VILÁGPIAC, GÁZÁR ÉS A FŰTÉS

Egymásnak ellentétes információk látnak napvilágot energiaügyekben mostanában. Mintha nem tudná eldönteni az illetékes, hogy mi legyen.

Nem emelik a lakossági gáz árát – szól a nyilatkozat. Nagyon szép ígéret, ha megtartják, úgy jó! De meg lehet-e tartani? Nagy kérdés! Mert a gázzal valóságban rendelkező – esetünkben a Gazprom – ragaszkodik a korábbi szerződéshez, miszerint a gáz ára követi az olaj árát. Így aztán kis hazánk – aki vásárló – megpróbálhat alkudozni, de sok játéktere nem igazán van ebben a globális játszmában.
Drága az energia? Igen drága! Ezen nem igazán tudunk változtatni. Akkor hol lehet a megoldás?
Járható útnak tűnik az energiaszerkezet átalakítása.
Olyan energiák beállítása, amelyek kevéssé függnek valutaárfolyamoktól, szállítói monopóliumoktól.
Csakhogy ezek a beruházások egyelőre drágák és csak hosszú távon megtérülők. A nemzetgazdasági minisztérium éppen ezért igen kínos helyzetben van. Vezetőink elszólásai az elmúlt három hónapban mintegy 10 százalékos romlást idéztek elő a pénzpiacon, amely természetesen magával rántotta az energiahordozók és a „fogyasztói” energia árát is.
Az Energia Hivatal felelőse vonogatja a vállát, mert az energia ára nem döntés eredménye – mondja –, hanem egy bonyolult képleté, amelybe csak a változókat (devizaárfolyam, a világpiaci ár, stb.) kell behelyettesíteni és máris kiderül az új ár!
Zseniális! Senki sem felelős, csak az a hülye képlet! (Akiknek feldereng Hofi Géza hasonló, bár a focival kapcsolatos szállóigéje, az magára vessen, az már sokat megélt, kevés újat lehet neki mondani!)
Szóval így a gázár nem is függ azoktól, akik azt ígérik, hogy nem fog emelkedni!
Paradox, nem?

Azt nyilatkozza új államtitkárunk, aki mostanában a környezetvédelemért felelős, hogy az alternatív energiahordozókat kellene előnyben részesíteni, például a szélenergiát. Tromfol erre a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a szélenergia-hálózat megteremtésében a magyar munkavállalók csak kis részben vesznek részt, így azt nem preferálják. Inkább a biomassza erőműveket és a biomassza termelést szeretnék felfuttatni.
Az egyik „illetékes elvtársnak” van kompetenciája a döntéshez, a másiknak meg nincs, maximum javasolhat valamit, amit vagy megfogadnak, vagy nem.
Senki sem gondolkodik el azon, hogy hosszú távon mi lenne a jó!
Távol álljon tőlem, hogy csak úgy megmondjam a „tutit”! Egy-két dolgot azonban figyelembe kellene vennie a döntéshozónak.
Például azt, hogy a Főtáv Zrt. illetékese azt nyilatkozza, hogy ők az erőművektől veszik a hőt, amelyet aztán továbbítanak a fűtőrendszerbe. Ennek a hőnek az ára pedig emelkedik, így kénytelenek emelni az árakat a fővárosban. Na itt álljunk meg egy baráti szóra: vannak erőművek és fűtőművek. Az előbbiek a Főtáv számára az úgynevezett „hulladék hőt” adják el, amely egy áramtermelő folyamat mellékterméke. Kicsit visszásnak tetszik, ha a hulladék árát emelem. Már csak azért is, mert az energiahordozók árának emelkedését egyszer már kiszámlázzák az előállított elektromos energiában.
A fűtőművel esete más, ott valóban megjelenik annak a gáznak az ára, amelyet elégetnek.

A biomassza erőművekkel pedig a hazai zöldeknek eddig is számos kifogásuk volt. Az igaz, hogy CO2 kibocsátás szempontjából azok – ideális esetben – „0” kibocsátásúak, azaz annyi széndioxidot bocsátanak ki, mint amennyit a bennük elégetett növények lekötnek. Ám ezek üzemeltetéséhez nem elegendőek a magyar mező- és erdőgazdaságban megtermelt „hulladékok” (szalma, nyesedékek, ipari feldolgozásra alkalmatlan faállomány). Bizonyítják ezt azok a mártai erdőírtások, amelyek jelentősen megtizedelték északi erdeinket, és a fűtőanyagként kötöttek ki a Mátrai erőműben.

A biomassza energiájának felhasználásához jelentős beruházásokra és a mezőgazdaság egyes térségeiben szemléletváltásra is szükség lenne. A gyorsan növő energiaerdő telepítések jelentős anyagi befektetést igényelnek (területek művelésbe fogása, az eddigiektől eltérő gépesítés stb.).

Ha a gazdasági oldalát nézzük a dolgoknak, akkor bizony előáll az a helyzet, hogy melyik ujjam harapjam, mindegyik fáj.

Ha mindezek a problémák egy valós és hosszú távú koncepcióval nem rendelkező gazdasági vezetés elé kerülnek, nem biztos, hogy az optimális, és az ország valós érdekeinek megfelelő döntés születhet. Valószínű, hogy a kérdés megint a különböző erejű energialobbyk csatározásává fajul, és ennek vesztesei a polgárok lesznek.