OBJEKTÍVEN A VÍRUSRÓL

A mai nap tetőzik a járvány – mondotta volt az ország miniszterelnöke. Nos, némi szkepszissel kell fogadnunk ezt a hírt, már csak azért is, mert tegnapelőtt azt is meglengette, hogy majd valamikor november táján visszatér a fertőzés.

Ez persze az átlagembernek nem igazán mond semmit, mert egyrészt: nem ismerjük a valós adatokat. Amit a válságtörzs nyilvánosságra hoz, az a felszín, az éppen aktuális helyzet, amelyből még mindig hiányoznak alapvető adatok, például, hogy mennyi lehet a fertőzött, ám tünetmentes vírushordozó, azaz potenciálisan fertőző személy.

Az adatok hiányában nem tehetünk mást, mint a gyakorlatot szemléljük. Azt feltételezzük, hogy a hazai állapotok nem sokban különböznek az európai és amerikai viszonyoktól. (Természetesen tudom, hogy infrastrukturálisan nagyon sokban, most azonban magáról a társadalomról, az emberekről van szó, és nem az intézmények állapotáról.)

A világadatok szerint New York Cityben él 8, 39 millió ember. Ott a fertőzöttek száma 172 354, és eddig 18491 fő esett a járvány áldozatául.

Az Egyesült Királyságban, ahol 66,65 millió ember él, a fertőzöttek száma 182260, az áldozatoké pedig 28131.

Kis hazánkban él 9,7 millió ember, ezek közül 2998 fő tartanak nyilván fertőzöttként, és 340 fő vált a betegség áldozatává.

Azonban ha azt tekintjük, hogy ezek a fenti adatok miként aránylanak a teljes lakossághoz, akkor már egészen más képet kapunk.

A lakosságarányos összehasonlításban azt látjuk, hogy New York Cityben a lakosság 2,5%-a fertőzött, akiknek durván a 10 százaléka hunyt el, azaz a teljes lakosság 0,22 százaléka.

Az Egyesült Királyságban a lakosság 3,65 százaléka fertőzött, az áldozatok aránya a fertőzötteken belül 15 százalék. Az egész lakosságra vetítve ez 0,042 százalék.

Kis hazánkban a lakosság 0,03 százaléka fertőzött, a járványban megbetegedettek halandósága 10 százalék, ami az egész népességre vonatkozóan 0, 0035 százalék.

Mit akarok ezzel az adatsorral szemléltetni?

Elsősorban azt, hogy a teljes népességekben (ezért a nemzetközi példák) a járvány viszonylag kis százalékban van jelen.

A pánikot és a rendkívüli intézkedéseket – mindenhol – elsősorban az motiválja, hogy napjainkban erre a kórra nincs megfelelő terápiánk, nincs hatékony vakcina a megelőzés érdekében. Tehát a megelőzést valamilyen más módon kell biztosítani, például az elkülönítéssel és a személyes távolságtartással.

Az intézkedéseknek – és az erre alapuló igen erős kommunikációnak – azonban lett néhány nem kívánatos hozadéka.  Először is kialakult az emberekben egyfajta félelem, aggódás, hogy bekerülhetnek a járvány áldozatai közé. Ez megérthető reakció, amit a sajtó, a tömegkommunikációs eszközök folyamatosan erősítenek. Ez eredményezte azt, hogy szerte a fejlett világban (főleg a nagyvárosokban) az emberek önként bezárkóztak, felhagytak korábbi szociális szokásaikkal.

Tovább erősíti az aggodalmakat, hogy nem látunk valós adatokat a hazai fertőzöttségről. Ma hazánkban a fertőzöttek arányában a halálozás 11,34 százalék. Ez azt feltételezi, hogy jóval több a valódi fertőzött, mint amennyit a hivatalos statisztika nyilvántart.

A nemzetközi becslések szerint (ami gondolom a hazai gyakorlattal is megegyezik) a fertőzöttek mintegy 40 százalékánál alakulnak ki súlyos szövődmények, a harminc százalékuk szorul kórházi kezelésre.
Továbbfokozza az aggodalmakat, hogy a tesztelések száma kiugróan alacsony a körülöttünk levő országokhoz viszonyítva. A linken található adatok szerint ezer lakosra végzett tesztek száma pl.: Észtországban 24,8, Ausztriában 17,3, Az OECD átlag 15,2  Magyarországon 3,9.

Ez erősíti a félelmet, hogy a különböző közösségi terekben hány olyan alkalmazott lehet, amelyek – a betegség lefolyásának hektikussága miatt – tünetmentesek ugyan, de fertőznek. Például a nagy bevásárló központokban az árufeltöltők stb. Ez mind potenciális veszélyforrás, különösen, ha ezeket a személyeket a saját és a közösség érdekével ellentétesen nem vizsgálják.

A járvány további következménye az előbbiekből fakad: a fejlett országok GDP-jének egy jelentős százaléka nem a termelésből, hanem a szolgáltatásokból ered. Igen ám, de a járvány következtében ez a szektor szinte teljes egészében leállt. Nem üzemelnek a vendéglátók, a szállodák, a légitársaságok, a szórakoztató ipar, a kis szolgáltatók a fodrászoktól a műkörmösökig, és nem működnek a humán szolgáltatások az oktatástól az egészségügyig. (Ez utóbbi szerintem csak hazai sajátosság, és mint a mai hírek ismertetik, részben feloldásra kerülnek a szolgáltatások.)

Tehát leállt a gazdaság legnagyobb része. Ez pedig mind Magyarországon, mind Európában óriási gondokat okoz, és okozni fog az év folyamán, sőt valószínűleg még 2021-ben is. (Mindaddig, amíg a kutatók elő nem állnak a hatékony oltással.)

Érthető, ha a legtöbb országban – így itthon is – lépéseket tesz a hatalom a gazdaság beindítására.

Erről majd egy későbbi bejegyzésben lehet részletesen elmélkedni.

Minden esetre: hiába a könnyítések, a nehezén még nem vagyunk túl.

Marad a bezárkózás, főleg a fővárosban és a nagyobb városokban.

Bízzunk egy pozitív forgatókönyvben, ám, ha logikusan gondolkodunk, ennek sikere a jövőbe vész.