DEMOKRATIKUS ELLENZÉK! RIADÓ!

Forrás: Internet

Évek óta figyeljük a magát demokratikus ellenzéknek vallók kapkodásait, felületes állásfoglalásait a hatalom ellenében. Még hogy ez ennyit lopott, az meg annyit, ez ennek az oligarchája, az meg amazé. Ez a politikus ennyit lopott, annak meg akkora a vagyona, hogy nahát! Ki kell vizsgálni, hol lakik, mennyi a vagyona.

De most komolyan: Ebben ki is merül az ellenzékiségük? Szánalmas!

Mondjon már nekem valaki arról pár szót, hogy a magát a hatalom ellenzékének tekintő pártok, politikai csoportosulások – azon kívül, hogy időnként komoly lépéseket tesznek egymás lejáratására – letettek-e a választók elé közösen egy koherens (a gyengébbek kedvéért: összefüggő, egymásra épülő) programot (no, jó: egyet olvastunk mostanában) ami arról szól, hogy miként lehet a velejéig korrupt NER-t felváltani valami más politikai és gazdasági programmal?

Ha véletlenül egy-egy ilyen kísérlet meg is születik valamelyik fél háza táján, pont a potenciális szövetségesei jelentik ki, hogy ez bizony nem elég, vagy túl sok, és ezért vagy azért nem csatlakoznak ahhoz.

Nos, Uraim!

Szeretnék felvázolni néhány problémát, amit a fenti tutyi-mutyiság eredményez:

1. Még évtizedekig fennmarad a mai hatalom. Ennek következtében egyre több fiatal – akinek a hócipője tele van a politika ostobaságaival és bűnös dolgaival – hagyja majd el ezt az országot, keresve egy olyat, ahol élhető és kiszámítható jövőt építhet magának és leendő családjának.

2. Ha a mai hatalom még néhány cikluson át regnál, úgy kis hazánk olyan gazdasági és társadalmi lemaradásba kerül, hogy nagyon hosszú évtizedek verejtékes munkája sem lesz elég arra, hogy a néhány évvel ezelőtti szintünkre visszakapaszkodjunk. (Ennek alátámasztására ajánlom a KSH elmúlt néhány évi adatsorait, ki lehet belőlük böngészni a lényeget. Minden megtalálható a neten.)

3. A társadalmi feszültségek tovább fognak növekedni, az egyszerű emberek elégedetlensége fokozódik. Mind több lesz az a foglalkozási csoport, társadalmi réteg, amelyet a hatalom megsért, ellehetetlenít, megaláz. Ez pedig olyan folyamatokat indíthat be, amelyet se a hatalom, sem pedig az ellenzék nem lesz képes kezelni.

4. A mai ellenzék nem tehet úgy, hogy csak szemléli az eseményeket, és arra bazírozza a politikáját, hogy „jobb híján” majd rájuk fognak szavazni. Igaz ugyan, hogy az elmúlt választások mindegyike arról szólt, hogy a szavazópolgár nem az érdekei, hanem az érzései szerint szavazott. Magyarán: arra adta a voksát, akit kevésbé utált. Ebből adódik a feladat is: meg kell magyarázni az egyszeri választónak miért áll érdekében az ellenzékre szavazni. Nem azért, mert utáljuk Orbán Viktort és környezetét, hanem mert számára a hatalmat leváltó politikai erő kiszámíthatóbb, igazságosabb rendszert kínál. Nem lehet elámítani a népet azzal, hogy ha győz az ellenzék, akkor jön a tejjel-mézzel folyó Kánaán, mert az nem csak szimpla hazugság, hanem politikai öngyilkosság is. Mégis meg kell értetni azt, hogy a szívós, következetes munkának és a nyugalomnak belátható időn belül értelme lesz.

5. Fel kell hagyni azzal, hogy a kormány „biztonságra törekvő” intézkedéseit támogatják, annak ellenére, hogy átlátják: csak egyetlen célt szolgál, a hatalom kiterjesztését, a polgári jogok csorbítását. A migránsok befogadása (ez idő tájt kb. 2000 főről beszélünk) érdemben nem befolyásolja se a magyar társadalom értékrendjét, nem fenyegeti a nemzeti kultúrát. (Csak, amúgy adalékként: ma Magyarországon kb. 18 ezer kínai és egyéb dél-kelet ázsiai bevándorló él, ezek közül 6800 fő munkavállalóként. mégsem félti tőlük senki se a magyar kultúrát, se a magyar gasztronómiát. Ellenben elfogadja jelenlétüket a sokszínűség égisze alatt.) Nem várható, hogy a befogadott migránsok ugrásszerűen növelnék hazánk terrorveszélyeztetettségét. Ha hazánkban terrorcselekményt követnek el valamikor a jövőben, az sokkal inkább a nem megfelelő elhárító és hírszerző tevékenységnek lesz köszönhető.

Forrás: Internet

Ha a demokratikus ellenzék az elkövetkező néhány hónapban – még a nyár előtt – nem jelenik meg valamiféle együttes tevékenységgel, akkor jelentős időt veszít. Ez pedig megkérdőjelezi azt, hogy az elkövetkező választásokig képes lesz saját üzeneteit eljuttatni a szavazókhoz. Számításba kell vennie azt is, hogy vidéki bázisainak egy részét elvesztette, nincs a kezében komolyabb tömegkommunikációs eszköz, így üzenetei, programjai nehezen érik el a választók döntő többségét.

Olyan jó lenne, ha valami pozitív fejleményről olvashatnánk a közeljövőben.

Demokratikus ellenzék! Ébresztő!

Ceterum censeo OV esse delendum!

TAVASZODIK

A szerző felvétele

A pedagógusok ma megmutatták, hogy mégis csak létezik civil kurázsi. Persze a hatalom kommunikációs gépezete igyekszik e tiltakozást eltagadni, lehetetlenné tenni.

A valóságot azonban nem lehet eltagadni. Sorozatosan sért meg ez a kormányzat különféle társadalmi csoportokat, foglalkozási ágakat a legegyszerűbb emberektől az értelmiségi és államigazgatási dolgozókig.

Lehet ezt az elégedetlenséget „hurrá optimizmussal” és hazug propagandával ellensúlyozni. Egy ideig lehet olyan kommunikációt folytatni, ami a „nép egyszerű gyermekeinek” bemeséli, hogy a látható tiltakozások a „libsi-bolsi-kommunista” erők mesterkedéseinek köszönhető.

Egyelőre úgy látszik, hogy a pedagógusok, az államigazgatási, az egészségügyi dolgozók (alkalmazottak) tiltakozásai a kormány „tárgyalási kezdeményezésein” zátonyra futnak (csak azért mert a hatalom nem kíván velük semmiféle valódi egyeztetésbe kezdeni).

A nagy kérdés a következő: a társadalom egy részének támogatását élvező pedagógusok jogos elégedetlenségét meddig lehet a szőnyeg alá söpörni?

A probléma ugyanis nem a tanárokkal van, hanem a rendszerrel, amely nem titkolt célja olyan alattvalók képzése, akik nem képesek saját érdekeik felismerésére, akik feje tele van tömve avítt elvekkel és ideológiákkal.

Az ellenkezés célja az, hogy a jövő generációkat – saját gyerekeinket és unokáinkat – korszerű, ismeretekkel, a lényeglátásra való képességekkel erősítsük, hogy képesek legyenek helytállni az élet (a jövő) kihívásaival szemben.

A szerző felvétele

A mai tiltakozáson nem csak a tanárok vettek részt, hanem mindazok, akik a fentieket fontosnak tartják, azok, akik felismerték, hogy a világ változik.

A mai tüntetést csak egyetlen „nyugger” zavarta meg a szokásos „libsi-bolsi” szöveggel. Elkottyantotta magát, mondván, hogy neki 200 ezer felett van a nyugdíja, és egészen jól elvan a mostani hatalommal.

Kiselőadását némi kacagás fogadta, nem igazán vették a résztvevők a labdát, nem álltak le vitatkozni – amúgy se lett volna értelme –, a kiröhögés amúgy is elvette az úri ember kedvét, gyorsan eloldalgott.

Miért is említem ezt a pillanatnyi eseményt? Mert példaértékű!

Számtalanszor leírtam már ebben a blogban, hogy gondolkodni kell! Azt is, hogy a gondolkodás munkás: fáradságba kerül a sok fals információból kiszűrni a valóságot. Ez időbe, energiába kerül.

Sokkal egyszerűbb elfogadni a hatalom által megrágott, puhára csócsált kliséket. Azok pedig bőven ömlenek a különböző, kormány által fenntartott vagy támogatott médiumokból. Egyszerűbb ezeket elfogadni, mint saját véleményt kialakítani.

A pedagógus értelmiségi. Ám nagyon úgy látszik, hogy a kormánynak nincs szüksége értelmiségre. Amúgy is: az értelmiség csak egy kis csoport, nem érdekes a véleménye, a mostani hatalomra a „Mari nénik és a Pista bácsik” szavaznak. Ez persze meg is látszik a munkáján, ostoba törvényein és intézkedésein.

Azt azonban nem szabad elfeledni: az elégedetlenség nő. Most még mindenféle álintézkedésekkel, propagandával el lehet fedni a bajokat. A fedőt rá lehet tenni az egyre melegedő levesre. De ha az felforr, bármilyen nehéz is a fedő, le fogja dobni az emelkedő nyomás.

Ha a hatalom ezt a politikát követi, akkor bizony elrepül majd az a fedő, és annak következményei beláthatatlanok lesznek.

De a hatalom nem számol az értelmiségiekkel, így saját magát fosztja meg attól a tudástól és hozzáértéstől, hogy a valóság generálta problémákkal megbirkózzon.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A HATALOM (IN)DISZKRÉT BÁJA

Le kell ülepednie néhány történésnek, hogy egy idő elteltével komolyan foglalkozhassunk azzal, ami történt, lássuk, milyen következményekkel járnak az események.

A közszolgálati televízióból természetesen nem tudtuk meg, hogy a március 15-i beszéd a jelenlevőkből milyen reakciót váltott ki. Azt azonban megtudtuk, hogy a szinte hermetikusan elzárt területre csak a kevesek, a kiválasztottak léphettek be.  Találunk videót a neten arról is, hogy biztonsági emberek elhessegetik a nemkívánatos tudósítókat a miniszterelnök közeléből; nehogy véletlenül kiderüljön a pőre igazság.

Nem is akarom minősíteni a miniszterelnök beszédét, megtették ezt nálam avatottabb politológusok, közéleti emberek az elmúlt napokban. De azt azért mégis csak kikérem magamnak, hogy totálisan hülyének és oktalannak nézzenek, olyannak, aki nem ismeri a magyar történelmet, és nem élte meg az elmúlt fél évszázadot tudatosan (különös tekintettel az elmúlt 25 esztendőre).

A hatalom látszólag nem igazán képes mit kezdeni a tiltakozásokkal. Se a civil szerveződések, se a szakszervezetek követeléseivel. Látszólag ugyan szajkózza a tárgyalásra való elkötelezettségét, ám csak azokkal, akik számára kedvesek, elfogadhatóak. Az előbbi kettő még véletlenül sincs közöttük!

Lehet birkózni, lehet az erőt mutatni, lehet elterelni a közvélemény figyelmét. Lehet az egész hazai problémahalmazról hallgatni, ellenben megerősített hangon szónokolni a migráns válságról (kíváncsi vagyok, hogy a keddi brüsszeli merénylet milyen mértékben aktivizálja majd a hatalmat arra a propagandára, hogy: „Lássátok feleim! Ettől védünk meg benneteket, ez indokolja a „migrációs válsághelyzet” bevezetését.” Úgy látszik, a miniszterelnöknek mindig „mázlija” van: amikor már éppen kiéleződne a belpolitikai problémák sokasága, mindig kapóra jön neki egy terrortámadás valahol Európában, hogy az előbbi mondatot fennen hangoztathassa.

Sajnos a társadalom legnagyobb része tájékozatlanságból, elemi butaságból és lustaságból készpénznek veszi a kormány propagandáját. (Csak zárójelben említem, hogy nézegetem magam is a „közszolgálati TV” híradásait, és elképedek azon, hogy milyen tendenciózusan képes elhallgatni a legégetőbb problémákat: szegénység, leszakadás, egészségügy, oktatás stb.)

Ez a mai hatalom bája: beszélek mindenről, hogy eltusoljam mindazt a problémahalmazt, amit az elmúlt időben felhalmoztam.

Nincs szó a korrupcióról, nincs szó a gazdasági helyzet ellehetetlenüléséről, hallgatnak az intézményesített lopásokról, a hatalmi és pénzügyi összefonódásokról, hogy csak a letelepedési kötvények értékesítésének anomáliáit említsük.

A legnagyobb baj ebben a helyzetben, hogy a hatalom nem veszi figyelembe az ország polgárainak véleményét. Csak a saját híveknek beszél, figyelmen kívül hagyva mindenki mást. A régi Kádári mondás torz reinkarnációjának lehetünk tanúi: „Aki nincs velünk, az nincs is!”.

De ezt a bájos politikát csak egy ideig lehet csinálni. A feszültség a fedő alatt egyre növekszik. Ezt a nyomást egy ideig el lehet fojtani, de ha ezt sokáig csinálják, nem vesznek tudomást róla, akkor a következmények kiszámíthatatlanok lesznek. A jelen demokratikus ellenzék is ezt hangsúlyozza, láthatóan minden eredmény nélkül. Márpedig egy kiszámíthatatlan, robbanásszerű politikai állapot nem igazán kívánatos, mert azt az egész ország sínylené meg minden szempontból: gazdaságilag, politikailag: nyílt lehetősége lenne a szélsőjobboldal hatalomra jutásának.

Gondolkodjunk emberek! A demokratikus ellenzéknek nincs más útja: „rendezni végre közös dolgainkat”. Bár ehhez a jelen hatalom nem tűnik együttműködőnek, ám ezzel csak a saját sírját ássa.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A TÜKÖR HAZUDIK

Van a tükörnek egy nagyon érdekes tulajdonsága: hazudik! belenézel a tükörbe, és látsz egy decens hölgyet vagy urat, többé-kevésbé meg vagy elégedve a látvánnyal (vagy nem). A tükör tehát ad egy megnyugtató képet (már ha egyébként jóban vagy magaddal). Ám ha más (vagy mások) szemszögéből nézhetnénk magunkat, egészen más képet kapnánk. Itt bizonyosan sokasodnának ráncaink, kiütköznének egyéb kis hibák, fogyatékosságok.

Ha a mai hatalom tükörbe néz: erős, harcra kész és rendíthetetlen fiatalt mutat. Határozott arcél, tettre kész és elszánt tekintet. Eredményesség és önbizalom.

A probléma csak az, hogy a szemlélők nem állnak reggelente a hatalom tükre előtt. Az átlagember kívülről, saját szemszögéből tekint a kormányra. Ha egy kicsit is tájékozott, akkor talál egy tükröt, ami más kívülállók szemszögéből mutatja a regnálót.

Persze a hatalom is láthatja ezt a képet, feltéve, hogy belenéz egyáltalán.

De félre a képes beszéddel, nézzük meg, hogy az 2016-os országjelentés (kiadója az Európai Bizottság) miként lát bennünket és szeretett kormányunkat.

A jelentés egy vizsgálaton alapul, amely sorra veszi Magyarország makrogazdasági adatait, ajánlásokat tesz (tett a múltban is), és értékeli ezek végrehajtását vagy megvalósulását.

Nem célom az egész jelentés részletes taglalása, amely egyébként megtalálható a neten. Néhány dologgal azonban foglalkozni kell. Ezek pedig a tendenciák és azok az ellentmondások, amelyek valahogy nincsenek pariban a hazai propagandával.

 A számok sajnos könyörtelenek. Mutatnak valamit, ami cáfolhatatlan. Nem igazán lehet e tényeket elfedni, jól hangzó kommunikációs stratégiával pótolni.

Az elmúlt hat esztendőben a kommunikáció egyik legfontosabb igéje a „Magyarország jobban teljesít” szöveg volt. „Kizavartuk az IMF-et, kiléptünk az adósrabszolgaságból”.

A tény ellenben az, ahogy az ország költségvetésének GDP százalékban számolt aránya 2009-ben 78% volt, 2010-ben 80,6% míg 2014-ben 76,2%. Azaz valóban csökkent az államháztartás eladósodása, de korántsem olyan mértékben, mint azt a propaganda sugallja. Négy év alatt mindössze 4 százalékról beszélünk (persze ez is óriási összeg, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar költségvetés főösszege, amit az állam elkölthet egy esztendőben összesen, 16 ezermilliárd forint körül van. A 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 789 milliárd forint, a kiadási oldal pedig 16 551 milliárddal számol, a hiány pedig 761 milliárd forint.)

Az általánosan elérhető információk – amiket persze a kormány is szívesen használ – százalékban adja meg a magyar nemzeti össztermék növekedésének nagyságát. Ám azt tudjuk, hogy nagyon nem mindegy, minek a hány százalékáról beszélünk. Lásd: 15 százalékos személyi jövedelemadó.

A 2014-es GDP 32180 ezermilliárd forint volt. Ha a költségvetés hiányát ennek százalékában határozzuk meg, akkor a fentiek szerint a tartozás 24521,1 ezermilliárd forint.

Az államadósság lényegesen nem csökkent. Igaz ugyan, hogy az új kibocsátású állampapírok kamatterhe jelentősen kisebb.

„Munkahelyek ezreit teremettünk!” — szól a szokásos szlogen, ám az adatok ennek az ellenkezőjét mutatják. A számsor igen érdekes: A munkanélküliségi ráta 2009-ben 8,4% volt, 2010-ben 9,7, 2011-ban 11,1, 2013-ben a két évvel ezelőtti szintre esett vissza, 2014-ben 9,6 százalék volt, még mindig 1,2 százalékkal magasabb, mint 2009-ben.

Napjainkban egyre több szó esik az egészségügy helyzetéről. A kormány álláspontja szerint soha ennyit nem költöttek az egészségügyre. A számok azonban mást mutatnak. Vissza kell utalni a magyar GDP nominális értékére, lásd néhány sorral feljebb. Az adatok szerint (a GDP százalékában) 2009-ben az ország 5,6 százalékot, 2010-ben 5,7 százalékot, 2011-ben 5,5 százalékot, 2012-ben 5 százalékot, 2013-ban 4,9 százalékot költött. Ebben az összehasonlításban 0,1 % nominális (forintban számolt) értéke =32,2 milliárd forint. Tehát az egészségügyből három év alatt 0,8%-nyi pénzt vontak ki, ami 257,6 milliárd forintot jelent.

A hétköznapi ember számára ez az adat szinte semmit sem mond, hiszen a 175 ezer forintos bruttó átlagbér mellett a fenti számok – Rejtő Jenőt idézve „Drága Sztovacsek, ekkora összeg csak a számtanpéldában van” – szinte semmit sem jelent

Számoljunk tehát: egy orvos ma az egészségügyben átlag bruttó 350 ezer forintot kap havonta. Ez egy évre: 4 millió 200 ezer forint. . A kivonásra került milliárdokból (257,6 milliárd osztva 4,2 millióval) 61333 orvos éves teljes bruttó bére jön ki.  2014-ben Magyarországon 38 994 orvos dolgozott, akik közül mintegy 6500-an házi- és gyermekorvosok.

Hasonló a helyezet az oktatásban is. az elmúlt évek folyamán fokozatosan több milliárd forintot vontak ki a végrehajtásból. Azért nem lehet mondani, hogy a költségvetés teljes egészéből, mert az nominálisan jelentősen nem csökkent, csak éppen a feleslegesen létrehozott intézményekre (KLIK, a megyei oktatási szervezetek, az egyetemeken a kancelláriák stb.) költenek meglehetősen sok pénzt, ami hiányzik az oktatást végzők szintjén.

Nos, ezt mutatja a tükör. A kérdés csak az: hiszünk-e annak, amit a számok mutatnak, vagy elmerülünk saját tükrünk képébe, amely azt mondogatja: „szép vagy, szép vagy szép királylány, szebb a napnál.”

Ceterum censeo OV esse delendum!