FORGÁCSOLÁS

A legutóbbi hírek szerint „titkos kerekasztal” tárgyalásokba kezdett a baloldal. A szereplők régről ismertek, általában a magyar politikai élet perifériáján mozgó – időnként látható –, de negy tömegtámogatással nem bíró pártocskák vezetői gondolták úgy, hogy ideje megszólítani azt a tömeget, amelyek úgy látszik totálisan kiábrándultak a mai magyar politikából.

Talán most teremhet új helyzet. Talán most képesek lesznek előrukolni valamivel, ami esetleg kiemelheti ezeket a szervezeteket a politikai ismeretlenség homályából, ha csak egy kis időre is.

Hírértéke volt a dolognak, mert még Kálmán Olga műsorában is kapott néhány percet a kezdeményezés. Érdekes volt látni, hogy miképp próbálta meggyőzni Schmuck Andor a műsorvezetőt arról, hogy márpedig képesek olyan programot gründolni, ami esetleg vonzó lehet mindazoknak, akik ma nem találják a megfelelő hívó szavakat a regnáló pártok kommunikációjában.

Kicsit vagyok csak szkeptikus ebben a dologban. Mai világunkban előállni egy olyan értékrenddel – amelyet a résztvevők többsége vall –, ami láthatóan korábban sem rendelkezett kiugró támogatottsággal, enyhén szólva is kudarcos vállalkozásnak tűnik.

Nem az lenne ebben a probléma, hogy a balodal összefog, és megpróbálnak valamiféle közös tervet alkotni. A probléma az alapokkal van.

A ma hazánkban működő – a sajtó által a szélsőbalhoz sorolt – formációk olyan elveket hirdetnek, amelyeket meghaladott az idő. Pontosabban szólva – Mészáros Istvánt citálva – még nem alkalmas mai gondjaink kezelésére. Ez a fajta vulgármarxista felfogás már vagy két évtizede megbukott. Bár kétségtelenül voltak – szociális szempontból – a mainál jobb megoldásai, de ezek elbuktak a gazdaság totális átalakulásának során.

Ezeknek az elveknek a felelevenítése kicsit antaonisztikusnak hat abban a környezetben, amiben társadalmunk él. Nem képesek ezek a pártocskák felismerni azt, hogy mindaz a változás, amit átéltünk az elmúlt két évtizedben – és itt a társadalom átstrukrúrálódására, a munka és szociális viszonyok átalakulására gondolunk – nem okvetlenül a kapitalizmus „gonoszságából” fakadnak.

Gondolkozzunk el azon, hogy miként változott meg hazánk gazdasági szerkezete – nem csak a rendszerváltás óta – az elmúlt négy évtizedben. Mindaz a fejlődés, ami ezalatt az idő alatt végbement – gépesítés, új technológiák megjelenése, informatika, információs kultúra – azt eredményezte, hogy gyökeresen átalakult maga a társadalom is. Iparágak, foglalkozások, szakmák szűntek meg, Újak jöttek létre, korábban el sem képzelhető hatékonysággal. Az emberi munkaerőre egyre kevesebb kereslet mutatkozik az anyagi javakat előállító ágazatokban.

(Ajánlom áttekinteni a KSH nyílt adatsorait 1982-től napjainkig. Azt láthatjuk, hogy mind a mezőgazdaságban, mind az iparban csökken a foglalkoztatottak száma, ám a termelékenység emelkedik, és nőtt az előállított javak mennyisége is. Ugyanakkor pedig eddig nem ismert – vagy kevéssé keresett – szolgáltatások adják a munkahelyek többségét. Ez utóbbiak teljesítménye fokozatosan nő, bár e fejlődés erősen függ a társadalom „fizetőképes keresletétől” — turizmus, személyi szolgáltatások stb.)

Ezekre a kihívásokra válaszokat találni a globalizált környzetben, egy nyílt gazdaságú országban, az unió keretei között nagyon nehéz — különösen olyan politikai filozófia mentén, amely pontosan azért bukott meg, mert képtelen volt megfelelni már a húsz esztendővel ezelőtti követelményeknek is.

Az összefogás jó! Minden esetben jó, ha az azt a célt szolgálja, hogy az ország kikecmeregjen mai, meglehetősen labilis helyzetéből. Üdvözlendő minden összefogás, amely olyan politikát eredményez, amellyel közelebb kerülünk azokhoz az elvekhez, amelyet Európa képvisel, és amely valamiféle gazdasági kibontakozást eredményezhet, akár középtávon is.

Minden más kezdeményezés  – és csoportocskák alakítása – gyengíti a mai ellenzék pozícióit. Az eredmény pedig nem az erők összefogás lesz, hanem annak szétforgácsolása. Mert mindegyik csoportocska tudja a „tutit”, és ehhez ragaszkodik is. Így aztán sokkal nehezebb a rengeteg elvet és törekvést egy közös nevező alá hozni úgy, hogy abból valami értelmes és tényleg a jövőt szolgáló politika alakuljon.