A TÜKÖR HAZUDIK

Van a tükörnek egy nagyon érdekes tulajdonsága: hazudik! belenézel a tükörbe, és látsz egy decens hölgyet vagy urat, többé-kevésbé meg vagy elégedve a látvánnyal (vagy nem). A tükör tehát ad egy megnyugtató képet (már ha egyébként jóban vagy magaddal). Ám ha más (vagy mások) szemszögéből nézhetnénk magunkat, egészen más képet kapnánk. Itt bizonyosan sokasodnának ráncaink, kiütköznének egyéb kis hibák, fogyatékosságok.

Ha a mai hatalom tükörbe néz: erős, harcra kész és rendíthetetlen fiatalt mutat. Határozott arcél, tettre kész és elszánt tekintet. Eredményesség és önbizalom.

A probléma csak az, hogy a szemlélők nem állnak reggelente a hatalom tükre előtt. Az átlagember kívülről, saját szemszögéből tekint a kormányra. Ha egy kicsit is tájékozott, akkor talál egy tükröt, ami más kívülállók szemszögéből mutatja a regnálót.

Persze a hatalom is láthatja ezt a képet, feltéve, hogy belenéz egyáltalán.

De félre a képes beszéddel, nézzük meg, hogy az 2016-os országjelentés (kiadója az Európai Bizottság) miként lát bennünket és szeretett kormányunkat.

A jelentés egy vizsgálaton alapul, amely sorra veszi Magyarország makrogazdasági adatait, ajánlásokat tesz (tett a múltban is), és értékeli ezek végrehajtását vagy megvalósulását.

Nem célom az egész jelentés részletes taglalása, amely egyébként megtalálható a neten. Néhány dologgal azonban foglalkozni kell. Ezek pedig a tendenciák és azok az ellentmondások, amelyek valahogy nincsenek pariban a hazai propagandával.

 A számok sajnos könyörtelenek. Mutatnak valamit, ami cáfolhatatlan. Nem igazán lehet e tényeket elfedni, jól hangzó kommunikációs stratégiával pótolni.

Az elmúlt hat esztendőben a kommunikáció egyik legfontosabb igéje a „Magyarország jobban teljesít” szöveg volt. „Kizavartuk az IMF-et, kiléptünk az adósrabszolgaságból”.

A tény ellenben az, ahogy az ország költségvetésének GDP százalékban számolt aránya 2009-ben 78% volt, 2010-ben 80,6% míg 2014-ben 76,2%. Azaz valóban csökkent az államháztartás eladósodása, de korántsem olyan mértékben, mint azt a propaganda sugallja. Négy év alatt mindössze 4 százalékról beszélünk (persze ez is óriási összeg, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar költségvetés főösszege, amit az állam elkölthet egy esztendőben összesen, 16 ezermilliárd forint körül van. A 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 789 milliárd forint, a kiadási oldal pedig 16 551 milliárddal számol, a hiány pedig 761 milliárd forint.)

Az általánosan elérhető információk – amiket persze a kormány is szívesen használ – százalékban adja meg a magyar nemzeti össztermék növekedésének nagyságát. Ám azt tudjuk, hogy nagyon nem mindegy, minek a hány százalékáról beszélünk. Lásd: 15 százalékos személyi jövedelemadó.

A 2014-es GDP 32180 ezermilliárd forint volt. Ha a költségvetés hiányát ennek százalékában határozzuk meg, akkor a fentiek szerint a tartozás 24521,1 ezermilliárd forint.

Az államadósság lényegesen nem csökkent. Igaz ugyan, hogy az új kibocsátású állampapírok kamatterhe jelentősen kisebb.

„Munkahelyek ezreit teremettünk!” — szól a szokásos szlogen, ám az adatok ennek az ellenkezőjét mutatják. A számsor igen érdekes: A munkanélküliségi ráta 2009-ben 8,4% volt, 2010-ben 9,7, 2011-ban 11,1, 2013-ben a két évvel ezelőtti szintre esett vissza, 2014-ben 9,6 százalék volt, még mindig 1,2 százalékkal magasabb, mint 2009-ben.

Napjainkban egyre több szó esik az egészségügy helyzetéről. A kormány álláspontja szerint soha ennyit nem költöttek az egészségügyre. A számok azonban mást mutatnak. Vissza kell utalni a magyar GDP nominális értékére, lásd néhány sorral feljebb. Az adatok szerint (a GDP százalékában) 2009-ben az ország 5,6 százalékot, 2010-ben 5,7 százalékot, 2011-ben 5,5 százalékot, 2012-ben 5 százalékot, 2013-ban 4,9 százalékot költött. Ebben az összehasonlításban 0,1 % nominális (forintban számolt) értéke =32,2 milliárd forint. Tehát az egészségügyből három év alatt 0,8%-nyi pénzt vontak ki, ami 257,6 milliárd forintot jelent.

A hétköznapi ember számára ez az adat szinte semmit sem mond, hiszen a 175 ezer forintos bruttó átlagbér mellett a fenti számok – Rejtő Jenőt idézve „Drága Sztovacsek, ekkora összeg csak a számtanpéldában van” – szinte semmit sem jelent

Számoljunk tehát: egy orvos ma az egészségügyben átlag bruttó 350 ezer forintot kap havonta. Ez egy évre: 4 millió 200 ezer forint. . A kivonásra került milliárdokból (257,6 milliárd osztva 4,2 millióval) 61333 orvos éves teljes bruttó bére jön ki.  2014-ben Magyarországon 38 994 orvos dolgozott, akik közül mintegy 6500-an házi- és gyermekorvosok.

Hasonló a helyezet az oktatásban is. az elmúlt évek folyamán fokozatosan több milliárd forintot vontak ki a végrehajtásból. Azért nem lehet mondani, hogy a költségvetés teljes egészéből, mert az nominálisan jelentősen nem csökkent, csak éppen a feleslegesen létrehozott intézményekre (KLIK, a megyei oktatási szervezetek, az egyetemeken a kancelláriák stb.) költenek meglehetősen sok pénzt, ami hiányzik az oktatást végzők szintjén.

Nos, ezt mutatja a tükör. A kérdés csak az: hiszünk-e annak, amit a számok mutatnak, vagy elmerülünk saját tükrünk képébe, amely azt mondogatja: „szép vagy, szép vagy szép királylány, szebb a napnál.”

Ceterum censeo OV esse delendum!