AZ EGYETEMEK ÉS AZ ÁLLAM

Napok óta halljuk a SZFE körül zajló polémiát az alapítványi működésről, az egyetemi autonómiáról és csatolt problémahalmazáról. Mindenféle vélemények jelennek meg pro és kontra.

Csak egy valamiről nem igazán esik szó: arról, hogy ennek mi a tágabb értelme. Miért is sürgeti a kormány, hogy az általa alapított alapítványok vegyék át a működtetést?

Cherchez la femme! Persze itt nem a nőt, hanem inkább a pénzt és a felelősséget kell keresni.

A Corvinus Egyetem átalakítása mutatja, hogy az állam (bőkezűen?) ellátta vagyonelemekkel az egyetemet működtető alapítványt. Kapott MOL és Richter részvénycsomagot, az egyetemi ingatlanvagyont. Ez persze még nem lefutott, mert a benyújtott törvényjavaslatok alapján a kép nem egészen tiszta. Mindezek hozadékából és egyéb értékesítéséből kell előkeríteni az egyetem működéséhez szükséges forrásokat. A rektor és a vezető testületek, a tanárok és a teljes személyzet fizetését, az oktatáshoz szükséges kellékeket és minden egyéb (pl: fenntartás rezsije) kiadást.

Ez így elsőre még szimpatikus is lehet, ám azért érdemes végig gondolni. Például azt, hogy semmi sem garantálja, hogy a működtető alapítvány forrásai minden évben azonos bevételt garantálnak. Változhat a MOL bevétele, a kifizetendő éves osztalék mértéke. Nem biztos, hogy az ingatlan elemeket azonos mértékben lehet bevételre használni.

Szóval a lényeg az, hogy az alapítvány gazdálkodása mellett nincs ott az állami mankó, amely a költségvetésből kiegészítené a működési költségeket.

Ez a modell persze érvényes bármely átalakítandó egyetemre, annak szakmai jellegétől függetlenül.

Az érdekesség persze az, hogy az alapítványok kuratóriumát a kormány nevezi ki, így az egyetemekre a politikai befolyást természetesen vastagon megtartja. Elegendő csak egy pillantást vetnünk a Corvinus honlapjára. Az Elnökség mindent visz, az egyetem szenátusa semmit sem tehet a jóváhagyásuk nélkül. Kérdés, hogy ez az autonómiával összeegyeztethető-e.

Nem csak az egyetemi autonómiáról van szó!

A másik nagyon lényeges dolog, az alapítványi „megoldással” az állam kiszáll a felsőoktatásból, nem finanszírozza azt, és nem is igazán szól bele.

Ha valami esetleg nem úgy alakul, ahogy a társadalom elvárná, akkor majd jön a vállvonogatás, hogy ez nem az állam kompetenciája, ott vannak a kuratóriumok, azokat tessék szidni bármiért.

Hihetetlen összegeket spórolhat meg így a költségvetés, hiszen ezen túl az egyetemi tanárok és oktatók nem lesznek közalkalmazottak, semmilyen felelősséget nem visel az állam velük szemben.

És ez csak az érem egyik oldala a másik az, hogy az állam e kivonulásával tovább rontja a mostani és elkövetkező generációk esélyegyenlőségét. Ez pedig végzetes következményekkel járhat az ország fejlődésére. Ha az állam nem finanszírozza a tehetséges fiatalok oktatását, úgy az ország jövőjét veszélyezteti.

Ceterum censeo OV esse delendam!