MIGRÁNS — MIGRÁCIÓ

Szinte minden hírt megelőz – egyébként teljesen jogosan – a migrációval kapcsolatos információ a magyar médiában. Az egyszeri hallgató vagy olvasó pedig csak kapkodja a fejét. Nem igazán tud eligazodni a különböző politikai beállítottságú kommentárok és magyarázatok sűrűjében. Először is tisztázzuk a fogalmakat!

MIGRÁCIÓ

Migrációnak nevezzük, amikor valamely egyén vagy csoport szülőföldjét hátrahagyva egy másik országba költözik rövidebb-hosszabb időre, esetleg véglegesen, hogy új életet, egzisztenciát teremtsen magának.

A migrációnak több oka lehet:

háborús helyzetben, a harcok és a pusztulás elől menekülők alkotják a menedékkérőket;

politikai okokból távozók – a fennálló politikai rendszer mind emberileg, mind anyagilag ellehetetleníti politikai ellenfeleit, börtönnel vagy más megtorlással fenyegetve őket, ezek a politikai menekültek;

A jobb élet és megélhetés érdekében útra kelőket – őket egyébként a saját szegénységükön kívül semmi nem fenyegeti emberi jogaikban és létükben –, akiket gazdasági bevándorlóknak tekintünk.

MIGRÁCIÓ AZ EURÓPAI UNIÓBAN

Az elmúlt több mint negyedszázadban az Unió (korábban Közös Piac, a fejlett nyugat-Európa) országaiba mintegy 20 millió ember vándorolt be a világ legkülönbözőbb országaiból. Erre az volt a jellemző, hogy ezek főleg a volt gyarmati vagy egyéb befolyási övezetekből költöztek úgymond az „anyaországba”. Franciaországban igen sok algériai és marokkói származású; Nagy Britanniában indiai, pakisztáni, afrikai; Hollandiában maláj és kelet-ázsiai bevándorló él. Németországba már a hetvenes évek végétől nagyszámú török vendégmunkás telepedett, akik ma már a 2-2,5 milliós muzulmán kisebbséget képviselik.

A bevándorlók beilleszkedése egész Nyugat-Európában felemásra sikeredett. Franciaországban például időről-időre fellángolnak az összetűzések a gettók környékén, Németországban sem felhőtlen a már német állampolgárrá avanzsált törökök helyzete.

A schengeni határok

Mi több ezt a helyzetet a fejlettebb országokban tovább bonyolította a schengeni határok kialakítása, amelyen belül a különböző nemzetiségű európai polgárok szabadon vállalhatnak munkát, lakóhelyet. Sokan még a mai napig is ezt a bevándorlással azonosítják tévesen.

Az UNIÓ POLITIKÁJA

Az közösség egyik alapelve a szolidaritás, a menedékre szorulók gyámolítása, azok felkarolása. Ez igen dicséretes érték. Valóban az európai kultúra és a keresztény vallás egyik alapelve a segítség a rászorulóknak. A probléma ott keletkezik, hogy ezt a nemes elvet miként lehet összevetni a valósággal és a gyakorlattal.

Ha ragaszkodunk a fenti meghatározásokhoz és saját elveinkhez, akkor azt kell mondanunk, hogy természetesen a háború elől, az életükért menekülőknek oltalmat kell adni. Be kell fogadni azokat is, akik politikai menekültek. Ez általános emberi kötelezettség is.

A nagy kérdés, hogy mit kezdjen a kontinens azokkal az emberekkel, akik siralmas gazdasági helyzetük miatt fognak vándorbotot. Ezek az emberek sokszor minden tapasztalat híján, elsősorban a médiumokban szereplő, sokszor hamis kép alapján indulnak el. Számukra Nyugat-Európa maga a Kánaán. Sok esetben képzettség nélkül, Európában nem konvertálható tudással indulnak el.

A legnagyobb probléma az, hogy mekkora tömeg befogadására képes az Unió? Mekkora forrás áll rendelkezésre, hogy a többszázezres tömeget ellássa. Meddig terhelhetők a leggazdagabb államok anélkül, hogy saját társadalmuk ezt ne sínylené meg?

Ezek a leglényegesebb politikai kérdések, amiket el kell döntenie az Uniónak. E döntés fogja aztán meghatározni a cselekvést.

Szólni kell még egy problémáról – bár sokan azt hiszik, hogy ez nem az egy liberális Európában –, a kulturális különbségekről. Itt és most nem elsősorban a vallási különbségekre gondolok, hanem a mindennapi életvitellel, szokásokkal összefüggőekről. Más étkezési szokások, más egyéb értékek jellemzik a befogadásra várókat. Mások például a nemek közötti viszonyaik, más elvek vezérlik társas kapcsolataikat. Alapjában nem illeszkednek a helyi szokásokhoz, bár betartják a fogadó országok írott jogszabályait, de életvitelükben gyökeresen eltérnek a befogadóktól.

Ez pedig mindkét fél számára frusztrációt okoz, szélsőséges megnyilvánulásokhoz vezethet.

BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK

Egyes szakértők szerint az iszlám szélsőséges mozgalmak kihasználják az alkalmat, és a menekülők közé jól kiképzett terroristákat szervez. Az Ilyen személyek kiszűrése a többezres tömegből szinte lehetetlen, így a nem jó szándékkal érkezők szinte akadálytalanul juthatnak be Európába. Ennek következményei pedig kiszámíthatatlanok, tovább fokozzák a befogadó országok frusztrációját, idegenkedését.

KÜLÖN VÉLEMÉNY

Dacára annak, hogy a szolidaritás eszméjével egyetértek, be kell látnom, hogy ez a fajta „új népvándorlás” nem oldható meg az Unió keretein belül. Lehet kidolgozni politikai megoldásokat a helyzet pillanatnyi enyhítésére, de ez nem végleges megoldás. Abból kell kiindulni, hogy a vándorlás és menekülés okait kell felszámolni. Békét kell teremteni a Közel-Keleten, rendezni kell a válságban levő országok gazdaságát és politikai intézményrendszerét.

Ez nagyon jól hangzik, de ez egyetlen külső hatalom se teheti meg az érintettek nélkül. Nem az a megoldás, hogy katonai beavatkozással „rendet” teremtenek. Jó példa erre a két Öböl-háború politikai kudarca. Irak, Líbia destabilizálódása lassan egy évtizedes probléma. Az afgán és pakisztáni gazdasági problémákat sem tudja egyetlen külső hatalom se megoldani. Az ottani népességnek kell mindezeket megoldani. Segítséget lehet adni, de helyettük eldönteni, hogy miként éljenek, azt nem lehet.

Épeszű ember, ha boldogulhat saját szülőföldjén, azt nem hagyja el, hiszen odaköti minden gyökér: család, kultúra, vallás, a hely ismerete.

Érdemes mindezeken elgondolkodni, szélsőségek nélkül, a populizmus kihagyásával. Ezt kívánja tőlünk európai mivoltunk.

Ceterum Censeo OV esse delendum!

SUNYISÁG A KÖBÖN – NAGY TESTVÉR IS BEVÁNDOROL

Mindenki a menekültekről beszél. Arról a 71 szerencsétlenről, akik megfulladtak egy hússzállító hűtőkocsiban. Szégyenletes eset, semmiféle magyarázat nincs rá. Az elkövetők teljesen kiléptek a civilizációs körből, embertelenül és gátlástalanul saját hasznukra gondolva veszejtették el ezeket a páriákat.

Mondom: mindenki a menekültekről beszél, közben sunyi módon a belügyminisztérium minden magyar állampolgár elemi jogaiba tapos az általa benyújtott törvényjavaslattal.

A nagy kavalkádban szinte észrevétlenül kerül be a hírekbe és a nyilvánosságba a javaslat, miszerint egy éve alatt fényképes nyilvántartást készítenek minden magyar állampolgárról, mi több, a titkosszolgálatok és a titkosszolgálati eszközök alkalmazására felhatalmazott szervezetek gátlástalanul kutakodhatnak ebben az adathalmazban. Az már csak hab a tortán, hogy a törvény-tervezetben az is szerepel, hogy az „illetékesek” lehallgathatják telefonjainkat, és ellenőrizhetik elektronikus levelezésünket bírói felhatalmazás nélkül.

Hova jutottunk emberek!

Az rendben van, hogy belügyminiszterünk a Kádár-korban szocializálódott, és a régi jó III/III-as módszereket nem tartja elítélendőnek. De valaki világosítsa már fel, hogy csaknem negyed százada ez az ország (állítólag) jogállam. Nem elegendő a plakátos indok, miszerint erre azért van szükség, mert fenyeget a terrorizmus, fokozni kell a bűnözés elleni harcot.

Nem szabad ilyes ócska trükköknek bedőlni! A minap is azt hangsúlyozta a miniszterelnöki hivatal államtitkára, hogy nagy veszélyt jelenthet a menekülök közé beférkőző IS terroristák megjelenése.

Ez egy nagyon jól hangzó okfejtés, csak éppen sántít kicsinyt. Még pedig azért, mert az említett terrorszervezet nem ostoba. a jól kiképzett embereit nem szegény földönfutók között fogja aljuttatni Európába. Egyrészt azért, mert ez egy meglehetősen „bizonytalan” út – ha már a terroristák fejével gondolkodunk –, sok akadállyal: nyilvántartásba vétel, újlenyomat azonosítás, stb., az időről már nem is beszélve. Ha az IS terroristákat akar Európába – vagy bárhová máshova – küldeni, akkor azokat jól hamisított (esetleg valódi) papírokkal ellátva felülteti a repülőre és a célországba juttatja.

Nem is értem, hogy mi lenne a célja ennek a nagy adatbázis létrehozásának? Egy biztosnak látsziik: ha megvalósul, úgy megszűnik a magyar állampolgárok magánéletéhez való joga. Bármikor, azonosíthatják hol jár, mit csinál, kivel, miről beszél.

„….Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba írhatják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg. …”

(J.A. 1935. nov. 21.)

Mint látjuk a probléma nem új. zűrös történelmünkben voltak már kísérletek arra, hogy az állampolgárokat „szoros felügyelet” alá vonják. De totálisan – mert erre a legújabb technika lehetőséget ad – még senkinek sem sikerült. Most az Orbán kormány tesz kísérletet erre, pedig mindaz, ami ebben a törvényjavaslatban megfogalmazásra kerül, szöges ellentétben van az Alkotmányt helyettesítő Alaptörvénnyel is.

Az eddigi tiltakozások halk szavúak, szinte meg sem jelennek a médiumokban. Nem tűnt fel? Vagy már most is fortélyos félelem igazgat?

Nagyon jó lenne, ha az átlagpolgár is elgondolkodna azon, hogy vajon van-e köze a hatalomnak ahhoz, hogy kivel barátkozik, hova jár pihenni, melyik kocsmát részesíti előnyben és kell-e tudni, hogy milyen a nemi identitása, tart e szeretőt vagy nem.

Tessenek már egy kicsit elgondolkodni azon: meddig hagyja még a magyar társadalom, hogy sunyi módon újra igába hajtsák a demokratikus érdekekre hivatkozva.

Ceterum censeo OV esse delendum!

MENEKÜLTEK – EURÓPAI GONDOK

Régen írtam blogot, valahogy nem volt kedvem kiszálazni napjaink hazai történéseiből a lényeget. A mindent elborító migrációellenes propaganda – üdítő kivétel a civil szervezetek karitatív tevékenysége – teljesen elhülyíti a hazai közvéleményt. Persze sokszor megírtam már, hogy gondolkozni, tájékozódni strapás dolog. De a mai helyzetben igazán vehetné magának a fáradságot az átlag magyar, hogy kialakítsa a maga állásfoglalását, és ne fogadja el a kész, konzerv véleményeket.

Az első dolog, amit meg kellene vizsgálni, hogy mi okozza ezt a nagyarányú népvándorlást. Miért indulnak el emberek egy másik kontinensről, mindenüket hátrahagyva a – végső soron ismeretlen – bizonytalanságba?

A helyzet összetettebb, mint gondolnánk.

Nem csak a lassan négy éve (2011 márciusa) folyó szíriai polgárháború, az iraki helyzet rendezetlensége, az IS feltűnése és az általuk egy éve tartó folyamatos terror csak az indító ok. Ha így lenne, akkor Afganisztánból, Pakisztánból, Közép-Afrikából nem indulnának tömegek az „ígéret földjére” Európába.

Az üldöztetés, az emberi élet és vagyon veszélyeztetettsége csak az egyik ok. Persze, ez is untig elég, mi több teljes mértékben érthető és akceptálandó.

A másik ok viszont a tömegkommunikáció elterjedésében (forradalmában) keresendő. Nagyon sok gazdaságilag elmaradt és diktatúrákkal terhelt országban az emberekhez eljut az a minta, amit az internet, a televízió közvetít: egy szebb egy élhetőbb társadalmat mutat, amelyet, ha az adott ember összehasonlít a maga valóságával, akkor mint egy hatalmas mágnes vonzani kezdi. Nem tud arról, hogy amit a képek sugároznak az nem az igazi valóság,, csak annak valamiféle idealizált képe. De ettől még igen vonzó, mert azt mutatja, hogy „ott minden más, mindenki gazdag”. Ami ugyan igaz is a menekülésre készülő szempontjából, hiszen saját hazájában ez számára elképzelhetetlen.

Azzal azonban nem számol, hogy az európai „gazdagságnak” is meg vannak a maga határai.

Nem számol azzal, hogy egy másik közegbe kerül, ahol mások a szokások, mások a körülmények. Itt most nem nagy dolgokra gondolok, hanem olyan hétköznapi dolgokra, mint a nyelvtudás, a közlekedés, a vallásgyakorlás lehetőségei, az étkezés és sorolhatnánk.

Hiába befogadó a közeg, nem képes a nélkül beilleszkedni, hogy eddigi identitásának egy részét ne adná fel.

A befogadó ország pedig hiába nyújtja a lehetőséget, mégis azt várja el, hogy az így befogadott üldözött illeszkedjen be, fogadja el a törvényeit, éljen azok szerint. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor bizony a befogadó ország társadalma lesz frusztrált. Egyrészt azért, mert igen sokba kerül ez, energiába, társadalmi mozgósításba, nem utolsó sorban pedig pénzbe.

Ezt a forrást az Unió tagállamai még állják (már amelyik, kis hazánk kivételként vitézkedik), de a nagy kérdés az, meddig?

A menekültek megállításának másik megoldási lehetősége, hogy ott teremtünk konszolidált viszonyokat, ahonnan elindulnak az emberek. Igen ám, de ez politikai és kulturális falakba ütközik.

Nem véletlen, hogy sem az USA, sem az Unió nem tüsténkedik „rendet teremteni” a Közel- és Közép-keleten. Az első Öböl-háború után megtanulta az USA és a koalíció, hogy a saját értékrendje alapján nem képes rendezni a térség viszonyait.

Ha a fejlett országok – a segítségnyújtáson kívül – közvetlenül beavatkoznának a konfliktusba, az azt eredményezné, hogy még jobban fokozódna a szélsőségesek propagandája, az Európa és USA ellenesség. A probléma másik része, hogy jelenleg a mérsékeltnek tekinthető arab országok is megosztottak a probléma rendezésének ügyében. Az IS megítélése is elég felemás. Vannak hatalmak Közel-keleten, amelyek szigorúan lépnének fel ellenük, de ez csak akkor megvalósítható, ha az egész térségben meg lehetne alakítani a közös koalíciót. Ám ennek ma még nyoma sincs. Az IS pedig gátlás nélkül irtja a sajátjait.

Azt látni kell, hogy ez a terrorszervezet – bár egyes akcióit a fejlett országokban hajtja végre – elsősorban Irak és Szíria, Jemen lakosságát terrorizálja. (Hogy az ehhez szükséges eszközöket és fegyvereket honnan szerzi be, arra kérdésre ez a blog nem mer vállalkozni.) Az igazi pusztítás ezekben az országokban történik, arab keresztények ezreit mészárolták le. A különböző, iszlám vallási áramlatok képviselői pedig – mindannyian Allah nevében – gond nélkül irtják egymást. Ebbe a konfliktusba a fejlett országok nagyon nehezen avatkozhatnak be anélkül, hogy ne fordítanák maguk ellen a küzdő feleket.

A probléma, mint látható – és ez csak a felszín – igen összetett. Nem megoldható csak a hazai szinten, de még európai léptékben sem. Nem lehet kárhoztatni az uniós politikát, hiszen egy komolyabb megoldás kidolgozásához a fentieken kívül még ezer más dolgot is figyelembe kell venni.

Nézetem szerint az elkövetkező hónapokban mindenképpen megszületik majd valamiféle „megoldás”, ami persze nem a gyökereket érinti majd, hanem csak tüneti kezelés lesz.

Az uniós vezetőknek ugyanis azt is figyelembe kell venniük, hogy saját országaik polgárai miként viszonyulnak az elhúzódó, és várhatóan erősödő migrációs problémákhoz.

Aki figyelemmel kíséri az elmúlt hetek európai híreit, azt olvashatta, hogy bizony az uniós tagállamokban is felerősödött a szélsőjobb idegenellenes politikája. Svédországban már többségben vannak a felmérések szerint a jobboldaliak, Hollandiában is megkerülhetetlen erő az idegeneket elutasító jobboldal, Németországban (különösen a keleti tartományokban, a volt NDK területén) is erősödnek az idegenellenes akciók, és folytathatjuk a sort.

A helyzet tehát igen képlékeny. Nincs az az elemző, aki ma meg tudja mondani, hogy ennek a „válságnak” milyen lesz a kimenetele.

Nyugat-Európa ugyan azt mondja, hogy szüksége is van a bevándorlókra a gazdaságban – mert egyre fogy a munkaképes lakosság aránya –, így teremtve meg az eddigi életszínvonal fenntartásához szükséges adóbevételeket. Ám ez csak egy része a problémának. A menekülteknek csak egy kis része az, amelyet „egyből” alkalmazni lehet az uniós munkaerőpiacon.

Mi lehet tehát a dolgunk?

Minden esetre egy biztos: a menekülteket kerítéssel, szögesdróttal, határvadász alakulatokkal, a hadsereggel megállítani nem lehet. A józan eszünkre hallgatva gyakorolnunk kell a befogadás és a szolidaritás gesztusait. Ezt a problémát nemzeti keretek között kezelni nem lehet. Nincs az országnak más választása, mint részt venni az uniós együttműködésben, és csatlakozni az európai megoldásokhoz, azok kidolgozásához.

Ceterum censeo OV esse delendum!