HOSSZÚ ÚT A DEMOKRÁCIÁBA

A következő gondolatok egy elképzelt, de megvalósítható folyamatot írnak le: egy demokratikus, az európai közösségbe integrálódott Magyarország megteremtéséről.

Persze joggal gondolhatja az olvasó, hogy: Na, már megint egy elvarázsolt habókos, aki mindenfélét vizionál. Bár ettől mindenképpen óvnám magam és az olvasót is.

Mi kell ahhoz, hogy az ország újra egy demokratikus, rendszer legyen?

Társadalmi problémák elemzése. Napjaink legnagyobb problémája – ami egyébként a rendszerváltás óta kísért –, hogy a társadalom legnagyobb része nem érzékeny a demokratikus értékekre. Túlságosan lefoglalja a napi problémák kezelése: egzisztenciális alapjainak megteremtése, a megélhetés biztosítása, saját jó vagy kevésbé jólétének fenntartása. Így nem, vagy csak kevéssé foglalkozik azzal, hogy egyébként demokratikus jogaitól miként fosztják meg. Úgy tekintik, hogy azok kevéssé befolyásolják mindennapi életét, és azok a politika játszóterére tartoznak. Ez utóbbitól pedig – és ez is még a Kádár-kor öröksége – igyekszik távol tartani magát. Ez a magatartás kellő alapot és lehetőséget kínál a most regnáló populista hatalomnak arra, hogy minél jobban kiterjessze befolyását az élet szinte minden területére, oda is, ahol az államnak semmi keresnivalója sincs.

Láthatjuk a gyakorlatból, hogy az ország végzetesen kettéosztott. A felnőtt lakosság harmada (ezt tükrözik a választások eredményei) a kormánypárt feltétlen híve, és nem érdekli, hogy közben az általa imádott politikai erő a talajt is kihúzza a lába alól azzal a folyamatosan ismételt propagandával, hogy „senkit sem hagyunk az út szélén”.

A lakosság másik harmada napjaink ellenzéki tömörüléseit támogatja, ám azok is megosztottak a saját politikai ideológiáik mentén. Ideiglenes összefogásra készek a hatalom ellenében. Ezt bizonyítják a helyhatósági választások. A kibontakozást azonban már más-más elvek és gyakorlat alapján képzelik. Egyet értenek abban, hogy a jelen helyzet nem jó, és megváltoztatandó. Kiforrott elképzelésekkel azonban nem nagyon rendelkeznek. Vannak ugyan mindegyiküknek távlatos céljai, de az ahhoz vezető út nincs kidolgozva.

A társadalom harmadik harmada pedig passzív. Elutasítja a politikával való foglalkozást. Nem érdekli, úgy gondolja, hogy a napi életének ahhoz nincs köze. Nem vesz rész – vagy csak kis részben – a választásokon, passzív a társadalmi-politikai kérdéseket illetően.

Feltételes jövőkép.

Tételezzünk fel egy pozitív szituációt. 2022-ben a választásokat megnyeri ez ellenzéki koalíció. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy milyen arányban. A jelenleg érvényes választási törvény a nyertes hozza előnyös helyzetbe, tehát az egyéni körzetekre kell koncentrálni, mert csak ez hozhatja meg a kívánt eredményt, amire építkezni lehet (kétharmados többség).

Erre azért van szükség, mert az így összeülő parlamentnek a következő ciklusban igen sok és alapvető jogalkotási feladatai lesznek.

Először is az Alaptörvényt le kell váltania egy – széles társadalmi támogatottságon alapuló – új Alkotmánnyal. Meg kell szüntetnie diszkriminatív törvények sokaságát. Át kell alakítania az államigazgatás intézményrendszerét. Az elmúlt 10 esztendő megmutatta, hogy a gigaminisztériumok nem hatékonyak, képtelenek szakmai feladataiknak eleget tenni. (Lásd: égetően hiányzik a pandémia kezelésében egy önálló egészségügyi tárca.) A jövő kihívásait figyelembe véve égetően szükség van egy környezetvédelmi tárcára, az oktatás és a kultúra önálló irányítására, kiszolgálására, hogy csak a legjelentősebbeket említsük.

Ezek a feladatok egyrészt óriásiak, másrészt komoly forrásokat emésztenek fel, harmadszor pedig sok időt igényelnek, elhúzódnak egy parlamenti ciklus egész tartamára. Ez egyben azt is jelenti, hogy a választók az első ciklusban nem igazán érzékelik majd azt, hogy a hatalomgyakorlásban és főleg a gazdasági életben gyökeres változások lépnek életbe, és ez érzékelhető változást hoz mindennapi életében.

Egy esetleges megoldás.

Az ellenzéknek mindenképpen hangsúlyoznia kell, hogy a választók bizalmát és támogatását kéri, de nem csak a választások idejére, hanem a ciklus teljes idejére. A propagandájukban a jó célok és elképzelések mellett azt is hangsúlyozniuk kell, hogy az elmúlt három ciklus dúlását nem lehet egyik napról a másikra helyrehozni, kijavítani.

Az ország és a választók folyamatos és naprakész tájékoztatása kiemelt jelentőséget kap majd. Itt nem a mai gyakorlatra, a hatalmi propagandára gondolok, hanem arra a gyakorlatra, amit ma a főváros polgármestere folytat. A valós információk a döntésekről mindig hatékonyak, elnyomhatják ez esetleges ellenpropaganda szólamait. (Azt hiszem már túlléptünk az őszödi beszéd problémáján.)

A lényeg azonban az, hogy egy esetleges hatalomváltás esetén a jelenlegi ellenzék nem nyugodhat meg, nem dőlhet hátra, sőt az igazi problémákkal majd csak akkor kell szembenéznie.

Ehhez kell mindenképpen megnyernie a társadalom többségének támogatását. Ha ezt képes megszerezni, azt gondolom, hogy akkor az uniós politika is támogatni fogja a törekvéseit kézzelfogható formában.

Tudom, optimista (egy kicsit) jövőkép, de azért vannak benne pesszimista vonások is, nevezetesen: képes lesz-e az ellenzék ezt a hatalmas feladatot elvégezni anélkül, hogy felemésztené saját magát.
Ceterum censeo OV esse delendam!