OBAMA GYŐZÖTT — ÉS MI?

Forrás: Internet

Barack Obama győzött. Mitt Romney gratulált. Mint egy golfban: győzött az, aki jobban teljesített a pályán. A legyőzött gratulált, elismerte a vereséget, és biztosította híveit, hogy nemes ellenfele bizonyára továbbra is az Amerikai Egyesült Államok érdekében dolgozik tovább.

Az USA külpolitikai orientációja tehát az elkövetkező négy évben markánsan nem változik majd. Ez persze hat Európára is, benne egy olyan kis országra is, mint hazánk.
A kommentátorok és szakértők hada ma azt próbálja megjósolni, mit tesz majd a régi-új elnök, hiszen már nem nagyon sokat kell foglalkoznia saját népszerűségével, hiszen az amerikai alkotmány kiegészítése értelmében az afroamerikai elnök nem pályázhat újabb mandátumra. Ebből adódóan megvalósíthatja azt a politikát, amelynek egy részét már az elmúlt négy évben végrehajtotta.


Forrás: Internet

 Egy dolgot figyelembe kell venni – amit manapság a hazai politikában kezdenek elfeledni és tudatosan mellőzni –, hogy az elnök nincs kontroll nélkül. A szenátusban ugyan stabil a demokrata többség, azonban a képviselőházban a republikánusok többségével kell számolnia a végrehajtó hatalomnak. Azaz minden döntésében kompromisszumokra kényszerül.
Ez a megegyezési kényszer adja az amerikai politika társadalmi elfogadottságát, végső soron ez biztosítja azt, hogy a ma ellenzéki „elefántok” is elfogadják az elnököt magukénak.
A várhatóan változatlan amerikai külpolitika azt is jelentheti, hogy az a demokrácia-felfogás, ami jellemzi ezt az adminisztrációt, nem vált hangsúlyokat.

Nehéz helyzet elé néz tehát a magyar külpolitika az elkövetkező két évben, hiszen menthetetlen antidemokratikus intézkedéseit kell majd magyaráznia stratégiai partnereinek. Magyarország a NATO tagja marad, eleget kell tennie szövetségesi kötelezettségeinek. Nagyon sokan abban a tévhitben vannak, hogy ezek a vállalások csak katonai-szakmai jellegűek. Ez súlyos tévedés. Ugyanis a NATO alapokmánya elsősorban politikai szövetségről szól, amelyben a polgári, demokratikus értékek kiemelten kezelendők. Oly annyira, hogy azokat – ha kell – fegyveres erővel is megvédik.
Az Orbán-kormányra nehezedő külső nyomás tehát szerintem egy cseppet sem fog lazulni. Egyre nehezebb lesz az „unortodox” intézkedéseket végrehajtani. Már csak azért is, mert mint a tőzsde mai nyitása is mutatta, az üzleti körök még nem alakították ki stratégiájukat az új amerikai kormányzattal kapcsolatban. Ez számunkra azt jelenti, hogy egy ideig hektikusan mozoghatnak a nemzetközi deviza-árfolyamok. Ez pedig a magyar gazdaság szempontjából nem éppen szerencsés.
A gazdasági bizonytalanság hat majd az IMF-re is, és áttételesen annak hazánkkal kapcsolatos tárgyalási hajlamára. A Matolcsy-féle gazdaságpolitika még mindig azt mantrázza, hogy nincs nagy baj, hiszen a hazai költségvetés finanszírozható a piacról. Ez valóban így igaz, nyolc százalékos hitelre komoly befektető társaságok és alapok hajlandók kockáztatni pénzüket.
A baj azonban az, hogy ezeket a kötvénykibocsátásokat (hiteleket) vissza kell fizetni. Nem most, hanem a kötvények lejárati idejével. A probléma az, hogy a magyar költségvetés éves bevétele nem nő évi nyolc százalékkal, mert a hazai nemzeti jövedelem sem nő ilyen arányban.
Készítsünk egy példaszámítást arra, hogy mekkora a különbség az IMF és a piaci kamatozású finanszírozás között. Legyen a példánk kis összegű, hogy lássuk a számokat, a valós összegek ezek után egy egyszerű szorzással számíthatók. A kamatos kamat (márpedig a kötvényes esetében erről van szó) számítása C1= C0x(1+k)n ,(ahol C0= kezdő tőke, k=kamatláb , C1= jövő érték, n= évek száma hatványkitevőként)
Példánkban egy egymillió euró értékű, öt év futamidejű kötvénnyel számoljunk. Elsőként a piaci finanszírozást számoljuk ki, amely a fenti képlet alapján: C1= 1000000x(1+0,08)5 azaz: C1=1000000x2,52688=2 526 888. Mint a példából látható, minden kibocsátott egymillió euró után a költségvetésnek több mint két és félmillió eurót kell visszafizetnie.
Ugyanez az IMF kedvezményes kölcsönével számolva (három százalék) 1 159 274 euró. Azaz csaknem egymillió euróval kell kevesebbet fizetnie a magyar államnak. Ha ezeket az összegeket lebontjuk éves törlesztésre, akkor ez utóbbinál (IMF) minden millió euró után évente 232 ezer eurót kell fizetni, míg a piaci változatnál 505 ezret.
A kétféle kölcsön között a különbség 273 ezer euró, amely többletet a magyar adófizetőknek pluszban kell kifizetniük.


forrás: Internet

 Bár az amerikai elnökválasztás nem nagyon befolyásolja – láthatóan – a magyar kormányt, néhány hét, hónap elteltével szembesülnie kell a kőkemény valósággal. Például azzal, hogy eredménytelen minden olyasfajta propaganda, amelyet legutóbb – performanszként – bemutattak az ország házában. Kicsit nevetséges volt az államadósságról folyó vita, különösen Matolcsy miniszter kijelentése, miszerint a pénz a bankokhoz került. Az elmúlt 20 esztendőben a magyar államháztartás (költségvetés) folyamatosan kölcsönökre szorult. Az azonban ebben a vitában el sem hangzott, hogy a mai magyar államadósság jelentős része, több mint fele, nem a költségvetés hiányából fakad, hanem a magyar gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek „hozták össze”. Azaz nem elsősorban a kormányok rossz gazdálkodásából fakadt – bár ez is vastagon hozzájárult –, hanem abból a költekezésből és hitelfelvételekből, amelyet a lakosság és a vállalatok vettek fel.
 A pénz pedig nem hiányzik, megvan az, az utolsó euróig, hiszen megtestesül beruházásokban, lakásokban és építményekben, gépjárművekben és egyéb anyagi javakban. Ami a korábbi kormányok számlájára írható, az a gazdaságpolitikai döntések téves volta. Nem ismerték fel a fenyegető hitelbuborék veszélyét. Nem akadályozták pénzügyi eszközökkel a devizában történő eladósodást. nem ösztönözték a hazai fizetőeszköz előnyét a külföldi valutával szemben.

Forrás: Internet



Tehát az egész vitanap nem volt más, mint egy felesleges témáról, rosszul koreografált előadást tartani, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb figyelmet eltereljünk jelen gazdaságpolitikánkról, annak kudarcairól.

És mi köze mindennek az amerikai elnökválasztáshoz? Mindössze csak annyi, hogy amíg a karaván (a fejlett országok, élükön az USA-val és az európai országokkal) halad, a kutyának pedig nem marad más, mint az ugatás. Hol a holdra, hol pedig valamiféle ködös keleti irányba. Válasz pedig sehonnan sem érkezik, mert a karaván egyre távolodik, és szánakozva néznek vissza a lemaradóra!

Ceterum censeo OV esse delendam!