NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK — A TÚLVILÁGRÓL

Tisztelt (vagy nem is tudom)

Miniszterelnök Úr! (majdnem elvtársat írtam)

Alulírott Tóth István, volt 55 éves állampolgár, aki ezt a földi világot 1983-ban (betűvel: ezerkilencszáz-nyolcvanhárom) itt hagytam, érdeklődéssel forgatom szellemkezeimben a nekem küldött leveleit és a sok kopogtató cédulát és választási értesítést, amit az elmúlt negyedszázadban kézbesített a posta valahai címemre.

Most arról ne essék szó, hogy utódaim hányszor próbálták már levenni nevem a különböző listákról, amire én még életemben se ácsingóztam volna.

De úgy látszik, Magyarország mostani miniszterelnökének – Horthy Miklóson kívül – egy Csicsikov nevű szélhámos is példaképe lehet. Talán nem ártana elolvasni Gogol: Holt lelkek című örökbecsűjét, hátha akkor ez a példakép leomlana (bár korábbi leveleiben foglaltak alapján kétlem).

Igaz ugyan, hogy 1983-ban – halálom időpontjában – Ön még egy igen fiatal suhanc volt, de tehetségéhez nem férhetett kétség.

Innen fentről szemlélve, volt közgazdászként – a valaha volt KNEB egyik vezető munkatársaként – úgy látom, Önnek komoly problémái lehetnek a magántulajdon és az állami tulajdon különbözőségét illetően. Mindaz, amit ma tesz, az kimeríti mindannak az erkölcsi parancsnak a fogalmát, amelyet – még anno cserkész koromban, úgy 1948-49 táján – csak egyszerűen úgy fogalmaztak meg: „Ne lopj!” vagy úgy: „Mások tulajdonát ne kívánd!”(a Biblia VII. és X. parancsolata).

Ami mostani levelét illeti: Ebbe az országba az elmúlt évek alatt igen sok, számunkra idegen polgárt, (inkább mondanék embert) fogadtunk be, akik hasznos és építő tagjai lettek a magyar társadalomnak.

Ha nincs teljesen képben, mert ezt veszem ki leveléből, néhány példa, csak azért, értse, miről írok.

Csak úgy, adatszerűen:

1947-ben mintegy 247 752 fő költözött a mai ország területére különböző okok miatt, ennek egyik kiváltója volt a II. világháború és az utánuk következő káosz és a ki- és betelepítési hullám.

1949-ben több ezer görög érkezett Magyarországra. Nekik még külön falut is építettek Beloiannisz néven, és utódaik közül számos ismert személyiség került ki.

1973-ban szintén több száz chilei állampolgár települt hazánkba.

1989-ben 10500 NDK-s állampolgár választotta átmenetileg Magyarországot, akik gyakorlatilag a berlini fal lebontásakor és a Horn Gyula nevéhez kötött határnyitás után az NSZK-ba távoztak.

Az 1980-as évektől folyamatos volt a bevándorlás kis hazánkba, főleg Romániából.
Ne feledkezzünk el arról se, hogy a '80-as évek közepétől folyamatos volt a bevándorlás a távol-keleti országokból, Kínából és Vietnamból. Meg igy gyökeresedtek itt nálunk az elmúlt negyed században. Gyermekeik már "banán generációnak" hívják magukat, azaz kívül sárga, belül fehér. Jobban beszélnek magyarul, mint szüleik nyelvén.

1991-ben a dél-szláv konfliktus (Jugoszláv polgárháború) csaknem 90 ezer szerencsétlent sodort Magyarországra.

Érdekes módon azokban az időkben senki sem uszított a menedékkérők ellen, és az ország ellátásukat, elhelyezésüket, ha nem is gondok nélkül, de megoldotta.

Miniszterelnök úr!

Ön tévedésben van. Azt írja: „Az elmúlt év végén lezajlott nemzeti konzultáció során az ország polgárai elsöprő többséggel nemet mondtak a Soros-tervre. …Meg kell akadályoznunk, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen.” (Ez utóbbi mondat még ráadásul hibás is, mert „A magyar  helyesírás szabályai” szerint a bevándorló ország két szóba írandó.)

De félre a szőrszálhasogatással: amit Ön ír, az – innen felülről nézve – nem igaz. Az Ön hívei visszaküldték ugyan a kérdőíveket, ebben nincs kétségem, de az a csaknem másfél millió manipulált –hogy mondják manapság? – FIDESZ-fan, mégsem az „elsöprő többség”.

Él még ott lent (fent) vagy 7 millió olyan ember, aki lassan nyolc éve nyögi kormányzata ostobaságait és propagandáját.

Csak úgy, összehasonlításul: az én időmben az MSZMP KB agitációs és propaganda osztálya (az oly sokat emlegetett APO) se mert volna ilyen ordas hazugságokat terjeszteni országszerte. Akkorra már rájöttek, hogy a gaz imperializmus – élén az USA elnökével – nem akarja közvetlenül megdönteni Kádár-rendszerét. Inkább visszaadták a szent koronát. Persze elhangzott különböző pártfórumokon, hogy ez nem más, mint a fellazítás politikája, de ezt gyakorlatilag mindenki megmosolyogta, és szeretett volna fellazulni.

Szétnéztem én itt fenn, találkoztam néhány jó szellemmel. Például Szent Istvánnal is. (Vele nehéz volt találkozni, az elit – a szentek – itt is elkülönülnek, csak úgy ukk-mukk-fukk nem nagyon lehet leszólítani őket.) Szóval megkérdeztem Istvánt is – mint druszámat – mit gondol erről a bevándorlás mizériáról. Eleinte nem értette. Aztán csak-csak, de most se tudott érdemben mást mondani, mint amit anno leírt Imre hercegnek: 

„ A vendégek és a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. …Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elretteni. Mert az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.”

Így megnyugodva, joggal írhatom: amit Ön csinál miniszterelnök úr, az maga az ország rombolás.

Ön az ország érdekére hivatkozik. Innen fentről – az Ön volt kollégáival, politikustársaival: Antall Józseffel, Göncz Árpáddal, Szabó Ivánnal, Torgyán Józseffel – csak csodálkozunk: Nem ilyennek ismerték! Nem gondolták volna, hogy mindazt a munkát, amit végeztek (megpróbálták ezt az országot demokratizálni), ilyen gyorsan és alaposan lenullázta. Sápítoztak is eleget, hogy hová lett az a liberális demokrata fiatalember, aki olyan fennen hangoztatta demokrata voltát.

De azt is látjuk innen fentről, hogy bizony rosszul mennek a dolgok. Egyre több lélek kopogtat idő előtt Péternél a kapuban. Viszonylag mind fiatalember volt, csak hát az elégtelen és rossz egészségügyi rendszer nem volt képes kórjaikkal megbirkózni. Meg halljuk itt fenn azt a sok fohászt is, ami egy jobb életért, lehetőségekért eseng.

Ezen mi már nem nagyon tudunk innen segíteni. Az utódainknak adtunk nevelést, tudást, meg készséget arra, hogy változtatni tudjanak. Mi csak szemlélhetjük, ami hazánkban történik beleszólásunk már nincs. Most eljött az idő, hogy e tudásukkal éljenek.

De egyet ajánlok Önnek: Gondoljon arra, hogy ide fog kerülni idővel Ön is, és itt lelke csak akkor találhat megnyugvást, ha valóban a közért, és az emberekért cselekszik. Nem egy kisebbségért, hanem az egészért. Nem a barátokért, a sógorokért és más retyerutyáért, hanem az országért. Csak akkor lesz méltó a megbocsátásra – és az Ön által hőn áhított államférfi címre -, ha felhagy eddigi tevékenységével. Bár egyesek azt is emlegetik, hogy a politizálással is fel kéne hagynia, mert az már nem magára való, túl nagy a kabát.

Végezetül:

Ne küldözgessen nekem az unokáim pénzén mindenféle papírokat. Felbosszantani már nem tud, de mégiscsak álságos a „holt lelkekre” hivatkozni.

Üdvözlettel innen fentről (másvilág, mennyek, nevezze, aminek akarja):

Néhai Tóth István (1928-1983) közgazdász.

Ui: Ceterum censeo OV esse delendam!