DEMOKRATIKUS ELLENZÉK! RIADÓ!

Forrás: Internet

Évek óta figyeljük a magát demokratikus ellenzéknek vallók kapkodásait, felületes állásfoglalásait a hatalom ellenében. Még hogy ez ennyit lopott, az meg annyit, ez ennek az oligarchája, az meg amazé. Ez a politikus ennyit lopott, annak meg akkora a vagyona, hogy nahát! Ki kell vizsgálni, hol lakik, mennyi a vagyona.

De most komolyan: Ebben ki is merül az ellenzékiségük? Szánalmas!

Mondjon már nekem valaki arról pár szót, hogy a magát a hatalom ellenzékének tekintő pártok, politikai csoportosulások – azon kívül, hogy időnként komoly lépéseket tesznek egymás lejáratására – letettek-e a választók elé közösen egy koherens (a gyengébbek kedvéért: összefüggő, egymásra épülő) programot (no, jó: egyet olvastunk mostanában) ami arról szól, hogy miként lehet a velejéig korrupt NER-t felváltani valami más politikai és gazdasági programmal?

Ha véletlenül egy-egy ilyen kísérlet meg is születik valamelyik fél háza táján, pont a potenciális szövetségesei jelentik ki, hogy ez bizony nem elég, vagy túl sok, és ezért vagy azért nem csatlakoznak ahhoz.

Nos, Uraim!

Szeretnék felvázolni néhány problémát, amit a fenti tutyi-mutyiság eredményez:

1. Még évtizedekig fennmarad a mai hatalom. Ennek következtében egyre több fiatal – akinek a hócipője tele van a politika ostobaságaival és bűnös dolgaival – hagyja majd el ezt az országot, keresve egy olyat, ahol élhető és kiszámítható jövőt építhet magának és leendő családjának.

2. Ha a mai hatalom még néhány cikluson át regnál, úgy kis hazánk olyan gazdasági és társadalmi lemaradásba kerül, hogy nagyon hosszú évtizedek verejtékes munkája sem lesz elég arra, hogy a néhány évvel ezelőtti szintünkre visszakapaszkodjunk. (Ennek alátámasztására ajánlom a KSH elmúlt néhány évi adatsorait, ki lehet belőlük böngészni a lényeget. Minden megtalálható a neten.)

3. A társadalmi feszültségek tovább fognak növekedni, az egyszerű emberek elégedetlensége fokozódik. Mind több lesz az a foglalkozási csoport, társadalmi réteg, amelyet a hatalom megsért, ellehetetlenít, megaláz. Ez pedig olyan folyamatokat indíthat be, amelyet se a hatalom, sem pedig az ellenzék nem lesz képes kezelni.

4. A mai ellenzék nem tehet úgy, hogy csak szemléli az eseményeket, és arra bazírozza a politikáját, hogy „jobb híján” majd rájuk fognak szavazni. Igaz ugyan, hogy az elmúlt választások mindegyike arról szólt, hogy a szavazópolgár nem az érdekei, hanem az érzései szerint szavazott. Magyarán: arra adta a voksát, akit kevésbé utált. Ebből adódik a feladat is: meg kell magyarázni az egyszeri választónak miért áll érdekében az ellenzékre szavazni. Nem azért, mert utáljuk Orbán Viktort és környezetét, hanem mert számára a hatalmat leváltó politikai erő kiszámíthatóbb, igazságosabb rendszert kínál. Nem lehet elámítani a népet azzal, hogy ha győz az ellenzék, akkor jön a tejjel-mézzel folyó Kánaán, mert az nem csak szimpla hazugság, hanem politikai öngyilkosság is. Mégis meg kell értetni azt, hogy a szívós, következetes munkának és a nyugalomnak belátható időn belül értelme lesz.

5. Fel kell hagyni azzal, hogy a kormány „biztonságra törekvő” intézkedéseit támogatják, annak ellenére, hogy átlátják: csak egyetlen célt szolgál, a hatalom kiterjesztését, a polgári jogok csorbítását. A migránsok befogadása (ez idő tájt kb. 2000 főről beszélünk) érdemben nem befolyásolja se a magyar társadalom értékrendjét, nem fenyegeti a nemzeti kultúrát. (Csak, amúgy adalékként: ma Magyarországon kb. 18 ezer kínai és egyéb dél-kelet ázsiai bevándorló él, ezek közül 6800 fő munkavállalóként. mégsem félti tőlük senki se a magyar kultúrát, se a magyar gasztronómiát. Ellenben elfogadja jelenlétüket a sokszínűség égisze alatt.) Nem várható, hogy a befogadott migránsok ugrásszerűen növelnék hazánk terrorveszélyeztetettségét. Ha hazánkban terrorcselekményt követnek el valamikor a jövőben, az sokkal inkább a nem megfelelő elhárító és hírszerző tevékenységnek lesz köszönhető.

Forrás: Internet

Ha a demokratikus ellenzék az elkövetkező néhány hónapban – még a nyár előtt – nem jelenik meg valamiféle együttes tevékenységgel, akkor jelentős időt veszít. Ez pedig megkérdőjelezi azt, hogy az elkövetkező választásokig képes lesz saját üzeneteit eljuttatni a szavazókhoz. Számításba kell vennie azt is, hogy vidéki bázisainak egy részét elvesztette, nincs a kezében komolyabb tömegkommunikációs eszköz, így üzenetei, programjai nehezen érik el a választók döntő többségét.

Olyan jó lenne, ha valami pozitív fejleményről olvashatnánk a közeljövőben.

Demokratikus ellenzék! Ébresztő!

Ceterum censeo OV esse delendum!

„NE AZT NÉZZÉK….”

Forrás: Internet - Hír24

Orbán Viktor jeles mondata szerint cselekszik. Minderre jó példa az a beszéd, amit az arab bankárok előtt mondott. Mindez szöges ellentéte annak, amit itthon, „házi használatra” mond és tesz.

A „zemberek” egy része pedig vagy ujjong, hogy ily módon megoldódik hazánk tőkeellátása, másik része meg néz ki bután a fejéből: Mi van!?

Most ne menjünk bele undorító részletekbe: milyen a magyar államadósság szerkezete, mekkora kamatteher és felár sújtja a jövő nemzedéket.

Gondolkodjunk el inkább arról, hogy a rendszerváltás után negyed századdal miképpen kerülhettünk ebbe a helyzetbe. Mit és hol hibáztunk. Volt-e lehetőségünk kikerülni a politikai és gazdasági csapdákat, a társadalom miként vett részt mindebben?

Nagyobb lélegzetű elemzést most ne várjon a kedves olvasó, itt és most csak néhány ecsetvonással próbálom felvázolni az általam felállított tézist.

Az tény, hogy a magyar társadalom a rendszerváltás után jelentős adósságokkal lépett új útra. Az azonban politikai hiba volt, hogy valamiféle félreértett „úri becsületből” visszautasította a nyugati országok segítségét és nem kezdeményezte az adósságok törlését (mint ahogyan azt néhány más rendszerváltó ország megtette).

Nincs szándékomban végigvenni az elmúlt negyed század gazdasági és politikai történetét. Pusztán azt vizsgálom, hogy miért volt lehetséges az, hogy az állampolgárok döntő többsége áldozatává esett egy bornírt propagandának, és elfordult minden olyan politikai erőtől, amely konkrét szerepvállalást forszírozott a polgároktól.

A kulcs az előző mondat utolsó szava: a polgár.

Szinte visszhangtalanul maradtak Hankiss Elemér bölcs tanulmányai, amelyek a magyar társadalom állapotával, viselkedésével foglalkoztak. Pedig ezek jó tükörnek bizonyultak. A magyar társadalom ugyanis kissé lemaradt a polgári fejlődésben – lehet mondani elmaradott –, saját problémái megoldását mindig „feljebbvalóitól várta. Ha megkapta boldog volt, ha nem, kussolt. Hankiss mindezt „alattvalói attitűdnek” nevezte. Sajnos ez a jellemző a mai magyar társadalomra is.

Véleményem szerint manapság három nagyobb részre lehet tagolni a társadalmat. Az elsőbe azokat sorolom, akik politikai „ébredése” a rendszerváltás utánra esik (az 1978-80-as korosztály, a mai 35-ösök vagy a náluk fiatalabbak), a másodikba a mai negyvenöt-hatvanasokat (akik gyakorlatilag végig csinálták a rendszerváltást), a harmadikba pedig azt az idős korosztályt, akik életük legnagyobb részét a Kádár-rendszerben élték.

Az első csoportnak szinte semmi tapasztalata sincs az ancien regimeről, még tanulmányaiban sem köszön vissza annak bármely tulajdonsága, értékelése. Tudását erről a korról alapvetően szüleitől kapja, akik persze nem mentesek korábbi életük szubjektív benyomásaitól. Ugyanakkor ez az csoport az, amely nem rendelkezik koherens erkölcsi alappal. (Itt nem arra gondolok, hogy erkölcstelenek, vagy megszegik a társadalmi együttélés szabályait, hanem arra, hogy rendszerváltás után magában a társadalomban nem alakult ki egy egységes világnézeti rendszer. Mindazt, ami volt, az kiöntötték a lefolyóba – mi több, el is ítélték –, ám helyette nem jelent meg semmi. A feltámadt „nemzeti-keresztény ideológia, valljuk be, nem igazán vonzó a társadalom többségének.) A fiatal korosztály nagyon gyorsan felismerte az új rendszer törvényszerűségeit, és ennek megfelelően viselkedik és boldogul, de alapvetően technokrata, azaz nem igazán érzékeny a nagy társadalmi problémákra, sokkal inkább saját problémáit igyekszik megoldani. (Ezért is vándorol ki, keresi anyagi és egyéni boldogulását külföldön.) Ennek a korosztálynak egy jelentős részét a magyar társadalom elvesztette. Nem fog részt venni az ország formálásában, nem fogja tapasztalatait itthon hasznosítani.

Bush Budapesten - Forrás: Internet MTI

A másik nagy tömb, a „derékhad” pedig lassan-lassan elvesztette mindazt a tartását, amivel nekifogott a rendszerváltásnak. amortizálódtak értékeik (szociális, liberális, konzervatív értékrendjeik), és azt átvette a politikában a hatalommegtartási technikák versenye, a gazdasági életben pedig a gátlástalan boldogulás kényszere. Így ez a generáció „kivérzett”. Látható ez ma abban is, hogy a színpadon játszó politikai szereplők mögül „kivonult” a szellemi holdudvar. Ennek a generációnak a többsége nem kis beletörődéssel figyeli a fejleményeket. Egy részük teljesen elfordul a politikától, nagy részük teszi ki azt a 36 százalékot, amely a választásokon részt sem vesz. nem nyilvánít nyilvánosan véleményt, visszavonul a „privát szférájába”, és sodródik az eseményekkel.

Forrás: Internet

A harmadik réteg pedig az idő korosztály, amely az elmúlt tíz évben örömmel veszi észre, hogy visszaköszönnek negyed századdal ezelőtti panelek: az állam újra „gondoskodik” az elesettekről (persze ez csak a propaganda szintjén valósul meg, de ehhez igazából hozzászokott a Kádár-éra alatt), „megőrzi” a nyugdíjak értékét stb. E tömb nagy része szinte vallásos áhítattal csüng a mostani miniszterelnökön, mint az ország felkent vezérén. Nem áll távolt őlük ez az érzés, így voltak ezzel az ötvenes-hatvanas években is. („Addig jó, míg Kádár él!”)

Mindezek tanulsága, hogy az elmúlt negyed században az igazi polgári attitűd nem gyökeresedett meg. Hiába hangos a propaganda a „polgári Magyarországtól”, attól még nem válik azzá! Ugyanis a polgári országot csak a polgárok alakíthatják ki.  Ehhez még kell nekünk vagy két generációnyi idő!

Ceterum censeo OV esse delendum!