MSZP ÉS A (ELLEN)DRUKKEREK

Forrás: Internet

Kétségtelen tény, hogy az MSZP történetének legnagyobb válságát éli át. Ez még a négy évvel ezelőtti választási vereségét is felülmúlja. A párt elnökének és elnökségének lemondásával kényszerhelyzetbe került a párt választmánya. Miközben teljes erővel kellene készülnie az őszi önkormányzati választásokra, 45 napot vesztegetnek el a párt vezető testületeinek megújítására.

Nem tisztem eldönteni, ki lehetne az az arc, aki esetleg szebb képet mutatna a pártról és annak politikájáról az új pártbeli választások után.

Az azonban igen érdekes, hogy a parlamenti és uniós választások után még az úgynevezett „balliberális” sajtóban, és más fórumokon is, elkezdődött egy teljesen kontra produktív agyalgás arról, hogy mit, mikor és hogyan vétett az MSZP vezetősége. Persze nem zárkózom el attól, hogy megfelelő kritika jelenjen meg a párt politikájáról, azt képviselő személyekről. Az sincs ellenemre, hogy elemezzék mindazokat a tényezőket, amelyek a katasztrofális szerepléshez vezettek.

A probléma megoldására – sajnos, vagy szerencsére? – ugyanis rendelkezésre áll az elkövetkező négy esztendő.

 A közös, nyilvános gondolkodásnak sokkal inkább arra kellene koncentrálnia, hogy a jelen helyzetben miként lehet megszólítani a helyi társadalmakat, a kisvárosok és települések szavazóit, miként lehetne visszaszerezni a már véglegesen eljátszott renomé legalább egy részét. Ezek a mostani „fikázós” megszólalások nem igazán szolgálják ezt a célt. A magukat baloldalinak tartó elemzők felismerhetnék azt – mint ami meg is jelenik a jelenlegi hatalom médiumaiban –, hogy az eddigi gyakorlatuk szinte tálcán kínálja a hatalomnak a teljes ellenzék propagandisztikus lejáratásának lehetőségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Lánczi Tamás elemzése.

Eltekintenék e cikknek az elemzésétől, tegye meg ezt mindenki maga, csak annyiban érdekes a dolog, hogy nagyon sok mindent összemos, és tulajdonképpen nem elemzést végez, hanem a legdurvább propagandát, amely egy cseppet sem veszi figyelembe a valóságot és a tényeket. Tovább erősíti a FIDESZ egyik jól bevált fogását, a Gyurcsány-fóbia erősítését. Ez lassan már bohózatba hajló!

Az MSZP-nek a gondjai nem most kezdődtek, de nem is a 2010-es vereséggel. Az elmúlt két évtized szőnyeg alá söpört problémái púposodtak fel annyira, hogy a szereplők felbuktak rajta.

Az elmúlt két évtizedben oly mértékben változott meg a magyar társadalom gazdasági és szociális összetétele, hogy a régi gyakorlat alapján az már nem kezelhető napjainkra. Ezt a változást hagyta figyelmen kívül a párt. Nem törekedtek arra, hogy napi kapcsolatuk legyen a szavazóikkal és a valósággal. Így a sok év alatt felgyülemlett választói elégedetlenség vezetett ahhoz, hogy elveszítse szavazóinak jelentős részét.

Forrás: Wikipédia

Persze lehet mindent az „elmút nyóc évre” és Gyurcsányra kenni, de valahogy ez mégis csak sántít valahol. Mint ahogyan egyik kereskedelmi televíziónkba betelefonáló véleménye is jellemző: azért védi a jelenlegi kormányt, mert az „ki akarja javítani mindazt, amit a szocialisták az elmúlt 40 év alatt elkövettek, széthordták az országot stb.”. Mindebből csak az derül ki, hogy egy átlag választópolgár „politikai emlékezete” nem hosszabb három hónapnál. Nem emlékszik arra, hogy a rendszerváltás után a privatizációt az Antall József vezette kormány és az őt támogató, MDF-es többségű parlament – amelyben a szocialistáknak mindösszesen 8,55 % volt – szavazta meg és hajtotta végre. De ez már szinte „történelem”.

Nagy feladat áll az MSZP előtt: képes lesz-e valós és távlati stratégiát (nem párt, hanem társadalmi) megfogalmazni az elkövetkező évekre. Ha erre nem lesz képes megfelelő szellemi erőforrásokat mozgósítani, és azt megfejelni egy erőteljes kommunikációval, úgy le kell mondania arról, hogy az ellenzék meghatározó ereje legyen.

Ceterum censeo OV esse delendum!

JAVASLAT AZ ELLENZÉKNEK — KEDD UTÁN

Kibújt a szög a zsákból, és azzal a lendülettel ki is döfte az együttműködés lufiját. Mesterházy Attiláról kiderült, hogy taktikai érzéke van, de stratégiákban képtelen gondolkodni. Olyanok a politikusaink, mint maga az ország: kisstílű, önző és képtelen tovább látni az orránál!
Mi lehet egy ilyen helyzetben a megoldás?
Azt már látni, hogy a helyzet megmerevedett. Az MSZP korifeusai nem voltak képesek túllépni zsigeri reflexeiken Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban. Ezt tették, még annak ellenére is, hogy pontosan tudják: minden egyes szavazatra szükségük van annak érdekében, hogy leváltsák az Orbán-kormányt.
Eddig megegyeztek egy olyan szervezettel, amely magáról elhitette, hogy a „második legnagyobb ellenéki erő”.
Csakhogy a tét – a kormány leváltása és magyar alkotmányosság helyreállítása – sokkal fontosabb az egyéni ambícióknál.
Éppen ezért stratégiát kellene alkotni.
Stratégiát, amelyben meghatározható a fő cél, annak elérése után pedig a további tevékenység. Ezt pedig széles körben kellene kommunikálni. Nem elég csak azt szajkózni: leváltjuk Orbán rendszerét!
Minden normális magyar választó tudja: a meccsnek – hogy a mostani kormányfő hasonlatainak körében maradjak – a választásokkal nincs, és nem is lehet vége. Vissza kell állítani a korábbi demokratikus intézmények rendszerét. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a mostani ellenzék kétharmados többséget szerez egy kisebb számú parlamentben, egy gyökeresen megváltozott választási törvény keretei között.
Ez adja a stratégia kiinduló alapját. A támogatást csak úgy lehet megszerezni, ha minden demokratikus erő összefog a mai hatalom ellen. Igen ám, de a rendszer nem teszi lehetővé, hogy a demokratikus ellenzék minden résztvevője megmérettessék, mert csak egy jelölt veheti fel hatékonyan a voksokért folytatott küzdelmet. Ha az ellenzék ereje szétforgácsolódik, az magában foglalja a kudarcot. Ha az ellenzék különböző pártjai nem tudják megmutatni magukat (jelöltet állítani), akkor hogyan jelenhet meg a politikai palettán?
Hogyan lehet e feloldhatatlannak látszó problémát megoldani?
A dolog egyszerű és bonyolult is egyben. A demokratikus erők koalíciójának jelenleg azt kellene hangsúlyoznia, hogy fő célja a kormány leváltása és az alkotmányosság visszaállítása. Miután ezt megtette a választók támogatása mellett, úgy kötelezettséget kell vállalnia egy valóban demokratikus választások azonnali megtartására.
Azt tudjuk, hogy a mai törvényi feltételek között egy – akár 51 százalékos többséggel rendelkező – politikai párt képtelen lesz hatékonyan kormányozni, hiszen munkáját számos kétharmados törvény szorítja feleslegesen keretbe. Ezek megváltoztatására nincs lehetősége. Mi több, elbukhat az első költségvetési szavazáson. A jelenleg érvényes Alaptörvény szerint pedig ebben az esetben az államfő feloszlathatja az Országgyűlést, és új választásokat írhat ki.
Nem sorolom tovább… A lényeg: a 2014-es választáson a jelenlegi ellenzéknek kétharmaddal kell győznie, ha valóban el akarja érni céljait.
A kétharmad birtokában már képes lenne helyreállítani a demokratikus rendet. Új alkotmányt és új választási törvényt kell alkotnia.
És ezzel a küldetését be is fejezte. Erre kapta(ja) a felhatalmazást a választóitól. Ez után le kell mondania, az Országgyűlésnek fel kell oszlatnia saját magát, és új, valóban demokratikus választást kell kiírni még a mandátum lejárta előtt.
Ez persze sokba kerül. Egyrészt nyilvánvalóan kevesebb figyelem jutna az első egy-másfél évben a gazdasági és egyéb szociális jellegű intézkedésekre, másrészt az energiák jó részét a sarkalatos törvények megváltoztatása vinné el. Harmadszorra: az új választás is igen komoly összegeket emésztene fel. De még mindig kevesebbet, mint ha marad minden a régiben.
Ha ezt kommunikálná az MSZP-E14-PM szövetség, úgy a választók széles rétegei támogatnák őket, mert biztosítékot látnának abban, hogy belátható időn belül képviselhetik saját politikájukat a törvényhozásban.
Meggondolásra javaslom az ellenzéknek e megoldást!
Ceterum cenzeo OV esse delendum!

BOJKOTT VAGY ÖSSZEFOGÁS?



Forrás: Internet - Népszava

 A nagy durranás ezen a hétvégén kétségtelen az volt, hogy Bajnai Gordon részt vett az MSZP választmányi ülésén és ott valamiféle megállapodásról került szó. Meg is indult rögtön a különböző bloggerek és más közszereplők nyilatkozatáradata. Hol fikázták ezt a megállapodást, hol dicsérték. A klubrádió napi kérdése alapján hétfőn egyenlő arányban voltak jelen, akik mind Bajnait, mind Mesterházyt elfogadhatónak vagy elutasítandónak találják.

A témakörben az egyik legérdekesebb írás Herényi Károlyé az ÉS hasábjain TGM igaza címmel.
A probléma ma politikailag sokkal komolyabb, mintsem ezt el lehessen intézni holmi cikkekkel és összefogásról szóló performanszokkal.

Forrás: Internet

Ugyanis a tét ebben az esetben a következő: az ellenzék vagy megnyeri a következő választásokat (Kéthatmaddal, amire egyébként az érvényes választási végrehajtási törvény lehetőséget ad, mert a nyertesnek kedvez.), vagy pedig elveszti a lehetőségét annak, hogy az elkövetkező két cikluson keresztül befolyást gyakoroljon a hazai politika alakítására. Igen, jól olvassák: ha 2014-ben nyer a FIDESZ, abban az esetben ezt képes lesz megismételni 2018-ban és 2022-ben is.
Felhorkanhat most mindenki, hogy mire alapozom ezt a cseppet sem szép jövőképet?
Nos, a magyar társadalom mai állapotában a demokrácia, az önállóság, a felelősség, mint hívó szavak nem igazán hatják meg a választók tömegeit.

Fel kell ismerni, hogy még mindig nagyon erős az állam felelősségvállalásával kapcsolatos elvárás. Az állam oldja meg (a tömegközlekedéstől a nyugdíjig mindent) és a polgár majd szépen eléldegél a jó meleg langyos vízben. Ez még akkor is így van, ha az egyetemi fiatalok tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem tetszik nekik, ha a fejük felett döntenek róluk. Ellenpéldának pedig említsük meg, hogy a nyugdíjpénztárak elrekvirálásakor csak egy egészen szűk kisebbség tiltakozott, és tartotta meg megtakarításait az állami ellenszél ellenére is.
És még folytathatnánk a példákat.
Ha győz 2014-ben a jelenlegi kormánypárt, úgy a magyar társadalom egy jelentős része szépen bele fog simulni Orbán Viktor nemzeti együttműködésének rendszerébe. Ez alól természetesen lesznek egyéni és kiscsoportos (na jó nagyobbak is) kivételek, ám ez mit sem fog változtatni azon, hogy újfent egy olyan parlament gyakorolja majd a hatalmat, amely az esetlegesen bejutó ellenzéknek semmilyen véleményét nem veszi figyelembe. Szép csendesen kiépül az egypárti demokrácia (ahogy az Herényi is vizionálja), és ehhez a társadalom igazodni fog.
Nem értek egyet a volt MDF-es politikussal abban, hogy a bojkott valamiféle eredményt érhet el. Az igaz, hogy egy ilyen esetben az Európai Unióban valószínűleg kiverné a biztosítékot a választási eredmény. Tiltakoznának is, ám – megfelelő jogi és egyéb diplomáciai eszköz hiányában – szankcióktól nem kell tartani. Két ok miatt sem.
A EU-nak kis hazánk ugyan érdekes és már-már egzotikus furcsaság, ahol mindenféle dolgok megtörténhetnek, de sem politikai súlyát, sem lakosságának számát, sem pedig gazdasági teljesítményét illetően nem kiemelten fontos, egész egyszerűen nem tétel.
Magának ez európai összefogásnak sokkal inkább elhallgatni való szereplője Magyarország – mint a család fekete báránya – ami ugyan renitens, néha bosszant, mi több: idegesít, de azért csak a család tagja, nem tagadjuk ki. (Bár végső esetben még ez is előfordulhat.)
Amiről pedig nagyon kevés szó esik, és a kedvezőbb forgatókönyvből fakad: mi történik, ha az összefogás mégis eredményes, és az mai ellenzék megnyeri a választásokat?

A csapda akkor fog igazán becsukódni. Ugyanis a mostani parlament által szisztematikusan megváltoztatott alkotmány és jogrend alapján kell az országot irányítani. Az pedig hatalmas erőfeszítést igényel. Az Alkotmányt csak kétharmados többség esetén lehet megváltoztatni, ám ha a hatalomra kerülő demokratikus erők nem kívánják ugyanazt az utat járni, mint elődjük az alkotmányozásban, akkor bizony ez a folyamat akár egy fél cikluson át is tarthat. Hasonló a helyzet a többi sarkalatos törvényekkel, intézményrendszerekkel (az államigazgatástól a közigazgatáson át, az egészségügy és egyéb intézmények működtetéséig).
Mindez pedig a választópolgár szempontjából irreleváns, mert az átalakítás eredményei – sem gazdaságilag, sem egyéb szempontból – nem jelennek majd meg mindennapi életében. Nem fog hirtelen és gyorsan változni az életszínvonala. Nem lesz egyik napról a másikra több munkahely, nem lesz olcsóbb a bevásárlás a piacon. Így hamarosan elégedetlenségének fog hangot adni, mert a valós szabadságon kívül nem kap majd semmit. És ne legyünk naivak: a vesztes fél (ugyanúgy, mint 2006-ban mindent elkövet majd, hogy destabilizálja a politikai életet.
Tudom, nem szép perspektíva. De az utolsó pillanatban vagyunk, hogy végiggondolják az ellenzékiek, hogy ideje félretenni mindenféle egyénieskedést, a saját pecsenye sütögetését.
Végre ki kellene állni a nép elé, és elmondani, hogy mit vállalnak!
Ha erre nem képesek, akkor ne is fogjanak neki!

Ceterum censeo OV esse delendam!