ÁLOMVILÁG VAGY HAZUGSÁG?

Forrás: Internet: NAVA.hu

Péntek reggel hallgatom a közszolgálati rádiót, benne miniszterelnökünk. Szól a szöveg, közben reggeli kávémat szürcsölgetem. Egy mondatnál majdnem visszaköptem a kortyot.

Ahogy szokás, idézni csak tiszta forrásból lehet, és klasszikusokat csak pontosan. Tehát az ominózus szöveg a következő: „…Mert hol is van Európa magja? Korábban azt hittük, Európa magja a német-francia tengelyen van. De, ha megnézzük az elmúlt öt év gazdasági eredményeit, inkább nyolc évét,, és kivetíti a mostani gazdasági folyamatokat a jövőbe, akkor azt látja, hogy Európa gazdasági motorja Közép-Európában van Tehát, ha Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország – ide kapcsolnám még Romániát – nem nyújtana olyan gazdasági teljesítményt, akkor az európai átlagos  gazdasági teljesítménye nem hogy nőne évről-évre, hanem csökkenne.

…Jó kérdés, hogy hol van ennek az európai kultúrának, ennek az Európai Uniónak a magja. Lehet, hogy ma még nyugaton van, de én azt látom, hogy súlypontja – hogy ne a mag kifejezést használjam – folyamatosan Közép-Európa irányába mozdul el. Közép-Európa Németországgal együtt lassacskán bekövetkezik az, hogy ezt nevezhetjük Európa magjának.”

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Ne mondják azt, hogy csak szavakat ragadok ki valamiféle összefüggésből. A fentiek gondolatilag egy kerek egészet alkotnak. Akkor mi a gond?

A gond az, hogy ez a logika a valóság legelemibb tényeit dobja sutba.

Forrás: Internet: NOL.hu

A gazdasági teljesítményt általában abban mérik, hogy ez előző év nemzeti össztermékéhez (GDP) viszonyítva mekkora a növekedés százalékban kifejezve. Ha összehasonlítjuk a számokat, a dolog akkor se stimmel igazán. A hirtelen rendelkezésre álló források szerint az Unió egy főre vetített átlag GDP-je 18 527 116 dollár évente. (Minden adat az egy főre vetített, dollárban kifejezett értéket jelenti.) Németországé 3 874 437 dollár. Magyarországé 136 989 dollár, azaz  3,5 százaléka a német GDP-nek.

Ha kis hazánk évi 3 százalékkal növeli GDP-jét, az azt jelenti, hogy az egy főre jutó összeg 4107 dollárral növekszik. Németország 2015-ben ugyan 1,8 százalékos növekedést valósított meg, ám ennek értéke 69 739 dollár. Így kiderül, hogy a százalékos adatok ugyan nagyon látványosak, és kitűnően felhasználhatók a propagandában, azonban közük sincs az embereket általában érdeklő valós adatokhoz. Ugyanis a németek a mérsékelt növekedése 16,98-szor többet jelent nominális értéken, mint a magyar 3 százalék (4107).

Forrás: Internet

E számok alapján nem igazán lehet komolyan venni a miniszterelnök látomását a közép-európai „mag” Európáról. Nem más ez, mint jó pesti mondással: parasztvakítás. De legyünk körültekintőek, tekintsük át, a közép-európai országok GDP-jét valódi értéken a 2015-ben. Lengyelország: 547 894 dollár, Csehország 205 270 dollár, Szlovákia 99 869 dollár, Románia 199 093 dollár. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor a közép-európai országok összesen 1 189 115 dollárt produkálnak, ami a német teljesítmény kevesebb, mint fele.

Persze ez a lemaradás a miniszterelnök szerint migrációs hullámnak köszönhető, és főleg Soros Györgynek és a háttérhatalomnak. Orbán Viktor szerint ez a háttérhatalom azoknak a civil kezdeményezéseknek az összessége térségünkben és hazánkban, amelyek támogatását a már-már ördöginek beállított Soros György alapítványai adják. Idézzük a szólót:

„… Felhívom a figyelmet egy másik összefüggésre: Az amerikai kampányon túl, Magyarországra és Lengyelországra és Közép-Európára való megjegyzéseknek van egy politikai tartalma. Ezek nem véletlen elszólások és ezek megszaporodtak, amióta a migráns válság időszakát éljük. A Demokrata Párt vezetői mögött – mindannyian tudjuk, hogy – Soros Györgyöt kell látnunk. És Soros György közzétette az Európába történő muszlim bevándorlás hat pontját, ahol meghirdette, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot. …Európának örülnie kell, hogy ilyen lehetőséghez jutott, nem pedig védekezni kellene. Azt is mondta, hogy ez sok pénzbe kerül, amit ő meghitelez. … Itt Közép-Európában létezik egy háttér-hatalom, amely Soros nevéhez köthető. Ő az amerikai Demokrata Párt legfontosabb finanszírozója, ezért a száj Clintoné, a hang Soros Györggyé. …És miután Magyarország ott van, ahol: Közép-Európában… mi akadályát jelentjük ennek a Soros-féle amerikai tervnek.”

Forrás: Internet, Népszava.hu

Gyorsan rákerestem erre a hat pontra, és figyelmesen elolvasva azt, nem igazán derült ki számomra, hogy ez a hivatalos Amerika, vagy a Demokraták hivatalos (tervezett) politikája lenne. Ez egy írás, amely az USA-ban egy vélemény folyóiratban és annak internetes oldalán jelent meg. Mint olyan – adott esetben – S.Gy. saját véleménye. Arról nem is beszélve, hogy a „befogadni kell” vagy az eredeti „befogadására kell berendezkednie” nem ugyanazt jelenti. De olvassák el az anyagot a fenti linken, tapasztalhatják a miniszterelnöki csúsztatásokat.

Tehát ezeket a miniszterelnöki szövegeket sokkal inkább a magyar közvélemény befolyásolásának, félrevezetésének foghatjuk fel, amelyhez a legelemibb félelmek gerjesztésével járul hozzá Orbán Viktor.

Nem lehet elmenni e szövegek mellett reakció nélkül. Már csak ezért sem, mert minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy valós információkhoz jusson az ország helyzetéről és politikájáról. Az igazmondás a legelemibb követelmény egy miniszterelnök esetében. Ez a beszélgetés pedig azt mutatta, hogy az egyik legfőbb közjogi méltóságnak eszébe sincs igazat mondani.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MATOLCSYRÓL, AZ ALAPÍTVÁNYOKRÓL — KÖZÉRTHETŐEN

Forrás: Internet

Napok (hetek) óta megy a pampogás a Pallas Athene alapítványok ürügyén. Elhangzott már minden féle érv és összeg. Szó volt arról, hogy ezt a MNB a devizaadósokon spórolta meg. Elhangzott az is, hogy az egész törvénytelen. Körbejárták ezt a témát közgazdászok, politikusok, ki-ki vérmérséklete szerint.

A probléma csak az, hogy az átlagember egy kukkot se ért mindebből. Miről is van szó? Mi a közpénz, ami elveszti ezt a jellegét?

Tegyünk, a józanész szabályai szerint, egy rendet ebben a kicsit kaotikus helyzetben.

Lőn a MNB-nak hirtelen nagy bevétele, ami az általa olcsón vett és drágán eladott deviza közötti árkülönbözetből adódott. A banktörvény értelmében ezt a többletet a banknak a költségvetésbe kellett volna befizetnie. A költségvetés persze ezzel csinálhatott volna, amit akar: lehetett volna államadósság-csökkentésre, egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra és még számos más, valóban társadalmilag hasznos dologra fordítani. A probléma ezzel csak az, hogy ha ez az összeg bekerül a költségvetésbe, akkor láthatóvá válik – mind a hazai adófizetőknek, mind az európai pénzügyi szervezeteknek –, és mint ilyen, számon kérhető lehet. A kormány már korábban szemet vetett erre-arra (budavári ingatlanok miegyéb), ám ezt a költségvetésből nehezen tudta volna megvalósítani. Így jött a nagy idea: Az MNB létesítsen alapítványokat, alapítói tőkébe tegye be ezt a közel 270 milliárd forintot.

No, ott álljunk meg egy percre. Mennyi az a 270 milliárd? Az bizony egyenlő 270 ezermillióval. Egy kis matematika: 100 milliárd forint az egyenlő 47619 ember éves jövedelmével, ha azt a statisztikai áltag jövedelemmel (175 000 Ft.- bruttó) számoljuk. A 270 milliárd pedig 128 571 fő éves jövedelme.

De az igazi nagy dobás nem csak ezeknek az alapítványoknak a létrehozása, hanem a gazdálkodásuk meghatározása.

Ez tényleg nagy dobás. Ugyanis az alapítványok a 270 milliárdot nem költhetik el, hanem csak annak a hozadékait. Így az alapítványok a kereskedelmi bankokon keresztül állampapírt vásároltak, aminek a kamata 2,3 és 3,55 százalék között mozog. Azaz a MNB az alapítványokon keresztül nem csökkentette az államháztartás hiányát, hanem 270 milliárddal növelte (mert állampapírt vásárolt). Így az alapítványok által bezsebelt átlaghozam 2,9 százalék, ami a tőke után 7, 425 – 7,83 milliárd forint évente.

Nem elég, hogy a 270 milliárd nem került a valóban fontos társadalmi problémák orvoslására, hanem még az adófizetők termelik ki a kamatát is, amit az alapítványok a céljuknak megfelelően elkölthetnek.  Tehát, ami igazán bicskanyitogató:az adófizetők pénzét úgy költötték el, hogy annak még a kamatát is az adófizetők állják!

Mit ne mondjak: ügyes!

A kérdés persze csak az, hogy aki mindezt megérti, az hogy ülhet fel a bankelnök magyarázatának, hogy mindez a közjót szolgálja.

Ceterum censeo OV esse delendam!

PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ

Megest elhanyagoltam a blogom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kísértem volna figyelemmel abszurdisztánunk eseményeit. Jó néhány dolog verte ki a gondolkodó embereknél a biztosítékot. Maradjunk ez egyik legkurrensebbnél: kuszaszemű bankvezérünk és alapítványai ügyeinél.

Forrás: Internet

Nem arról akarok értekezni, hogy hány milliárd adóforint vándorolt ide vagy oda, barátokhoz, rokonokhoz vagy egyéb csatlósokhoz. Ezek tények, már isten igazából nincs mit turbózni rajta. Megtörtént. Nyilvánosságra került.

Ami igazán kiakasztott, az az ellenzék lagymatag és teljesen kontraproduktív reagálása minderre.

Feljelentést tesznek. Interpellálnak a parlamentben. Elítélik.

Ez egyébként mind helyes és jó, csak egyetlen problémája van: ezek a lépések egy jól működő jogállamban (mondhatni: polgári demokráciában) működnének. Elegendőek is lennének arra, hogy mind a bankelnök, mind a gazdasági miniszter, mind a miniszterelnök vegye a kalapját.

Ám kis hazánkban mindez nem történik meg, mert dacára az intézményi kulisszák létének, itt nincs jogállam. És ha az nincs, akkor következmények sincsenek. „Majd az ügyvédek elintézik, oszt jó napot!”.

A mai ellenzéknek végre rá kellene ébrednie arra, hogy a jogállami – demokratikus – módszerekkel semmire sem megy! Amellett, hogy természetes

Forrás: Internet

en megpróbálja ez utóbbi eszközöket – egyre kisebb hatékonysággal – alkalmazni, végre rá kellene döbbennie arra, hogy kommunikációján és módszerein változtatni kell.

A nagy többség – bár kimondottan nem tagja egyetlen ellenzéki tömörülésnek sem – elszenvedője a történéseknek, ha nem is közvetlenül (Questor és egyéb károsultak) de közvetve (adóforintjai felhasználása nem a közjót szolgálja) mindenképpen.

Az egész bankbotrányban az a legdurvább, hogy az emberek döntő többsége meg sem érti az összefüggéseket. Mi több, az ügyletben szereplő összegek nagyságrendjéről is kevés összehasonlítási alapja van. „Drága Sztovacsek, ekkora pénz csak a számtanpéldában van!” – mondatja Rejtő Jenő örök klasszikusában Vanek úrral.

Az átlagember képes megérteni (kezelni, felfogni) max. 100 millió forintnyi összeget. Ennyibe kerül egy családi ház teljes felszereléssel, bebútorozva és mellé egy közepes minőségű gépkocsi. Esetleg marad még egy kis pénzecske a takarékban. Ugyanez százmilliárdos nagyságrendben már kezelhetetlen a legtöbb ember számára. Százezermillió! Mi a fene! Fel sem fogható!

Hiányzik még a megértéshez az az információ is, ami az összehasonlítás alapját képezheti: ha 100 millióból a fentieket lehet beszerezni, akkor mit lehet kezdeni ennek az ezerszeresével?

Forrás:Internet

Mennyibe kerül az oktatás, mit költ a költségvetés az egészségügyre? Egyáltalán: mennyi a költségvetés? Mennyi a sokat emlegetett GDP? A kettőnek mi a viszonya egymáshoz?

Mit jelent az, hogy az oktatásból az elmúlt hat esztendőben 500 milliárdot vontak ki? Hogyan hat ez a gyerekem taníttatására, ez egyetemek és középiskolák életére?

Na, ezeket a kérdéseket kellene a mostani ellenzéknek könnyen érthető mondatokkal megválaszolnia. Bemutatni, hogy a 27 százalékos ÁFA miként szegényíti a társadalmat. Mert a személyi jövedelemadó egy százalékos csökkentése (az így nyert jövedelemtöbblet) bakfitty ahhoz képest, amit az átlagember ÁFA-ként befizet az államkasszába. Gondoljuk végig ezt: egy háromfős átlagháztartás ma a létfenntartásra (áram- és vízdíjak, élelmiszer, tisztálkodó szerek stb.) mintegy 80-100 ezer forintot költ. Ezek többsége – néhány üdítő kivétellel – 27%-os adóval terhelt. Azaz átlagban 23-25% az adóteher, ami 16-25 ezer forint havonta, évente pedig csaknem negyed millió forint.

Ha az ellenzék ezeket képes lenne rendesen a választók elé tárni, és mozgósítani szimpatizánsaikat, támogatóikat, akkor nem néhány tízezres tüntetéseket látnánk a Kossuth téren, hanem több százezer ember lepné el – elégedetlenségét kifejezve – a nagyvárosok utcáit.

Talán ebből értene a hatalom. A mostani lanyha áltiltakozások eredménye kétséges.

Ceterum censeo OV esse delendam!