ÁLLAMFÉRFI — VAGY KALANDOR?

Néhány baráttal a hét végén a szokásos dumapartit tartottuk. Mint ilyenkor szinte mindig a politikánál kötöttünk ki.

Meglehetősen mazochista dolog — de ilyenek vagyunk.
A téma egészen pontosan a politikusok felelősségére terelődött. Na, nem a Buday Gyula féle elszámoltatásokra — hiszen azoknak nem sok köze van a politikai felelősséghez, sokkal inkább a politikai ellenfelek lejáratásához.

A kormány intézkedései generálták a vitát. Nevezetesen azt, hogy a regnáló hatalom rapid kormányzása, és azok következményei, mennyiben befolyásolják a törvényhozókat. Elgondolkodnak-e vajon azon, hogy egyes – első látásra jónak tűnő – ötleteiknek milyen társadalmi következményei vannak.
Mennyiben érzik a felelősségüket az elmúlt csaknem egy évben folytatott ámokfutás „eredményeiért”?
Mennyiben felelősek a végrehajtók és mennyiben a stratégia kidolgozói. Mennyiben fogható meg a kormányfő felelőssége?
Debreczeni József még nem is olyan régen Orbán Viktort tehetséges politikusnak, államférfinak nevezte.
Mennyiben érvényes mindkét meghatározás a 2011-es Orbánra?

Államférfinek általában azokat a politikusokat, állami vezetőket tekintjük, akik felelősen kormányozzák az országot. Akik képesek arra, hogy mind a kedvező, mind a kevéssé szerencsés – vagy egyenesen rossz – körülmények között a lehető legtöbb eredményt produkálják az ország érdekében. Ugyanakkor döntéseikben nem csak a szűken értelmezett hatalmi törekvéseket és érdekeket jelenítsék meg, hanem tekintettel legyenek az őket megválasztó polgárokra és az ország egészére.
Tehetséges politikusnak azokat tekintjük, akik képesek egy adott társadalmi szituációból a legtöbbet „kihozni” pártjuk és annak politikája érdekében.
Abban a vélemény közös volt, hogy ez utóbbi kritériumnak a kormányfő megfelel.
A probléma az előbbivel kapcsolatban fogalmazódott meg.
Orbán Viktort ugyanis nem érdekli igazán, hogy döntései mennyiben befolyásolják a „zembereket”, akikre oly szívesen hivatkozik.
Itt a vélemények markánsan eltértek egymástól. Az egyik szerint a miniszterelnököt nem érdekli, hogy intézkedéseinek milyen következményei vannak. Egyetlen dolog érdekli, a hatalom megtartása, és ennek érdekében hatékonyan irányítja elkötelezett csapatát. Erkölcsi skrupulusai ezen a téren nincsenek. Kíméletlenül távolít el mindenkit a környezetéből, akikben a legkisebb kétkedést is érzi döntéseit illetően. Átgondolatlanul és gátlástalanul támogat mindenkit – a cél eléréséig –, aki kész kiszolgálni a leglehetetlenebb ötleteit is.
A felelősség kérdése számára fel sem vetődik. Hiszen nem tudja, hogy milyen kárt okoz.
Jó példa erre a Vakok és Gyengén látók Állami Intézetével kapcsolatos mizéria. Az 1901-ben alapított egyesületet a kormány – stílusosan: rövidlátó – politikája a megszűnés szélére sodorhatja. Mindezt rongyos 157 millió miatt. (Ez az összeg egyébként harmada annak, mint amit a 11. héten, a lottón (450 millió) meg lehet nyerni.)
E fenti példa mutatja, hogy semmiféle előzetes felmérés, számítás, társadalmi következmény-felmérés nem történt. A jelen kormány semmiféle erkölcsi, társadalmi szolidaritási alappal nem rendelkezik. Sőt, a társadalmi szolidaritást aláássa.
Mindezt teszi azért, mert rosszul értelmezett presztízsből és a tévedhetetlenségének biztos tudatában, nem hajlandó elismerni saját gazdaságpolitikai tévedéseit. (Ezeket most nem sorolom fel, az elmúlt hónapokban tele volt vele a sajtó.)

Tetézi a kormányfő és kormánya felelősségét az is, hogy lassan minden olyan együttműködési és szövetségi rendszerben, amelyben hazánk részt vesz, Orbán Viktort – természetesen nagyon finoman – nem kívánatos személyként tartják számon. Hogy ezt az állítás nem légből kapott, azt szombaton – 2011. március 12-én – tapasztalhatta meg a közvélemény, és Orbán Viktor. Hermann Van Rompuy és a kormányfő közös sajtótájékoztatóján az EU elnöke közölte Orbán Viktorral – a közösség soros elnöki tisztét ellátó ország miniszterelnökével –, hogy mit döntöttek „a nagyok” Európa gazdasági megmentése érdekében a soros elnök nélkül. A stílus természetesen kimért volt, de kiérezhető volt belőle, hogy nem sokat jelent, bármit is nyilatkozik a magyar miniszterelnök. Szánalmas volt látni azt, hogy Orbán miként akarja bebizonyítani, hogy semmibevétele tulajdonképpen pozitív, és hazánk bizony az uniós politika előtt jár.
A fentiek alapján bátran kijelenthetjük: Orbán Viktor nem egy államférfi alkat. Sokkal inkább lehet jellemezni gátlástalansággal, erkölcstelenséggel és a hatalomhoz minden áron való ragaszkodással.
Orbán Viktor nem képes döntéseit gazdaságpolitikailag, jogilag, szociológiailag felmérni. Képtelen demokratikusan gondolkodni — bármennyire is hangoztatja azt
Egy valamire képes: a hatalmat gyakorolni – hozzá hasonló, erkölcstelen és antidemokratikus – hívei felett.

Lehet persze kedvelni a miniszterelnököt. Csak látni kell a hibáit.
És még valamit kell vele kapcsolatban: elszenvedni ostobaságai következményét.