„…A JÖVŐT NEM SEJTHETEM…”

„Bárhogy lesz, úgy lesz” – énekelte Hollós Ilona anno a hatvanas évek elején. A dal itt szól – kis képzavarral – lelki füleimben, amikor az látom az ellenzéki (nek mondott) televízióban, hogy a pártok képviselői milyen vehemensen tesznek tanúbizonyságot arról, hogy márpedig 2022-ben bizony leváltják a NERT-t, mert ez már tűrhetetlen.

Egyet is értek velük, mert ezt a rendszert 10 év dúlás után tényleg el kell zavarni. Igen ám, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, valamiféle közérthető program kell, amit minden nap, mindenhol, éjjel és nappal terjeszteni, kiabálni, elmondani kell, hogy az ország választópolgárai tudják, hogy mit várhatnak ettől az együttműködéstől. Mert azt már megszokták, hogy az uralmon levő párt maximum a „folytatjuk” szlogennel kampányol. Az embereknek meg gőze sincs arról, hogy az országban mikor mi és miért történik. Ha valamely nagyobb botrány kiderül, akkor elindul a propagandakampány, nemzeti konzultáció, ami azt az érzést kelti az emberekben, hogy valamiféle beleszólásuk van bármibe is, pedig dehogy!

Nem kellene a most már összeállni látszó ellenzéknek ugyanezt a hibát elkövetni. Azt a taktikát kellene követnie, amit Churchill oly sikeresen alkalmazott: „…Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket…”

Ugyanis a lerombolt jogállami struktúrát, a felszámolt és ellehetetlenített közigazgatási intézményeket és az ellopott gazdaságot nem lehet csak úgy, ukk-mukk-fukk helyreállítani. Ehhez sok idő, egyeztetés, demokratikus akciók, párbeszéd a társadalommal stb. szükséges.

Ez pedig azt jelenti, hogy a szavazópolgárok nézőpontjából szinte semmi sem fog változni egy esetleges kormányváltás során. Sőt, azt „látják” majd, hogy első lépésként nem a legégetőbb problémák kerülnek napirendre. Például nem lehet az egészségügyet valóban rendbe tenni anélkül, hogy annak intézményi hátterét ne változtatnánk meg: finanszírozás, országos betegbiztosítás, közigazgatási (miniszteriális) átalakítás, és a betegellátási struktúra stb. (Jó néhány kitűnő tanulmány született ez ügyben.)

KESMA tulajdonosi struktúra (lásd: linket a szövegben)

Ha mindezekről nem tud a választó, mert a szándékok csak egy végtelenül leegyszerűsített üzenetre korlátozódnak, miszerint „Orbánnak mennie kell”, az adhat valamiféle lelkesedést, ám ez a választások után nagyon gyorsan erodálódhat. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges kormányváltás után a FIDESZ minden eddiginél elképzelhetetlenül komolyabb kampányba kezd majd, amihez egyébként minden eszköze meg lesz: az anyagiaktól (oligarchák) a kommunikációig (Közép-európai Sajtó- és Média Alapítvány).

Vegyük sorra csak elméleti alapon, hogy mit is kellene elvégeznie egy ellenzéki koalíciónak a kormányváltás esetén:

1. Jogállami struktúrák helyreállítása:

                új alkotmányozási folyamat elindítása;

                az alkotmánybíróság jogosítványainak visszaállítása;

                a közigazgatási struktúra átformálása új minisztériumok a mostani gigaszervezetek helyett;

2.Szakmai feladatok:

                az egészségügyi rendszer rendbetétele;

                a nyugdíjrendszer reformja;

                oktatási rendszer átformálása a modern kor követelményeinek megfelelően.

3. A kultúra és civil szektor önállóságának visszaadása.

4. A kül- és védelempolitika átalakítása a szövetségi rendszerekhez igazítása.

5. A gazdaság és pénzügyi rendszer, az adórendszer reformja.

Természetesen nem lehet minden szakmai kérdést itt felsorolni, de a fentiek azokat tükrözik, amelyek az emberek mindennapjait – ha nem is rögtön, de – hosszú távon meghatározzák.

Láthatjuk a teendők sokaságán, hogy azok nem „egy ciklusos” feladatok, nem lehet azokat négy esztendő alatt elvégezni.

Ha a választópolgárokkal tudatosítjuk, hogy ha a változásra szavaznak, akkor ezekre a változásokra szavaznak és kérni kell őket, hogy tartsanak ki addig, amíg ezeket sikeresen be lehet fejezni.

Ha ez a program nem lesz ismert a választók előtt, akkor bizony hamar kiábrándulhatnak a hatalomra kerülő ellenzékből.

Azt már szinte félve jegyzem meg, hogy ha a mai oligarchák gazdasági birodalmai nem kapják meg továbbra is a burkolt vagy egészen nyílt (ám az EU-ban tiltott) állami szubvenciókat és megrendeléseket, úgy bizony ezek becsődölése esetén még a munkanélküliség is növekedhet, ami persze megint az akkori ellenzék (a FIDESZ) malmára hajtja majd a vizet.

Hajrá ellenzék még van időtök! Indulhat a felvilágosítás!

Ceterum censeo OV esse delendam!

NEMZETHALÁLTÓL A KLÍMAVÁLTOZÁSIG

Orbán Viktor miniszterelnök újra évet értékelt a válogatott meghívottak előtt. Hogy senki se érezze kirekesztettnek magát (virtuálisan), így a hazai „közszolgálati” televízió természetesen közvetítette a beszédet.

Vettem magamnak a fáradságot (és némi mazochizmust) végignéztem a műsort. Szándékosan mondom műsornak, mert mint egy színpadi fellépésen a színészek, elég lazán kezelte a valóságot.

Nem akarom untatni az olvasót, így nem minden badarsághoz fűzök megjegyzést, csak a legfontosabbakhoz. Így az elejét rögtön kihagyom, mert az nem volt más, mint egy múltba révedő, kicsit nacionalista, soviniszta szöveg.

Nem térek ki a bon motokra sem, kitárgyalták azt a sajtó és az internetes siteok. (Lásd: „a liberális nem más, mint diplomás kommunista” – aki nigger módra gondolkodik –, csak azért, hogy az idézet pontos legyen.) Nekem személy szerint az tetszett, hogy „a populista az osztályellenség új megnevezése”.

Egy külön posztot érdemel majd a nemzeti konzultációról és a gyöngyöspatai ügyről vallott nézete. Itt is most ennek kifejtésére nincs lehetőség, elég annyi kommentár hozzá, hogy felháborító!

Ami a dicsekvését és az „eredményeket” illeti:

„Az utolsó tíz év volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történelmében”

Leszámítva a már „hagyományosnak tekinthető” sorosozást, azért az IMF és a Világban „kiűzése” és a pénzügyi egyensúly helyreállítása nem kis csalással történt, gondoljunk a 3000 milliárd értékű nyugdíjpénztári einstandra. És ha már a tényeknél tartunk: 2008 előtt az ország adósságállománya a GDP 70 százaléka alatt volt. Ma hasonló a helyzet, a kiugró – és a világgazdasági válság által is generált – 2010-es 83,5%-os szintet a kormány tíz év alatt volt képes csökkenteni 70 százalékra, úgy, hogy közben folyamatosan emelkedett a GDP összege. A bruttó államadósság összege 2008-ban 15 ezer milliárd forint volt, tavaly pedig elérte ennek a kétszeresét, 30 ezer milliárd forintot, amelyet a kormány ugyan nem csak külföldi kölcsönökből (bár az is van benne bőven), hanem a hazai kibocsátású állampapírokból fedez.

Az európai gazdasági összehasonlítása pedig már-már a nevetségesség határát súrolja. Persze a szöveg, ami jól hangzott, örült is hallgatóság, azonban – ahogy mondani szokás – a számok ennek ellentmondanak:
Igaz ugyan hogy a német gazdaság valóban megtorpant 2019-ben, de éves szinten mégis csak produkált 1,1 százalékos növekedést, ami euróra lefordítva 859 562 milliárdot jelent. Ezzel szemben a magyar növekedés valóban 4,9 százalékos volt, ám ennek nominális összege 36017  milliárd eurót tett ki.

Megismerve a valós számokat (mert utána lehet nézni), már egészen más kontextusba kerül a magyar növekedés, ami nominális értékben a német növekedés durván 17 százaléka. Az adatokból vonja le mindenki a maga következtetését.

Ami pedig a klímaválságra válaszként megfogalmazott akciótervet illeti, ezt nem lehet másnak kezelni, mint kívánságlistának, mert – még maga a miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy elképzelések – nem nagyon látni ennek anyagi fedezetét a költségvetésben. Bár a miniszterelnök később, úgynevezett „zöld kötvények” kibocsátásáról beszélt, azaz nem adókból, hanem a lakossági és egyéb megtakarítások „becsatornázásával” akar megvalósítani.

Ezt mondják pestiesen, hogy „ügyes”. Az adófizetők finanszírozzák az állami feladatokat az adóikon felül.

Az export forgalomról szóló győzelmi jelentés pedig dícséretes, mindössze az a baj, hogy a mezőgazdasági ágazat adatai nem erről szólnak. Az elmúlt időszakban ugyanis valóban nőtt az export, és az állattartás, ám ennek export vonzata a hazai fogyasztás rovására történt. A sertéstenyésztők inkább adják el az állatokat a kínai piacra, amely ma sokkal többet fizet érte, mint a hazai fogyasztók és felhasználók. (arról meg ne is beszéljünk, hogy hazai agrárstruktúra folytán a tenyésztők drágábban állítják elő a piacra kerülő húst, mint például a dán vagy a lengyel gazdák).

Szóval, a beszéd tele volt csúsztatásokkal és „szépítésekkel”.

De a közönségnek láthatóan tetszett. A fanok örömmel hallgatták vezérüket, és elhitték minden szavát, mert ma már ott tartunk, hogy a FIDESZ hívők számára, amit Orbán Viktor mond, az maga a színtiszta igazság.

Ha ez esetleg mégsem lenne így, az csak az ördög, Soros, a liberálbolsik és egyéb kártékony elemek, például a víz alatt közlekedő, felforgató migráns békaemberek aknamunkája lehet.

Ceterum Censeo OV esse delendam!

MÉGHOGY LÁTENS! (ANTISZEMITIZMUS)

Néha az ember elkalandozik olyan közösségi oldalakra is, ahol nem csak a saját véleményével találkozik, hanem bizony szembesül mások (a buborékon kívüliek) markáns megnyilatkozásaival.

Az egyik ilyen megdöbbentő élményem volt, amikor egy közösségi oldalon valaki megemlékezett igen korrekten Heller Ágnesről.

Nem is az eredendő poszt ennek az írásnak a témája, hanem az arra érkezett reagálások.

646 hozzászólás érkezett a poszthoz, ebből a legtöbb mélyen antiszemita és közönséges (hogy finoman fogalmazzak).

Gondoltam magamban, hogy végig olvasom az összes hozzászólást, és feljegyzem az ellene-mellette hozzászólásokat. A számolást a felénél feladtam. Egész egyszerűen azért, mert sok volt és sokkolt, hogy a kommentek döntő többsége zsigeri gyűlöletről tett bizonyságot. Néhány „értékelést” ide másolok, csak azért, hogy lássuk, miről írok (beszélek):
„… Mocsok, magyarellenes; …a magyar nemzet ellensége; ….undorító véglény; …antimagyar ráncos törpe; áradt belőle a lelki csúfság:…”

És egy gyöngyszem a hozzászólások sokaságából:

„kérdés: Olvasott valamit Heller műveiből?

válasz: Egyiket sem, nem is akarom, elég, amit hallottam tőle, azt a sok zagyvaságot, amit összehordott, nem szoktam kommunista írókat olvasni.”

Nos, azt hiszem ennyi elég a hangnemből, akinek van türelme hozzá bogarássza végig.

De nem is igazából a poszt értékelése a célom, sokkal inkább az, hogy arra mutassak rá, hogy a jelenlegi hatalom fennen hirdetett véleménye, ám a kommunikációban élesen megjelenő antiszemitizmusa milyen következményekkel jár a társadalomban.

A kormány szerint ugyan „zéró tolerancia” van érvényben az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben, ám a kormány médiája ezerrel nyomatja a burkolt antiszemita és rasszista propagandát a Sorosozástól a cigányozásig

Ez ma már annyira bevett a közmédiumokban, hogy ki sem veri a biztosítékot. A „nemzetieskedés” oly mértékben rombolta le az átlagemberek erkölcsi érzékét, hogy teljesen elfogadottá vált a másságok teljes elutasítása.

Nem vagyok naív. Tudom, hogy az elmúlt 75 esztendőben mindig is jelen volt a magyar társadalomban – mint búvó patak – egy leplezett, de jól körülírható „szalonzsidózás” és cigányozás. Ezt a két problémát nem volt képes kezelni az ancien régime sem. Nem voltak erre kidolgozott nevelési, oktatási programok.

A rendszerváltás után ugyan az értelmiség és az egymást követő kormányzatok ugyan megpróbálták a polgári jogok örve alatt kezelni ezt a problémát, de igen kis hatékonysággal. A „felszabadult” politikai vélemények azonban elég rendesen belepiszkítottak ebbe a törekvésbe, idézzük fel Csurka István megnyilvánulásait az Antall kormányzat alatt. Attól kezdve tulajdonképpen elszabadultak az indulatok. Ahelyett, hogy az értelmes „nyugodt erő” került volna fölénybe az emberek gondolkodásában, egyre inkább a szélsőségek felé tolódott el az ország morális állapota. Nem idézem ide a romák elleni támadásokat, sőt azt sem, hogy milyen történelemhamisítást próbáltak átvinni a „Sorsok Háza” projekt keretében.

Azt gondolom, hogy a normális embereknek minden szinten és minden fórumon fel kell szólalniuk ez ellen az erkölcsi, morális rombolás ellen. Mindezt azért is meg kell tenni, mert olyan feszültségeket kelt a társadalomban, amely egy idő után – és ez véleményem szerint nincs messze – kezelhetetlen problémákhoz vezethet.

A felelősség elsősorban a regnáló hatalmat terheli, hiszen saját maguk szítják a feszültséget, például a FIDESZ által most tervezett „nemzeti konzultációval”.

Ceterum censeo OV esse delendam!

„ ÍRTAM, MIT IS TEHETNÉK?”

„…          A költő ír, a macska

miákol és az eb vonít s a halacska

ikrát ürít kacéran. Minden megírok én,”

(Radnóti Miklós: Második ecloga részlet)

Nem vagyok költő, macska sem, csak egy átlagos, gondolkodó betűvető, aki megpróbál eléggé káoszos világunkban eligazodni a tények és a kitalált valóságok között, ami – valljuk be – egyre körülményesebb és nehezebb.

Propaganda gépezet

És ami a leginkább lelombozza az embert, hogy az önként vállalt munkájának egyre kevesebb a haszna. Úgy látszik, hogy képtelen az ember felvenni a versenyt a társadalmat elárasztó propaganda ellen. A múltkor azt írtam, hogy deja vu érzésem van. Most már egyre inkább tudatosodik bennem, hogy a hatalom olyan mértékben manipulálja az embereket, amit csak a rendszerváltás előtt a késő Kádár-kor ’70-es évek valóságában tapasztaltam. (A nyolcvanas években már nem, mert az a – manapság elrémisztő diktatúrának beállított rendszer – eléggé fellazult, hogy különböző „alternatív és egyéb ellenzéki csoportok tehették a dolgukat.)

Ma egyre inkább azt tapasztalom, hogy a hatalom –megszállva csaknem minden elérhető kommunikációs csatornát, néhány közösségi internetes siteon kívül – gátlástalanul manipulálja a tömegeket. A már lassan tíz éve tartó népbutítás eredménye kezd beérni, és egyre groteszkebb eredményeket szül, amiket – egyéb információ hiányában – úgy nyel le a társadalom java része, mint kacsa a nokedlit.

Az még csak hagyján, hogy megtörtént a határincidens, de hogy az „elkövetőket” gyorsított eljárásban úgy állítanak bíróság elé, hogy személyazonosságuk első ránézésre se legyen felismerhető a rájuk húzott „védőruházat” miatt, mert állítólag rühvírussal fertőzöttek.

Mindenki gondolkozzon el az indokon.

rühatka

Hosszas keresgélés után sem találtam ilyen betegséget a megbízható honlapokon, ellenben a rühesség, amelyet egy atka (Sarcoples scabiei állat) okoz, az manapság elég elterjedt kis hazánkban.

De ha már abszurdoknál tartunk, elég csak az elmúlt hetek különböző kormányzati megnyilvánulásait felidézni a gyöngyöspatai kártérítési ügyektől a legújabb Nemzeti Alaptantervig.

Értem én, hogy a gondolkodó és mértékadó értelmiség egy része kiszorul a nyilvánosságból és szavai nem jutnak el az emberekhez. Azt is érteni vélem, hogy a hatalom miért nem veszi körül magát hozzáértő szakember gárdával. Ekkor ugyanis nem lenne lehetősége annak a sok ostobaságnak a végrehajtására, amelyektől hemzsegett az elmúlt kilenc esztendő.

Ami a legjobban kiverte a biztosítékot, és amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, az a kultúrában végzett – és a továbbiakban tervezett – dúlás.

Azért csak címszavakban vegyük végig mindezt: TAO támogatások rendszerének megszüntetése, ami bedönti a színházak eddig megszokott működését; A pedagógusok munkafeltételeinek és önállóságának korlátozása, az új NAT; a PIM igazgatójának – mint elszabadult hajóágyúnak – ámokfutása; az Országos Széchenyi Könyvtár költözése; a Természettudományi Múzeum elköltöztetése, mert kell a hely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek. (És még hosszasan folytathatnám a sort.)

Mégis kiemelkedik ezek közül dr. Schmidt Máriának a nyílt levele, amivel megpróbálja megfúrni Szabó István életműdíját. Nem minősítek senkit. Se Szabó Istvánt, se Schmidt Máriát. Csak mindenkitől az kérem, nézzen utána, hogy ki mit tett le – úgymond – a társadalom asztalára, milyen értékekkel gyarapította közös kultúrkincsünket. Én magamban megtettem ezt!

Persze a pragmatikus hatalmat mindez nem érdekli. Az ő politikája olyan, hogy a békát (a társadalmat) betette a lábas vízbe, és folyamatosan, apródonként emeli a víz hőmérsékletét, a béka pedig nyugton van, egészen addig, amíg el nem pusztul.

A kívülálló békák pedig hiába brekegnek, kiabálnak, tesznek bármit, nincs lehetőségük a lábas alatt elzárni a gázt. Hiába kiabáltak, amikor még langyos volt a víz, hogy lebontották a fékek és egyensúlyok rendszerét – nem használt. Hiába tiltakoztak akkor, amikor átalakították a nyugdíjrendszert, einstandolva 3000 milliárdot. Akkor sem voltak hatékonyak, amikor a legszorítóbb egészségügyi és szociális problémákról van szó. Hiába szólnak akkor, amikor a kormány az ígéretek ellenére anyagilag megfojtja a neki nem tetsző ellenzéki vezetésű városokat, a fővárossal az élen.

Mindezeket mindig és sokszor el kell mondani az embereknek. Hogy megértsék. Ha kell, naponta, óránként, állandóan. Vegyék észre, hogy szépen lassan húzzák ki lábuk alól a talajt, és végül nem lesznek mások, mint megtűrt, ám a hatalomnak hasznos alattvalók, minden jog és beleszólás nélkül.

Ceterum censeo OV esse delendam!