Még egy rúgás a döglött oroszlánba

Avagy: hogyan változik a politika értékítélete

Hoszni Mubarak lemondott. a legújabb hírek szerint a haderő vette át de fakto az ország irányítását. A bejegyzés azonban nem a legújabb egyiptomi fejleményekről szól, hanem egy kommunikációs kísérőjelenségről. Ez rávilágít arra, hogy a világpolitika és az általunk vallott mindennapi erkölcs köszönő viszonyban sincs egymással, sőt ezt a tényt miként fordítja a politika sokszor saját javára.
Kimenekített és kutatott vagyonról szólnak két nap után a tudósítások. Nagy vagyonról. A legszerényebb becslések szerint is 1, 5 milliárd angol fontról. Olvasni híreket zárolt svájci bankszámlákról. Elhangzanak és leíratnak óriási összegek, például 70 milliárd dollárról.
Mondhatják persze az olvasók, hogy savanyú a szőlő. De nem.
A furcsa mégis csak az, hogy mindenki tudta, hogy a 30 évig regnált egyiptomi államfő környezete és maga is mekkora üzleti és pénzügyi befolyással rendelkezik. Mindenki tudta, hogy mekkora a korrupció ebben az országban.

Az elmúlt három évtizedben az államfő megkerülhetetlen volt, ha külföldi beruházásokról, ipartelepítésről volt szó. És a legjobb arab hagyományoknak megfelelően az ügyek sikerét a megfelelő baksis biztosította. Ebben részt vettek amerikai, európai és sokféle nációjú cégek.
Soha senki sem volt felháborodva – nem csinált nemzetközi visszhangot kiváltó botrányt –, hogy a Közel-Kelet egyik meghatározó országában miként mennek a dolgok.

Az amerikai elnökök – bízva abban, hogy Egyiptom a térség békéjének egyik záloga – paroláztak a most elzavart elnökkel. (Azt már csak zárójeles megjegyzést érdemel, hogy egy nappal a felkelés kitörése előtt Orbán Viktor is a stabil, és perspektivikus államnak nevezte Egyiptomot — a tények persze 24 óra múlva már mást mutattak, de ez csak egy malőr.)

Szóval hogy is van ez a megítélés?

Egy nappal a bukás után, az, akit idáig támogatott a világ szinte minden nagyhatalma, ma csak egy korrupt pária, akinek – így vagy úgy szerzett – vagyona után pénzügyi szakemberek, oknyomozó újságírók és még ki tudja kik érdeklődnek. Mindegyikük persze a korrupciót és mindenféle – eddig is tudott, de elnézett – bűnöket emleget.
Hát igen! Most már nem Mubarak a fontos – sőt, egyáltalán nem fontos, kiesett a játékból –, hanem azok, kik kézbe kaparinthatják a hatalmat e 80 milliós államban.
Most majd azoknak néznek el majd sok mindent, hiszen a szuezi csatorna működése, a turizmus beindítása, a közel-keleti béke sokkal fontosabb, mint néhány rongyos dollármilliárd.

A nemzetközi közvélemény jól elcsámcsog a Mubarak vagyonáról szóló hírekkel, míg a háttérben újabb működőképes kompromisszumokat főznek ki a nemzetközi diplomácia boszorkánykonyhájában.
Még egy-két hónap és figyelmünket majd másra tereli rá a média, jótékony homályba merítve az új hatalom megalakulásának körülményeit és Mubarak vagyonát.
Kit érdekel már akkor, hogy mi volt a véleményünk erről a vezetésről három évtizeden át. Így elaltatva saját hiteltelenségünket és megalkuvásunkat bátran mondhatjuk:

Meghalt a király, éljen a király!