik lesznek a következményei, azt ma még nehéz megjósolni.

Orbán Viktor szerint több erőközpontú világ kell. Ki kell ábrándítanom a miniszterelnököt. Ma már egy több központú, globalizált világban élünk. Az USA, Európa, Kelet Ázsia, a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) felzárkóztak a globális játékosok közé.

Azzal a követelésével, hogy Európa is legyen „több központú” és mivel nem ismeri el az együttműködés intézményrendszerét, súlyos hibát követ el. (Ide illik Churchill idézete: „ez több, mint bűn, ez hiba!”) Ugyanis ezzel nem erősíti az Uniót – amelynek tagjai vagyunk, és amely anyagi segítsége nélkül a seggünk is kilógna a gatyából – hanem gyengíti. Kétségtelen tény, hogy az Unió döntéshozatali mechanizmusa lassú és bürokratikus, de ennek az oka az, hogy tiszteletben tartja a tagállamok érdekeit és nemzeti identitását. (Ez volt az oka részben a Brexit kezdeményezésének Nagy Britanniában, aminek fejleményei még rejtegetnek meglepetéseket.)

A több központú Európa elképzelés – és benne a Visegrádi Négyek szerepe – egy hagymázos álomhoz hasonlít. Kérek minden olvasót, gondoljon bele: mekkora gazdasági és fejlődési potenciállal rendelkeznek ezek az országok? Milyen e potenciál az Unión belül?

Józan ésszel végig gondolva ezt, lehangoló eredményekre juthatunk.

Mint ahogy badarság azt hinni, hogy akár az orosz, akár a kínai befektetők rohanni fognak a kelet-európai lerobbant gazdaságokat megsegíteni, működő tőkével ellátni. Számukra ez a térség maximum annyira értékes, hogy egy-egy ide telepített beruházásuk mentesül a uniós védővámok alól, mert a termék előállítás a közösségen belül történik, így „európainak” minősül.

Ami a munka társadalmát és a duális oktatást illeti, erről már számtalanszor kifejtették véleményüket a szakértők.  Minden esetre az idézett mondat jellemző a miniszterelnökre: újra és újra visszaköszön az értelmiséghez fűződő ambivalens viszonya. Arról nem is beszélve, hogy a jövő társadalmai a tudáson alapulnak majd.  A tudás megszerzése az egyetlen mód arra, hogy a jövő generációi sikeresek legyenek. Arról lehet szakmai vitákat folytatni, hogy ez a tudás miből álljon, melyek azok az új diszciplínák, amiket be kell venni a képzésbe, és melyek azok, amiket bátran el lehet hagyni. De ennek eldöntése nem a miniszterelnök kompetenciája, hanem szakmai grémiumoké.

Forrás: Internet

Hasonló a helyzet a munka és a segély társadalmával. A miniszterelnök és környezete valahogy nem érti meg: a modern korban a munkanélküliség egyik legfőbb oka az ismeretek hiánya és az, hogy a egyre fejlettebb technológiák egész egyszerűen nem igénylik az emberi munkaerőt.

A problémát nem tünetileg kell kezelni, hanem össztársadalmi – mondhatnám globális – szinten, hiszen a kérdés az: mi tegyenek a társadalmak azokkal a személyekkel, akik önhibájukon kívül maradnak ki a munka világából, mert egész egyszerűen nincs rájuk szükség?

Ezt a filozófiai és politikai problémát „közmunkával” és segélymegvonással (kényszerítéssel) nem lehet megoldani.

És végül a bevezető mondatra visszatérve: Orbán Viktornak is tudnia kéne, hogy hol van a helye. Tippeket természetesen az olvasók is adhatnak!

Ceterum censeo OV esse delendam!