Egy idézet:
„… Divat lett mindent tagadni, akár van
indoka, akár nincs. Nyugtalanságra adhat okot a módszerek radikalizálódása, a
sztrájkokkal való fenyegetőzés, a mértéktelen követelőzés, eleve
teljesíthetetlen igények tömeges megfogalmazása. … A parlament lejáratásával …a
vezetést kényszerlépésre kényszeríteni.
… Zavarják nemzetközi kapcsolatainkat,
védelmi rendszerünk lejáratására és szétzilálására törekszenek. Hangulatot
keltenek a hadsereg ellen, a közbiztonsági erők ellen azon a címen, hogy sok a
rájuk fordított kiadás.
Látszik tehát, hogy célirányos, végig
gondolt koncepció alapján akarják széjjel zilálni (az)…intézményrendszerét.
… A harc eredménye csak tőlünk függ: …
Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mögé tudjuk-e
állítani a józan erőket, ha kell az ellenséges …erőkkel szemben határozottan
fel tudunk-e lépni.
Ha igen, megmarad a rend, a biztonság,
túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, … Ha nem, az
anarchia, a káosz és ne legyenek illúzióink, a fehér(vörös)terror fog
eluralkodni.”
Deja vu
érzésem van.
Ha a fenti
szöveget elolvassuk, mintha a miniszterelnök (vagy csatlósai, támogatói stb.)
megszólalását hallanánk, például Brüsszellel, a migránsokkal, a Sorosozással, a
mai magyar ellenzékkel kapcsolatban. Végtelenül leegyszerűsített. „egy bites”
kommunikáció, amely oly régen próbálja meg az egyszerű állampolgárt meggyőzni
és megfélemlíteni egyszerre. A társadalmi és napi gondokat másokra hárító, a
felelősséget elhárító mondatok ezek. Roppant jól hangzanak! Bennük van egyfajta
mozgósítás és ijesztgetés a „mi lenne, ha én nem lennék” pökhendisége.
Ezzel
találkoztunk Kövér László szoboravató beszédében vagy Kubatov Gábor
felszólalásában a FIDELITAS kongresszusán.
Csakhogy a
társadalmi problémák jelentős része nem bontható egy bites üzenetekre. Azok
összetett problémahalmazt képeznek, hiszen egy ország életében minden mindennel
összefügg, csak úgy mint egy ember vagy család életében. Valószínű nem lehet
minden problémát egyszerre megoldani, mert ehhez se forrás, se lehetőség nincs.
Maradjunk a
család hasonlatnál. Ha egy kis közösség rendelkezésére meghatározott méretű
forrás (fizetés, jövedelem) áll rendelkezésre, akkor bizony a családnak
döntenie kell ezek legoptimálisabb felhasználásáról. Nem lehet luxusnyaralásra
költeni, ha nincs mit enni vagy hiányos a ruházkodás, és a gyerek iskoláztatásához
szükséges anyagiak is hiányoznak. Az ésszerű döntés a nem igazán szükséges
(ellenben jól kinéző vagy presztízst adó) kiadások törlése. Nem költünk
olyanra, ami a legszükségesebbeket veszélyezteti.
Ezt a
logikus gondolkodást rúgja fel a fenti idézet.
Ám akik az
elmúlt három évtizedben születtek, azok nem is sejthetik, hogy ez az idézet,
nem az elmúlt évekből származik, hanem pontosan 1988. november 29-éről, a
Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Aktívájának nagygyűléséről. Az előadó
pedig nem volt más, mint Grósz Károly a párt újonnan (1988 májusa óta)
megválasztott főtitkára, és az év novemberében lemondott miniszterelnök.
A
történelem, szokták volt mondani, néha ismétli magát.
Ezért van
deja vu érzésem. Napjaink hatalmi propagandája kísértetiesen hasonlít arra,
amit az MSZMP próbált meg 1988-89-ben annak érdekében, hogy megtartsa hatalmát.
Az tudjuk, közelmúltunk eseményeiből, hogy ez nem sikerült, 1990-ben
megszületett a Magyar Köztársaság.
Felhívom a
fiatalok figyelmét: a NER is elérte azt a pontot, ahol már nem képes saját
hatalmát fenntartani. Egyszer elmúlik minden. A 30-as, 40-es korosztályon
múlik, hogy felismeri-e azt, hogy a saját jövője érdekében ki kell
kényszerítenie a változást. Akkor talán nekik nem lesz deja vu érzésük néhány
év múlva.
Ceterum
censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése