A cím tán hajaz Madách művére, és mindez nem véletlen. A napokban alkalmam volt komolyabb beszélgetést folytatni jó néhány emberrel. Érdekes – vagy úgy is mondhatjuk értékes – volt az összetétel. Volt közöttük pedagógus, kisvállalkozó, nyugdíjas (értelmiségi és „kétkezi munkás”), egyetemista, mindenféle ember.
A helyszín nem is fontos. Az igazán érdekes az, hogy ezek az emberek miként vélekednek napjaink politikájáról, történéseiről. Miként élik meg a „változásokat”, milyen tapasztalatokat szereznek, és mi minderről a véleményük.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a sokféle megfogalmazást, árnyalt vagy kevéssé árnyalt szavakat, összefoglalható mindez azzal: „Anyám, nem ilyen lovat akartam”.
A fiatalok között a hazai bizonytalanság az úr. Hiába végzik el iskoláikat, főiskolát, egyetemet, nem biztos, hogy álláshoz jutnak. Így nem csak pályakezdésük „csúszik” időben, de eltolódik minden más is: a családalapítás, az önálló egzisztencia megteremtése. Lehet ugyan külföldre menni – jobbak az elhelyezkedési és anyagi lehetőségek –, de azért azt szeretnék, ha itthon valósíthatnák meg terveiket.
Az idősek – hogy a paletta másik szélét vizsgáljuk – aggódnak azért a néhány évért, amely még „hátravan”. Nem érzik biztonságban ők sem magukat. Többen tartanak attól, hogy amúgy is csekély járandóságukat megkurtítják. Keserű mosollyal kommentálták a politikának azt a szándékát, hogy a hozzátartozók gondoskodjanak idős szüleikről. Méghogy azok gondoskodjanak! Hiszen a kis nyugdíj egy részét összekuporgatva a gyerekek és az unokák támogatására fordítják. És az igazán tragikus ebben az, hogy a gyerekek és unokák rá is szorulnak erre. Egyre nehezebben élnek, a kor előrehaladtával nőnek terheik (gyógyszerek, az állami egészségügy problémái).
Az alkalmazottak – szigorúan név nélkül, mert él bennük a gyanúper, hogy ha rosszul szólnak, annak állásvesztés az ára – helyzete minden eddiginél rosszabb. Az önkormányzatok és az állami közszolgák nem látják jövőjüket. Eddig sem voltak képesek komolyabb anyagiakat felhalmozni. Így a rendszerből való kiesésük teljes összeomlással fenyegeti családjuk egzisztenciális alapjait. Ezért a megalkuvás, a hatalom kívánalmainak mindenkori elvtelen elfogadása – a törvényi és szakmai szempontok negligálása – napi gyakorlat. Szégyellik is magukat érte, de nincs más választásuk.
A vállalkozók – pedig azt gondolnánk, hogy kevésbé érinti őket az ámokfutás – arról számolnak be, különösen a szolgáltatásban, kereskedelemben érdekeltek, hogy a fogyasztás oly mértékben csökken, hogy az már létüket fenyegeti. Az egyik elmondta, hogy bár jól menő gáz, víz, fűtésszerelő, ma már nem talál megrendelőt telephelyének 50 kilométeres körzetében. Távolabb lennének nagyobb munkák is, de ezt nem tudja elvállalni, mert az alkalmazottak napi szállítása – vagy a munka helyszínén az elszállásolás – olyan költségeket jelent, amit nem képes beilleszteni a tevékenység árába. A megrendelő nem akarja – vagy nem képes – az ilyen többletköltségek megfizetésére. Tehát hiába lenne munka az ország más részében, annak elvállalása veszteséget jelentene, még annyit sem tudna fizetni alkalmazottainak, mint eddig. A kereskedők is arról számolnak be, hogy ebben az évben bizony látványosan csökkent a forgalmuk, 15-20 százalékot is. A terhek – bérleti díjak, energiaköltségek – pedig kúsznak felfelé. Hiába kevesebb az adó, mindet összevetve a vállalkozások bevétele és így nyeresége is csökkent, deficitbe fordul.
Mindez csak azt mutatja, hogy harsoghat a kormánypárt arról, hogy „nem szokványos” gazdaságpolitikát folytat, ami majd elhozza a sikert. A kérdés ebben csak az, hogy erről értesítették-e a gazdaságot? A kudarc nem attól van, hogy az ellenzék bejelenti, hogy „megbukott a Matolcsy-féle gazdaságpolitika”, hanem attól, hogy a valóság bizonyítja mindezt.
Az elkeseredés általános. És itt és most még nem is beszélünk arról, hogy mi a helyzet a hitelezés ügyeiben. Ez egy másik blog témája lehet.
Egy látszik a nyár végén: a hatalom nem képes kezelni a gazdaság problémáit, az egyszemélyi döntésre épülő kormányzás biztos zsákutcába vezeti az országot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése