KÉT BESZÉD — KÖZTE 57 ÉV

Forrás: Internet

Egy valóban igaz volt március 29-én: tömeggyűlésre (kivéve talán a május elsejei felvonulásokat 1989-ig) eddig soha ennyi ember nem ment el 1957 óta, amikor Kádár János megtartotta első nagy nyilvános beszédét.

Ha valakinek rendelkezésére áll Orbán Viktor beszéde, és azt nem csak hallgatva, hanem értelmezve is végig olvassa (nézi), és ezt összehasonlítja az 57 évvel ezelőttivel — kísérteties egyezéseket fedezhet fel.

Persze nem a szó szerinti idézetekben és mondatokban, hanem a beszédek szerkezetében,  a használt panelek kor szerinti mondanivalójában.

Nem szeretném tisztelt Olvasóim sokat terhelni, és újfent a beszédek meghallgatására kárhoztatni. Aki teheti tegye meg, de mondanivalóm szempontjából csak az az érdekes, hogy milyen egyezésekkel találkozunk.

A továbbiakban beszéljenek magukért a szó szerinti idézek:

Forrás: Internet

Orbán Viktor:

… „a hely szelleme" erőt ad, kötelez, és emlékeztet arra, hogy a 2010 előtti húsz évben, amikor végre sikerült előre jutni, mindig megjelentek "a régi elvtársak", akik az idő kerekét visszafordították a múltba. De "mi, akik ma itt vagyunk, soha nem adtuk fel", és 2010-ben "csináltunk egy alkotmányos forradalmat  …Világgá kiáltottuk: a magyaroknak nem kell többé sem kommunizmus, sem szocializmus. Nem kell többé a baloldal jelmezbálja, amellyel a Kun Bélák már száz éve szórakoztatják Európát."

Kádár János:

„Ebben az órában itt Budapesten, a magyar szocialista forradalom lüktető szívében és a Magyar Népköztársaság minden városában és falvában harcos tüntetéssel ünnepli a magyar dolgozó nép sok-sok százezernyi fia és lánya a munkás nemzetköziség, a munka nagy napját ….Halálos veszély, a megsemmisítés veszélye fenyegette a magyar munkás-paraszt államot, a néphatalmat, a proletariátus diktatúráját Magyarországon. Veszélyben volt népünk nemzeti függetlensége, a béke ügye éppen úgy, mint a gyárak, a bankok, a bányák államosítása, a földosztás, mindazok a nagy vívmányok, melyeket népünk a társadalmi haladás 12 éve alatt elért.”

Orbán Viktor:

„A magyarok megmutatták, hogy nemcsak erőszakkal, vérrel és fegyverrel lehet történelmet írni, hanem összefogással és egységgel, a magyar észjárást követve - fogalmazott, majd hozzátette: most következhet "e nagyszerű történet" második fejezete, most azt kellene megmutatni, hogy "amit tettünk, nem egyszerű fellángolás volt", hanem "romjainkból való feltámadás".

Kádár János:

„Erre a hősi harcra visszatekintve, világosan látható, hogy 1956 októberében a szocialista Magyarország vívta élethalálharcát a régi úri Magyarországgal, és ebből a harcból a szocialista Magyarország került ki győztesen.”

Orbán Viktor:

„Az igazán nagy tettek most várnak ránk" - mondta, a feladatok között említve a mindenkinek munkát adó, új magyar gazdaság felépítését, a népességfogyás megállítását és gyarapodásba fordítását, a magyar föld biztonságba helyezését, a biztonságos időskor megadását és a boldogabb nemzedékeket nevelő iskolák megteremtését. …sohasem vagy elégedett a kormányoddal, de ha kell, mindig kiállsz érte, mert tudod, hogy a hazádat szempillantás alatt elfoglalják, kifosztják, felprédálják, és még téged is földönfutó szegénylegénnyé tesznek a saját országodban, ha nem áll az ország élén erős nemzeti kormány. Az elmúlt négy évben megmutattuk, nem csak szeretünk, de tudunk is magyarok lenni"

Kádár János:

„Végül erősítenünk kell a proletárdiktatúra államhatalmát az ellenforradalom megsemmisítésével és a népi hatalom ellenségeinek még következetesebb elnyomásával. A „Szabad Európa Rádió” és a Magyar Népköztársaság többi ellensége mérgesen köpködi rádióban és sajtóban, hogy nálunk szörnyű terror, véres bosszúhadjárat, tömeges internálás van. Persze ők is nagyon jól tudják, hogy mindez hazugság. Kiabálnak, mert nagyon féltik ellenforradalmi kádereiket. Önök, kedves elvtársak, nagyon jól tudják, népünk joggal kifogásolja éppen azt, hogy nem eléggé büntettük meg a bűnösöket”.

Összehasonlításként talán ennyi elég is. Az összehasonlítás arra is jó, hogy végre meglássuk: a mai miniszterelnök hasonló egyeduralmat (tekintélyuralmat) próbál kiépíteni mint az 1989-ben leváltott rendszer. Csak hatalmas különbség van az akkori és a mostani helyzet között: Kádár sohasem gyűjtött vagyont magának. Az akkori párt- és állami funkcionáriusok bár kétségtelenül „jobban” éltek, mint egy szövőgyári munkásnő, ám mégsem volt nagyságrendbeli eltérés az egyszerű emberek és a vezető réteg között. Egy kisiparos – tisztességes munkával – csaknem annyit (esetleg többet) keresett, mint egy miniszter. Orbán kiépítette hatalom ugyanazokat a „bolsevik” módszereket alkalmazza, mint az általa oly gyűlölt és tagadott rendszer. Magának és klientúrájának juttatja az anyagi javakat, míg az ország közel egyharmada merül a reménytelen szegénységbe, olyanba, amely az elmúlt 40 évben ismeretlen volt.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ÁPRILIS TÉTJE — MÁJUS SZAMARAI?

Forrás: Internet

A kampány olyan, amilyen. Gyengécske és kontra-produktív. E két jelző közül az első a kormányváltó ellenzéket jellemzi, a második a kormánypárt törekvéseit. A gond azonban az, hogy ez csak azok szemben van így, akik valamelyest is szeretnék racionális módon megérteni mindazt, ami ebben az országban folyik.

A közvélemény-kutatók azonban egyre többször emlegetik azt, hogy a magyar lakosság döntő része nem a valóság és az őt körülvevő tények alapján, hanem érzelmi alapon adja voksát egyik vagy másik politikai erőre. Ennek köszönhető az elmúlt néhány hónapban a Jobbik támogatásának erősödése.

Az átlagpolgárt elhiszi azt a képet, amelyet ez az alapjában rasszista és szélsőjobboldali – többek szerint fasiszta – párt magáról terjeszt. Hasonlóan viselkedik a kormánypártokkal kapcsolatban is, amelynek „nemzeti” propagandája – a „nem leszünk gyarmattól” a „rezsicsökkentésig” – ömlik a közszolgálati és a politikamentes lojalitást hangsúlyozó kereskedelmi médiumokból.

Érdekes jelenség ez – amelyet persze meg lehet magyarázni a társadalomszociológia terminológiájával –, ám önpusztító. A legtöbb magyar szavazópolgár a saját hétköznapi gondjával küszködve nem képes – és nem is hajlandó – belegondolni a hosszú távú következményekbe. Sok esetben nem is érti, hogy a napjainkban kapott különböző látványos kedvezményei miként számolják fel gyermekei élhető és kiszámítható jövőjét.

Fordítsuk le ezt a hétköznapok nyelvére: Mari néni igen örül annak, hogy néhány száz, esetleg ezer forinttal csökken a (gáz, áram vagy fűtés) számlája. Ezzel minden hónapban szembesül, hiszen a papíron ott áll (sárga alapon), hogy mennyit takarított meg. Azt azonban már nem veszi számba, hogy mi mindenért fizet többet a napi bevásárlás és ügyintézés során. Ha a fenti számlákat befizeti, akkor bizony kifizeti a „sárga csekk-adót”, a piacon vagy a boltban kifizeti a megnövelt 27 százalékos ÁFA-t minden után, amit a kosarába tesz. Ha csak ezer forintért vásárol naponta úgy – még nyugdíjasként is – 270 forint adót fizet. Sorolhatnánk még hosszasan azokat a kis adókat, amelyek szinte észrevétlenül vesznek ki forintokat a pénztárcájukból. Ha mindezt összeadjuk, kiderül: a rezsicsökkentés sokszorosát veszi vissza az állam.

Ez csak egyik szelete annak a veszélynek, ami Mari nénit fenyegeti. Egy másik veszély az, hogy nem számíthat unokái segítségére a jövőben, mert azok képtelenek lesznek segíteni a nagyit. Képtelenek lesznek, mert olyan terheket kell a vállukra venni, amit nagy valószínűséggel csak nyögve lesznek képesek cipelni. Már ha cipelni fogják, és nem hagyják itt ezt az egészet, és mennek a kontinens „boldogabbik” felére, ahol munkájuk után legalább a biztos megélhetést megkapják.

Orbán Viktor az elmúlt napokban a kereskedelmi és Iparkamaraelőtt felvázolta gazdasági elképzeléseit. Lehet persze ezt a beszédet egy ügyes kampányfogásnak titulálni, zárójelben megjegyezve, hogy normális ember nem veszi készpénznek azt, amit ilyenkor elpufogtatnak a politikusok. A legbornírtabb ebben a kijelentés a teljes foglalkoztatás megteremtéséről. Ám az tisztán látszik ebből a tíz pontból, hogy a mai kormányzat nem igazán „érzékeny” intézkedéseinek következményeire. Képtelenek egy napnál (na jó: egy évnél) hosszabb távon gondolkodni.  Emlékezzünk az első és a második Széll Kálmán tervre, amely szerint 2013-tól évi három százalékos gazdasági növekedéssel számoltak. Valahogy nem teljesült. Az elmúlt négy évben összesen két százalékos növekedést produkált az ország. Igaz ugyan, hogy ez meglehetősen sokba került. Elköltötték a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott mintegy 3000 milliárd forintot. (Az összeg az átlagember számára felfoghatatlanul nagy! Szemléltetés képen: egy jó fizetésű alkalmazott havi 300 ezer forint bruttó fizetéssel 10 ezer hónapig (833 évig) dolgozhat ezért az összegért) Ez az összeg pedig nagyon hiányzik majd, ha a mai 30-40 évesek 25-30 év múlva szeretnének nyugdíjba vonulni.

Hasonló nagyságú összeggel terhelnék a költségvetést a paksi szerződés értelmében.

Tévedés ne legyen: mindazt a pénzt, amit az állam elkölt erre vagy arra: stadionokra, rezsicsökkentésre azt a magyar polgároknak és vállalkozásoknak kell kifizetnie. Az államnak nincs pénze, se forrása. Az állam költségvetése a polgárok befizetéseiből áll.

Forrás: Internet

Ha az állam (a „felelős” kormány) fejetlen költekezésbe kezd, azt az átlagember fizeti meg az adók útján. Ez azért is problémás, mert az állam ha kölcsönt vesz fel (állampapírt bocsát ki) 4-6 százalékra, akkor ezt csak abban az esetben képes visszafizetni, ha a gazdasági növekedés és az ebből származó adóbevételek is legalább ilyen mértékűek. Ha a gazdasági teljesítmény kisebb, akkor az eladósodás (hiány) növekszik, hosszú távon pedig a költségvetés és az állami kötelezettségek összeomláshoz vezet.

Ezen a problémán pedig nem segít az árvalányhajas propaganda, a nemzeti felbuzdulás a kormányzat részről, de nem jelent megoldást a Jobbik „rendteremtő” buzgalma sem. Az ország – ha ez a kormányzat regnál a továbbiakban – jövője megkérdőjeleződik, perspektívája beszűkül a szegénységre, az elmaradottságra, elveszti felemelkedési lehetőségeit.

Egyetlen járható út marad: kikecmeregni ebből a csapdából, és soha többé nem engedni azt, hogy az érzelmeinkre apellálva egy inkompetens erő kormányozza az országot! Ennyit elvárnak tőlünk a gyerekeink és azok gyerekei: a jövőnk!

Az áprilisi választások azt is eldöntik majd, hogy a magyar választó április bolondja-e és május szamarává válik, vagy végre képes felmérni saját érdekeit.

Ceterum censeo OV esse delendum!

EZ NEM KAMPÁNY

Forrás: Internet

Benne vagyunk a kampány közepében. Még pontosan 25 nap van hátra! A magyar választópolgár meg csak néz ki a fejéből! Mitől hangos a hazai média: Simon-ügy Zuschlag könyve és még lehet az a sok szemetet sorolni, ami eluralja az írott és elektronikus sajtót, az internetet.

Egy valamit nem hallani: programokat, távlatos elképzeléseket. Az ellenzék hangja halk – és a kormánypárt machinációi következtében –, szinte alig hallható! A lakossági fórumokon elhangzottakat azonnal ellenkezőjére fordítják a kormánypárti médiumok.

A FIDESZ plakátjai pedig lefedik az országot, a tömegközlekedési eszközök oldalától az óriásplakátokig mindenütt azt olvashatjuk, hogy "Nem érdemelnek még négy évet".

Arról, hogy mit szándékozik tenni a FIDESZ-kormány, ha megnyernék a választást, arról egy szó sem esik. Szinte mániákusan ismételgetik a rezsicsökkentés témáját, de alapjában erről mindenki tudja, hogy fenntarthatatlan — különösen az éppen kibontakozó ukrán-orosz konfliktus árnyékában.

Gyalázatos mindez.

Nem ekézem az ellenzéket, mert igen nehéz gúzsba kötve tangózni. Inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy minden választópolgárnak ideje elgondolkodnia.

Forrás: Internet - Marabu

Gondolkodjanak el Orbán Viktor hívei, hogy mit is kockáztatnak feltétlen lojalitásukkal! Lehetséges, hogy ideig-óráig még haszonélvezői valamilyen szinten ennek a rendszernek, de abban ne bízzanak, hogy egyik napról a másikra nem kerülhetnek ki a pikszisből.

Gondolkodjanak el mindazok, akiket az elmúlt négy évben ilyen-olyan indokokkal megaláztak, sárba döngöltek és ellehetetlenítettek:

Pedagógusok, akiket visszaminősítettek, és megkérdőjelezték szakmai kvalitásaikat, „portfólió” összeállításra köteleztek.

Földművelők, állattenyésztők és gazdák, akik talpa alól kihúzták az általuk művelt, használt földeket, és olyanoknak juttatták, akiket csak egy érdekel: a földlapú uniós támogatások összege.

Azok a kisvállalkozók (trafikosok), akiket egyetlen törvénymódosítással vették el a megélhetési lehetőségeit.

A rokkantnyugdíjasok, akiktől a szabályok átírásával megvonták juttatásaikat.

A fegyveres és rendvédelmi dolgozók, akik szolgálati törvényét úgy írták át, hogy nagy valószínűséggel meg sem élik nyugdíjas korukat.

Forrás: Internet

Sorolhatnám még a társadalmi csoportokat és rétegeket, akiket ez a kormány ott hagyott az út szélén, de nem teszem. Inkább arra kérem a normálisan gondolkodó, saját helyzetét felfogni képes választópolgárt: éljen a FIDESZ négy évvel ezelőtti jelszavával „hozzon még egy embert”. Mert ha a gondolkodó polgár csak két olyan választót visz magával, aki nem igazodik el ebben a mesterségesen szított katyvaszban, akkor esély van arra, hogy megváltozzon az élete.

Az  Facebookon találtam: „Az emberek életkörülményeit a politika nagyban meghatározza, de ezzel ők nem érnek rá foglalkozni, mert a megélhetésükkel törődnek!”

Ceterum censeo OV esse delendum!

„URAIM! AZ OROSZOK A SPÁJZBAN VANNAK…” ORBÁN KINYITOTTA A KAMRAAJTÓT

Forrás: Internet

Mindig is ott voltak, ha Európát egy házhoz hasonlítjuk, és a ház sarkában mindig is ott volt a maci, hol éhesebben, hogy nyugodtabban, attól függően, hogy a háziak mennyire húzogatták a bajuszát.

De félre a képletes beszéddel! Előre bocsátom, eszem ágában sincs visszakívánni azokat az időket, amikor Veszprém környékén (különösen Hajmáskér térségében) fel s alá rohangáltak a T-72-esek a „tankodromban”, ám e hozzáállás nem foszthat meg attól, hogy reálisan szemléljem a 21. század második évtizedének viszonyait.

Oroszország nagyhatalom. Nagy Péter cár óta az. Azok a politikai erők, országok, amelyek ezt nem vették tudomásul, rosszul jártak. Lehet sorolni a példákat a történelemből a svéd lovagrendektől Napóleonon át az első és második világháborúig, a franciáktól a németeken át Kínáig és Japánig (1939. – Halhin-Gol, 1969. Usszuri).

Ha a mai helyzetet egy kicsit mélyebben elemezzük, akkor ez a probléma nem orvosolható a végtelenségig leegyszerűsített „Európa vagy Oroszország” kettősség mentén. Egyrészt mert Ukrajna története legalább annyira „változatos”, mint a miénk – terjedelmi okok miatt nem fér ide, de mindenki  elolvashatja a zanzáját a Wikipédián –, másrészt pedig azért, mert láthatóan egy cél vezeti Oroszországot: megszilárdítani befolyását a Krímben.

Forrás: Internet

Krím egyébként sohasem tartozott Ukrajnához. Sztálin még halála előtt a krími tatárok egy részét kitelepítette a félszigetről, és eltervezte, hogy az egész területet az Ukrán SzSzK-hoz csatolja. Végül is e tervet Nyikita Hruscsov hatotta végre 1954-ben. A mai fogalmainkkal ez gyakorlatilag semmilyen változást nem hozott az ott élőknek, körülbelül annyit jelentett a Szovjetunió közigazgatásában, mintha fél Pest megyét Heveshez csatolnák.

Ugyanakkor Krím jelentősége mégis két és fél évszázada meghatározó az orosz politikában. Innen ellenőrzi A Fekete-tengert és annak déli partját. Innen jut ki flottája a Földközi-tengerre, ami egyben európai hatalmi státusa érvényesítésének eszköze is.

Tudomásul kell venni, hogy Oroszország ez elmúlt két évtizedben már nem az a hatalom, amely széthullása sebeit nyalogatja. Az elmúlt évek belső gazdasági fejlődése – főleg az újra fegyverkezés – már az egyik megkerülhetetlen hatalom státusára emelte Oroszországot. Ez a helyzet pedig megával hozza azt, hogy Putyin igyekszik visszaállítani Oroszország tekintélyét. Teszi ezt egyrész gazdasági eszközökkel, másrészt erejének felmutatásával. Az orosz politika mindig is arra törekedett, hogy az igazán erős hatalmaktól egy lágyabb „puffer zóna” válassza el. (Sztálin erre törekedett már Jaltában az elhíresült, Churchill-el kötött megállapodásával is.) Ez a puffer zóna napjainkban Ukrajna és Belorusszia valamint a Közép-Ázsiai volt szovjet köztársaságok.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy Európának sem érdeke a viszony kiélezése Oroszországgal, már csak azért sem, mert az elmúlt két évtized alatt kialakult gazdasági kapcsolatok kölcsönösen előnyösek mindkét félnek. Az energiahordozók szállítása még mindig fontos elsősorban Németországnak, Oroszország pedig sokat profitál a nyugat-európai cégek termékeiből és technológiai transzferjéből.

Katonai téren pedig a NATO sem kockáztathatja meg a viszony további rontását, már csak azért sem, mert Oroszország nélkül a globális kríziskezelő küldetéseit sem tudná megoldani. (Itt nem csak arra gondolok, hogy egyes – főleg ENSZ – küldetésben az orosz erők is részt vesznek, hanem az is fontos, hogy egyes küldetések végrehajtása (pl.: Afganisztán) az orosz beleegyezés nélkül nem lehetséges.)

A helyzet ettől persze bonyolult marad, hiszen a nyugati hatalmaknak úgy kell kompromisszumot kötni Ukrajnáról, hogy abban az orosz érdekeket figyelembe veszi.

Forrás: Internet

A politikusoknak most majd néhány hétig főni fog a fejük – különösen azért, mert a bizonytalanság nem tesz jót a térségbeli befektetéseknek –, de minden bizonnyal megállapodásra jutnak majd, ha kell, Ukrajna feje felett is.

Már csak ilyen a világ: A nagyhatalmak érdekei mindig felülírják a szép elveket és eszméket!

Ha ezt a kis eszmefuttatást olvasóim elviselték, akkor valamivel érthetőbb a magyar kormány viselkedése is.

A most nyilvánosságra került információk szerint az orosz kapcsolat a pénzről és hitelről szól, annak a paksi bővítés csak járulékos hozadéka. Mivel bölcs miniszterelnökünk rájött, hogy nem csökken az államadósság, mi több minden eddigi hobbiját finanszírozni kellene valahonnan — így pénz után nézett. Az Unió valahogy nem lelkesedett a kedvezményes kölcsön folyósításáért, az IMF-et meg elküldtük a melegebb éghajlatra,  a kínaiak meg csak mosolyogtak és nem rohantak a széfhez, így nem maradt más választás, mint az orosz pénzforrás.

Putyin persze nem feledkezett el arról, hogy néhány éve miként rohant ki a mostani miniszterelnök az orosz vezetés ellen, kapóra jött a ziccer, és törlesztett. Olyan szerződéstervezetet tettek a tárgyalók elé, amely már visszautasíthatatlanul tartalmazta az atomerőmű-opciót.

Orbán Viktor pedig ebben a helyzetben nem tehette meg, hogy odaálljon az uniós kormányfők mellé ostorozni az orosz beavatkozást, mert akkor előfordulhatna az a – az ország számára egyébként kívánatos – helyzet, hogy Putyinék kifarolnak a megállapodás mögül. Akkor pedig nagyon nagy bajba kerül a mostani kormányzat, mert minden jövőre vonatkozó terve kútba esik. Nem tudja miből finanszírozni a költségvetést, és az bedől. Ekkor pedig se gazdaságilag, se politikailag nem lesz képes elszámolni az országnak!

Ceterum censeo OV esse delendum!