Orbán Viktor
miniszterelnök újra évet értékelt a válogatott meghívottak előtt. Hogy senki se
érezze kirekesztettnek magát (virtuálisan), így a hazai „közszolgálati”
televízió természetesen közvetítette a beszédet.
Vettem magamnak
a fáradságot (és némi mazochizmust) végignéztem a műsort. Szándékosan mondom
műsornak, mert mint egy színpadi fellépésen a színészek, elég lazán kezelte a valóságot.
Nem akarom
untatni az olvasót, így nem minden badarsághoz fűzök megjegyzést, csak a
legfontosabbakhoz. Így az elejét rögtön kihagyom, mert az nem volt más, mint
egy múltba révedő, kicsit nacionalista, soviniszta szöveg.
Nem térek ki
a bon motokra sem, kitárgyalták azt a sajtó és az internetes siteok. (Lásd: „a
liberális nem más, mint diplomás kommunista” – aki nigger módra gondolkodik –,
csak azért, hogy az idézet pontos legyen.) Nekem személy szerint az tetszett,
hogy „a populista az osztályellenség új megnevezése”.
Egy külön
posztot érdemel majd a nemzeti konzultációról és a gyöngyöspatai ügyről vallott
nézete. Itt is most ennek kifejtésére nincs lehetőség, elég annyi kommentár
hozzá, hogy felháborító!
Ami a
dicsekvését és az „eredményeket” illeti:
„Az utolsó
tíz év volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történelmében”
Leszámítva a
már „hagyományosnak tekinthető” sorosozást, azért az IMF és a Világban
„kiűzése” és a pénzügyi egyensúly helyreállítása nem kis csalással történt,
gondoljunk a 3000 milliárd értékű nyugdíjpénztári einstandra. És ha már a
tényeknél tartunk: 2008 előtt az ország adósságállománya a GDP 70 százaléka
alatt volt. Ma hasonló a helyzet, a kiugró – és a világgazdasági válság által
is generált – 2010-es 83,5%-os szintet a kormány tíz év alatt volt képes
csökkenteni 70 százalékra, úgy, hogy közben folyamatosan emelkedett a GDP
összege. A bruttó államadósság összege 2008-ban 15 ezer milliárd forint volt,
tavaly pedig elérte ennek a kétszeresét, 30 ezer milliárd forintot, amelyet a
kormány ugyan nem csak külföldi kölcsönökből (bár az is van benne bőven), hanem
a hazai kibocsátású állampapírokból fedez.
Az európai
gazdasági összehasonlítása pedig már-már a nevetségesség határát súrolja.
Persze a szöveg, ami jól hangzott, örült is hallgatóság, azonban – ahogy
mondani szokás – a számok ennek ellentmondanak:
Igaz ugyan hogy a német gazdaság valóban megtorpant 2019-ben, de éves szinten mégis csak produkált 1,1 százalékos növekedést, ami euróra lefordítva 859 562 milliárdot jelent. Ezzel szemben a magyar növekedés valóban 4,9 százalékos volt, ám ennek nominális összege 36017 milliárd eurót tett ki.
Megismerve a valós számokat (mert utána lehet nézni), már egészen más
kontextusba kerül a magyar növekedés, ami nominális értékben a német növekedés
durván 17 százaléka. Az adatokból vonja le mindenki a maga következtetését.Igaz ugyan hogy a német gazdaság valóban megtorpant 2019-ben, de éves szinten mégis csak produkált 1,1 százalékos növekedést, ami euróra lefordítva 859 562 milliárdot jelent. Ezzel szemben a magyar növekedés valóban 4,9 százalékos volt, ám ennek nominális összege 36017 milliárd eurót tett ki.
Ami pedig a
klímaválságra válaszként megfogalmazott akciótervet illeti, ezt nem lehet
másnak kezelni, mint kívánságlistának, mert – még maga a miniszterelnök is
hangsúlyozta, hogy elképzelések – nem nagyon látni ennek anyagi fedezetét a
költségvetésben. Bár a miniszterelnök később, úgynevezett „zöld kötvények”
kibocsátásáról beszélt, azaz nem adókból, hanem a lakossági és egyéb
megtakarítások „becsatornázásával” akar megvalósítani.
Ezt mondják
pestiesen, hogy „ügyes”. Az adófizetők finanszírozzák az állami feladatokat az
adóikon felül.

Szóval, a
beszéd tele volt csúsztatásokkal és „szépítésekkel”.
De a
közönségnek láthatóan tetszett. A fanok örömmel hallgatták vezérüket, és
elhitték minden szavát, mert ma már ott tartunk, hogy a FIDESZ hívők számára,
amit Orbán Viktor mond, az maga a színtiszta igazság.
Ha ez
esetleg mégsem lenne így, az csak az ördög, Soros, a liberálbolsik és egyéb
kártékony elemek, például a víz alatt közlekedő, felforgató migráns békaemberek
aknamunkája lehet.
Ceterum Censeo OV esse delendam!
Elképzeltem egy forgatókönyvet, melyben OV mondja a csokorba szedett hazugságokat és hülyeségeket, miközben a feje fölé kivetítik a tényeket és valós adatokat.
VálaszTörlésÉn meg egy plafont felette....
VálaszTörlés