UTÁNLÖVÉS

Forrás: Internet

Az a képtelen helyzet és groteszk szituáció jutott eszembe, amikor megy a pasi (hölgy) az utcán, és a túloldalon meglátja élete – fél évszázaddal korábbi – nagy szerelmét. Nem rohan át a másik oldalra, hiszen akkori érzelmeinek alanya – és önnön maga is – alaposan megváltozott. Az eltelt idő szinte idegenné tette azt a másikat, ma már semmi köze hozzá — csak egy emlék.

Hasonló a helyzet Biszku Bélával is, akit a bíróság első fokon öt és félév börtönre ítélt. Az indoklás nagyon érdekes volt, mert emberiség ellenes büntettek elkövetésével vádolták, és a genfi konvenciók egyik fejezetét használták fel indokként. Mert belügyminiszterként felelős volt a sortüzekért. Nem kívánom kritizálni a bíróságot, meghozta a verdiktet.

Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ennek a pernek van valamiféle – nem is titkolt – politikai felhangja. Ez pedig a múlt megváltoztatásának, a nemzeti emlékezet átalakításának szándéka. Ez az Orbán-kormányzat regnálása alatt végig követhető szándék. Az első kormányzati ciklusuk alatt a Terror Háza megnyitásával megtették az első lépést, hogy összemossák a fasiszta és a kommunista terrort.

A terror az terror, kétségtelen, hogy a hatalomgyakorlás legszélsőségesebb módja. Semmi köze a demokráciához és a jogállamhoz. De azért abban kétségtelenül különbséget kell tenni, hogy a terror (mint a hatalomgyakorlás módszere) mekkora társadalmi csoportot sújt. (Lásd: proletárdiktatúra.)

Visszatérve Biszku Bélára:

A mai hatalom láthatóan arra törekszik, hogy ezzel az ítélettel is alátámassza azt a nézetét, hogy egyedüliként most zárta le a rendszerváltás folyamatát. Negyed századdal a tényleges rendszerváltás után.

Biszku Béla 1957. március 1-től volt belügyminiszter. Addig a fegyveres erőket és a karhatalmistákat nem ő, hanem Münnich Ferenc irányította, mint a fegyveres erők minisztere. 

Az operatív feladatokat a 3. hadtest parancsnoka, Uszta Gyula vezérőrnagy látta el. Ez utóbbi szervezi meg a Magyar Néphadsereg tisztjeinek összehívását és az elhíresült tiszti nyilatkozat aláirattatását. (Az a hivatásos, aki nem írta alá az ominózus nyilatkozatot, azt azonnali hatállyal eltávolították a hadseregből.) A Nyilatkozatot aláíró tisztekből és tiszthelyettesekből szervezték meg 1956. november 15-e után az úgynevezett „karhatalmi zászlóaljakat”. Ezek az alegységek aztán a szovjet alakulatokkal hajtották végre a „rendcsinálást”.

Münnich Ferenc Forrás: Internet

Biszku Béla 1957. november 11-én részt vett az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága ülésén, ahol a tanácskozás témája a forradalmat előidéző okok voltak, továbbá az MSZMP további céljai, programja. Ezen az ülésen Biszkunak egyetlen mondata foglalkozik a rendőrséggel: „…Van egy javaslatom: meg kellene kezdenie a kormánynak a fegyveres szerveknek, a politikai rendőrségnek a felállítását.” Ez az inkriminált mondat egyben jelzi azt is, hogy még csak javaslat formájában, és feltételes módban beszélt. Erről akkor még döntés nem született. Nem is Biszku kompetenciája volt ez.
Münnich pedig ugyanezen az ülésen a következőket mondja: „…Az a feladat jutott osztályrészemül, hogy az új kormánynak hadsereget teremtsek. Ezen az úton megindultunk.Most már rendelkezünk valamennyi fegyveres erővel. És mi azt akarjuk, hogy ez a fegyveres erő megbízható legyen és mellettünk álljon, olyan politikát kell folytatni, amelyet a nép elfogad és támogat és megszilárdítja a hadsereget is.”

Az tényszerűen igaz, hogy például a Nyugati Pályaudvar előtti (Marx tér) sortűz idején (1956. december 6-án) Biszku Béla nem adhatott parancsot senkinek. Egyrészt mert még nem volt belügyminiszter, másrészt mert a parancsadás jogát mások (Münich és Uszta) gyakorolták.

Ha a jogászok kezdik értelmezni a történelmet, az sohasem vezet jóra. A történelmi események nem írhatók le paragrafusok sorozatával. És nem is értelmezhetők azzal.

Negyedszázaddal a rendszerváltás után és 58 évvel a forradalom után utánlövésnek hat az agg volt szocialista vezető elleni eljárás. Antall József szavai rémlenek fel: „tetszettek volna forradalmat csinálni!”, mert így ez az eljárás, lehet, hogy jogszerű, de mindenképpen gusztustalan. Nem segíti sem a múlt tényszerű feldolgozását, nem ad igazán elégtételt az egykori áldozatok emlékének és hozzátartozóinak. Nem szolgálja a szembenézést saját múltunkkal.

Ceterum censeo OV esse delendum!

OBAMA GYŐZÖTT — ÉS MI?

Forrás: Internet

Barack Obama győzött. Mitt Romney gratulált. Mint egy golfban: győzött az, aki jobban teljesített a pályán. A legyőzött gratulált, elismerte a vereséget, és biztosította híveit, hogy nemes ellenfele bizonyára továbbra is az Amerikai Egyesült Államok érdekében dolgozik tovább.

Az USA külpolitikai orientációja tehát az elkövetkező négy évben markánsan nem változik majd. Ez persze hat Európára is, benne egy olyan kis országra is, mint hazánk.
A kommentátorok és szakértők hada ma azt próbálja megjósolni, mit tesz majd a régi-új elnök, hiszen már nem nagyon sokat kell foglalkoznia saját népszerűségével, hiszen az amerikai alkotmány kiegészítése értelmében az afroamerikai elnök nem pályázhat újabb mandátumra. Ebből adódóan megvalósíthatja azt a politikát, amelynek egy részét már az elmúlt négy évben végrehajtotta.


Forrás: Internet

 Egy dolgot figyelembe kell venni – amit manapság a hazai politikában kezdenek elfeledni és tudatosan mellőzni –, hogy az elnök nincs kontroll nélkül. A szenátusban ugyan stabil a demokrata többség, azonban a képviselőházban a republikánusok többségével kell számolnia a végrehajtó hatalomnak. Azaz minden döntésében kompromisszumokra kényszerül.
Ez a megegyezési kényszer adja az amerikai politika társadalmi elfogadottságát, végső soron ez biztosítja azt, hogy a ma ellenzéki „elefántok” is elfogadják az elnököt magukénak.
A várhatóan változatlan amerikai külpolitika azt is jelentheti, hogy az a demokrácia-felfogás, ami jellemzi ezt az adminisztrációt, nem vált hangsúlyokat.

Nehéz helyzet elé néz tehát a magyar külpolitika az elkövetkező két évben, hiszen menthetetlen antidemokratikus intézkedéseit kell majd magyaráznia stratégiai partnereinek. Magyarország a NATO tagja marad, eleget kell tennie szövetségesi kötelezettségeinek. Nagyon sokan abban a tévhitben vannak, hogy ezek a vállalások csak katonai-szakmai jellegűek. Ez súlyos tévedés. Ugyanis a NATO alapokmánya elsősorban politikai szövetségről szól, amelyben a polgári, demokratikus értékek kiemelten kezelendők. Oly annyira, hogy azokat – ha kell – fegyveres erővel is megvédik.
Az Orbán-kormányra nehezedő külső nyomás tehát szerintem egy cseppet sem fog lazulni. Egyre nehezebb lesz az „unortodox” intézkedéseket végrehajtani. Már csak azért is, mert mint a tőzsde mai nyitása is mutatta, az üzleti körök még nem alakították ki stratégiájukat az új amerikai kormányzattal kapcsolatban. Ez számunkra azt jelenti, hogy egy ideig hektikusan mozoghatnak a nemzetközi deviza-árfolyamok. Ez pedig a magyar gazdaság szempontjából nem éppen szerencsés.
A gazdasági bizonytalanság hat majd az IMF-re is, és áttételesen annak hazánkkal kapcsolatos tárgyalási hajlamára. A Matolcsy-féle gazdaságpolitika még mindig azt mantrázza, hogy nincs nagy baj, hiszen a hazai költségvetés finanszírozható a piacról. Ez valóban így igaz, nyolc százalékos hitelre komoly befektető társaságok és alapok hajlandók kockáztatni pénzüket.
A baj azonban az, hogy ezeket a kötvénykibocsátásokat (hiteleket) vissza kell fizetni. Nem most, hanem a kötvények lejárati idejével. A probléma az, hogy a magyar költségvetés éves bevétele nem nő évi nyolc százalékkal, mert a hazai nemzeti jövedelem sem nő ilyen arányban.
Készítsünk egy példaszámítást arra, hogy mekkora a különbség az IMF és a piaci kamatozású finanszírozás között. Legyen a példánk kis összegű, hogy lássuk a számokat, a valós összegek ezek után egy egyszerű szorzással számíthatók. A kamatos kamat (márpedig a kötvényes esetében erről van szó) számítása C1= C0x(1+k)n ,(ahol C0= kezdő tőke, k=kamatláb , C1= jövő érték, n= évek száma hatványkitevőként)
Példánkban egy egymillió euró értékű, öt év futamidejű kötvénnyel számoljunk. Elsőként a piaci finanszírozást számoljuk ki, amely a fenti képlet alapján: C1= 1000000x(1+0,08)5 azaz: C1=1000000x2,52688=2 526 888. Mint a példából látható, minden kibocsátott egymillió euró után a költségvetésnek több mint két és félmillió eurót kell visszafizetnie.
Ugyanez az IMF kedvezményes kölcsönével számolva (három százalék) 1 159 274 euró. Azaz csaknem egymillió euróval kell kevesebbet fizetnie a magyar államnak. Ha ezeket az összegeket lebontjuk éves törlesztésre, akkor ez utóbbinál (IMF) minden millió euró után évente 232 ezer eurót kell fizetni, míg a piaci változatnál 505 ezret.
A kétféle kölcsön között a különbség 273 ezer euró, amely többletet a magyar adófizetőknek pluszban kell kifizetniük.


forrás: Internet

 Bár az amerikai elnökválasztás nem nagyon befolyásolja – láthatóan – a magyar kormányt, néhány hét, hónap elteltével szembesülnie kell a kőkemény valósággal. Például azzal, hogy eredménytelen minden olyasfajta propaganda, amelyet legutóbb – performanszként – bemutattak az ország házában. Kicsit nevetséges volt az államadósságról folyó vita, különösen Matolcsy miniszter kijelentése, miszerint a pénz a bankokhoz került. Az elmúlt 20 esztendőben a magyar államháztartás (költségvetés) folyamatosan kölcsönökre szorult. Az azonban ebben a vitában el sem hangzott, hogy a mai magyar államadósság jelentős része, több mint fele, nem a költségvetés hiányából fakad, hanem a magyar gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek „hozták össze”. Azaz nem elsősorban a kormányok rossz gazdálkodásából fakadt – bár ez is vastagon hozzájárult –, hanem abból a költekezésből és hitelfelvételekből, amelyet a lakosság és a vállalatok vettek fel.
 A pénz pedig nem hiányzik, megvan az, az utolsó euróig, hiszen megtestesül beruházásokban, lakásokban és építményekben, gépjárművekben és egyéb anyagi javakban. Ami a korábbi kormányok számlájára írható, az a gazdaságpolitikai döntések téves volta. Nem ismerték fel a fenyegető hitelbuborék veszélyét. Nem akadályozták pénzügyi eszközökkel a devizában történő eladósodást. nem ösztönözték a hazai fizetőeszköz előnyét a külföldi valutával szemben.

Forrás: Internet



Tehát az egész vitanap nem volt más, mint egy felesleges témáról, rosszul koreografált előadást tartani, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb figyelmet eltereljünk jelen gazdaságpolitikánkról, annak kudarcairól.

És mi köze mindennek az amerikai elnökválasztáshoz? Mindössze csak annyi, hogy amíg a karaván (a fejlett országok, élükön az USA-val és az európai országokkal) halad, a kutyának pedig nem marad más, mint az ugatás. Hol a holdra, hol pedig valamiféle ködös keleti irányba. Válasz pedig sehonnan sem érkezik, mert a karaván egyre távolodik, és szánakozva néznek vissza a lemaradóra!

Ceterum censeo OV esse delendam!