A KUDARC 58. NAPJA

Forrás: Internet -- Wikipédia

Nyolc és fél hét. No, ez nem a híres film, hanem napjaink valósága. A hazai adatok szerint a mai nap 3187 regisztrált fertőzött, 11036 fő karanténban (ki tudja mennyinek pozitív a tesztje, tesztelték-e egyáltalán) 1921 aktív beteg (közülük csaknem ezren kórházban, 45-en lélegeztetőn), az elhunytak száma 392.

A rövid statisztika az átlagember számára azt mutatja, hogy a járvány kordában tartása sikerült. Hurrá, van ok örömre.

De tényleg van ok örömre? Nézzük meg egy kicsit más – nem a kormányzat és a válságtörzs – szemszögből. Minek köszönhető ez az „eredmény”?

Elsősorban a fegyelmezett lakosságnak. Amely az első hetek, „maradj otthon!” felhívásának, döntő többségében eleget tett. Betartotta a korlátozásokat, már csak azért is, mert a média elegendő módon ráijesztett. Különösen érvényes ez (még ma is) az idősebb korosztályra.

A kormány tehát kiengedhette a gyeplőt, vidéken lazíthatott az előírásokon. A fővárosban azonban maradt a szigorúság. Ez utóbbi talán érthető, hiszen a lakosság népsűrűsége – ezzel együtt a fertőzéssel való találkozása – jóval nagyobb kockázatot jelent. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy mind a mai napig nincs átfogó képünk a népesség valós fertőzöttségéről. A május 8-ig elvégzett 99058 teszt  a szakértők szerint sem elegendő. Arról nem is beszélve, hogy ezek a tesztek nem jelentenek ugyanannyi személyt, hiszen van, akin a tesztet a biztonság kedvéért háromszor-négyszer végzik el. A kórházakból is csak úgy engedik ki a gyógyultakat, hogy legalább két vizsgálatnak kell negatív eredménnyel végződnie. Tehát a fenti számot bátran eloszthatjuk minimum hárommal, akkor kapunk a személyekről valós számot. (Ehhez csak egy megjegyzés: Németországban hetente végeznek százezer tesztet.)

A kérdés azonban ott motoszkál a fejben. Tényleg ennyire sikeres a hatalom?

Ha egy kicsit is mélyebbre nézünk, akkor már nem olyan derűs a kép. A rendkívüli helyzet bevezetésével gyakorlatilag megszűnt a normális orvosi ellátás. Hiába a hét eleji „feloldás”, a káosz maradt. Ez alatt a több mint másfél hónap alatt krónikus betegek sokasága – kortól függetlenül, hiszen sokan vannak közülük 60 éven aluliak is – nem kapta meg a megfelelő ellátást. Sőt a kormány rendeletére felszabadítottak 35 ezer aktív ágyat (hivatkozva arra, hogy az esetlegesen kellhet a járvány betegeinek ellátására), így a kórházi ellátásban rengeteg felesleges kapacitás maradt kihasználatlanul.

Ennek a hatásáról semmilyen adat nem áll rendelkezésre. Különböző közösségi médiumokban ugyan olvashattunk a húsvét után az ellátásból kikerülők szomorú sorsáról, halálos áldozatokról, ám a konkrét adatokat mindmáig senki sem összesítette. Néhányuk bizonyára megmenthető lett volna, de bátran sorolhatnánk őket is a járvány áldozatai közé.

Továbbra sincs adat azokról, akik ez alatt az idő alatt nem kapták meg a szokásos kezeléseiket, vagy nem vehettek részt az éppen esedékes felülvizsgálatokon. Nem tudjuk, és nincs róla statisztika, hogy mennyiben rontotta ez későbbi életkilátásaikat.

Magyarországon a statisztikák szerint 2019 első negyedében 37795 személy hunyt el. Ez havonta 12600 fő.  Ehhez a mortalitáshoz képest a járvány áldozatainak száma csekély. Minden áldozat egy-egy emberélet, és tragikus az elveszése. Ám azért a józan gondolkodásunkat tartsuk meg a gyász ellenére is. Sokkal többen hunynak el más betegségekben, balesetben stb.

A legérdekesebb azonban az, hogy a kormány a járvány miatt kapott felhatalmazását korántsem a járvány hatásainak mérséklésére használta. A propagandában ugyan hallottunk a hazánkba érkező védőeszközök millióiról, ám a valóságban ezek csak egy kis része jutott el az egészségügyi intézményekhez, és még kevesebb a lakossághoz.

A kormány ezen intézkedések helyett a gazdasági mentőcsomaggal, a politikai ellenfelek lejáratásával és ezek saját érdekű kommunikációjával foglalkozott, és foglalkozik mind a mai napig.

Információk kerültek napvilágra arról, hogy a milyen mentőcsomagok kerültek a kormány közelinek mondott vállalkozásokhoz, oligarchákhoz. Ezek a személyek és vállalkozások azonban nem siettek a járványhelyzet enyhítendő a különböző intézmények és önkormányzatok segítségére hasonló mértékben.

Sőt! Az általuk fizetendő helyi iparűzési adó egy részét (ami az önkormányzatok jelentős bevételét jelenti) a kormány a saját védekezésére csoportosította át, ezzel szinte lehetetlen helyzetbe hozta az önkormányzatokat.  Egyre több polgármester – legyen ellenzéki vagy kormánypárti – figyelmeztet arra, hogy az év második felére csődöt jelenthetnek. Pedig az önkormányzatokon van ma is a szociális  alapellátások terheinek zöme.

Ez tehát nem egy sikertörténet!

A kormány vabankot játszik. Mivel értelmes gazdasági mentőcsomaggal nem volt képes előállni, a felelősséget igyekszik áttolni az önkormányzatokra és az intézményekre, amelyeket folyamatosan ellehetetlenít. Így politikailag megvádolhatja őket inkompetenciával, hozzá nem értéssel és bármi mással. Csakhogy! Az inkompetencia a kormányoldalról látszik. Igyekeznek a valóságos válságot is virtuális eszközökkel kezelni. A kommunikációjuk azt sugallja, hogy minden rendben, valamiféle koherens rendszer szerint működnek az intézkedések, pedig a gyakorlat mást mutat.

Növekszik a munkanélküliség, emberek tömegei maradnak jövedelem nélkül. Tartalékok hiányában ez előbb-utóbb pusztító következményekkel járhat. Az ország eddig is elmaradt régióiban már most is tűrhetetlen a helyzet, és bátran gondolhatjuk azt, hogy ez csak fokozódni fog.

Ne legyek pesszimista: kívánom, hogy a lazítások hatására ne erősödjön fel a járvány, a jelen szintje tartható legyen legalább a vakcina megjelenéséig.

Ám az nyilvánvaló: a járványhoz kapcsolódó korlátlan felhatalmazás addig marad érvényben, ameddig a miniszterelnök ezt jónak látja. Nem hiszem, hogy azt hamarosan feloldják. Talán csak akkor, ha végre a valóságban is megérkezik a várt oltóanyag.
De az még arrébb van, legkorábban 2021 közepére várható!

Ceterum censeo Ov esse delendam!