MATOLCSY, A VÁTESZ

Nem kell euro (€), nem kell az EU-birodalom!

Kusza szemű gazdasági vezetőnknek már megint meglódult az agya. Váteszként jósolja a jövőt. Csak éppen ez a jövő olyan, mint a légvár. Megváltozik a napsütés iránya, támad egy erősebb szellő, és elillan. Volt, nincs!
„Mit is ír a hogy is híjják?” – jut eszébe az embernek. Mit is mond a gazdaságért felelős miniszter?
Azt hangoztatja, hogy a magyar gazdaságnak nincs szüksége az európai gazdasági együttműködés egyik fundamentumára, a közös pénzre. Mert ez a közös pénz most veszélyes, „valutaháború” folyik a világban, elsősorban Európa ellen. És ebből Magyarországnak ki kell maradnia. „Az EU-birodalmi központosítása, tehát Brüsszel további megerősítése a gazdaság felemelkedéshez szükséges önrendelkezés elvételét jelentené a magyar államtól, ami nem érdekünk” – írja Matolcsy. Szerinte vissza kellene térni a „nemzetek Európája” gondolathoz.
Magyarország belátható időn belül nem lesz képes arra, hogy önállóan komolyabb mértékű gazdasági fejlődést produkáljon önerejéből. Orbán Viktornak az a tegnapi gondolata, miszerint legalább 5-5,5 millió adófizető munkavállalóra lenne szükség, illúzió abban az értelemben, hogy ezt az ország képes megteremteni. E fenti két megállapítást arra lehet alapozni, hogy ma kis hazánknak egész egyszerűen nincs annyi tőkéje, amely a „hozzáadott értékkel” (a munkaerővel), elérhetné a hőn áhított gazdasági Kánaánt. A magyar gazdaság ezer+1 szállal kötődik az európai gazdasághoz – elsősorban a némethez. Az itthon előállított értékek legnagyobb vevője az unió. Ezt figyelmen kívül hagyni meglehetős botorságra vall.

Az Európai Unió „birodalommá” válása pedig nem új kezdeményezés. A maastrichti szerződés (1992) tartalma, a 2002-es Európai Alkotmány, amelyet 2005-ben írtak alá a felek, de a holland és francia népszavazásokon elbukott, és a 2007-es Lisszaboni szerződés (életbe lépett: 2009. december 1-én) mind-mind abba az irányba mutat, hogy az uniós országok csak összefogással vehetik fel a versenyt a globális kihívások során.
Ez a felismerés persze megosztotta az uniós országokat, elsősorban a fejletlenebb – posztszocialista –országokat. Ez utóbbiak féltékenyen őrzik nemzeti szuverenitásukat, elsősorban politikailag. Gazdaságilag ugyanis ezek az országok betagozódtak az európai gazdasági rendszerbe. Magukban képtelenek lennének önálló gazdaságot működtetni. Minden ilyen országra – a balti államoktól közép-európai társaikon át a kelet-európaiakig – jellemző a tőkehiány, a technológiai elmaradás, a működő tőkére való utaltság.

Ezek az országok – csakúgy, mint Magyarország – politikailag kétarcúak. Politikai elitjeik (pártjaik) között a választóvonal a nemzeti önállóság és politikai szuverenitás, a nemzetfogalom értelmezése mentén húzódik. A gazdasági problémák (2008-2009-es hitelválság) érzékenyen érintették a politikát is. Felerősödtek a nacionalista tendenciák, az önállóság hangsúlyozása. Ez gyökeres ellentétben van az unióval való politikai elkötelezettséggel és gazdasági kapcsolatokkal.
Az unió vezető, gazdaságilag erős tagállamai felismerték, hogy a hitel- és valutaválságot is csak közös összefogással oldhatják meg. (Ezen a linken lehet e témáról magyar nyelven böngészni) Az egyes tagállamok „sajátos nacionalizmusa” ez ellen a törekvés ellen hat. Az EU szorosabb együttműködése – akár egy Európai Egyesült Államok – eszméje egyre inkább teret nyer, már csak azért is, mert a nemzetek szuverenitása, kulturális, nyelvi, szellemi önállósága megmarad, sőt erősödik, míg más téren (pénzügyek, kül- és biztonságpolitika, gazdaságpolitika) növekszik és hatékonyabbá válik a koordináció. Európa „boldogabbik fele” már felismerte, hogy nincs más választása, mint az együttműködés további fejlesztése.

Magyarország jelenlegi politikai vezető rétege nem érti meg, hogy az a nemzetfogalom, amelyben gondolkodik, avítt és idejétmúlt. A nemzetállam fogalma az elmúlt fél évszázadban fokozatosan oldódott fel a globális környezetben. Ennek egyik jellemzője, hogy az államok „alól” kiszaladtak bevételi forrásai, amit elsősorban a globális gazdaságnak és a tudományos-technológiai változásoknak köszönhetnek. Az utóbbi 30-40 év változásai a társadalmak struktúrájában is megjelent, átrendeződtek foglalkozások, megélhetési stratégiák és taktikák, amelyekbe az államnak egyre kisebb szerep jutott. A mai magyar vezetés mindezt nem veszi tudomásul, hanem mintáit egy közel évszázados múltból veszi.
Ez pedig előre látható kudarcot jelent.
Bármit is mond Matolcsy, mint vátesz, csak azt erősíti, hogy a szakértők és a környezet figyelembe vétele nélküli „jövőkép” meglehetősen bornírt.
A magyar polgárok pedig nem ostobák. Ha továbbra is ezt a politikát folytatják – hiába a miniszterelnök optimista nyilatkozata az elvándoroltak visszatéréséről –, úgy az ország legértékesebb tagjai, a fiatal generáció, hagyja el a hazát, hogy egyéni boldogulását máshol keresse.

 Kedves Olvasó! Ezentúl, Cato példáját követve, minden bejegyzést az alábbi mondattal zárok, mindaddig, amíg meghallgatásra (és megvalósulásra) nem talál:

Ceterum censeo OV esse delendam!