ELTORZÍTOTT (ÚJ) NEGYEDSZÁZAD

Forrás: Internet - Bigg.hu

Orbán Viktor vitte a prímet a Veritas Intézet konferenciáján, amit a rendszerváltás első, szabadon választott parlamentje megalakulásának 25. évfordulójára emlékezve rendeztek.

Tekintsük a szervezők slendriánságának, hogy erre az évfordulóra nem hívták meg az 1990-es országgyűlés még élő és dolgozó honatyáit, honanyáit párt hovatartozásra tekintet nélkül. Nem volt ott például: Bod Péter Ákos, Zétényi Zsolt, Debreczeni József, a (volt) MDF-ből; Béky Gabriella, Eörsi Mátyás, Hack Péter, Iványi Gábor, Mécs Imre, Ráday Mihály, Rajk László, Tölgyessy Péter az SZDSZ-től;  Békesi László, Huszár Tibor, Keleti György, Ormos Mária, Schiffer János, Vitányi Iván az MSZP-től; Giczy György, a KDNP-től, Fodor Gábor, Ungár Klára, Waschler Tamás a FIDESZ-ből;  G Nagyné Maczó Ágnes, Torgyán József FKGP-től; yagy a függetlenektől: Király Zoltán, Kupa Mihály, Pozsgai Imre, Palotás János — hogy csak a legismertebbeket soroljam.

A mostani miniszterelnök egy-két mondattal elintézte a kezdeteket. „Képviselőnek, kormányfőnek lenni nem volt életbiztosítás. Illő megemlékezni méltóan Antall Józsefről, aki átvezetett a hazánkat a slampos diktatúrából a képviseleti demokráciába.” Hogy miért nem volt életbiztosítás képviselőnek vagy kormánytagnak lenni azt elintézte azzal, hogy akkor még itt állomásoztak a szovjet csapatok és a KGST tagjai voltunk.

Azt hiszem ebben a beszédében kicsit Orbán Viktor volt slampos. Persze érthető mindez, hiszen, ha őszintén visszatekint az első parlament és kormány munkájára, akkor fel kell, hogy vetődjön benne fiatal liberális múltja, és az a tény, miszerint igen hangos ellenzéke volt az MDF kormányának.

Engedtessék meg, hogy magam is visszaemlékezzek ezekre az időkre. Feljogosít erre két dolog: az egyik az, hogy nagyon nem szenvedem, ha hülyébbnek néznek, mint amilyen vagyok, a másik az, hogy tudatos „homo politicus”-ként körülbelül egyforma időt éltem a késő Kádári-rendszerben és a demokratikus köztársaságban.

Forrás: Internet, Híradó.hu

Így aztán van mit összehasonlítani és van mire emlékezni (tudni).

Az első szabad választások eredményeként 1990. május 2-n ült össze a „küldetéstudatos értelmiségiek” parlamentje. Azért használom ezt a jelzőt, mert a későbbiekben bebizonyosodott, hogy az újonnan megválasztott – mára magát politikai elitként aposztrofáló csoport – politikusok bizony híján voltak minden politikai tapasztalatnak. Ide idézem Beke Kata (1936-2009) elhíresült mondását abból az időből: „Jézusmária, győztünk!”(a memoár 1993-ban megjelent), és Herényi Károly május 7-i interjújában elhangzottakat a politikai tapasztalatlanságról.

Nem igaz a mai miniszterelnöknek az az állítása sem, hogy a demokratikus kormány „lerobbant, kritikus” helyzetben vette át az országot Németh Miklós kormányától. A már egy éve folyó tárgyalásoknak köszönhetően, az Európai Közösségek egymilliárd dollárt biztosított március 30-val a felálló új kormány részére a szerkezetváltás levezetéséhez. Az már egy másik probléma, hogy a politikai döntéshozók a hályogkovácsok magabiztosságával vágtak bele a hazai gazdaság átalakításába. Nem voltak csak könyvből szerzett ismereteik a kapitalista, piacgazdasági rendszer működéséről, annak törvényszerűségeiről és módszereiről. Nem vették észre, hogy a határon álló multi cégek isten igazából nem termelői (felújítandó) kapacitásokat akartak venni, hanem piacokat. Így aztán alig két év alatt az 1989-ben még működő, és hasznot is termelő – nem nehézipari – ipar (élelmiszeripar, könnyűipar) szinte teljes egészében „privatizálták”, ami egyben azt is jelentette, hogy felszámolták azokat. Ennek következtében az már említett egymilliárdos kölcsön sem az eredeti célokra ment el, hanem a „közjószágok” fenntartására.

Az első parlament gyakorlatilag nem is igen foglalkozott gazdasági és társadalmi (közjóléti) kérdésekkel.  1990-től sokkal inkább az úgynevezett „erkölcsi” törvénykezéssel foglalkoztak. Jellemző, hogy a gazdaságban megszületnek a privatizációs törvények, amik az első ciklus végére azt eredményezték, hogy 350 ezerre nő a munkanélküliség., amellett, hogy az úgynevezett „kárpótlási törvényekkel” 830 ezer embert juttatnak 5 millió értékben kárpótlási jegyhez, és ezen túl 360 ezret személyes szenvedéseik miatt kaptak kárpótlást.

Silov tábornok Volgája a csapi hídon távozóban '91. június 19-én

Nem volt különösebben veszélyeztetve a politikai elit, hiszen a már korábban elkezdett tárgyalások miatt a Szovjetuniónak (Gorbacsov főtitkár vezetése alatt) nem volt szándéka beavatkozni a kelet-európai országok belügyeibe. A csapatkivonások pedig 1990-től folyamatosak voltak, az utolsó katona 1991. június 19-én hagyja el az országot a Csapnál.

Az Antall kormány rosszul gazdálkodott a rendelkezésére álló segítséggel. Így az ország gazdasági helyzete megrendült. Az csak egy része ennek, hogy valamiféle russzofóbia miatt, az eddig korlátlan felvevőpiacként szolgáló szovjet, majd orosz piacról kivonultak a magyar cégek. Helyüket a nyugati cégek foglalták el, visszatérésükre szinte semmi esélyük nem volt.

A rohamosan romló életkörülmények és az áremelések (taxissztrájk) egy-egy területen visszavonulásra kényszerítették az MDF-kormányt, de lényeges gazdasági javulást képtelenek voltak elérni.

A mezőgazdaságot is tönkretették a TSZ-ek szétverésével és az állami gazdaságok törpebirtokokká alakításával. A mezőgazdasági termelés az 1970-es évek szintjére zuhant vissza.

Bajban voltak a magyar kereskedelmi bankok is, amelyeket 1993 végén mintegy 120 milliárd forinttal kellett feltőkésíteni.

Forrás: Internet -- Index.hu

1994-ben a Horn kormány már azzal szembesült, hogy a forint értéke folyamatosan csökkent. Abban az évben még az MDF-kormány tervezte költségvetést hajtotta végre a Horn-kormány. 1995 januárjára azonban az infláció mértéke elérte a 31 százalékot. Erre volt a kormányzat válasza a Bokros csomag, amely konszolidálta a helyzetet annak ellenére, hogy az ellenzék – élén a FIDESZ-szel – mindent megtett annak érdekében, hogy ez a program fulladjon kudarcba.

Ekkor vált a FIDESZ markánsan politikai irányvonalat: 1995 április 30-án deklarálja néppárttá alakulását. Ettől kezdve feladja liberális elveit, előbb konzervatív, majd egyre inkább nemzeti konzervatív irányba fordul.

Nem siklott ki itt a rendszerváltás folyamata, csupán annyi történt, hogy a korábbi kormányzat hibáinak kiküszöbölésére és a gazdaság helyreállítására történtek markáns kísérletek.

Ugyanakkor a kormányzat megpróbálta az Antall-kormány által érintetlenül hagyott nagy elosztórendszerek reformját: bevezették a TB hárompilléres rendszerét, amely igazán csak 15-20 év elteltével hozhatta volna meg gyümölcseit (a magánnyugdíj-pénztárak ekkorra váltak volna kifizetőkké, jelentős terhet levéve az állami nyugdíj kasszáról.)

1998-ban a FIDESZ nyeri a választásokat, miután szövetséget kötött az MDF-el és a kisgazdákkal. Saját költségvetési gazdálkodásukban a korábbi differenciált ellátásokkal szemben egy „egyenlősdire” hivatkozva új törvényeket alkotnak, például az alanyi jogon járó családi pótlék bevezetése. Ezzel a tehetősebb rétegeket hozzák jobb helyzetbe. Kezdődött a „magyar középosztály” felemelése.

Forrás: Internet

Figyelmük ismét a „történelmi” politizálás fel fordul: megnyitják a Terror Házát (Itt és most eltekintek annak méltatásától), hatalmas jelentőséget tulajdonítanak (és irdatlan pénzt költenek el) a Millenniumi Ünnepségeknek (Korona úsztatás). Mindezekre elköltött összegek persze hiányoznak az egyéb közjószágok finanszírozásából.

Átszervezték a teljes egyetemi struktúrát. Közben beindították a Széchenyi tervet, amelynek célja a kis és középvállalkozások „megsegítése” volt, de lényegében a FIDESZ-hez közelálló cégek fölözték le az állami támogatások és megrendelések javát.

A privatizáció eredménye az ezredfordulóra: a 82 százalékról 20 százalékra csökken az állam tulajdonrésze a gazdaságban.

Orbán Viktor szerint 2006 ősze volt a töréspont, mert szerinte nehéz eldönteni, hogy „a hazugság beismerése vagy a magyarázkodás volt a súlyosabb”

No, ehhez azért jó tudni azt is, hogy 2002-ben elvesztette a választásokat, és újra az MSZP-SZDSZ koalíció alakított kormányt Medgyesi Péter vezetésével. A szocialisták kormányzása már kezdetektől kudarcosnak látszott, hiszen a megígért kétszer száz napos programról minden normális közgazdász, de józanul gondolkodó állampolgár is, látta, hogy teljesíthetetlen. 350 milliárdjába került az országnak a nem tervezett közalkalmazotti béremelés. Ezt persze nagyon gyorsan el is feledték az érintettek, és 2006 őszén már készséggel álltak a FIDESZ zászlai alá.

Ami pedig az őszödi beszédre való hivatkozását illeti, kiderül: A FIDESZ képtelen kilépni saját hazugságaiból és az erre épített karaktergyilkosság sorozatból. Hiszen aki annak idején elolvasta az ominózus szöveget, láthatta, hogy nem arról van szó benne, mint amit a FIDESZ-propaganda kiemelt belőle.

Forrás: Internet

2010 tavasza pedig nem „fülkeforradalom” volt, amit a magyarok „végső elkeseredésükben” hajtottak végre, hanem egy politikai erő szisztematikusan – nyolc év alatt jól kigondolt – felépített propagandájának betetőzése. Mondhatjuk úgy is, hogy a magyar választó beszopta a sok lózungot, amit a FIDESZ kiokádott elé. Semmilyen felhatalmazást nem kapott – a kétharmados győzelme, ami egyébként csak a magyar parlamenti matematika eredménye – a választóktól mindarra, amit 2010 után végbevitt: alkotmányozás, a demokratikus intézményrendszerek lebontása, a teljes állam és közigazgatás átalakítása, a hazai köz-és felsőoktatás kézi vezérlése és átalakítása.

Nem Orbán Viktor és kormányának a dolga, hogy megteremtse a polgári Magyarországot!

Ez utóbbi a magyar lakosság, választópolgárok és emberek feladata! Egy olyan szerves fejlődés eredménye, amikor a sokaság rádöbben arra, hogy ha polgárnak akarja nevezni magát, akkor azzal szervesen együtt jár a szolidaritás, a felelősség saját magáért és a kisebb vagy nagyobb közösségért.

A polgár tehát nem kinevezés és teremtés útján jön létre, hanem a ma még alattvalóként működő többségi társadalom magára találásának eredményeként.

Ceterum censo OV esse delendum!