Le kell ülepednie néhány történésnek, hogy egy idő
elteltével komolyan foglalkozhassunk azzal, ami történt, lássuk, milyen
következményekkel járnak az események.
A közszolgálati televízióból természetesen nem tudtuk meg,
hogy a március 15-i beszéd a jelenlevőkből milyen reakciót váltott ki. Azt
azonban megtudtuk, hogy a szinte hermetikusan elzárt területre csak a kevesek,
a kiválasztottak léphettek be. Találunk
videót a neten arról is, hogy biztonsági emberek elhessegetik a nemkívánatos
tudósítókat a miniszterelnök közeléből; nehogy véletlenül kiderüljön a pőre
igazság.
Nem is akarom minősíteni a miniszterelnök beszédét,
megtették ezt nálam avatottabb politológusok, közéleti emberek az elmúlt
napokban. De azt azért mégis csak kikérem magamnak, hogy totálisan hülyének és
oktalannak nézzenek, olyannak, aki nem ismeri a magyar történelmet, és nem élte
meg az elmúlt fél évszázadot tudatosan (különös tekintettel az elmúlt 25
esztendőre).
A hatalom látszólag nem igazán képes mit kezdeni a
tiltakozásokkal. Se a civil szerveződések, se a szakszervezetek követeléseivel.
Látszólag ugyan szajkózza a tárgyalásra való elkötelezettségét, ám csak
azokkal, akik számára kedvesek, elfogadhatóak. Az előbbi kettő még véletlenül
sincs közöttük!
Lehet birkózni, lehet az erőt mutatni, lehet elterelni a
közvélemény figyelmét. Lehet az egész hazai problémahalmazról hallgatni,
ellenben megerősített hangon szónokolni a migráns válságról (kíváncsi vagyok,
hogy a keddi brüsszeli merénylet milyen mértékben aktivizálja majd a hatalmat
arra a propagandára, hogy: „Lássátok feleim! Ettől védünk meg benneteket, ez
indokolja a „migrációs válsághelyzet” bevezetését.” Úgy látszik, a
miniszterelnöknek mindig „mázlija” van: amikor már éppen kiéleződne a
belpolitikai problémák sokasága, mindig kapóra jön neki egy terrortámadás
valahol Európában, hogy az előbbi mondatot fennen hangoztathassa.
Sajnos a társadalom legnagyobb része tájékozatlanságból,
elemi butaságból és lustaságból készpénznek veszi a kormány propagandáját.
(Csak zárójelben említem, hogy nézegetem magam is a „közszolgálati TV”
híradásait, és elképedek azon, hogy milyen tendenciózusan képes elhallgatni a
legégetőbb problémákat: szegénység, leszakadás, egészségügy, oktatás stb.)
Ez a mai hatalom bája: beszélek mindenről, hogy eltusoljam
mindazt a problémahalmazt, amit az elmúlt időben felhalmoztam.
Nincs szó a korrupcióról, nincs szó a gazdasági helyzet
ellehetetlenüléséről, hallgatnak az intézményesített lopásokról, a hatalmi és
pénzügyi összefonódásokról, hogy csak a letelepedési kötvények értékesítésének
anomáliáit említsük.
A legnagyobb baj ebben a helyzetben, hogy a hatalom nem
veszi figyelembe az ország polgárainak véleményét. Csak a saját híveknek
beszél, figyelmen kívül hagyva mindenki mást. A régi Kádári mondás torz
reinkarnációjának lehetünk tanúi: „Aki nincs velünk, az nincs is!”.
De ezt a bájos politikát csak egy ideig lehet csinálni. A
feszültség a fedő alatt egyre növekszik. Ezt a nyomást egy ideig el lehet
fojtani, de ha ezt sokáig csinálják, nem vesznek tudomást róla, akkor a
következmények kiszámíthatatlanok lesznek. A jelen demokratikus ellenzék is ezt
hangsúlyozza, láthatóan minden eredmény nélkül. Márpedig egy kiszámíthatatlan,
robbanásszerű politikai állapot nem igazán kívánatos, mert azt az egész ország
sínylené meg minden szempontból: gazdaságilag, politikailag: nyílt lehetősége
lenne a szélsőjobboldal hatalomra jutásának.
Gondolkodjunk emberek! A demokratikus ellenzéknek nincs más
útja: „rendezni végre közös dolgainkat”. Bár ehhez a jelen hatalom nem tűnik
együttműködőnek, ám ezzel csak a saját sírját ássa.
Ceterum censeo OV esse delendum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése