A HÜLYESÉG HATÁRTALAN — A FELELŐSSÉGÜNK MEG EGYETEMES

Aprócska hír a nagy olimpiai dömpingben. Csaknem kisiklott egy vonat Tamási mellett, Tolnanémedinél.

A robogó tehervonat a sínekre fektetett betontuskónak ütközött. A riasztott rendőrség megállapította, hogy a betonelemeket a nem messze levő átjáró két oldaláról ásták ki. A két gyanúsított fiatalember beismerte tettét.


A kép illusztráció! - Forrás: Internet

 Azért ez több mint kamaszos csínytevés. Ez már komoly cselekmény, amelynek következményeit a fiatalok nem igazán mérték fel. Ez persze nem mentesíti őket a következményektől.
Nem mentesíti a felelősségtől a családot, a felnőtt társadalmat sem. Ijesztő, hogy a mai tinédzser korúak milyen szellemi elhanyagoltságban, nevelési hiátusokkal nőnek fel. És ez nem az ő hibájuk, hanem egyértelműen a felnőtt társadalomé.
Igen könnyű leültetni a csemetét a TV elé, vagy rászabadítani az internet virtuális világára. Így nem zavarják a „felnőtteket”, akik napi gondjaikkal vannak elfoglalva, és nincs igazán sok idejük arra, hogy kamaszodó gyerekeik értékvilágát alakítsák. Rábízzák ezt az iskolára, mondván, ott értenek hozzá. Ezzel le is tudják nevelési feladataikat. Nem gondolnak arra, hogy a gyerek nem csak az iskolai tananyag jó vagy rossz elsajátításával tanul, hanem a mindennapi viselkedési és erkölcsi normákat elsősorban a családban tanulja meg.

Ha tehát a szülők nem fordítanak figyelmet a gyerekre, az ezeket az ismereteket a rendelkezésére bocsátott lehetőségekből pótolja. A piff-puff filmeken nevelkedő gyerekek – és ez pszichológiai vizsgálatokkal bizonyított – valóságérzéke torz. Nem képesek különbséget tenni a látott film eseményei és a valóság között. Hajlamosak az agresszióra, abban a hiszemben, hogy az általuk okozott sérülések éppen olyan „virtuálisak”, mint egy videojáték, ahol a játék újrakezdésével helyreáll az eredeti állapot.
A szülők alapvető feladata, hogy elmagyarázzák, hogy mi a különbség a valóság és a képzelet, a tényleges történések és a képernyőn látottak között. A gyerekek még nem képesek felmérni, hogy cselekedeteik milyen következményekkel járhatnak. Mint ahogy valószínűleg a fenti „csínyt” elkövető két fiatal sem volt tisztában azzal, hogy mekkora anyagi és személyi kárt okozhattak volna. Számukra a milliók nem jelentenek semmit, hiszen valószínű a hátrányos helyzetűek közé tartoznak. Elképzelni sem tudják azt a mértéket, amelyet kárként okozhattak volna. Annak a családnak, amely a minimális bevételekből él, már az egymillió is akkora összeg, amelyet felfogni sem tudnak.

Ettől még a szülők felelőssége nem csökken. Azért mert valaki(k) a társadalom alsó rétegeiben tengetik életüket, attól még be kell tartaniuk a legelemibb közösségi viselkedési formákat, be kell tartani az írott és íratlan szabályokat.
Ezek az események egyetlen dologra világítanak rá igen élesen: a társadalom erkölcsi tőkéje folyamatosan erodálódik. Az egyéni és csoportos perifériás helyzet egyre inkább elidegeníti ezeket a szokásoktól, az eddigi értékektől.
Vigyázni kell, mert ha ez a társadalmi erózió tovább terjed, úgy az egész közösség futhat a káoszba!

Ceterum censeo OV esse delendam!