A döntéshozók észbe kapnak?
Ezen a blogon is többször írtam már arról, hogy a globalizáció körülményei között nem lehet a 21. századi társadalmi átalakulásokat, rétegződéseket, szociális egy egyéb problémákat nemzeti keretek között kezelni. A globalizáció – a tőke szabad áramlása, a munkaerő mozgása az Európai Unión belül, és még sok egyéb gazdasági, kommunikációs összefonódás – olyan változásokat hozott az elmúlt negyedszázadban, amelyet ma már nem lehet megkerülni, és a hagyományos állam működésében komoly gondokat okoznak. A termelés – az anyagi javak előállításának – határok nélkülisége azt hozta magával, hogy a haszon érdekében a nagy tömegű fogyasztási javak előállítása a Föld azon régióiba vándorolt, ahol az a legkisebb ráfordítással megoldható. Annak vagyunk tanúi, hogy nem csak a könnyűipar hagyja el például az öreg kontinenst, hanem leépül a nehézipar jelentős része is. Az acélgyártás Indiába és Keletre összpontosul. A textilipar új központja szintén India és a szubkontinens többi országa.
Míg az úgynevezett „fejlett” régióban nem maradnak termelő kapacitások, Európa legtöbb országa az előbbiektől importálja szükségleteit (vagy bérmunkában ott végezteti el a gyártást). Ugyanezt a tendenciát láthatjuk az élelmiszerek piacán is. A spanyol paradicsom kiszorítja majd minden országból a hazai terméket, mert olyan kapacitást, és termelési struktúrát épített ki, amely nem függ időjárástól, évszakoktól, bármely időben képes az európai fogyasztók ellátására.
Folytathatnánk még a példákat napestig. Menjünk be lakóhelyünkhöz legközelebb eső bevásárlóközpontba, és tekintsük végig a kínálatot gyártók és származási hely szerint. Érdekes következtetésre juthatunk.
Ez az átrendeződés komoly gondokat generál az államok számára. Az adóbevételek jó része „eltűnik”, hiszen a termelés elvándorlásával megszűnnek a munkahelyek, a vállalatok sem fizetik adóikat és járulékaikat. Így az állami költségvetés a legtöbb országban fedezethiányos.
A legutóbbi G20-as tanácskozáson e komoly strukturális problémákról esett szó.
Nagyon úgy néz ki – a hírek alapján –, hogy a legfejlettebb országok is rájöttek arra, hogy az eddig használt és alkalmazott megoldások végleg csődöt mondanak. Európában a legutóbb is komoly dokumentumok születtek a deficit felszámolása, illetve kordában tartása érdekében. Mindezek a folyamatok komolyan érintik hazánkat is. Erről bővebben lehet olvasni az MNB Szemle 2010 decemberi számában, Krusper Balázs és Pellényi Gábor tollából.
A G20-ak 2011-es elnökségét Franciaország látja el, napjainkra pedig kialakult azoknak a témaköröknek a listája, amelyeket kiemeltként kezelnek: a monetáris reform; a nyersanyagárak kordában tartása; a globalizációból fakadó szociális problémák kezelése; a korrupció visszaszorítása; a foglalkoztatás bővítése; a harmadik világ támogatása; a Tobin-adó bevezetése, amelyet ugyan úgy hívnak, hogy a „pénzügyi tranzakciók után kivetett adó”, de azért ez az!
Ez talán üzenetértékű döntés.
A vezető országok felismerték, csak közös cselekvéssel juthatnak arra az eredményre, hogy meggátolják a globalizmus gyakorlatából fakadó hátrányokat.
Nem kell még örömünnepet tartani. Elégedjünk meg azzal, hogy végre – természetesen a véres valóság nyomására – foglalkoznak a döntéshozók a problémákkal.
Persze ne higgyük, hogy mindez az átlagember érdekében történik.
Ott azért még nem tartunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése