A HATALOM „DISZKRÉT” BÁJA

 Hemzseg a net Szájer Józseftől. Szinte megkerülhetetlen. De nem róla szeretnék írni, mert ő maga ebben a történetben nem főszereplő, hanem csak egy epizodista, aki mintegy megtestesíti mindazt, amit a FIDESZ az elmúlt harminc esztendő alatt végbevitt.

Az a fajta hatalmi pragmatizmus (mondhatnánk populizmusnak is), amit a FIDESZ és vezetői produkáltak, szinte párját ritkítja a magyar történelemben.

Emlékezzen a kedves olvasó: a fiatalos, liberális – sokszor még a liberális pártnál (SZDSZ, anno)is liberálisabb – pártból, aminek vezére még a Liberális Internacionálé alelnöke is volt, egy igen érdekes politikai pályát futott be.

A kilencvenes évek közepén – felismerve az akkori hazai politikai életben keletkezett lyukat (kis képzavar) – hirtelen jobboldali fordulatot vett, mintegy betöltve az MDF szétesésével, a kisgazdák lassú ellehetetlenedésével keletkezett politikai űrt.

Mindennek egyetlen célja volt, megszerezni a hatalmat. 1998-ra ez sikerült is. Azonban ekkorra még csak koalícióban (FIDESZ-FKGP-MDF) sikerült Orbán Viktornak beülnie a miniszterelnöki székbe. Ez idő tájt még működtek a jogállami reflexek, így a teljes körű hatalomgyakorlásnak megvoltak az akadályai. 2002-ben el is vesztették a választást.
Ez gyökeres politikai fordulatot generált a FIDESZ-ben és főleg az azt vezető szűk körben. Emlékezhetünk a jelszóra: „A haza nem lehet ellenzékben”.

Orbán Viktor politikai cinizmusa ekkor kezdett olyan méreteket ölteni, amelyben magát már a nemzettel azonosította, gondolván ez hatásos propaganda lesz.

És lőn! 2002-t követően a FIDESZ lázas munkába kezdett, kiépítette a maga propaganda (tömegkommunikációs) hálózatát, TV-társaságokra és sajtótermékekre terjesztette ki befolyását. Ezzel azt a politikát, amelynek alapját a FIDESZ a 80-as évek végén, a 90-es évek elején még magáénak vallott – a pluralizmus, sokszínűség stb. –, kidobta az ablakon, és négy-öt év múlva rájött, hogy sokkal egyszerűbb a társadalomban mindmáig meglevő „alattvalói attitűdre” bazírozni.

Ez érezhető volt a 2010-es választáson, amelyet úgy nyert meg – folyamatos gyurcsányozással –, hogy gyakorlatilag semmilyen kézzelfogható programja nem volt. Az egyetlen jelszó a korrupció ellenesség volt.

Emlékezzünk Pokorni 2010. március 16-i szavaira: „…Aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét…”.  Ám mi történt: a kassza kinyílt, a közbeszerzések legnagyobb részét az akkor Simicska Lajoshoz közeli vállalkozások nyerték el.

A második győzelem után külpolitikailag is változott a helyzet (újabb köpönyegfordítás), és  Oroszországhoz kezdett közeledni a kormányzat és Orbán Viktor. A miniszterelnök nem sokkal korábban (na, jó, 2007-ben) kijelentette, hogy „Magyarország nyugatos ország, amely már ajtót mutatott az oroszoknak – és ehhez ragaszkodni kell” — azaz szembe köpte saját magát. Végül is ez eredményezte, hogy Simicska kegyvesztett lett, és a felcsúti gázszerelő csillaga emelkedett fel soha nem látott gyorsasággal.
Azóta az Orbán-Mészáros-Garancsi-Tiborc kvartett gyakorlatilag birtokolja kis hazánkat. Érdemes a neten rákeresni az érdekeltségekre (most nem idézem ide), látható, hogy mekkora gazdasági (és ezért társadalmi) befolyásra tettek szert.
Mindez csak úgy volt(van) lehetséges, hogy a társadalom legnagyobb része fásultsággal, közömbösséggel, az alávetettek tudatával – a mindent átható hazug állami és FIDESZ- propaganda hatására – „belenyugodott” a hatalomgyakorlás „új módijába”.

Mindez napjainkra az élet szinte minden területére kiterjed, egyre több olyan rendelet és törvény születik, amely a korlátozások sokaságával alapvető jogaitól fosztja meg a lakosságot: civiltörvény, oktatási törvény (benne a kötelező oktatás életkorának leszállítása) stb.

Miközben nem csak a társadalom elbutítása folyik zavartalanul, a gazdasági fronton is folyik a dúlás. Minden olyan intézkedést félretolnak, amelyek a munkavállalók érdekeit szolgálják, nem beszélve a mesterségesen alacsonyra tervezett inflációról (ami a valóságban soha sem valósul meg), aminek a következménye a nyugdíjasok és az állami alkalmazottak folyamatos elszegényedése.

Az ordas hazugságok áthatják a mindennapi életet.

Ideje lenne már a társadalomnak felemelnie a fejét, és rádöbbenie arra, hogy ha a saját érdekében nem tesz semmi, úgy Európa sem képes segíteni.

Minden a magyar emberektől függ: ha továbbra is alávetik magukat ennek a hatalomnak, akkor annak a következményei szinte beláthatatlanok!

Ceterum censeo OV esse delendam!