BEBETONOZVA

Csúnya cím, szó, mi szó, de a jelen helyzetet tökéletesen jellemzi. Ma már nincs a társadalomnak olyan csoportja, amely nem szenvedett el valamiféle érdeksérelmet az elmúlt hat esztendőben. Lehetne tételesen felsorolni mindegyiket, de a post terjedelme korlátozott, így ezzel nem fárasztom az olvasót, de néhányat – azokat, amelyek mindennapi életünket közvetlen befolyásolják – mégis csak meg kell említeni. Teljes csőd felé menetel a magyar egészségügy, kétféle probléma okán is: nincs elegendő forrás arra, hogy eszközeit (diagnosztikai berendezéseit, mindennapi eszközeit, infrastruktúráját) megújítsa, fenntartsa, nincs elegendő személyzete, hogy az ellátást gondok nélkül fenntartsa. (Csak egy példa: idős ismerősöm, reumatikus panaszait enyhítendő, egy gyógyfürdőbe kérte beutalását. A háziorvos természetesen megadta a beutalót, de a gyógyintézet külön kardiológiai vizsgálatot is kért a beutaló mellé. És itt kezdődnek a problémák: a vizsgálatra május elejére kapott időpontot. Mindez természetesen eltolja a gyógyintézeti kezelést is. Lehetséges, hogy így csak valamikor őszre kap lehetőséget arra, hogy fájdalmait enyhíthesse.

Persze van megoldás: néhány tízezer forintért ugyanabban a rendelőben elvégezzék a vizsgálatot akár holnap is. Felvetődik a kérdés: ha térítési díj ellenében elvégzik ezt a vizsgálatot, akkor miért is kell ugyanerre hosszú heteket, akár két hónapot is várakozni?)

A másik égető terület a közoktatás. Ha valakinek sokat mondják – ráadásul olyanok, akik értenek hozzá –, hogy nincs igazad, akkor ezen el kell gondolkodni. A kormány azonban láthatóan semmibe veszi a pedagógusok tiltakozását. Ennek nem elsősorban a szervezeti oldala az érdekes, hiszen megfelelő akarat esetén egy intézményt éppen úgy meg lehet szüntetni, mint ahogyan létrehozták azt elegendő gyorsasággal.

A baj nem elsősorban a KLIKK, hanem maga az egész közoktatási rendszer, törvényestül végrehajtásostól. A politika olyan baklövést követett el, amely akkora károkat okoz, ami csak sokéves sziszifuszi munkával lehet részben helyrehozni. Már három-négy évfolyam végzi az új rendszer szerint iskoláit. Ezeknek az évfolyamoknak egy része végleg ki fog esni az oktatás rendszeréből, nem lesz képes alkalmazkodni, beilleszkedni a jövőben a munka világába. 16 évesen lehetőségként csak valamiféle vegetálás lesz az osztályrésze, mert konvertálható tudáshoz nem jut. Lehet majd belőle segéd- és betanított munkás, közmunkás, de annál nem igazán több.

A politika (a hatalom) bűne az, hogy nem képes szétnézni a világban, tájékozódni arról, hogy öt-tíz éven belül miként alakul majd a munkaerőpiac, mely tudások értékelődnek fel, és melyek lesznek végleg elavultak.

Finnország példájából pedig tanulhatnának. Az 1950-es években az északi ország sokkal mélyebben volt, mint az akkori Magyarország. A finnek azonban felfogták az „idők szavát”, óriási pénzeket és energiákat öltek az oktatásba (alap és felsőfokúba egyaránt), aminek az lett a következménye, hogy húsz esztendő múltán felzárkóztak az európai színvonalhoz. Javult az életminőség, bekapcsolódtak a nemzetközi gazdasági élet élvonalába.

A mai hazai hatalom azonban ennek az útnak pontosan az ellenkezőjét csinálja. Minden európai ország polgárait (gyerekeit) a tudás társadalmára készíti fel. A legmodernebb eszközökkel és módszerekkel próbálja ezt a tudást átadni a felnövekvő generációknak, amivel azok képesek megalapozni saját és országuk jövőjét. Nálunk ezzel ellentétben visszaköszönnek a 30-40 évvel ezelőtti módszerek, tematikák. Lecsökkentik a tankötelezettség idejét, óriási összegeket vonnak ki az oktatás minden ágából. Ezzel tulajdonképpen a saját jövőnket (nem a jegyzetíró jövőjét, hanem unokáink elkövetkező életét) veszélyeztetik.

Egyre kevesebb a felsőfokú  oktatásba jelentkezők száma, csökkent az állami támogatással tanulók létszáma.

Ez a politika, minden hivatalos propaganda ellenére, el kell, hogy gondolkoztassa az embereket: milyen jövő (és ország) elé nézünk, ha ez így folytatódik?

Ideje lenne már tényleg gondolkodni!

„…S a hozzáértő, dolgozó

nép okos gyülekezetében

hányni-vetni meg száz bajunk. …”

Ceterum censeo OV esse delendum!